ÜDőnk mÚLására, bÚnk táVoztatására VerseInket kohoLLYUk

Untalan sóhajtva s Istenhez óhajtva enyhítsük sorsunkat.
Világot ösmérve s hívságot gyűlölve felejtsük el búnkat,
Verseket koholva s azokat faragva mulassuk magunkat.

De észrevehetem, nincsen készületem s ahhoz való könyvem.
Nincsen papirosom, úgy hozta rabsorsom, emésztődjék szívem.
Se téntám, se pennám – hát hogy folyhat vénám s versszerző jókedvem?

Ahol nincsen ténta, szűk ott a poéta az verscsinálásra.
Nincsen azhol penna, még Naso sem írna verset papirosra;
Nem lehet írása, kinek papirosa nincsen firkálásra.

Ember jókedvébűl, csendesült elmébűl szokott verset írni.
Szíve búsultában, bézárt fogházában inkább szokott sírni.
Az búnak ínségét, mérge dühösségét nem könnyű megbírni.

Ugyan mégis az bút, mely én szívemre fut, mint lehet, elűzöm;
Azmi jut elmémre, szóknak bötűire feljegyzem, felfűzöm.
Vers koholásával, sorsom unalmával bánatomat főzöm.

Versem koholása s olykor faragása adhat mégis dolgot,
Szokatlan munkámban, henyélő voltomban foglalatosságot,
Üdőm töltésére s bú felejtésére egy kis mulatságot.

Kezdem hát munkámat, nem hagyom magamat, henyélő nem lészek;
Balszerencsém sorsán, lábaimnak vasán könnyebbülést tészek;
Isten kegyelmébűl s versem fűzésébűl megpihenést vészek.

Forrása: RMKT XVII, 16., kiad. S. Sárdi Margit, 16. sz.
A címben lévő kronosztikhon a szerzés évszámát aja: 1683.