Illésházi István (1540–1609)
Diego de Saavedra Fajardo, Idea principis chirstiano-politici (1640) című kötetének 34. emblémája. Jelentése kb. 'türelem rózsát terem' (szó szerint: Várj és remélj) |
A gyors felemelkedés és a hirtelen aláhullás példáját megtestesítő dúsgazdag gróf Illésházy, liptói főispán és udvarmester 1603-ban kegyvesztett lett: a protestáns főurat Bécs perbe fogta, az ítélet elől lengyel földre kellett menekülnie. Bocskay mellé állt, jóllehet szorgalmazta az udvarral való megegyezést. 1608-ban nádorságot nyert jutalmul. Balassinak szomszédja és barátja volt, Rimay az ő udvarában is szolgált. Századokon át népszerű versét, a Ferendum et sperandumot már a Balassi–Rimay Istenes énekek első kiadása tartalmazta. (Első strófája megtalálható a Balassa-kódex 144. lapján.) Gályarabok és bujdosók kedvelt vigasztaló éneke volt. A századforduló sztoikus világszemléletének pontos foglalata, Balassi költőiskolájának sikerült követése. Illésházy sok egyebet is írt latinul, magyarul; történeti feljegyzései értékes források. Linkek Irodalom |
Istenes énekek, Bécs, 1633.
|
Ferendum et sperandum Forog a szerencse, E világi sok kincs, Rólam vehet ebből E rossz csalárd világ, Nem is kerülöm el De miért csudálom, Úgy én bűneimért Mindentűl megváltam, Éljek-é, nem tudom, Tűrnöm hát jobb lészen, Szenvedem békével, Példáját sokaknak, Éktelen kősziklák Röpülő madarak A tél mikor múlik, Nyughatatlan sok gond, De megszán Istenem, Véget ér, elhittem, Mikor a madarak |
Istenes énekek, Bécs, 1633. IGEN SZEP ENEK, EZ FOrog az szerenche mit bizunk ö benne semmiben nem állando, Chak ideigh kedvez, tündöklö üveghez mindenekben hasonló, Ki mint hogy el törik, igy ö-is változik állapattya romlandó. Ez világi sok kínch mellyben sem- Rólam vehet ebböl mint eggy szép Ez rosz chalárd világh, ki merö hamisság engemet jay mint veszte! Mint halat horogra, úgy chala sok búra hizelkedö beszéde; Etkével táplála, mellyben reyt iszonyú chalárd mérge. Nem-is kerülém el szentséges erkölchel sok hizelkedö szavát, Nem jutván eszemben hogy Isten mindenben jelenti igasságát, Az mint sok jóm után érzem immár nyilván Istenemnek ostorát. De miért chudálom Isten dolgát tudom hogy gonosz jóra fordúl, Vétkünket el türi de réánk-is küldi büntetését ostorül, Segitségét tölünk rántya ha nem térünk réghi gonosságunkból. Ugy én büneimért Istenem engem sért, el hagyot, és megh utált, Hatalmas emberek mindenüt üldöznek ellenségem rám kiált, lesben megh állanak fejemnek akarnak szerezni szörnyü halált. Mindentül el váltam, egyedül maradtam barátim el hadtanak, Iszonyu kösziklák, erdök széles puszták fejemet lappangattyák, Idegen emberek engem el kerülnek, magok hozzám sem adgyák. Ellyeké nem tudom, mert késik halálom, s-kinaim nevekednek, Kétségben essemé? s-halált szerezzeké nyomorodott fejemnek? Azt sem mivelhetem, mert el veszti lelkem háragja Istenemnek. Türnöm hát jobb lészen, mert még Szenvedem békével magamat-is ezzel biztatom mindenekben, Többet én meg váltóm szenvedett jól tudom idvössé gemért testben, Nem egyedül vagyok földön ki nyomorgok szenvedik ezt-is többen. Példáját sokaknak igye fogyattaknak látom árva fejemen, Mert szerenchéjekben számkivetésekben részes vagyok Ektelen kö-sziklák mint fészkek ugy álnak, hazája Ulyssesnek, Hoszszu életével, jó szerenchéjével tetczik lenní ked vesnek, Midön azt ohajtya hogy chak füstit lássa régi lakó helyének. Repüllö Madarak ha öszszel távoz- Az Tél mikor mulik vig Tavasz érkezik föld mindenektöl újúl, Levelekkel erdö, örvend az sik mezö, virágokkal bé borúl, Chak én szegény lelek, sirok és kesergek mert örömem nem újúl. Nyughatatlan sok gond, imé annyira ront hogy nem sokká meg emészt, Ha nem szánnya lelkem teremtö Istenem, sok bú siralom el veszt, Söt én ellenségem chudállya hogy engem az föld-is el nem sillyeszt. De megh szán Istenem, s-ennyi so Véget ér el hittem az üdö mindenben bánatnak vége szakad, Nagy erös kö sziklák idövel romolnak, s-idövel Tenger apad, Igy sok inségemnek szám-kivetésemnek idövel vége szakad. Mikor az Madarak fákon fészket
|
