Elmúlik világban minden hivságok hivsága

Elfolynak, s elmúlnak, sietve elfutnak üdők járásokban,
láthatjuk, s tudhatjuk, mivelhogy fogyatjuk éltünket azokban,
melegrül hidegre s hidegrül melegre jutnak forgásokban.

Vig tavasz miképpen tél. ősz, nyár, akképpen szokot búcsút venni,
Lassanként, óránként, naponként s hetenként tűlünk eltávozni,
Így szintén embernek, sorsa akárkinek el szokott változni.

Kegyes iffiúság, friss öröm, vigasság hamar elbúcsúzik,
Világunk s virágunk s kedvelt múlatságunk könnyen eltávozik,
Jajszóra, sok búra, gondokra s bánatra elégszer változik.

Leesnek s elvesznek, szédülést szenvednek, kik magosra hágnak,
Azkiknek uraság dolgok s majd bolondság, táskát forgathatnak,
Gazdagok s nagyurak, volt kiknek kővárak, olykor koldulhatnak.

Mulatnak, vígadnak, ugrálnak s tombolnak, kik eztet nem hiszik,
Istent is megbántva, semmitül nem tartva az bűnt tetten teszik,
Nagy vígan s tréfában indulnak pokolban, s eszekben sem veszik.

De eljön az óra, s ezeknek ostora érkezik fejekre,
Elhűlnek, s hevülnek, epednek, törődnek, s kerülnek veszélyre,
Nyavalyás fájdalom s örök aggodalom jönni fog szívekre.

Hajlandó, jól tudom, én is nem tagadom, ember az gonoszra,
Ismerem magamat, nem kérem társomat tanúbizonyságra,
Világ mert vezeti, s majd ugyan kénteti maga hivságára.

Széditi, s bóditja elménket, s vakitja, kelletvén hivságát,
Akarnám s kévánnám, ne tudnám s ne látnám szörnyű gonoszságát,
Gyűlölnöm, kerülnöm s meggyőznöm, elűznöm minden hamisságát.

Oh édes Istenem, légy nékem mindenem, s nyújtsad irgalmadat,
Kiáltom, s ohajtom, valamég nem látom kévánt áldásodat,
Hozzám elérkező, szívemben férkező te szent malasztodat.

Istenem, szeretlek, s egyedül kedvellek tégedet szívemben,
Vesd reám szemeidet, s adjad kegyelmedet mostani ügyemben,
Szenvedjek békével s tűrő csendes szível én sok ínségemben.

A te szent Fiadért s örök jóvoltodért hallgasd meg kérésem,
Gyümölcsét vehesse, s áldásod nyerhesse keresztviselésem,
Az te országodban s örök boldogságban légyen bémenésem.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 28. sz.
A sorok kezdőbetűi összeolvasva a címet adják ki.