PARS UNDECIMA

1. Az egész Magyarságh, látván hogy sokaság mint felhö rá szakadna,
Nehéz vólta miat, a föld is az alat, szertelenül dobogna;
Mint ha már vég lenne, s a világ el-veszne, hegy, s völgy is megindulna.

2. Szemeket az égre fel-veték a végre, s mondgyák nagy zengö szóval:
Véghetetlen Isten, ne hagy most el itten, menyböl légy ielen jóval,
Örizd-meg népedet, s ne boricz-el minket, e' rettenetes tóval;

3. Seregeknek Ura, miként Iosvéra fordicz ránk szemeidet,
Nyujcz ki job-karodat, s küld-el Angyalidat, szánd-meg te hiveidet
Agarustól fáyzot, s hamissan szármozot, verd-meg Pogány népedet

4. Te is áldot szép Szüz, ki tiszta mint láng tüz, vagy Fiad iobia felöl,
Te vagy szo-szollója Magyarok Aszszonya, vitezséggel végy elöl,
Rettentö fegyverrel, s fiad érdemével, Pogányt verd-meg egy felöl.

5. Te boldog szent István, érdemes vagy méltán, végy esedezésedben,
A miként Iudásnak, Iérémiás annak, adgy fegyvert job kezünkben,
Mellyel a sereget, s Pogány ellenséget, verhessük-meg mindenben.

6. Ti is Magyar szentek, a kik könyörgéstek, mint egy arany chészékben,
Isten oltáránál, s arany bárányánál, egyenlö dichiretben,
Mint tömien illatot, drága áldozatot, mutatok kéréstekben,

7. Hogy dichireteket, és könyörgéseket, Magyar végezte vólna,
Kariát, s vitézségét, Istennek seregét, el-ayánlotta vólna,
Fegyvereket ránták, trombitát futatták mely a harcz jele vólna;

8. Azonban Pogányságh, gyalogh, és Ianchárságh, ök is szókások szerint
Hivák, a nagy Allát, ki Mahumet falát, támaztya Világ szerint,
Segitségre kérék, egy mást öszve-verék, s kiálták szivek szerint.

9. De, ennek elötte, elöl el-küldötte, Mahumethez Mechában
Amaz Imaiglert, s véle a Tollachert, a kik vóltak Papságban,
Szerenchét kivántak, s illy meszsze fárattak, Mahumet Városában,

10. Szarándokságokból, s Mecha Városából, müdön viszsza megh­tértek
Tollacher, és Muffti, kinek Papság tiszti, nagy áldozatott tettek,
A Mechetek elöt, s még nap kelet elöt Canaurában vitettek;

11. Papiai kezéhez, s a Kadilecherhez, három száz ökröt külde,
Maga is a Czászár, vele a Zagatár, ő hozzájok erede,
Vérek vételéhez, s fel-metélésehez, Derviser osztán kezde;

12. Aldozat el-mulván, füsti égre hatván, Mahumet eleiben,
Azonban láss czudát, egy Bessia dcsidát, fel-emele kezében,
Chászár Sátoránál, s maga Taboránál, fordjtá egy Vezérben,

13. Rövid üdön ennek hitták Mehmet Béknek történt szörnyü halála,
Anatóliában, s egész Asiában, ennel hiresb nem vala,
Czuda mely véletlén e' dolog hertelen, haragból történt vala.

14. Busul ezen Czászar, nem tudgya meggyen már, mert meghólt fö
Vezére Hadak közt vilongás, s esék sok vér-ontás, mert ninchen nézni kire,
Az vitéz Bessiát mint tulajdon fiát kivánnya ez szükségre.

15. Történék azonban, müdön Canaurában, elsö tulkot megh­ölnék,
Czászár Sátorára, s Tabora láttára, hogy egy szép czillag esnék,
Czak nem egész déligh, bizvást tiz oráig fényessen tündökölnek,

16. Sok száz ezer lélek, Máhomet van vélek minnyáian azt kiálták,
Ki erősségére, s nép segitségére, jót vólna azt álitták,
A nagy Allától jött, s Kaurok ellen jött, Taborostól azt mondák.

17. Jlly nagy történt dolgon, ki Török Országon esék Czászár ijede,
Hiják Kadilechert, paranchollya ezért, mert gondolattya erede,
Ielen van a fö Pap, Törökök közt mint nap, jövendölni igy kezde:

18. Gyözhetetlen Chászár, dolgunk helyén van már, nagy Alla megh­halgátta,
Sok áldozatinkat, s mi imádczáginkat, füleiben fogatta,
A Czillag képében, Mahometet ebben, hozzánk el-boczátotta;

19. A káur ebeknek, s egész nemzeteknek, meglád lészen romlása,
Hatalmasságodnak, s egész hadaidnak Országokra hatása,
Muszurmány nemzetnek, e' Világra ennek, mert el-teriet rablása;

20. Török hóld megtelik, sokan nem is vélik, minémü szerenchéd lesz,
Az Ég járása is, s Czillag forgása is, mutattya sok kaur vesz,
Megnem gondolhattya, s nem magyarázhattya eztet meg sok tudos esz;

21. E' minap ágyamban, látám én álmomban, Cymerét kauroknak,
A földön heverni, s el-töretve lenni, szolgálni mi holdunknak,
Mahomet azonban, iuta az házamban, s igy szolt nékem Papiának:

22. Te belsö Tanátcza, vagy miként egy Ácha, a Mahomet hitinek,
Te feited veleit, s mélséges czikelit, a Mahomet könyvének,
Chak téged forgatnak, s te réád vigyáznak, szemei mindeneknek;

23. Menny-el a Chászárhoz, lásson Czillagához, ki majd el-kezd alunni,
Mint mezei virágh, vagy fákon vékony ágh, télre el-hervadozni,
Sok szép Országai, henyélök dolgai, másnak kezdnek holdúlni,

24. E' szózatok után, testem el-ajúlván, elölem chak el-mulék
Az levegö égben, ő düchöségében, szokása szerént tünék,
Megtére Allához, hozzád mint Urához, a mint hagya ugy iövék.

25. Madarak szóllási, s vadak orditási, czak kaur vért kivánnak,
Ö repülésekböl, s értem sok jelekböl, hogy czak praedát ohajtnak,
Soksága sasoknak, s éghi állatoknak, egyebet sem kivánnak.

26. Illy szavai után, Cadilecher osztán, Czászár elött halgata,
Kivel buzgob langot, söt nagyob haragot, Chászár szivében gyujta,
Továb nem szolhata, mert uy hir találta, s Czászárhoz posta iuta

27. Mondván: nem jó késés, szörnyü sebek esés, kauri miat hadunkban,
Az elö-iárora, mint sas a darvakra, vagyon nagy praedálásban,
Hol mind a két felöl, Magyar utól, s elöl, vagdal a Bessiákban.

28. Rayta megdobbanék, Chászár, s iszonyodék, rivasztá a Bassákat,
Dobját megütteté, s lovát nyergelteté, rendelik az hadakat,
Maga is lóra ült, a hir-móndón el-hült, megerezték Zázlokat,

29. Trombitákat fuiják, s a Vezért kiáltyák ki Memhet helyet vala,
Reszmán lova hátán, s Tygris bör a hátán, hegyröl alá indúla,
A Magyarság felé, s a mezöt el-telé, vitézivel rándúla.

30. Mint egy sürü erdöt, réáiok jövendöt, hogy látá a Magyarságh,
A Pogány sokságát, s fegyver villogását, (ki volt nagy iszonyuságh)
Egy másban sibongnak, s Királyról gondolnak, mellé rendelt tarsaságh;

31. Azonban sisakot, panczélt, s kar-vasakat, seregben hozatának,
Kar-vasat kariára, s pánczélt derekára, az Urak szoritának,
Sisakot feiében, tollat süvegében, tévének az Királynak,

32. A kinek testéböl, s az egész erekböl, vér szivére fordúla,
Orczáia szinében, s mind a személyében, azonnal el-sárgúla.
Jövendö gonosznak, s szerenczétlen sorsnak, ki ielensége vala.

33. Mindenüt az elsö, mint pediglen felsö, seregben iel adaték,
Trombita harsogás; s közöttök szorongás, Török sipjok futaték,
Ki vont éles-törrel, az elsö sereggel, Török öszve ütközék;

34. Hadi gond-viselök, miként serény ölyvök galambok közt czapdosnak,
Ki társát segiti, s kargyát véresiti, kik seregben harczolnak,
Minden hadi eszköz, vérrel veritékez, ellent hánnak Pogánynak;

35. Némely Tygris modra, miként kan vadakra, fogait chikorgattya,
Mint a fene párdus, ki praedáiában dús, agyarit czattogattya,
S mint fene oroszlány, kikben Török foszlány, fegyverét villogtattya;

36. Véressen, s sebessen, némely a seregben, rettenetes harczot tart,
Kinek karia szakad, s ki rabságra akad, s ki még haza felé tart,
Ki az igaz hitért, s a szép hirért, névért, mind bajnok fö vételt tart;

37. Hector példáiára, némely vitéz modra kopiát Pogányban töri,
Némely elöl, s hatúl, vághja Zázlóiátúl az Törököt hol éri,
Ide, s tova üzi, némely rabját füzi, s elöl-iároit veri.

38. Mind a két seregböl, Magyar, és Törökböl, jó legények el-esnek,
Bessiák, Janchárok, s jó nyilas Tatárok, Magyar kéztül el-vesznek,
Fö Nemes vitézek, mint erdei özek, Töröktöl sebesülnek;

39. Végre mind az algyúk, tárayczkok, s pattantiúk Pogányra lövetének,
Mellyek szörnyü romlást, s Pogányok közt omlást, lövesekkel tevének,
Szörnyü zendüléssel, mint essö eséssel, golyobisok esének:

40. De mind-azon-által, az elsö harcz által, nem sok kár a Törökben
Esék fegyverektöl, s a mi vitézinktöl, Bessia vitézekben,
Noha a Magyarságh, köztök mint társaságh, vagdal, s harczol seregben;

41. Néha fenéb modon, ott a Török holdon, a miéink harczoltak,
A Pogányon fellyül, s ereieken kivül, vitézen iparkodtak,
Serény vitézséget, s nagy vakmerőséget, szem-látomást mutattak;

42. Többek Pogányokban, hogy sem hadainkban, fegyver miat megh­holtak,
Kariok ereiétöl, s Magyar vitézektöl, Plutohoz bóczátattak,
Styxnek folyásában, s Cerberus torkában, számtalanon hullottak;

43. Mind addig for vala, s a Mars úyúl vala, még Török megh­futamék
Magyar seregektöl, s rettentö képektöl, viszont hátra tolyaték,
Hogy elö-iáróia, s szerenche váróia, Dandárhoz tériteték;

44. De kétséges dolog, hogy Török chak forogh, s hátat ada népünknek,
Mért illyen hertelen, harcz közöt véletlen, engede fegyverünknek;
Talám ereiétöl, s jó vitézségétöl rettent Keresztyénségnek;

45. Avagy inkáb azért, s czelekette ezért, hogy népünket hitesse,
Futás szine alat, (méreg ez szin alat) álgyuk felé vezesse,
Annál job modgyával, nemzetünk, kárával, lövés miat veszesse;

46. Mind kettö meglehet, itiletet tehet, senki ezen dologban,
Mire vitte gondgya, Pogány maga tudgya, s mi vólt gondolattyában,
Mit, s miket forgatot, s elmeiében tartot, titkos Tanáczaiban.

47. Pogány futás közben, nyargal a mezöben, s siet Báthori András,
Mondgya ellenség fut, majd elég praeda iut esík szörnyü vér­ontás,
Mozdúllyanak hadgya, már megindult mondgya, ama rut fene darás;

48. Miénk a nyereségh, s hadbéli düchöség nagy torokkal kiáltya,
Ninch a Pogány ebnek, s megdühöt népeknek rajtunk hatalma mondgya,
Omlik a Törökségh, s hul a Szerechenségh, megtérésben nincs modgya;

49. Mozdúltyon a Dandár, mint nagy számú madár, többi segitségére,
Erös vitézivel, s Király személyével hasson az ellenségre,
El-farat társait, segillyék barátit, mennyenek vitézségre.

50. Báthori szavára, s jó hir mondására, Dandár sereg mozdúla,
Magyar segitségre, s Török ellenségre társaival indúla,
Az ütközet merre, s fut ellenség merre, segitséggel indúla;

51. A megmondot helyre, s ütközet helyére müdön hamar iutának,
Holt, s eleveneket, s meg fosztot testeket, hol heverni látának,
Némellyik már meghólt, s némellyik sebben vólt, eleget számlálának;

52. Töb ellenség közzül, hogy sem népünk, közzül, mezöben hever vala,
Némellyik fö nélkül, s némellyik kéz nélkül, testek közt fekszik vala,
De sok lövés által, kopia kiket által-iárt, megholtanak vala.

53. Még is a miéink, s Keresztyén hadaink, semmit hátra nem hattak,
Tehetségek felet, és ereiek felet, ellenséggel harczoltak,
Sok izben Törökkel, és Szereczenekkel, harczokat úyjtottak;

54. Az Király hada is, s Magyar Dandára is, a miként lehet siet,
Nehéz fegyverével, s vas öltözetével nem késjk a mint lehet,
Kész probára menni, s Pogánnyal harczolni, ha mi jót vélek tehet;

55. Azonban véletlen, miéink szertelen, iob szarnyáról futamnak,
Horvát-Országi Bán, sok vitéz Kapitán, véle megtolyattatnak,
Czuda mely véletlen, veszéllyék hertelen, történék ott azoknak;

56. Álgyú zengésétöl, s Pogány lövésétöl, vélem megrémültenek,
Sürü sötét füstben, s mint valami ködben, ök el-tévelyedtenek,
Mert sok Keresztyénségh, s vitéz Horvát népségh, ő közzülök vesztenek;

57. Többeknél is lövés, s sok golyobis jövés, kik a Királlyal vóltak,
Nem kevés károkkal, s földre hullásokkal, a sereg közt állottak,
Török haragjátol, s rájok rohanástol, nagy félelmet találtak;

58. A Király már akkor, sok álgyu lövéskor, sereg közöt nem vala;
Maga Zázlojától, s örzö társaitól, el-tévelyedet vala,
De a nyilván való, rendiben nem állo, a seregben sem vala,

59. Vagy elöttök állo, s Törökre harczolo, vitézi rendben állot,
Fényes fegyverében, s maga személyében, közöttök nyargalodczot,
S eggyüt vélek fogot a szaladáshoz ott; avagy tölök el-futot;

60. Vagy pedig az elöt, mint személye elöt, nékie meghmondották,
Az álgyú lövésért, s maga oltalmáért, mind arra tanitották,
Egy helyben ne légyen, hogy sebet ne végyen, iüijön, s mennyen oktatták.

61. Avagy háta megöl, a kik segitségöl, örizöi vóltanak,
A kik vigyázással, s feiekre hagyással, körüle-állottanak,
Vagy azok el-kapták, magokkal ragadták, s véle el-futottanak;

62. Meglehet mind kettö, leg inkáb hihetö, hogy seregböl el-vitték,
Jlly veszedelemtöl, s Pogányok kezétöl, megmentik reméllették,
Mivel czak az egyben, nem lévén más kiben, reménségeket tették;

63. Sokan találkoznak, a kik gyanakosznak, s söt bizonnyal beszéllik,
Hogy a Törökségre, Király ellenségre, nyargalt vólna azt vélik,
Az elsö seregben, és az ütközetben, ielen vólt azt itilik;

64. Azt bizvást mondhatni, s nyilvann is tudhatni, hogy már közöttök nem vólt,
Müdön álgyuival, s Pogány taraczkival lövetet, jelen nem vólt,
A Dandár seregböl, és régi helyéböl, máron félre állot vólt.

65. Mivel nem tudhatni, s nem bizonyithatni, e' dolgot én sem vallom,
Mások irásából, és Historiákból, hogy történt hirrel hallom,
A kik jelen vóltak, s mellette harczoltak, ő utánnok találom.

66. Müdön a iob szárnya, s Horvát Ország Bánnya, népével megh­tolyaték,
A Dandár seregben, és régi helyében, már Király nem láttaték
Hol nagy veszedelem, s Keresztyén sérelem, Török miatt történék;

67. Király ő Felsége, hazánk düchösége, mely orán ielen nem vólt,
Esztergami Pap is, ez a fö Ersek is, már akkor köztök nem vólt,
Mind Király, és Ersék, hová lett menések, senki azt nem tudta vólt.

68. Király esetének, és el-veszésének, okát ember azokra,
A kik örzésére, s gond-viselésére, rendeltettek akkorra,
Méltán nem vethette, s nem is büntethette mint-hogy Király akkarta

69. Mondgyák hogy vitézül, le-folt fegyveréröl a Török vér ugy harczólt,
Serény Kapitánnak, és Generálisnak, tisztében bé-lépet vólt,
Benne a vitézségh, sok Pogány Törökség elötte le-omlot vólt,

70. Többi-js Királyhoz, s a kik Zázloiához, czak közelröl állottak
Jlly nagy rémülésben, s szörnyü történetben, sokan félre állottak,
Ki ide, s ki tova, rándultak más-hová, s futamodásban vóltak;

71. Azok sem vétkesek, kik magok hüségek Királyokhoz, mutatták
És oly hertelenül, avagy véletlenül, seregböl el-ragatták,
A kik Pogány kéztöl vagy illyen veszélytöl, megmenteni akarták

72. Hanem szerenchének, s forgo kerekének, álhatatlanságának,
Ki mind ez ideigh, s e' szörnyü esetigh, hive vólt Országunknak,
Az Egig emelte, s most semmivé tette, fényét Királyságunknak:

73. Isteni bölcheségh, s e' véghetetlenségh, nagy okos tanátczából,
Nem chak az Pogánnak, s Szultán Szulimánnak, réánk rohanásából,
Nemzetünk bünteté, veszszeivel veré, Attyai jo-vóltából,

74. Hanem hogy hazánknak, s Nemes Országunknak Királyi személyétöl
Magyar Nemességhnek, s Uri személyeknek, tündöklö Czimerétöl,
Hertelen fosztatnak, s bününkért megválnánk, mint nap az ő fényétöl,

75. Söt keblünkben tartot, s földünken szoptatot, hazánknak fiaitól,
Oszve-veszö patvar, és nagy sok zurzavár, történék mi magunktól,
Kire nézve bajos, s sokaknak fö-fáios, oltalmat kérni mástól,

76. Meg-holt Czillaghiokért, s Laios Királyokért, máshoz folyamod­gyanak,
Ország birodalmát, véle az Koronát hogy most adgyák mások­nak,
Isten büntetésül, s vetette ostorúl ez oka e' dolognak.

77. Söt nagyob ostorát, halálnak is torát, megérdemlették vólná,
Feslet erkölczökért, és gyakor bünökért, sanyargathatta vólna,
Ha Fia érdeme, s Attyai kegyelme reánk nem fordúlt vólna.

78. De a való dolog, ki kétségben forogh, hogy a Király örzöi,
Teste oltalmára, s szabadulására, ezek a vigyázoi,
Minden kétség nélkül, gyanakozás nélkül vóltak igaz hivei,

79. Mégh-boldog üdöben, s sors a szerenchében, igyenes lineán vólt,
Müdön vitorláját, s békeség hajóját, hogy kivánva vette vólt,
Akkor is Királynál, kedvesek Uroknál, és nagy böczületek vólt,

80. Mindenkor Királynak, s megmaradásának, tanulói vóltanak,
Mint egességének, s Királyi feiének, nyugodalmat adgyanak
Azon igyekeztek, s rá gondot viseltek, mint, s hogy szolgálhassanak;

81. Ezt a három személyt, kikkel a Király élt, a mi őket illeti,
Kik elö-iároban vóltak, és choportban, akar-ki el-hiheti,
Meg nem tértek addigh, egesz sereg meddig harczolt, ki-ki vélheti,

82. Tisztességhez ném fért, vitézséghez sem tért, hogy harczról megh­térjenek,
Inkab azon vólták, hiven vagdalkoztak, hogy hirt, nevet nyerjenek,
Hanem talám akkor, Bán futamásakor, az Királyhoz tértenek.

83. Harcz alat Uráért, s kedves Királyáért egy ezek közt többekkel,
Harczolván, rabságban esék itt azonban, de gyors sérénységével,
Társa viszsza nyeré, s fogóit megveré, s kardoskodék többekkel.

84. Szivem sérelmével, s móndom bus elmével, ki Magyar szenvedheti,
Méltatlan gyalázzák, s nemzetünk alázzák bizonnyal el-hiheti,
Sokan gyanu-perrel, s nyelveknek törivel, sebesitik vélheti;

85. Vgyan azt kiáltyák, s Nemzetünket mondgyák, Király el­hagyóinak,
Szabad akarattal, és el-szánt-szándékkal való ott rontóinak
Laios életének, s hazánk Czimerének nyaka szakasztóinak,

86. De magok megczallyák, s nem igazán vallyák, tavúl az igazságtól,
Nyelveknek fulánki, száioknak aiaki, fayzot a viperától
Mint az ég az földtöl, távúl mélségétöl, oly meszsze valosághtól.

87. A mely dolog indult, és hirekre bódult, nem egyéb czak irigységh,
Nemzetünkön való hamissagból állo, rágalmazo kissebségh,
De a szép nap-fényen, s tiszta arany szinén, nem fog rosda, s sötétségh,

88. Nagy czudásnak látczik, kinek mit, s hogy tetczik, az ember itillye­meg,
Kiket Király kedvelt, s kiktöl gonoszt nem vélt, ki-ki jol gondollya­ meg
Jlly szüksége-korán, s utolso pohárán, hogy vehették vólna-meg,

89. Meg-mutatta testek, s a mezöben vesztek, kik Mohácsnál legeltek,
Mint ama sok bárány, széllyel Mohács táián vérrel földet festettek,
Eggyüt a Királlyal, mint pásztor nyájával nyávalyásúl feküttek,

90. Halálok állittya, s ezt megbizonyittya, vérek ki-ontásával,
Hogy hivei vóltak, s vele ott marattak, életek fogyásával,
Chalárd Furiáknak, s kegyetlen Párkáknak, fene dühös vóltával,

91. Hazáiok örzöi, és oltalmazoi, megtetczik hogy vóltanak,
Vérek hullásával, s magok romlásával, szeretöi vóltanak,
Curtius modgyára, s ennek példáiara, minnyáian meghóltanak

92. Nagy szemtelenségnek, s mondhatom véteknek, homályban a mely dolog
Ember kiröl kétes, gyakran esik vétés, a mely homályban forogh,
Azt bizonnyal mondgya, s igazságnak vallya, melyben köz hir czak bolyogh.

93. Ez az iro iámbor, mint, s hogy vólt a Tábor, még azt is nem értette
Még is illy nagy, s nyilván vétket ránk háritván, hirünk kíssebbitette
Nagy orczátlansággal, s nem is igazsággal, balt igaznak hirdette;

94. Szemérem embernek, legh-inkáb illyennek, kik Historiát irnak,
Esméretlen dolgot, ki homályban bolygot, nyomtatásra boczátnak,
Régi Eleinket, s ő utánnok minket, helyetlen rágalmaznak.

95. A maradjon abban; hogy Historiámban, továb szükség ballaghjak,
Utolso vesztéröl, s szörnyü esetéröl Nemzetünknek hogy szollyak,
Int el-kezdet dolgom, legyen arra gondom, s felellyek rhytmusimnak.

96. A Király hadai, s Magyarok vadai, müdön megfútamottak,
Ki-ki bizot helyre, szeme látta merre sebességgel tartottak,
Mint öz agár elöt, futot Pogány elöt, müdön meginditattak,

97. De még is job része, (futot czak egy része) Király hadának harczolt,
Kariokról Pogány vér, miként vizbeli ér, szablyáiokról le-czordult,
Hátat ellenségnek, nem adot Töröknek, viszsza-felé sem fordult;

98. Már a mezöségröl, s az igyenessegröl, továb hallattak vala,
Török Táborára, s szintén sátorára, harczolva mentek vala,
Mint ölyvök sasokkal, eggyik a másikkal, ugy tusakodik vala,

99. De már az álgyuigh, Pogány vágta addigh, Keresztyén hadainkat,
Szornyü vér-ontással, s hangos kiáltással, uyitották harczokat,
Mind kettö serényen, s mondhatom keményen, forgatták ő magokat,

100. Pogány algyuihoz, s derék Táborához már oly közel valának,
Hogy czak tiz lépésre, mondom illy közelre elöttök harczoltanak,
Válhatatlan-képpen, s rettenetes-képpen, egy máshoz ragattanak;

101. E' szörnyü kiáltás, kard, s kopia rontás, mind addig tartot vala,
A még a füst miatt, mint büdös köd miatt, szemekkel láttak vala,
Homály a nap fényét, s hathato ereiét, ki miat fogta vala;

102. Végre seregeink, osztán a miéink, mind megtolyatattának,
A moczáros tóhoz, sietvén partyához, minnyáian állottanak,
Mert sok harczolásban, s puska pattogásban ök már el­fárattanak;

103. De meg is egy része, mondgyam kisseb része, serényen harczol vala,
Elöttök Pogány nép, miként egy bálvány kép, feieket szednek vala,
JESUST segitségül hiják, s erősségül, gyakran kiáltyák vala,

104. Társok vitézségén, s látván mérézségén, a kik félre állottak,
Uyjab vitézségre, s hadi düchösegre, esmét fel inditattak,
Sebes nyargallással, s gyors futamodással, ellenségre iutottak;

105. Még szörnyeb vér-ontást, kard, s puska ropogást egy-más közt inditottak
Sokkal fenéb modra, mint Oroszlány vadra, kopiákot rontottak,
Vérböl forrásokat, s gyakor czatornákat, magokból inditottak;

106. Minden-felé ropogh, s szörnyüséggel pattogh, a sok álgyu ropogás,
Mint ha Eg szakadna, s Tenger megáradna, vólt akkor oly nagy zúgás,
Hallaték sok felöl, nép valamély-felöl, sok trombita harsogás.

107. A füstnek nagy szagát, por, kanotnak szagát, már nyelni el-unták vólt,
Láttyák seregeknek, s a Keresztyéneknek, iob része hogy már meghólt,
Ök is chak kevesen, vóltak mind véressen, s szintén el-fárattak vólt;

108. Minnyáian futásra, tekintvén egymásra, ő magokat forditák.
Gyors paripáiokat, s jó futo lovakat, viszsza felé inditák,
Hogy kevesen vadnak, s nem ártnak Pogánynak, itilem azt gondolták;

109. Merre két szeme néz minden menni már kész; ninch nálok tartoztatás,
Minden lova száiát; igazgattya gondgyát, vagyon köztök nagy futás,
Kiket Pogány érhet, avagy megtérithet, vagyon szörnyü vér­ontás.

110. Te Mohács mezeje, sok vitéz veszélye, rájtad édes hazánknak!
Te szakasztád végét, s düchöséges Egét egész Magyar Országnak!
El-töréd virágjat, s megöléd Királyát, mi fényes Koronánknak!

111. Meghizhatik földed, s Törökké vált kedved! gyönyörködhetel benne
Mondom gyönyörködöl, de inkáb törödöl, s vagyon jó modod benne.
Mert te czufolál-meg, s te oczmányitál-megh; s rajtad esénk veszélybe.

112. Oh te Ierusalem! nem vagy külömb vélem! ott sem lett nagyob romlás!
Vespásiánustól, s kegyetlen hadától, nem eset töb vér-ontás!
Mert te raytad történt, itiletem szerént, eset nagyob praedálás!

113. Te rajtad esék-el, s Chillaga vesze-el, régi hirünk, s nevünknek,
Czorbulása nem vólt, ki miatt sok nép hólt, mi éles fegyverünknek,
Tündöklöt világa, mint hóldnak uysága, régi Nemzetségünknek,

114. Mi lön a Troiával, Görög Phrygiával, mint hagyaték vesztében,
Chak egy nap törléd-el, s egy harczon sepréd-el; töl czorbát nemzetünkben
Sok szép Városinkat, és tartományinkat, adád a Pogány kézben!

115. Hol gyözödelemnek, és a nyereségnek, a méze édesgetet,
Hol a reménységnek, és a szerenczének, iutalma hitegetet,
Ott hadunknak szjnye, s Országunk sengéje, Pogánytól meg­eytetett!

116. A mely mezöségben, mint madár az égen lovok hátán rebdestek,
Mint a Sas-kesellü, vagy praedáló ölyü földre chak alig léptek,
Daedalus modgyára, s Icarus szárnyára, repülésekben estek!

117. Régi Tábor helyek, s nyomdokos ösvenyek, immár czak alig láczot
Maczka egerivel mint nyereségével, vélek a Pogány játczot,
Mind semmivé tette, s éppen el-törlötte, czak jelensége látczot;

118. Tábori házokat, sok szép Sátorjokat, Török el-foglaltatá,
Szép mulatságokat, s fris paripájokat, magának hárintatá,
Hadi ezközöket, s szép készületeket éppen el-praedáltatá.

119. Nem egyebet semmit, ott hagyot sok ennyit, testeknek való halmot,
Iay szegény Magyarságh! hol a sok Pogányságh, vagot-le mint a barmot
Kinek fegyverétöl, s mérges erejétöl, Keresztyénség le-omlot!

120. Tagokkal vólt böves, siros lehet, s füves, a Mohácsnak mezeje,
A sok Nemességnek, s Urak sengéjének, vadak temetö-helye!
Eghi állatoknak, s testekkel sasoknak, megrakodot szekrénye!