Valaki Istenben bízik, az soha meg nem csalatik

Uraság, gazdagság, hatalom s méltóság tetszik mindeneknek,
Az urat tisztelik, gazdagot böcsülik, hatalmastul félnek,
Levetett süveggel s térdhajló készséggel szolgálnak ezeknek.

Azkik uraságra, jutnak méltóságra, dolgokat kedvellik,
Kiknek gazdagságban, részek hatalomban, sorsokat örülik,
Jószerencséjekben s előmenetelben magokat itílik.

Jószerencséjeket s forgó kerekeket messzire fölviszik,
Szerencse forgását s változó járását kétségessé teszik,
Tévelygő s enyelgő, tétova dőlöngő mivoltát sem hiszik.

Ehhez képest szívek, mind eszek s mind kedvek vágy az szerencsére,
Nyakokszakadtában, életek folytában futnak kerekére,
Bíznak erejekben, gazdag sok kincsekben, s akadnak veszélyre.

Elfordul kerekek, s ha elfogy értékek, hullanak az porban,
Nyugtokat nem lelik, s igen keserülik sorsokat magokban,
Bánatban kerülnek, siralomban esnek, s jutnak búsulásban.

Illendő elhinned, s nem kell kételkedned: szerencse megcsalhat,
Zűrzavarban ejthet, veszélyben keríthet, s láb alá tapodhat,
Ínséges éltedre s keserves ügyedre nagy könnyen fordulhat.

Kedveskedésekor, hizelkedésekor kerít bé tőrében,
Akkor mert hamisság, álnokság s csalárdság van már az begyében,
Zokogó sírásra, sűrő könyvhullásra ejt veszedelemben.

Szívünket epesztő s éppen megemésztő nagy gonoszságárul,
Óránként változó, tétovázó, habzó, mostoha voltárul
Hallottam példákat, s mondhatnék is sokat forgandóságárul.

Azt most félreteszem, sem elöl nem veszem, de jó megtanulnod,
Méltóság fényéhez s tündöklő színyéhez nem kell ragaszkodnod,
Erős táborokban, országos hadakban sem jó bizakodnod.

Gazdag tárházakban, ezüstben s aranyban se vesd reménséged,
Ne legyen ezekben, se pedig illyekben te gyönyörűséged,
Ezekrül s illyekrül, jöhet effélékrül nagy keserűséged.

Mert könnyen homályban, juthat változásban fénye méltóságnak,
Csakhamar elkellhet, s praedára kerülhet kincse gazdagságnak,
Zendülhet, rettenhet, s egy órában veszhet ereje tábornak.

Azki az Istenben, ő szent fölségében csupán de csak bízik,
Lézengve veszélyben, világon éltében hozzája tartozik,
Annak jóvoltában s nagy bőv irgalmában meg nem csalatkozik.

Tehát Istenemben s örök kegyelmében én csak éppen bízom,
Ínségemnek súlyán, szerencsémnek alján hozzája tartozom,
Kévánt kegyelmében s én reménységemben meg nem csalatkozom.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 22. sz.
A sorok kezdőbetűi összeolvasva a címet adják ki.