Az égi madarakról való versek

XLIII.
Tékéntsed az nagy sast, madarak királyát,
Ki az többi között elnyerte az pályát,
Az levegőt hajtja, mint szélvész az gályát,
Sebes sugárival járja fölyhők alját.

CXLIV.
Ezután mit mondjak magas strucc madárrul,
Ki csak földön futhat, nem is él az fárul?
Kemény havasokban forrásokhoz járul,
Hol jövendőt vészen kévánatos nyárrul.

CXLV.
Követik ezt darvak magas röpüléssel,
Kik nem szűkölködnek nádasban éléssel,
Fejér tollat adnak faolaj kenéssel,
De hamar meghalnak goromba veréssel.

CXLVI.
Nézzed, fejér hattyúk vízben mint úszkálnak,
Külömféle kácsák jégen mint csúszkálnak,
Hosszú nyakú gólyák békákat vájkálnak,
Nagy torkú gödények habot hajtókálnak.

CXLVII.
Mely kevélyen sétál páva az kertekben,
Véli Diánánál hogy jár sokkal szebben,
Kiterjeszti tollát mentől ékesebben,
Minden állatoknál járkál kevélyebben.

CXLVIII.
Mint kákognak gémek, mikor sólymot látnak,
Mint üvöltnek baglyok, mikor rárót látnak,
Mint futosnak tyúkok, mikor héját látnak,
Szarkák is mint félynek kerecsent hogy látnak.

CXLIX.
Mint szereti Venus szép galambocskáját,
Búzával hizlalja kedves madárkáját,
De még Cupido is sebes karvolykáját,
Ölelgeti gyakran jövendőmondóját.

CL.
Nézzed, mint karattyol szajkó nagy erdőkben,
Miként pattogatnak fürjek az mezőkben,
Mint hazudoz kakukk mélységes völgyökben,
Ígéretet tészen hosszú esztendőkben.

CLI.
Mely igen krákognak hollók az fölyhőkben,
Keresvén holttestet bujdosnak ködökben,
Mert ők gyönyörködnek csak büdös dögökben,
Életeket tartják számos esztendőkben.

CLII.
Varjúk is kiáltnak megromlott házakon,
Halálmadár gyakran üvölt az ablakon,
Fészket raknak vércsék nagy erős tornyokon,
Kákogatnak csókák az puszta falokon.

CLIII.
Ékes publikánok mely szépen szólanak,
Emberszót követvén kevélyen állanak,
Kik miatt kalmárok gyakran kárt vallanak,
Midőn értek sok pénzt adni sokallanak.

CLIV.
Nézzed, az bak túzok mely kevélyen sétál,
Kit sok vadászoknak puskájok megtréfál,
Tekéntsd az hím póka mely haraggal sérál,
Tyúk-, lúdseregekben mikoron ő béáll.

CLV.
Halljad Alcyonnak szavát az hegyekben,
Ki társát siratja s lakik kietlenben,
Keserves panaszát foglalja versekben,
Gyönyörködik ottan szomorú énekben.

CLVI.
Látod-é, mint kotyog vadgalamb az erdőn,
Praedáját mint lesi ölyvmadár az kelőn,
Éhgyomorral lévén széjjel jár az mezőn,
Megfáradván magát hűti az szép szellőn.

CLVII.
Babuta az lopót mely csúfosan híjja,
Ez minden dolgoknak büdösét kiszíja,
Erdőn katonáknak leseket kiríja,
Mely csácsogásának rossz falat az díja.

CLVIII.
Nézd, az sárgarigók mely vígan sípolnak,
Kiknél szemlélheted szépségét az tollnak,
Babos seregélyek embermódra szólnak,
Faluk szőleire nem jót tanácsolnak.

CLIX.
Istenét mely szépen pacsirta dicséri,
Mely kedvesen csereg, még az fölyhőt éri,
Gondolnád, hogy alég vagyon egy csöpp véri,
Mégis szüntelenöl eledelét kéri.

CLX.
Szemléld cinegének gyakor ugrálását,
Avagy kan verébnek kevés koplalását,
Hajnali fecskéknek szobákban szállását,
Sűrű rekettyékben süketfajt járását.

CLXI.
Kertekben mely kedves pintyek éneklése,
Tengelic, sármányok sebes röpülése,
És mely vidámító csíz szökdécsölése,
Kikből sokszor vagyon embernek élete.

CLXII.
Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek,
Ki folyó kutakhoz gyakorta sietnek,
Ottan szüntelenöl nagy Istent dicsérnek,
Vértajtékot túrván szépen énekelnek.

CLXIII.
Gyönyörköszik éjjel vizek zúgásában,
Nem is sokat nyugszik tüskés szállásában
Fülemile s iszik nymphák forrásában,
És foglalja magát versek folyásában.

CLXIV.
Mindenféle madár az Istent dicséri,
Maga erejével azki mint föléri,
De ember elméje eztet föl nem éri,
Azért Istenéhez föl nem buzdul véri.

CLXV.
Hogy Lánzér várában volnék betegségben,
Magamat érzeném lenni nehézségben,
Noha nem juthatna az jó egészségben,
Mégis eztet szerzém egy kis könnyebbségben.

CLXVI.
Írtam most ezúttal égi madarakról,
Tehát immár szólok földi állatokról,
Véghezvivén aztot írok az halakról,
Énekelek osztán kerti virágokról.

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 124. sz.