Pápai Borsáti Ferenc (†1656 után)

Nem tudunk életéről semmit. Nagyváradon a református skóla poétai osztályának a tanítója volt 1656-ban, és ebbéli minőségében írt búcsúztató verseket Rákóczi Zsigmond halálára. Tanítványai a versezetet minden bizonnyal elő is adták – talán dramatizálva, ahogyan mostanában is szokás iskolai ünnepélyek alkalmával. Eredetileg latin hexameterekben írta meg (Metamorphosis ... Sigismundi Rakoci), majd a latinul nem vagy gyengén tudók számára fordította le magyarra. Mindkét szöveg még abban az évben Váradon megjelent nyomtatásban is (az egyetlen fennmaradt példány elöl csonka). A poética inventióban járatlanabb olvasók kedvéért a szerző a kiadvány margóján, a megfelelő strófák magasságában összefoglalta a vers narratív menetét:

[...] Mert méznek színe alatt mérget ád innya.
Ideig való gyönyörűség örök veszedelmet hoz.
Zsigmond csudálja e világnak ravaszságát.
Elmélkedik, mint távoztassa el fullánkját, hogy gyönyörűségétül el ne boríttassék.
Mennyei szerelem megelőzi Zsigmondot, s hogy magának tartsa, meglövi.
Jésus Szigmond lelkét mennybe felviteti angyalok zengésében.
Fénlik lelke Isten dicsőségétől. Helyheztetett a boldog lelkek közé, nem oly állhatatlan ékességek közé , mint azhol azelőtt él vala.
Vigadnak néki a mennyei seregek, örülnek Christus körül a boldog lelkek.
Az Eszesség e földről keservesen nézi Zsigmondnak elmenését nem reménlvén helyében hasonló patrónust.
Kéván örök vígasságot a boldogult lelkeknek.
Örül a boldogult lelkek közt.
Az szent patriarkákkal és apostolokkal.
Kéván örökké az szentekkel Jesusnak áldozni.
Az boldogult lelkek közé is bevétetik.
Vígad idvezítőjének.
Örökké alleluját Istennek mond.
Mivel világ álnokságátúl megmentette s országában bevitte.
A boldog lelkek örülnek. Jésus élő kútfő. Zsigmondot az boldogult lelkek közt Jésus hogy láta, kegyesen parancsolja örökké vígadni örökkévaló dicsőségben.
Megdicsőíté Zsigmondot Jésus örök életnek koronájával.
Calliope minden Tudományaknak hírré tészi Zsigmondnak halálát, s híjja a sírásra.
Sietnek mindenfelöl a Musák, hallván Zsigmondnak halálát, azaz tudományszerető ifjaknak serege.
Keserves sírással említi halálát az Eszesség, a tudománynak istenasszonya.
Nincsen már a tanulóknak oly derék fautora.
A tudományok zokokva jajgatnak.
Grammatica sír.
Poesis gyászban borul.
Logica jajgat.
Physica siránkozik.
Az Astrológia bánkódik.
Theológia sóhajtozik.
Az egész bölcsesség szomorkodik.
Igazság kenyvez.
Bellona, azaz vitézek serege óhajtja Zsigmondot.
Gábriel angyal mindezeket vígasztala, ne bánkódnának, mert Zsigmond lakosa mennyországnak, hova mindenkor kévánkozott.
Holott örökké örvendez a boldogult lelkekkel.

A magyar szöveg elöl csonkult részeinek tartalmát egyébként az ép latin alapján el tudjuk mondani: Az invocatio után egy tavaszi reggel leírása következik; Zsigmond gyönyörködik a világot szimbolizáló kertben. Chloris azonban figyelmezteti őt az érzékiség veszélyeire. Az Amor divinus leszáll az égből, hogy vágyat keltsen Zsigmondban az üdvözülés iránt.

Látható, hogy a felvonultatott mitologikus és allegorikus szereplők tablója barokkosan zsúfolt. A keresztyén teológia szereplői kicsit meghökkentő módon keverednek a pogány istenasszonyokkal, Múzsákkal, a hét szabad művészetet és az iskolai osztályokat megtestesítő alakokkal. Mintha a vers első felében a hittan, a másodikban a poésis tantárgy tananyagát kívánná gyakoroltatni. Szilágyi Sándor (19. századi protestáns történetíró) megütközött a szöveg inkább "pápistákhoz" illő poétikai találmányain: a túl sok angyalon, szenten, liliomokon, a már-már giccsesen ájult és egyszerre vidám mennyországleíráson. Kovács Sándor Iván észrevétele (és pontos szövegpárhuzamai) szerint ezek a vonások arról árulkodnak, hogy a váradi segédtanító költői példaképe Nyéki Vörös Mátyás lehetett. Tegyük hozzá: a mitológiai apparátus, a jutalomként elnyert apoteózis leleménye felidézi bennünk a Balassi-epicédium inventióját is. Zrinyi Miklós pedig három év múlva hasonló eufemisztikus halálképpel vigasztalja magát elsőszülött fiát gyászoló Elegiájában.

Ki is volt Rákóczi Zsigmond? I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Lorántffy Zsuzsanna kisebbik fia, II. György fejedelem öccse, tudománypártoló, művelt főúr, tehetséges és népszerű politikus, a puritánus eszmék híve. 1652-ben, harmincéves korában halt meg.

Tartalom
Rákóczi Zsigmond változása

Bibliográfia
RMTK XVII, 9, kiad. Varga Imre, Bp., Akadémiai, 1977, 146. sz.
Németh S. Katalin, Pápai Borsáti Ferenc Metamorphosisa, AHistLittHungAUnisSzeg 1971.