Cladis Mohachianae
PARS PRIMA
1. Szép dolog a virtus, drága Amethystusa, magában viaskodik,
Nárdus oroszlánnyal, erö az illattal, egymással tusakodik,
De mint hold uysága, ennek ő jósága, égen is nevekedik.
2. A Romaiaknak, s hadakozásinak, emlekezetit hallom,
Jeles vitézségit, s gyözedelmességit, irásokban találom,
Diadalmok után, hirek eset méltán, chronicákban számlálom.
3. A földön el futot, s égreis fel hatot, világhi düchöségek,
Had-viselöinek, s kariok ereinek, hathato serénységek,
Mint a nap tündöklöt, s mindeneknél fénlöt, hires jó vitézségek.
4. A Cárthágobélit, s nagy méltoságbélit, emlithetem Annibált,
Á ki hazáiáért, s meg maradásáért, nem rettegte az halált,
Népe példáiára, s Hercules modgyára, maga elsöben probált;
5. Diadalmi pálmát, mint egy arany almát, szerenchét ugy tartotta
Baivivásra kedvét, elméiét, és szivét, vitézséggel forgatta,
Ellensége hirét, s töle nyert cymerét, statuára iratta.
6. Két úttya embernek, s elömenetének, vagyon é világ szinén,
Tudomány, s vitézségh, e két jó erősség uiseli embert kényén,
E virtusok által, mint madár szárny által, repül föld kerekségén.
7. Együt jó e kettö, s hátra sem vethetö, a tudos s vitéz ember,
Okos Hadnagy után, mert igen gyakortán, serénkedö jó hirt nyer,
Nem jó vakmerőségh, és az hertelenségh, hogy ha kiben fészket ver.
8. E két ember úttyát, hir s névnek két szárnyát, mert a bölchis dichéri
Hogy még egekbennis, söt Isten elöttis, fog az bölch uralkodni,
A ki Istenéért, s édes hazáiáért, tanult jó hirt szerzeni:
9. Ember bár meg hallion, s koporsóban szállion, e két ioszág köueti,
Söt még egekbennis, s az Isten elöttis, szépen tündökölteti,
Világon pediglen, ember elméiében, el sem temetetteti,
10. A jó hir meg marad, a föld szinén árad, ura holta után is,
Nem szenved szorúlást, kiván szabadúlást, meg uyul magábannis,
Szárnya vagyon, repül, s nagy földet be kerül, bé szál Chronikákbannis,
11. Virgilius iria, s rend szerént számlállya, az hirnek természetit,
Hogy nincs semmi gyorsab, avagy hathátossab, nyargallya világ szélit,
Soha nem aluszik, s nyughatatlankodik, nem találhattya helyit.
12. Hizik röpüléssel, s fél részegittéssel, két száiátis találni,
Egyikkel igazat, de gyakran hamissat, hogy szokot hintegetni,
Sok reytek helyekre, s ország részeire, fut s lót, nem tud nyúgodni.
13. E világi sok iót, kit ember gyütöt vólt, midön meg hal el hadgya,
Mikéntd füst, s harmatot, mezei virágot, czak el mulónak láttya,
De az egy Tudományt mint hü tarsával bánt, maga mellet talállya,
14. Midön a Pompéius, mint fene Marius, a Iuliúst meg veré,
Sok hadi eszközit, s ebben bizodalmit, vitézséggel el nyeré,
Sokságu népeknek, mint ellenséginek, ebbennis végét éré.
15. Hires nemzeteket, s nagy Feiedelmeket, midön meg holdoltata,
Számos országokat, s erős várasokat, Zászlo alá irata,
Még holta utánnis, titok boltyábolis, emlekezetre iuta.
16. Sok vitéz Triumphált, s némely halált talált, czak mi jó hirt vehessen,
Hogy ha kik meg tértek, s bayvivásrul iöttek, visza egésségessen,
Düchö koronával, s illendö pompával, várta Roma kedvessen,
17. Várta az Uraságh, Romai sokaságh, készitet Theátrummal,
Laurusbol kötözöt, s koronákat szerzöt, tellyes diadalommal,
Hogy fel öltöztessék s székiben ültessék, vitézi ruháiával.
18. A tizenkét Tanácz, nyakokban Aranyláncz, város elöt uduarlot,
Ily nagy méltosághoz, s baynok fogadáshoz, ki lovárol le szállot,
Kiki köszönettel, és-Iő dichirettel, Tanách vitézhez szóllot:
19. Egésség s méltóságh, erö, s hatalmasság, adassék személlyednek,
Böchület, s hatalom, s tellyes diadalom, mélto vitézségednek,
Szükség hogy iutalmát, s faratsága hasznát, vehessed hüségednek.
20. A város elei, s tisztbéli vénei, ottan elö állottak,
Királyi Istápot, szentelvén a napot, és koronákat hoztak,
S nagy hangos torokkal, s üdvezülö szókkal, ő nekie igy szóltak:
21. Oh te nemes vitéz? ki vagy hazánkért kész, minden had viselésre,
Hazánk reménsége, s szemünk fényessége, mélto vagy dichjretre!
Tétessék Laurusbol, s mind tiszta aranybol, korona a feiedre.
22. Iöy bé városunknak, és édes hazánknak, szokot Triumphusában!
Örüly koronádnak, s mélto jutalmodnak, kit nyertél bayvivásban!
Örüly, s örvendezzél, s vigsággal övedszél, számos Tartományidban.
23. Praeda, s ragadomány, mind egyéb találmány, hol együvé vitetet,
Varasok Cymeri, s lég nagyob hirei, országokra teriedet,
Kiböl hire, neve, s maga viselése, méltán dichjrtettetet.
24. Fogot Feiedelmek, s ellenséges népek, szekér elöt vitettek,
Meg kötözöt kézzel, nyakok bilinchekkel, elötte be mentenek,
Melyböl diadalma, s nagy erős hatalma, tetchék vitézségeknek.
25. Aranybol épitet, gyöngyel ékesitet, avagy Elephánt chontból,
Czinált szekerére, készitet helyére, viteték sokaságból,
Kiért düchösége, s vitéz erőssége, tetczék méltoságából,
26. Tetétöl mind talpigh, öltözeti végigh, mind vont aranybol vala,
Feiében korona, s iob kezében pálma, ezt érdemlette vala,
Koronás lovakkal, Zengö Trombitákkal, igy kisértetik vala,
27. Egész Tisztviselök, Hadnagyok s vitézlök, lovak hátán kisérék,
Laurus a feiekben, ágai kezekben, a varosban bé vévék,
Es a töb vitézségh, s a Romai kösségh, zengö szókkal dichjrék,
28. Megyen a varosban, s vagyon vigasságban, Capitolium' felé,
Jovis Templomához, s oráculumához, lépék oltára mellé,
Szokot áldozattal, s mind drága illattal, Istenét meg tisztelé,
29. A nagy Jupiternek, mint erős Istennek, régi szokások szerént,
Gyözedelmességét, s minden vitézségét, ot számlálá rendszerént,
Vegre koronáiát, s néki diadalmát, szentelé szíve szerént,
30. Szémlélte nemességh, minden féle kösségh, nagy pompás düchöségét,
Széles határinak, sok Tartományinak, álmélkodhatta végét,
Sokságát Rabinak, s fogot Hadnagyinak, számlálhatta seregét.
31. Hát ama Cyrusrol,s Persák királlyárol, mit mondgyak verseimben?
Szerenchés voltárol, s hadakozásirol, mit talállyak elmémben?
A ki hazáiának, s oszlopa házának, vala reménségekben,
32. A jádzo szerenche, s ennek fénlö kinche, szivét ugy fel gerieszté,
Diadalma után, és szekere után, mikor kötve viteté,
Négy koronás Királyt, kiket harchon talált, rud mellé helyhezteté.
33. Tiz száz ezer népe, s rettenetes képe, latczot Xerxes hadának,
Mint zápor essötöl, vagy meny ütö kötöl, volt romlása sokaknak,
Gyözedelme nagy volt, s mint nap tündöklö volt, ereie hatalmának.
34. Nagy Sándor hadais, még Indiákatis, oly igen meg rettenté,
Nagy gyözedelmére, s királyi székére, sors hamar fel ülteté,
Széles é világnak, tágas határinak, Uráváis téteté,
35. Mint Phoenix halálbul, és por hamuiábul, elevenedést kiván,
Fel-forr vitézsége, mint forrás bösége, vitézi példát adván,
Az föld gyomrábannis, s koporsoiábannis, vére nem nyugodhatván.
36. Ember bár mindenét, aranyát s ezüstyét, egy orában veszesse,
Ezt fel találhattya, s helyre állithattya, czak hüséggel keresse,
De el veszet hirét, mint lég drágáb kinchét, nincs hol elö vehesse,
37. Két kárt nevez a Bölch, kiket nemes erkölch, nem tud elö szerzeni,
Ékes nevét, hirét, mint tulaydon vérét, kel embernek örzeni,
Ki ha egyszer el vesz, helyette más nem lesz, nehéz ez kárt foldózni.
38. Hol vagy te Magyar Márs? régi vitézi társ, Bellona szeretöie,
Vér szomiúzo Pallás, mint egy erős Atlas,k egek fel emelöie,
Mágog nemzetének, scythiai vérnek, te vagyé segéttöie?
39. Ved melléd Achillest, vagy amaz Herculest, forduly ellenségedre,
Hazádnak romlásán, s ennyi pusztúlásán, gyeriedgy az vitézségre,
Josuét Hadnagyúl, Isten után társúl, hijad a mezöségre,
40. Bozdullyon fél benned, igaz magyár véred, s foghy fegyvert iob kezedben
Idegen nemzetnek, s pogány nemzetségnek, ne légy chufia eltedben,
Ha mi vitézi vér, a ki nevedhez fér szorúlt még a testedben,
41. Egy üstökös Czillagh, föl támat ki villagh, szivárványúl az égen,
Isten reménségül, Noënak kit ielül, helyheztetet volt régen;
Nékedis peldádra, s vitézi sorsodra, atta ezt reméntelen,
42. Josuétis Isten, ellenségi ellen, meg áldá kérésében,
Midön napnak fényét, s tündöklö ereiét, fogá szokot mentében,
Tizenkét grádichal, a napot világgal, hoszabitá rendiben,
43. Amaz kevély Sault, ki dühössen dúlt s-fúlt az Isten meg alázá,
Philisteusoknak, mint aemulussinak, szerenche kézben hozá,
Kezdet szandékában, és akarattyában, hatalmát zabolázá,
44. Az Israël népét, s kedves nemzetségét, Pharao jnségéböl,
Nappal sötét oszlop, eyiel fényes oszlop, vezérlé ki kezéböl,
Ellenségét rutúl, szekeres hadastul, süllyeszté haragjábol.
45. Mi nemzetünketis, miként Israëltis, ki hozá scythiábul,
A Duna mentére, Canáan földére, tévé le irgalmábul,
Végre igaz hittel, lelki öltözettel, ruházá ió voltábul,
46. Mostannis nem kisseb, s-nemis véghetetlenb az ő irgalmassága,
Nem rövidült karia, s mostanis akaria, kész ő hatalmassága,
A ki tusakodik, s érte viáskodik, Isteni méltósága.
47. Dichérik Apellest, nem hires Periclest, szép s bölch kép irásárúl,
Eghi madarákon, s-mezei vadakon, Julust a vadazásrúl,
Cándor Thelámontis, s-á vitéz Jásontis, Bárány el hozásárúl.
48. Iriák Calliopét, bolcheségen épét, hogy volna ékes szóllo,
Musák seregében, s Phocis ligetiben, nincsen hozzá hasonlo;
De semmi magában, s mind vigásságában, hogy ha tavúl Apollo.
49. Clio az esztendöt, s régi elmult üdöt, veszi rendel irásban,
Jeles történt dolgok, naponként kik forgók, vadnak gondolatiban,
De mint egy tükörbül, örvendetésségbül, szemléli Apollóban.
50. Eratho Virginál, s reménli magánál, hogy ninch ékesseb lántos,
Pompás vigasságban, s egyéb rendtartásban, hogy volna álhatatos,
De Apollo nelkül, mint viz forrás nélkül, haszontalan s-bánatos.
51. Szerelemmel meg tölt, s Venus ágyábúl költ, szép éneklö Thália,
Világ dichöségét, fel mullya szépségét, nyelvének ékes hanghia,
De meg reked szava, s némul gondolkodva, ha Apollo nem láttya.
52. Medúsa romlását, s-vére ki-ontását, Melpomene kobzollya,
Pegasus mint szármat, s Parnassusban támat, arról Tragaediáia,
Mondgya forrásának, Apollo e' kútnak, volna ékes folyamia.
53. Terpsichoré tánczol, s-Thémisnek tanáchol, Clio jobbia felöl ál,
Altydessel tréfal, s musikáián hárfál versét s kronikát számlál,
Mint irot táblábul, mindent Apollóbul, elméiében fel-talál.
54. Euterpé bölch tudos, síppal ieles modos, mint az zengö trombita,
Phoebe Cytharáiát, féllyül multa hanghiát, ékes hármoniáia,
Vigadhatna szive, de el-esik kedve, ha Apollót nem láttya.
55. Ama-Polymnia, eggyik koronáia, a bölch kilench Musáknak
Á ki Lybethrisból, oltya forrásából, ínyét szomiuságának,
Elmés indulattyát, és gyors futamottyát, szenteli Apollónak.
56. Urania szépen, s dichiretes-képpen, köztök Ástrologízál,
Elméie sziváruány, s melséges tudomány, az Apolló hozzá áll,
Egeket visgállia, s czillagit számlállia, iövendökröl Rithmizál.
57. Mint a nap fényével, s' a föld eréivel, mindenekre érdemes
DelosX Dianával, Cythara Venussal, nevezetes és nemes,
Igy a kilench Musák, Apollóval rósák, vigasságok érdemes.
58. Minden nemes erkölch, azt mondhatom nem bölch, kit az tunyaság követ,
Mert vitézi proba, soha nem ostoba, meg úíéttia a szivet,
Praedáia szerenchén, serény mint kereczen terieszti a hírt s' nevet.
59. Vayha Periclesnek, vagy Ascrei vénnek, ékessen szóló nyelve,
Suada Minervától, s ama bölch Pallástol, meg volna engettetve!
Caballinus kútbol, s ennek forrásábol, ihatnám örvendezve!
60. Pimple tudománya, sophothéos nyáia, ha követne Junoval,
Halhatatlanságnak, s Isten Aszonyoknak, élhetnék italával,
Amaz Pegasusnak, es Bellerophonnak, repülhetnek szárnyával.
61. Bár czak az Delosban, vagy amaz Paphosban, születésem lett volna!
Latona emlöién, s édességes teién, fel neveltettem vólna!
Grineum erdöben, s zöldes ligetiben, ölben vitettem volna!
62. Diána nyílait, s hatható Czidáit, ha kezemben vehetném!
Es iskoláiában, vagy Musaeumiában, bár chak kevéssé lépném!
Sokkal széb s ékesseb, es kellemetesseb, verseim enekelném.
63. Annál termöb vólna, s gyümölczösseb vólna, magtalan borostyánom,
Hurom ékessebben, s gyönyörüségesben, most zendülne lántomón,
Ambrosia volna, s-téyiel, mezzel folyna, verseim Rithmusimon.
64. Epygeniáiát, s Orpheus harfáiát, most kezeimben fognám!
Lantiáualbb Ariónt, s az hires Amphiónt, segétségémre hínám,
Ez Isten Aszszonyt is, s-viragos Chloryst is, verseimhez kapezolnám,
65. Az értelmes Cliót, mint bölczeséges iót, mivel hogy nem követtem,
Sem az Heliconban, sem Pieriomban, tanusságot nem vettém,
A tudós szüzeknek, Phoebus seregínek; lantiokat sem pengettem.
66. Vékóny értelemmel, s magtalan elmével, természet látogatott,
Nyelvem czak rebegö, haszontalan s pengö, szólásához most jutott,
Ajakim is higak, számban ingo fogák, irásához miért fogott?
67. Hires Carthágonak, Dido rakásinak, midön történt kezdeti
Jelen nem lehettem, s távul tüle estem, szemem sem szemlélheti,
Igy Chekély munkámat, mint kö-rakásomat, czorba meg eméztheti.
68. Ti töletek Musák. ékes szóló Rosák, kivánok segétséget,
Kik az Parnassusban, s-sötét barlangiban, veztek gyönyörüséget,
Nyelveteknek inye, nem szenved gégéie, szomiuságos inséget.
69. Hol vagy Melpomene, személyed esméré Tragoediam forrásá,
Rebegö nyelvemnek, s-izetlen versemnek, ékesitö orvosa,
Nem de Pegasusnak, s Helycon kúttyának, te vagy-é az folyamia?
70. Pokolbéli Sátán, mint sivó oroszlány, ki mindenkor lesködik,
Kereztyén embernek, igaz eletének, utánna inczelkedik,
Fel tátot torkában, s Cerberus Toiában, czak hamar bé rántodik,
71. Mulciber fel támad, s Tantalussal álmad, tüzeit meg gyuitattya,
Vulcánus egy felöl, s-Clotho másik felöl, fuvóiával izgattya,
A széles világra, s minden határira, el-teriedet nagy langhia.
72. Az hatalmas Isten, olykor méltoképpen, szabad utára hadgya,
A mi büneinkért, s gonosztételünkért, Sátánt reánk boczáttya,
Czupán az egy lelket, kit maga teremtet maga meg szabadéttya.
73. Azt szokták mondani, közpeldául hozni, gyakran beszélgetésben,
Az igaz barátságh, avagy Atyafiságh, tetczik meg az szükségben,
Isteni szeretet, s jó lelki esméret, látczik meg késértetben:
74. Iob Pátriárchára, mint hü szolgáiára, Plutot reá boczátá,
Midön szép fiait, gyermekit s leányit, köfal közzé boritá
Minden majorságit, drága sok iavait, ellenség el haytatá.
75. Végre ő magátis, miként az Lázártis, fekéllyel undokétná
Meg hagyá Sátánnak, hogy ez szolgáiának, hüségét megprobálná,
Mint aranyt tüz által, és probákö által Iob szolgáiát visgálná.
76. A mely fiát Attya, leg inkáb kivánnya, hogy iora nevelkedgyék,
Gyakran ostorozza, s-azt magához hozza, hogy jobban gyarapodgyék
Szereti szivében; Attyai kedveben, fia hogy meg nyugodgyék:
77. Ekképpen az Isten, országunkban itten, Eleinket probálá,
Midön reméntelen, czuda mely hertelen, veté pogány kard alá,
Mert fogyatkozással, Törvény elhagyással, nemzetünket találá,
78. Ostorát hát méltán, Kezébül ki nyuitván, édes hazánkat veré,
Mivel sok vétekben, s gyakor esetekben, mi Atyáinkat éré,
E' Török igáiát, s kemény terhes sullyát, maradekok el nyeré.
79. Sultán Sulimántis, a Török Czászártis, magyarokra inditá,
Tüzzel és fegyverrel, s iszonyu erövel nyakokban igazgatá,
Kivel nemzetünknek, s édes Eleinknek, magvokat szákasztatá.
80. Látván Török Czászár, miként álnok Timár, hogy az sors most szolgálna,
Ossi Amurátes, miként Baiazétes, hogy Szerenczés let volna,
Gondolá magában, s száná szandékában, hogy öis jó hirt Kapna.
81. Söt még ágyábannis, s nyugodalmábannis, mind elméjében vala,
Mint tüznél forro viz, ő benne minden iz, fö s ugyan buzog vala,
Házában sétálván, szemeit forgatván, magában igy szól vala:
82. Szoros Asiábúl, miként egy Fogságbul, Eleim ki Szármoztak,
Sok Triumphusokkal, s kemény rablásokkal, Europában iutóttak,
Várat, varosokat, sok Tartományokat, rontattak s-holdoltattak.
83. Vitéz Otománnus miként erős Pardus Tatárokat meg veré,
Saracenusokat, párt-ütö Latrokat, czak hamar utól éré,
Végre országokkal, s minden hatalmokkal, Zázlója alá nyeré.
84. Hellespontus Tengert, a kit magának nyert, Orchanesis visgálta
Kemény bayvivással, serény kész-voltával, Phrygiát holdoltatta,
Ennek diadalmát, söt tellyes hatalmát, birodalmához rótta.
85. Másod Amurátes, hires, s nevezetes, gyözedelmivel vala,
Kinek ereitül, miként egy Szélvéztül Görög ország fél vala,
Drénápolyban székét, Czászári ülését, ez helyheztette vala,
86. Nemzete Czillagia, miként nap világa, Baiazétes népe közt
Fénlet taborában, ki Görög országban rettenetes czapást tött,
Bizantium falát, nyargalta oldalát, sok nemzeteket vesztött.
87. Amaz Mahométes, fene, s rettenetes, volt hadakozásiban,
Vitézsége ielét, s maradando helyét, tévé Bizantiumban,
Görög Czászársághat söt egész országát, el törlé haragiában.
88. Amá Cybelinus, miként fene Héus nemzetünknek Cymere,
Mondhatom lett volna, s el törlötte volna, véghetetlen ereje,
Görögök országát, ha Párcák halálát, vittek volna meszére.
89. Selimus az Atyám, s Mustaffa a Bátyám, miket nem probáltanak?
Saracenusokat, vakmerö Persákat, müdön mind le vágtanak,
Várai falai, várasi oldali, földig le rontattanak?
90. Ama Syrusoknak, Szerechen Latroknak le szallittá fegyverét,
Ellene állóknak, és nem holdoloknak, ki ontotta a vérét,
Ehséggel rontatá, hadát rá szallétá, s el foglalá kenyerét,
91. A Keresztyénekis, nem üresek ökis, lévének hatalmátul,
Mert birodalmokban czorbat tön honyokban, s félének fegyverétül,
Nagy volt hire, neve, s nevelkedet kedve, sok szép gyözedelmétül,
92. Sok hatalmasokat, és töb Czászárokat, találok fel elmémben,
A kik mi hazánkat, és határainkat, teriesztették mindénben,
Sok ezekröl a gond, elmém bizonnyal mdnd, legy ió igyekezetben.
93. Erös hatalommal, s nagy birodalommal, a nagy Alla meg áldot,
Vitezségem elöt, az hová tegzem lött miczoda s-mi meg állot?
Hiremmel, névemmel, végtelen erömmel, már a világ meg mállot.
94. A Thyrrénum tenger, ellenem már nem mér, semmiben rugódozni,
A mellyet fegyverem, kénszerite törem, Török holdnak szolgálni;
Nekem Czászárioknak, s-nagy Monárchájoknak, esztendönként holdulni.
95. A Rhodus szigetét, a ki szamos népét, hadaimnak emészté,
Czuda hamarsággal, czak egy fordulással, jób karom le ülteté,
Vérek hullásával, és pusztulásával, holdulni kinszerité.
96. Kaurok határát, s-Nandor fejér várát, nem régen én meg vévém,
Magas köfalait, sok erős bástyáit, müdön semmivé tévém,
Nemde én magamnak, s egész országomnak, nagy dichéretét vévém?
97. Asias, Europa, kiben bé-harapa, minap vitézi népem,
Fél s, retteg en tölem, ha hirt hall felöllem, vagy láttya hadinépem
Affrica jol tudgya, mert volt velem gondgya, hogy le-vágá seregém.
98. Nem hogy Kaurokat, de söt Indusokat, reménlem meg verhetem,
Az Americára, s Kjnches országára, erömet be vihetem,
É széles világot, illy nagy tágasságot, magamévá tehetem,
99. A magas egekben, czillagos menyekben, egy Isten uralkodik,
Ü küvülette más, vagy pedig változás, ott soha sem adatik,
Czak önnön magátul, s tellyes hatalmátúl, minden dirigáltatik.
100. Szükség e' földönnis, aként egy urtólis, világ igazgattassék,
Az nagy Mahometnek, mindenektül ennek, sok áldozat nyuitassék,
Alla Istensége, tellyes dichössége, mindentül tiszteltessék.
101. Énis eleimnek, s Otoman nemzetnek, lehetek hát Czillagia?
Mélto Mahometnek, Török erejének, nevelkedgyék az holdgia,
Mind világ végéigh, s az arany almáigh, ne szünnyék meg haragia.
102. Ekképpen Czászárban, mint fene Párduszban, mérge forgodik vala,
A magyar nemzetre, és Keresztyénségre, fogait feni vala,
Mint dühöt Oroszlány, ki praedáknak lest hány elméjét töri vala.
103. Divánt hirdettete, tanáczit gyöytette, nem türhette sokáigh,
Meg gyúlat elméje, ég s lobog ereje, mérgében meg holt féligh,
Vezér, s Basáival, mint hü szolgaival, így beszélle sokáigh;
104. Fegyverünknek élit s számos diadalmit, nem szükség számlálgatnom,
Kivel sok népeket, szémélyetek mellyet tudhat, meg magyaráznom,
Mert jelen voltatok, s sokat probáltatok, azt én sem tagadhatom,
105. Meg-van Iövendölve, s Allátúl igérve, a Török hóld meg telik,
S Az arany almára, mint tulaidonára, ő hatalma tündöklik,
Miként égen nap fény, tündöklik mert serény, akképen ezis fénlik,
106. Minap általatok, miként kivántátok, sok népeket meg verék,
A kiknek Cymerit, régi szép hireit, Czászárságomhoz irék,
Erös hadaimmal, s gyors forgodásimmal, miczoda mit nem érék?
107. Ne adgyuk restségnek, söt a serénységnek, nyuiczuk ki kezeinket,
Ne homályositczúk, de söt meg uyétczúk, sok szép gyözedelminket
Nincsen mitül félnünk, ki igyekezetünk, s tartaná meg erönket,
108. Utat nyitottunk már, hogy aluszunk, be kár, siros Pannoniában!
Nincsen sohul oly hely, tartoztasson a mely, egész tartományában!
Vagyon útunk s modunk, dolgunkhoz hát lássunk, ily alkalmatosságban,
109. Várom tanácztokat, s gondolatotokat, örömöst értem ebben,
Már meg érthettétek, s eszre vehettétek, mi lehessen elmémben,
Vezér Rustan töled, hol jár itileted, beszéld elö elsöben.
110. Vezérek ezt halván, sokká gondolkodván, igy Czászárnak szóllának,
Térdet, fejet haytván, s magokat alázván, fejenként hatalmának,
Rustán Vezér kezdé, kirül Czászár kérdé, szándékát tanáczának:
111. Gyözhetetlen Czászár, bizony mondom nagy kár, hogy eddigis henyeltünk,
Tudom sok népeket, s erős Fejdelmeket, Atyáddalis meg vertünk,
Szerenczénk mert jó volt, s Alla mellettünk volt, s viaskodot érettünk,
112. A nagy Mahometre esküszöm fejemre, ha jó szerrel indúlúnk,
Káur birodalmát, és egész hatalmát, fottig meg holdoltattyuk,
Homályos holdunkat, s kiczíny Czillagunkat, ezzel nagyobbithattyuk.
113. Arslán Bék felele, szivében emele Czászárnak nagyob lángot,
Változik szinében, ninch szive nyelvében, mert fél hogy nyer haragot,
Látván Czászár szivét, igéré hüségét, s dichjréis a dolgot,
114. Mind e' világ tudgya, s vallion ki nem láttya, rettenetességedet?
Méltó hogy kövessed, s ezzel fel tiztellyed régi szép eleidet.
Nékemis a teczik meg indullyunk illik, készittessed erödet.
115. Olay Bassán a sor, Arslán tanáczakor, ezis mind gondolkodék,
Hogy Török Czászárnak, kegyelmes urának, tanácz tölle adatnék,
Mert ha koczka challya, s ha vakra allittya, tanáchadora esnék;
116. Nehezeb Kaúrral, mint Görög Czászárral, gyözhetetlen Czászárunk
Tábort inditani, s viadalra menni, a kit mostan forgatunk,
Mert gonosz farkasok, noha czak számosok, szükség itt vigyázásunk.
117. Oszmán Bassa szólla, s ugyan meg búsúla, Olai félénk szavain,
Nem mélto hogy itt üly, de czak szálláson süly, Czászár igyekezetin,
Mi okbúl nem marach? Bezzeg e' nagy kuarch? s félsz kaur nevezetin?
118. El mennyünk, tanáczom, s el-szánt akaratom, ha Czászárnak ugy tetczik,
Tudom hogy szándékom, és tanácz-adásom, töbnekis jonak látczik,
A szerencze mienk. Mi okbúl ne mennyünk lam velünk ugyan jachik.
119. Mehmet Agha szólla: Oly igen, vén vala, hogy fel sem kelhet vala,
Hordozták czak székben, jó tanách mindenben, látot hallot, s bölch vala
Czászárnak czak lassan, s ugyan halhatossan, ekképen szóllot vala.
120. Erös ostromokon, vitézi probákon, Szelim Czászárral voltam,
De Török erönek; s éles fegyverének tompulását nem láttam,
Mélto hogy mennyetek, s serények legyetek, illyen tanáczot adtam.
121. Tetczék Allikurtnak, hogy meg indúlnának, a Czászárnak intésén,
De jó készülettel, s bö gyülekezettel, mivel készülnek meszszen,
Nem jó ellenséget, s kaur nemzetséget, semminek vélni szintén.
122. Többijs itilék, s méltonakis vélék, hogy Czászár meg mozdulna,
Egész erejével, s fene vitézivel, hogy táborba szállana,
Török nemzetségnek, s következendöknek, országot holdoltatna.
123. Vezérek tanáchit, s okos itíletit müdön Czászár meg érté,
Mint ha ő magában, és méltoságában, meg uyult már tetteté,
Mind fejenként őket, mint fö vitézeket, dichirvén el ereszté.
124. Sokféle Postáit, kikkel országait, fel zenditcze hivatá,
Pechétes levelit, és paranczolatit, minden felé osztatá,
A nagy Asiában, fö tartományában, illyen szokkal irata:
125. Mi Sultán Sulimány, e' földi tartomány, kitül fé1 rettegéssel,
Kinek az ereje, mint Czillagok fénye, vagyon nap kelésével,
Memhet Vezérének, Asia Békének, jot kiván kegyelmével,
126. Ved eszedben Memhet, mentül elöb lehet, hadaid öszve gyüyched,
Mentül töb népeddel, s ékes fegyveriddel, azokat melléd vegyed,
Othon maradását, sokkáig alvását, senkinek ne engedgyed,
127. A Kaur nemzetre, (kik czak henyelésre magok atták) Indulyunk,
Ez igyekezetünk erönk hogy minekünk, s mindgyárt taborban szállyunk
Tégedet pediglen, a mezöben jelen, tenger partyán talállyunk.
128. Vévén az irását, és paranczolattyát, Memhet Bassa Urának,
Mélto böczülettel, s illö tisztelettel, engede hatalmának,
Hogy fel fegyverkeznék, s fegyverben öltöznék, Parancholá hadának.
129. A töb Vezérekis, Czászárnak ezekis, nagy tiztelettet tének,
Hadat kiáltatván, táborban szallétván, sietve készülének,
Czászár hagyásának, s Paranczolattyának, engedelmessek lének.
130. A Tavaszi üdö, ki ugyan örvendö, már el közelgett vala,
Minden tizti szerint, s ugyan szive szerint, az hadba készül vala,
Harom száz fal-töröt, illy kegyetlen eröt, Czeigházbul vontak vala.
131. A Tavaszt meg várván, Czászár meg indulván, mezöre el ki szálla
Negyven ezer Ianczár, mint nagy sereg madár, ötet követi vala,
Tiz ezer lovagia, s nötön nö haragia, mindent sietet vala.
132. Husz ezer vitézlöt, Asiábul kiköt, a Memhet Békis hozott,
Jo készületekkel, s fényes fegyverekkel, Urának be mutatott,
Jgy minden erőstül, fejenként népestül, ezis Czászárhoz állot.
133. Bosznyai Békel s a Sangyal Beglérrel, nagy lön Czászár ereje,
Két száz ezer embér, a kiken mind fegyver, számláltaték melléje,
Jly kegyetlen haddal, vesd meg bár magaddal, mely tartomány szenvedgye?
134. Mely ország tájára, avagy határára, teried ez az szörnyüségh,
Vigyáz Magyar ország, mert föld alattad ágh, s maid le vágia ellenségh,
Oltalmazd magadat, s félched te hazádat, te henyélö nemességh.
135. Mozditá táborat, s vonyatá sátorát, Drinapoli mezöben,
Hol Magyar Királyal, vitéz Bainokával, szálhasson szemtül szemben.
Be nagy vér ontás lesz, s be sok nemzetség vesz, szegény magyar nemzetben! |