Fölséges Istennek bölcs rendelésén, sorsunknak is folyásán meg kel embernek elméjét nyugtatni

Fölyhők szakadása s tenger áradása sillyeszti hajókat,
Örvényben jutatja, s veszélyben fordítja sokszor az gályákat,
Lankasztja féltekben, s ejti remülésben tengeren járókat.

Szélvész is érkezve, s habokat emelve az hajót forgatja,
Evedzőlapátnak s hajós csaklájának jó rendit elbontja,
Gályák vitorláit s erős vasmacskáit öszvetöri s rontja.

Esze az révésznek és hajósmesternek de tud ellentvetni,
Szélvész támadáskor s az víz áradáskor jó kormányt tartani,
Jól is kormányozva, s az hajót forgatva parthoz tudja vinni.

Szélvésztül hányatott s bú árjában jutott hajónak éltemet
Tarthatom, mondhatom, én hasonlíthatom mostoha ügyemet,
Éhségre, ínségre, sok keserűségre s rabságra estemet.

Nagy súlya vasamnak, terhe rabságomnak sillyeszti hajómat,
Nevelve ínségem és keserűségem elnyomja sorsomat,
Éhség szenvedése s értékem veszése elárasztja búmat.

Keserűség árja s ínségemnek habja úntalan háborgat,
Borújt napom fénye, homályra vált színye búrul-búra forgat,
Örömömnek múlta s jókedvemnek fogyta úntalan nyomorgat.

Látom de hajómnak, keserves sorsomnak fent van még kormánya,
Csillagom támadhat, s Istenem még szánhat, vagyok alkotmánya,
Szélvészben éntűlem, veszélyben mellőlem magát el nem vonja.

Rendesen viseli, kormányát vezérli sillyedő hajómnak,
Érhetek céljára s óhajtott partjára szabadulásomnak,
Nem hagy elsillyednem, rabságomban vesznem nékem, nyomorultnak.

Dolgainkat nézve s lelkünket tekéntve vezet Isten minket,
Egyedül láthatja, s csak maga tudhatja elfajult szivünket,
Látogatásával s ostorozásával nyerheti lelkünket.

Eltévet juhait s az maga híveit gyakran látogatja,
Szökött szolgájához s bújdosó fiához haragját mutatja,
Elvetemedteket s hívságra térőket ostorával sújtja.

Némelykor azt véljük, s magunkban itíljük, jobb volna vigadnunk,
Szomorú ügyünkben, mint semhogy ínségben sokat sóhajtanunk,
Oltalmát, de akkor vagyunk rosszul, mikor Istennek kell várnunk.

Reánk vigyázó szeme, vagyon-e gyötrelme szívünknek, jól látja,
Szorongatásinkban s nyomorúságinkban kegyelmét mutatja
Veszély közt emberre, áldását fejére bővséggel bocsátja.

Nem hágy el bennünket, sem el nem vét minket nyavalyás voltunkban,
Kiáltjuk mert őtet, ha megkesrített, nyomorúságinkban,
Nevét segítségül, hívjuk erősségül keserves sorsunkban.

Az gyönyörűségben de Istent ellenben hamar elfelejtjük
Kedves vigasságban s kedvelt múlatságban elvélve említük,
Jó állapotinkban s friss víg jó lakásban sokszor meg is vetjük.

Senki azt ne valja, sőt ne is gondolja, hogy Isten dolgunkat
Forgatni restelné, s elejben sem venné mi állapotunkat,
Óránként s úntalan mert fáradhatatlan vezérli sorsunkat.

Lépésinket tudja, hajszálunkra gondja, velünk van ügyünkben,
Járását elménknek s titkait szívünknek fordítja elejben,
Az ő dücsőségét s lelkünk üdvösségét nézi mindenekben.

Szent, igaz, elhiggyük, kétségben se vegyük, nagy bölcs vezérlése,
Az mi életünkre, ügyünkre s lelkünkre van gondviselése,
Nincsen gonoszunkra, van de örök jónkra keresztviselése.

Mennyország útjára s örök boldogságra kereszttel kell menni,
Éltünkben szenvedve s keresztet viselve sokat kell szenvedni,
Gyenge friss életben, sem gyönyörűségben oda nem juthatni.

Keresztviselésünk s békével tűrésünk minket boldogíthat,
Evilág mérgétül, dühösködésétül könnyen oltalmazhat,
Lesébül, tőrébül, hánt kelepcéjébül meg is szabadíthat.

Engem hát keresztem, ha jó kedvvel vettem, boldogságra viszen,
Merülő hajómnak, sillyedő sorsomnak kormánya fent lészen,
Bánátimnak árja s rabságomnak habja ártalmat nem tészen.

Éhséges ínsége, sok keserűsége mostani ügyemnek,
Rabságomnak súlya ámbár felyülmúlja érdemét vétkemnek,
Nem ejthet kétségben, ád Isten hitemben jó reményt szivemnek.

Éhségem elmúlik, jólakásra válik, sorsom megfordulhat,
Keserves rabságom s nagy erős fogságom szabadságra juthat,
Elveszett értékem s előbbeni fészkem megint helyre állhat.

Légyen de azomban minden dolgaimban tetszése Istennek,
Mint rendelni fogja, aszerint akarja folytát szerencsémnek,
Elmém, eszem, kedvem s hozzája tért szívem mivoltát éltemnek.

Jó szívvel viselem, keresztét emelem szent akaratjának,
Éhséges ínségét s ínséges éhségét az én rabságomnak
Tartottam és tartom, s nagy méltán állítom látogatásának.

Nem töröm ügyemen s rabságos éltemen mivoltát elmémnek,
Jól van akkor dolgom, amikor rabságom tetszik Istenemnek,
Vígan koplalhatok, se nem búsulhatok rabságán fejemnek.

Gyors forgással múlnak napjaim, s elfolynak, halálra kell jutnom,
Tudom, életemtül s világon mindentül meg kell egyszer válnom,
Akár szabadságban, akár az rabságban, meg kell egyszer halnom.

Tévelygő hajómnak tengerén világnak szükség általmenni,
Nem sillyesztvén hívság s világi kévánság, partjára fog jutni,
Isten országában, örök szabadságban örökké nyugodni.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 18. sz.
A sorok kezdőbetűi összeolvasva a címet adják ki.