Debreceni S. János (?–1614)

Annak ellenére, hogy a 17. század elejének jelentős versszerzőjéről van szó, még alapvető életrajzi adatait sem ismerjük. Valószínűleg közrendű származású. Apja debreceni szappanfőző lehetett; a neve közepén található "S" a Szappanyos rövidítése – bár maga, ha már ki kellett írnia, jobban szerette ezt a mesterségre utaló nevet görögül írni: Smigmatopoeus.

NB Személyében jól szemléltethetjük a jellegzetes 16–17. századi értelmiségi névhasználat szokásait. Ebben az időben még nem állandósulnak a családnevek, különösen nem közrendűeknél. Az értelmiségi szerző a családnevét vagy lefordítja latinra, ritkábban görögre, vagy éppenséggel a foglalkozására utaló megnevezést emeli családnévvé: pl. Deák, Literátus, Lantos. Szinte minden esetben felvesznek a származási helyükre utaló előnevet, és így alakulnak ki a korra jelemző háromelemű értelmiségi nevek: Szepsi Csombor Márton, Szegedi Kis István, Apáczai Csere János. Például Szenci Molnár Albert neve tehát: Molnár Albert, megkülönböztetésül a sok Molnártól: Szenci Molnár. Nem helyes tehát "Szenci"-nek nevezni, legfeljebb "Szenci Molnár"-nak – ahogyan (elnézést a példáért) illetlenség Szegedy-Maszák Mihályt röviden "leszegedyzni".

Az 1580-as években Wittenbergben tanul, hazatérve a váradi káptalan levéltárosa. Bocskay István lelkes híve. A századforduló után, úgy tűnik fel, a Bocskait támogató református ortodoxia politikai nézeteit népszerűsíti verseivel. A Kendi-féle összeesküvésről erősen tendenciózus tudósító éneket szerez (Conspiratio Kendiana). Befogadóközönsége a Bocskai mellé szegődött Bihar megyei hajdúság: az ő számukra kínál társadalmi konszolidációjuk mellé új, harcosan református politikai identitást. Ma is kedvelt és gyakran énekelt verse, a Militaris Congratulatio hatásosan kapcsolja össze a hajdú életérzést a vitézi ének Balassi által magas szintre emelt modelljével.

A hajdú szó eredetileg a marhacsordákat ridegen legeltető, a jószágot lábon távoli piacokra, akár Dél-Németországig terelő felfegyverzett "cowboyok", hajtók neve. A 16. század háborús évtizedeiben így nevezik a partiumi mocsárvidékben meghúzódó, állattartásból, fosztogatásból élő szabad legényeket, akik a 15 éves háború során egyre komolyabb katonai tényezőnek számítanak. Minden politikai tábor megpróbálja őket felhasználni saját céljai érdekében, de végül a protestáns ügy és az erdélyi fejedelmek mellett kötelezik el magukat. Bocskai és utódai viszonzásul visszavezetik őket a polgári életbe. Kollektív nemesség adományozásával saját falvakba telepítik le őket.

Költőként Debreceni S. János a manierizmus kisé provinciális, bombasztikus, agitatív változatát képviseli. Különösen a reprezentatív műfajokban tesz ki magáért. A Hodászi Lukács püspök temetésére írott gyászverse hosszú időre mintája a protestáns halotti költészetnek. Hatása a 18. századi közköltészetben is kimutatható.
    Sejtésem szerint ő lehet a szerzője a Bocskai István halálát elsirató Mély álomban merült... kezdetű éneknek is. Bár filológiai érvek nem támasztják alá ezt az attribúciót, a költemény melodramatikus hangvétele, az egyszerű közvitézekkel, szolgákkal való azonosulás, a pattogó, keresett forma: a belső rímmel ellátott felező tizenkettesek mind Debreceni S. János irányába mutatnak. (Lásd a Bocskai halála körüli verstermést.)

Tartalom
Jaj, szép hazámnak
Militaris Congratulatio
Lukács Pap éneke
Bocskai Estvánnak szomorú haláláról (a szerzőség kétes)

Linkek
Bitskey István: Bocskai alakja a magyar irodalomban
Debreceni S. János a Spenótban
Orosz István: Bocskai és a hajdúk
Bocskai és a hajdúk, válogaiott bibliográfia

Irodalom
Keserű Bálint, A "Conspiratio Kendiana és szerzője", ItK, 1963, 360-368.
Németh S. Katalin, Debreczeni S. János és Guevara, ItK, 1974, 210-213.