A meggyükerezett rabságos bánatnak keserves búsulással  elterjedett ágain kinőtt fűzfa versek

MeLLYeket egy ÜgYefogYot rab
heVertében Vett renDekben,
keserVes ínségének VIseLtében,
élIeL nappaL bezárt fogházában,
bVVaL teLLYes naplalban,
ÚntaLan heVerVe  s-henYéLVe,
fonnYasztó hóLnapIban,
Igen hoszszV ínségének keserVében,
szivének ló keDVét elÜzö s-fogYasztó,
szÜnteLenÜL foLYó esztenDelben

A Kegyes Olvasóhoz, kinek üdvösséges jókat kévánok, akarám elsöben is ez egynehány verset feltenni

1. A próféták között midőn Sault látták,
minthogy Prófétának sohasem tartották,
seregekben lenni csudának számláltak,
és példabeszédben sokszor elölhozták.

2. A poéták között engem is ha látnak,
arrúl, tudom, csudát nem könnyen számlálnak,
hanem inkábbb hiszem, könnyen megcsúfolnak,
mert harangöntésben nincs módja hajdúnak.

3. Nem tud ugyan hajdú harangot önteni,
de magát múlatva jól tudja kongatni,
én is bár ne tudjam a verset csinálni,
tudom de azt rontva üdőmet múlatni.

4. Senki de az hajdút minthogy meg nem szólja,
harangkongatását ámbár szintén hallja,
s hogy harangot nem önt, azért sem csúfolja,
mert az harang öntés nem ő hivatalja,

5.  Senki hát engem is meg nem szól, gondolom,
fűzfa verseimért, mert nem hivatalom
a vers csinalása, s hogy most azt koholom,
hajtott arra csupán henyélő unalom.

6. Elszenvedék köztök Sault a próféták,
S magok seregébül őtet ki nem hajták,
elszenvednek talám engem is poéták
azok közt, az verset kik rontani szokták.

7. Ha olvasod azért feltett verseimet
S azok csináltában ejtett vétkeimet,
könnyen általlátván én csekély elmémet,
meg ne itélj, kérlek, aziránt engemet.

8. Elmémet a rabság mert megtompította,
s mostan vers szerzésre csak a bú hajtotta,
melly magát ezelőtt másban fárasztotta,
A verset pediglen soha sem koholta.

9. Mellynek jó folyása csendesült elmébül,
vigadva nyugovó embernek szívébül
vehet eredetet s nagy jó friss kedvébül,
és nem a szomorú rabság kútfejébül.

10. Honnan távul vagyon Hippocrene kútja,
zöldellő laurussát Apolló sem nyújtja,
Helicon, Parnassus, Musának is útja,
rabságnak kútfejét mindenike futja.

11.  Nem lehet fogházban Apolló szállása,
sétáló járása, laurusa nyújtása,
Pegasus forrása, Musának lakása,
verse csinalása s jó renddel folyása.

12.  Itt még Apolló is nem pengetne hárfát,
nem találna itten borostyán laurusfát,
hives árnyékában sem Musát, sem Nymphát,
hanem vasat, békót s gondolna kalafát.

13.  Fogházam Apollót tülem kirekeszti,
az Musát, Minervát hozzám nem ereszti,
elhidjed, rabságom szívemet epeszti,
s valaki mindenét, elméjét is veszti.

14.  Üdöm unalmával mit olykor gondoltam,
minthogy az papirost szűken s ritkán kaptam,
nem vettem pennára, s nem mingyárt írhattam,
s egyszer írt versemet nem is jobbítottam.

15.  Más több mentségimet nem veszem versekre,
s bezárt fogházambúl nem adom napfényre,
nem is írok többet magam mentségére
s paraszt verseimnek meghimezésére,

16.  Mert reám forró ínség szárasztja téntámot,
viselt vasam terhe tompitja pennámot,
s rabságomnak szennye mind papirosomot
elfogja s mind pedig vers szerző vénámot.

17.  De hogy ha helyt nem adsz az én kérésemnek,
s akarod nevetni verseit elmémnek,
még nem írod jobban mássát verseimnek,
meg ne csúfold addig rossz voltát ezeknek.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 51. sz. Az akrosztikonok mind az 1684-es évszámot adják.