A szerencse forgandó voltárul

Kereke forgását, s forgandó járását látóim szerencsének,
Óránként változik, változással hízik, nyugta nincs kedvének,
Hamar fordul sarka, nincs pórázon nyaka, nem rabja senkinek.

Állhatatossága, s ő tulajdonsága állhatatlanságában,
Ritkán hízelkedik, s gyakran mesterkedik, kit hogy ejtsen kárban.
Javait ha osztja, azokat elfosztja, s embert veti porban.

Jár-kél nyughatatlan, szaporán, s untalan kerekét forgatja,
Soknak uraságra fejét méltóságra, némelykor juttatja,
Többeknek veszélyre, s keserves ínségre gyakortább fordítja.

Víg kedvvel sokáig, senkinél mindétig nem szokott múlatni,
Aziránt vígasságot, úgy szomorúságot könnyen tud szerezni.
Nincs állapodása, s egy nyomban hágása nem is szokott lenni.

Mutatott kedvének, s forgó kerekének nincs kötöző lánca,
Agyafúrt fejének, vakult elméjének nincs semmi tanácsa,
Gyakorta öröme szívünknek gyötrelme, változó a tánca.

Azmidőn sok jóra fölemel, a polcra, s hoz téged örömre,
Midőn kedveskedik s néked hízelkedik, szolgál is kedvedre,
Olyankor pad alá, avagyhogy láb alá taszít nyakra-főre.

Szólhatnék én errül s változó kedvérül, nagy sokat mondhatnék,
Tündér mivoltárul, s forgandóságárul példát is adhatnék,
Okot beszédemre, tekintvén ügyemre, nagykönnyen vehetnék.

Hirtelen s véletlen, mely nagy reménytelen kereke forduljon,
A szép szabadságrul öröm-, vigasságnál mely hamar elszálljon,
Sokféle kárvallást, bánatot, búsulást mely könnyen csináljon.

Oskola rabságom, taníta fogságom világos példára,
Ragyogó szép fénye, s tündöklő víg színe mely hamar homályra,
Szívünk fájdalmával, s fejünk romlásával jusson változásra.

Adok Istenemnek, hálát teremtőmnek, melyért mostanában
Tudom, hogy elhinni, szerencsének hinni kedvező voltában
Képtelen embernek, nem is kell senkinek virágzó sorsában.

Én mind kedvezését, s mind hízelkedését tartom már semminek,
Semminemű jovát, sem ámító szovát nem is tartom kincsnek,
Egyedül Istenben, s nem az szerencsében reménye fejemnek.

Rab vagyok, elhittem, s kétségben sem vettem, kell sokat szenvednem,
Gyámoltalan vagyok s bánatim is nagyok, van min keseregnem,
Jobb de keseregve, mintsem hitem szegve ez világot élnem.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 16. sz.
Az első sorok kezdőbetűi összeolvasva: Koháry István maga mostoha sorsát kesergi.