Az fülemile énekének magyarázatja

49.
Ülök vala egykor harmatos hajnalban,
Egy igen szép dombon és szellős árnyékban,
Musákat, Apollót látám egy barlangban,
Kik vigadnak vala egy kristál forrásban.

50.
Apollo istenhez közelyebb hogy mentem,
Véle nyájaskodtam, azomban mellettem
Egy kis zöld ágocskán fülemile nekem
Szép verseket monda, kiket én kedveltem.

51.
Kit midőn Apollo sokáig hallgatna,
Az fán szökdécsölvén madárka mit szólna,
Megjelenté titkon s ottan parancsola,
Hogy megmagyaráznám azon szép árnyékba.

52.
Azomban eltűnék mind az kilenc musa,
Apollo is gyorsan utánok elfuta,
Szép kifolyó kútnál csak magamat hagya,
Kis madárka penig ily verseket monda:

53.
„Mért panaszolkodjam, szerencse, ellened,
Ha bővíted nékem az én örömömet,
Nem szakadsz el tőlem, azmint vagyon híred,
Állhatatlanságban hogy van minden kedved.

54.
Itten engem áldasz az szép zöld erdővel,
Gyönge kis torkomnak szép éneklésével,
Mezei füveknek sok külömbségével,
Víz lassú zúgással, szél lengedezéssel.

55.
Nem irégyled nékem az én szerencsémet,
Inkább hozzásegítsz, szeressen engemet,
Soha el nem viszed az én víg kedvemet,
Neveled óránként gyönyörűségemet.

56.
Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet,
Cyprusárnyékokat, kedves szellőcskéket,
Lassú esők után szép drága füveket,
Szomjúság megoltó jó szagos vizeket.

57.
Auster Zephyrussal sűrű árnyékokkal,
Bőven ajándékoz hajnali harmattal,
Ligetes erdőkön Faunus bogarakkal,
Nékem kedveskedel kis hangyamonyakkal.

58.
Szerencse, vagy kötve az én lábaimhoz,
Elfutottál volna eddég gonoszomhoz,
Ha szabadon volnál, de gonoszt rám nem hozsz,
Mert kötve vagy, mondám, az én lábaimhoz.

59.
Ezé az fényes Nap, mely ékesb mindennél,
Osztja fényét nékem, élek is fényénél,
Gyönyörködöm nappal ez kertnek vizénél,
Éjjel énekelek gyönge szellőcskénél.”

60.
Ilyen mód kismadár midőn énekelne,
Egy ifjú vadász ottan csak nem messze
Megálla, s puskáját ő kezében vette,
Mert fülemilének társát észben vette.

61.
Ez szép folyóvíznél hogy innya akarna,
Mert sok éneklésben ellankadott torka,
Ifjú kezéből kisüle az puska,
Madárkának jobbik szárnyát megtalálja.

62.
Odarugaszkodik ifjú azontól,
Kezeiben vészi félholton szárnyostól,
Hazavivé, s ottan mindjárt az orvostól
Orvosságot kére, mert megbágyadt sebtől.

63.
Azomban madárkám ő fészkéhez mene,
Hogy sok ének után társát fölkeresse,
De semmit nem talál, csak ő üres helye
Mutatja meg magát s ennehány csöpp vére.

64.
Megösméré mindjárt szép társának vérét,
Ölelni nem lehet, látja már, szerelmét,
Mégis minduntalan keresi jegyesét,
Észben ha vehetné erdőn éneklését.

65.
Akkor mintha ménkő szörnyű szeletivel,
Esztelenítette volna keménséggel,
Sokáig nem szólal, mert szava elmével,
Ő jövendőjére röpült sebességgel.

66.
De mindazonáltal ott elméje megtér,
Mihelyen eloszlék szívéről az szép vér,
Mert fa alá, mellém bátran röpülni mér,
Keres, s nem találja, ismét fára föltér.

67.
Szemeit az erdőn széjjel elforgatja,
Az fákot üresen madárkáktól látja,
És semminek másnak szavát nem hallhatja,
Csak szép Alcionnak, ki társát siratja.

68.
Mit csináljon, halljad, ebben az látatban,
Nem magyarázhatnám, száz nyelv volna számban,
Szemei fordulnak csak sötét álomban,
Ki csuda változást mutat ő magában.

69.
Ottan leszaggatja gyönge tollacskáját,
Körömzéli lábbal gyönyörű orcáját,
Fejem fölött szemlélt egy száraz ágacskát,
Ráhág, és forrásnak így kezdi panaszát:

70.
„Jaj, én szerencsétlen, jaj, én boldogtalan,
Mint megcsalám magam Cupido hatalmán,
Kit Hesperus adott Lucifernek módján,
Elragadta s -lopta életem virágán.

71.
Vérszopó Cupido, ha verni akartál,
Mért kegyetlenségben te így elfajzottál?
Mért ennek előtte engem nem átkoztál,
És tüzes ménkűddel eddég nem rontottál?

72.
Vajha ily szépséget szenvedni nem tudtál,
Miért engemet is bé nem burítottál,
Azmiként Argyrust, meg nem száraztottál,
Vagy mint Promaetheust, el nem szaggattattál?

73.
Ha foly az folyóvíz vagy szép csurgó patak,
Az én szemeim is mind egyaránt folynak,
Ha az gyönge szellők ágok között fújnak,
Az én bánatim is nyughatatlankodnak.

74.
Átkozott szerencse, mit mívelél velem,
Álnok szépségeddel mint elrontál engem,
Kiért akadozik gyönge számban nyelvem,
Már csak halálomat köll itt reméllenem.

75.
Megrozsdásult torkom az szép éneklésre,
Nem vigyázok többé gyönge szellőcskékre,
Lábaim fáradtak az szökdécsölésre,
Örök átkot mondok minden szerencsékre.

76.
Mérges hegyű nyíl van szomorú szívemben,
Kiért véget látok majdan életemben,
Párácskám is hörög, mint látom, mellyemben,
Hályog is érkezik álmos szemeimben.

77.
Rendes tollacskáim ímé, mint borzadnak,
Minden csontocskáim ugyan ellankadnak,
Gyönge ereim is már halálra válnak,
Másoknak énrólam nyilván példát adnak.

78.
Fatum, édesanyám, mely sűrű árnyékok
Járják én elmémet, ugyan elájulok,
Ó, mely iszonyú kínt én szívemben látok,
Lőj tüzet énbelém! örömöst meghalok.”

79.
Kis fülemilének ilyen szólásával
Fa alól fölkelék igen gyorsasággal,
Szememet fölnyitám, látám, hogy szép hajnal
Elhaladott immár harmatos szárnyával.

80.
Kiugrám csakhamar, s hogy hazafutottam,
Fülemile társát szobámban találtam,
Kit frissen találván mihelyen megfogtam,
Az kristál forráshoz viszontag ballagtam.

81.
Én kis madarkámat megént ott találám,
De keserű szívvel egy ágocskán látám,
Sokáig szemlélvén utolján megszánám,
Fülemiletársát néki visszaadám.

82.
Ki röppenék, s mindjárt kedves társa után
Száraz ágra méne, szívében hordozván
Nagy örömöt, s ottan hamar lenni kéván,
Hol az Cupidónak vetett hálója van.

83.
Mit mondjak ezeknek összejövéséről,
Ez kis fülemilék sok szép szerelméről?
Duplázzák csókokat egymás szája körül,
Venus triumphusán kedves szívek örül.

84.
Mint borostyán fával összekapcsolódik,
Mint kígyó oszlopra rétekereszik,
Bacchus levele is fára támaszkodik,
Ily mód két kismadár összecsingolódik.
Hallgass tovább, Musám!

Forrása: RMKT XVII, 12., kiad. Cs. Havas Ágnes, 133. sz.