Második rész [201-272]

201. Erre Gaudi András elsőbb utat irtott,
Titkon jött ellenség ellen fegyvert kapott,
Vitézi módon mindaddig tartott harcot,
Míg rendelt seregben érkeztek magyarok.

202. Becsülletire megőszült Petki István,
Rest ifjat gyalázó seríny lova hátán,
Székelységgel megyen, első Gaudi után,
Erőt, bátorságot segítséggel hozván.

203. Utánna dolgokban késő Kemíny János,
Sok fizetett haddal temérdek dandárt hoz,
Annak jobbszárnyában hajdúsággal Boros,
Válogatott had balfelől elébbnyomoz.

204. Legutol puskások seregében Román,
Kapott becsülletet, jó hírt, nevet méltán,
Pór ágyból született régen Oláfalván,
Szép nemességet itt kapott Vitézfalván.

205. Becsülletes Pallas vitéz oskolája,
Kinek majd gyakrabban noha vér téntája,
De szegint, parasztot mindaddig tanítja,
Még porból felveszi, hozza méltóságra.

206. Sok volna, de legyen magyar nemzet példa,
Hunyodinak annya vólt egy szegíny árva,
Kinizsi Pál addig nem t'om, ki molnára
Volt, kit uraságra hozott az vas penna.

207. Szoplyest mezején még ez kemíny harc tarta,
Erdélyi nemesség zászlók alatt sorba
Seregenként vannak tábor oltalmára,
Vitéz Kornis Ferenc előttök járója.

208. Igaz, porban nem ül virtus, lelki erő,
Akármely rejtekből kiverekedik ő,
Nem veszen hatalmat rajta irígy üdő,
Sőt végre imádja, noha várni késő.

209. Ennek igaz vólta most tetszett egyszer ki,
Mert úri nemzethez kellett s fért valami,
Kornis Ferenctől tölt egész mértékkel ki,
Kit irígyek miatt nem kedvelt Rákóczi.

210. De hogy kebelében feltartott kígyója,
Kinek neve mostan maradjon titokba,
Szükségnek idején félvén mászott hátra,
Hivatalja s tiszti szorult vitéz úrra.

211. Igaz, kardra nem költ táborhelt az dolog,
Ellenség ereje mert addig nem hatott,
Ország népe rendben hol Kornissal állott,
Hanem onnat bágyadt sereget újított.

212. Hadban pedig nem is utolsó regula,
Hogy hátul kerüljön ellenség gyakorta,
Szörnyebben meg is üt utól jutott pálca,
Ha nem tud s nem vigyáz jövendőről gazda.

213. Kérdés is lehetne: hol nagyobb félelem,
Ellenség előtte, kivel vínak szemben,
Vagy az bizontalan, látatlan félelem,
Mellyet véletlen hír sokszor nagyra viszen.

214. Táboron és harc helt míg ezeknek vége
Lehetett, Rákóczi egy oldalból nézte,
Soha többé dolga, mint kinek eféle
Nem volt, tágul s forral jövendőt szívébe.

215. Elszaladt Heriza maga pártjaival
Szilisztrjára, sok bojér Dunán által,
Takarván magokat török palástjával,
Holott nem cimborál szerencsétlen haddal.

216. Itt volt személy szerint legelébb Rákóczi,
Itt kezdett vitézi kinyírrel élődni,
Vesztére célozó dolgokra vágyódni,
Szerencsében bizván ég alá kapdosni.

217. Elszaladt ellenség után Borost küldi,
Kinél nem volt kedvesb udvarában senki,
Véle megyen István, ifiu Barkóci,
Oskolában ez is itt kezdvén állani.

218. Erdőn, várasokon egyaránt vadásszák,
Havasaljföldében sohult nem találják,
Duna szigetiben Gyergyó vára, mondják,
Kiben szaladott volt egy falka bojérság.

219. Ez az váracska volt régen végső háza
Nagy Görögországnak, kiből Scitiára
És több napkeleti pogány országokra
Vigyáztak, erős hely, kit körülfoly Duna.

220. Azt most hatalommal Török Császár bírja,
Silistriához tart, vigyáz rá nagy Basa,
De mihelt érkezik Boros János hada,
Ellenséget kéri, bátorsággal mondja:

221. Mely nagy hadat gyüjtött, tudjátok, Heriza,
Vágyódván bolondul császári trónusra,
Ki török erőt is úgy megtartóztata,
Hogy karddal hozzájok nem örömest nyúlna.

222. Hogy pedig meghallák fényes portán az hírt,
Szemennel Rákóczi szerencsésen megvítt,
Hozzá követséget Császár mindjárt indít,
Szeretetet, frigyet véle megerősít.

223. Nem hittenek erőt Erdély felől illyet,
Illyen tüzes hadat, sokaságot ennyet.
Csudállyák, hirtelen semmissé tehetett,
Kinek erejétől sok nemzet rettegett.

224. Nem volt oly kerített vár Törökországban,
Kiben találtatott egy az pártosokban,
Kit kézben nem adtak volna búsaltokban,
Rájok jött had miatt lévén bódulásban.

225. Sok rabbal rakódott török földéről jün
Vissza, nem kedvezvén, kikben láttatott bűn,
Csak magát Rákóczi Borost tanácsra vűn
Félre, mivel másnak, úgy mint neki, nem hűn.

226. "Mit vélnek felőllem, kinek hisznek lenni?"
Felfuvallot szível alattomban kérdi,
Hidd el magad ha szégyent akarsz vallani,
Mondhatná, de kedvét kész inkább tölteni.

227. Ezt mondván: "Erdélyi Király sokáig élj,
Senkitől föld hátán, nagy vagy, nem illik félj,
Valaki frigyedet kapja, nyertes személy,
Indián túl híred napkelettel felkél.

228. Ellenségednek, úgy látom, ellensége,
Török pártosidat egyaránt kereste,
Felkél Silistria egy fittyentésedre,
Én vagyok bizonság szolgáiddal erre."

229. Innét kezde Lengyel királyságon kapni,
Török Császár jármát nyakából kiverni,
Vakszerencse után hanyatt-homlok futni,
Holott nem mindenkor jó kérdetlen járni.

230. Nagy hadával mikor felkészült Heriza,
Fejedelmek között feltött cél ez vala,
Erdély s Havasaljföld és széles Moldova,
Kegyetlen nép ellen egyszersmind rohanna.

231. De mivel meszünnet bátorságosb várni,
Mások halálával szerzett jón örülni,
Vajdák oly helt voltak, hol nem kellett félni,
Addig, mig az harcon általment Rákóczi.

232. Osztán hamar Kosztánd, Havasalji Vajda
Érkezék nagy haddal talám két nap múlva,
Utána Gergice Moldovai Vajda,
Lovas kurtáni tábor, véle Tatár Murza.

233. Minden fejedelem méltósága szerint
Mezei pompát űz, mentől szebbet indít,
Méltán mint atyjakat imádják Rákóczit,
Kitől vett mindenik fejedelmi tisztit.

234. Egyik az másikat ajándékkal űzi,
Mint szerencsés királyt örömmel köszönti,
Rendelt seregekben muzsika, lóháti,
Dob, trombita, sípszó zászlókat késéri.

235. Ezek után egy nagy mezőn sátort vonat
Rákóczi, kit neki küldött Szultán Murat,
Meleg Egiptusban gazdagon varrottat,
Kiben dücsőséggel vendégli vajdákat.

236. Félelmes szíveket szép szókkal bíztatja,
Mondván, az ki termett felséges dolgokra,
Azt szerencse könnyen meg nem tántoritja,
Nagy eset sem veszen győzedelmet rajta.

237. Mivel külömbözne nemes elme pórtól,
Ha többet szenvedni nem tudna másoktól,
Mentől nagyobb kőszál, tengeri haboktól,
Annál többet szenved ember is világtól.

238. Ugyanis setítben szebben fénlik az tűz,
Az nap is mellőle midőn felhőt elűz,
Midőn elhatalmaz, tikkaszt fertelmes bűz,
Drága jó illatot akkor töbre becsülsz.

239. Drága békességnek nem tudnánk örülni,
Háborúnak ha nem tudnók, hogy rossz ízi,
Igaz példabeszéd, noha talám régi:
Ki szenvedni nem tud, nem tud uralkodni.

240. Nincsen állandóság sohult ez világban,
Kiváliképpen laknak kik pogány torkában,
Másoknál, jó vajdák, tük tudjátok jobban,
Csendesek legyetek, bízván Jehovában.

241. Gergice vajdát béküldé Moldovában,
Szóllítván mellette levő Bojerokban,
Urok mellett legyen ki-ki vigyázásban,
Felszenteli, mint egy császár, vajdaságban.

242. Kosztárad vajdát viszi Havasaljföldében,
Tergavistián viszont ülteti székiben,
Ki Ploiest várossát felgyújtá elsőben,
Pártosok fészkét, nem könnyen hadná helyben.

243. Kezéhez vehetvén újalag pálcáját,
Kivel igazgatná elfordult országát,
Kegyetlenül kezde uralkodni mindjárt,
Nem gondolván, nullum violentum durat.

244. Bár olvasta volna második Cronicát,
Roboám Judában az illyennel mint járt,
Elvesztvén örökké nagyobb rész országát,
Maradékinak is el nem felejtő kárt.

245. Szegíny élő embert lekötözve nyúzták,
Az borotva szíjjat hátából kiszabták,
Út félen karókban, horgokban mint hánták,
Pártosok testétől voltak büdös utcák.

246. Vajdasága néki sem sokáig tarta,
Mint építetett ház rosz fundamentumra,
Megártott Rákóczi rovasz cimborája,
Két szék között ottan csak földön marada.

247. Mert mivel Rákóczi szekere farkán ült,
Ki kivánságában naponként melegült,
Ez is romlására annyira részegült,
Még birodalmából gyükerestől kidült.

248. Ugyanis nem terjedt toább birodalma,
Hanem meddig tartott Rákóczi világa,
Sok embert kap el ez csúfos comedia,
Még is halálban két kézzel kapunk rajta.

249. Szánkódásra méltó szegíny vajda dolga,
Úri méltóságból jutván bujdosásra,
Majdnem bátorságos egynapi szállása,
Kinek életére ország vigyáz vala.

250. Ezer szolgák közzül alig találkozik,
Búdosó fejének társa nem is válik,
Könyhullatásokkal két szeme bé nem telik,
Hazájára visszanézvén így búcsúzik:

251. "Gyönyörűségemre termett édes földem,
Mely kevés ideig löttél dajkám nekem,
Mért is vettél porból inkább kebeledben,
Hogysem kegyetlenül az földhöz csapj engem.

252. Hideg kősziklák közt szívem reszket, fázik,
Észak felé menvén Erdélytől irtózik,
Mert jól tudom, tőllem Erdély is irtózik,
Bizontalan, toább rám mi következik.

253. Lám még az vadak is boldogbak nálamnál,
Ha megbolygatják is, kikre vadász talál,
Viszont helyben térnek, éltek megmaradván,
Nékem pedig vissza néznem sem szabad már.

254. Kiszorultam bűnért fényes udvaromból,
Megvonnám magamat, de kívülled nincs hol,
Ha nem szánsz is, bárcsak vigasztaló szót szólj,
Mert el nem felejtlek, én leszek valahol.

255. Idegen nép közzé kevés kinccsel megyek,
Elvészik útomban tőllem azt is, félek,
Ha hazám meg nem szánt, mástól mit remínljek,
Immár is kenyerem mindennapi méreg.

256. Megyek, valameddig szemeimmel látok,
Városban vagy egy vad erdőben zarándok,
Többé vigasztaló muzsikát nem hallok,
Hanem szűbágyasztó nótákkal múlatok.

257. Mégis tőlled, minek előtte megválnám,
Ne légy oly idegen, bárcsak szólnál hozzám,
És jelentenéd meg nekem, édes hazám,
Mért szenvedek s vagyok világnak ez átkán."

258. "Örömest bosszúdra nem szóllanék, fiam,
Kit mindeddig zsíros tejemmel tápláltam,
Eddig is ügyedhez azért nem szóllottam,
Bús szivedet én is többel ne fárasszam.

259. De hogy így kénszergetsz, halljad, ím megmondom,
Kevélyeket gyülöl Isten ez világon,
Könyörül pediglen az alázatoson,
Azt teszi nyomóssá minden birodalmon.

260. Az hajnali csillag, ládd, csak addig fénlik,
Míg határában jár, éjből ki nem lépik,
Naphoz tévén magát, elfogy s elenyészik,
Igy jár, sorsával azki meg nem elégszik.

261. Ez mindenre illik, de rád most elsőbben,
Ki nem elégedtél hazáddal meg, velem,
Én hordoztalak két karomon kisdeden,
Másra nézve mégis farban rúgtál engem.

262. Ki mások ökrén szánt, panasz búzát arat,
Más kertében termett gyümölcs fogat vástat,
Jó lelkiisméret veszteg ül s nem fárad,
Avval elégszik, mit Isten neki mutat.

263. Mi nem választott ő földőn sok Nagy Sándort,
Tudhattad erőddel ha felérted Sámsont,
Azért kire vetsz, hogy ügyed erre jutot,
Hanem telhetetlen elméd miben hozott.

264. Tudod, Rákóczinak mikor utján jártál,
Szegíny, még akkor vak vezérre találtál,
De nem kellet tanács tőlem, nem is vártál,
El mehetsz, mást jobbat találok náladnál."

265. "Én elmegyek ugyan bizontalan útra,
De ki visel gondot s vigyáz határidra,
Én állok vala fenn őrmadár módjára,
Vigyázván Dunáig hatalmas szomszédra.

266. Mikor adót Török hertelen kivánna,
Magam erszényéből meg fizettem vala,
Hogy rád veszedelmes harag ne rohanna,
Mire nem voltam kész, mi múlt el valaha?"

267. "Hallod-é, jó fiam, vigyázz tanácsomra,
Ki fennáll, hertelen el ne essék, lássa,
Minden fejedelem vigyázzon magára,
Mert az országoknak találkozik ura.

268. Menj, nem alítom, bokorban nyúl fekszik,
Anyin királyságot minden háznál lesik,
Az országot pedig mely nehezen szerzik,
Azok tudnak arról szólni, kik keresik.

269. Én azért az tanács, ki-ki világ után
Úgy induljon meg, hogy tanul maga kárán,
Mára jobb egy verébfőt magad konyháján,
Mint bizontalan nagy túzok holnapután.

270. Hányat csúfolt, csalt meg, elé ki számlálná,
Hány szabadost rabbá, hány Cresust Irussá,
Sokakat magasztalt majd fel az nap alá,
Azomban tekintsük, hát már löttek porrá.

271. Ha csalárd ellenség, ne higgyünk hát neki,
Urkot s lépet főz, hogy ne szaladjon senki,
Amaz kígyóval ért, mely pokolból jött ki,
Társáról akárkit könnyű megismerni.

272. Ily rovasz mestertől ki szabadulhat meg?
Az, aki sorsával úgy megelégedett,
Hogy nem nyughatatlan, nem is kíván többet
Istentől, hanem csak lelki üdvességet."

[Harmadik rész 1-120]