PARS SEPTIMA

1. Király akarattyát, és el-szánt szándékát, monda Cancellarius,
Uraknak feienként, s Papoknak egyenként, jelen vólt Palatinus,
Mind elö-számlálá, ezt Király találá, hallotta Magistratus,

2. A fö-fö Urakat, a kik az hadakat, tartótták tanáchokkal,
Eggyenként el-iárá, s virrattat sem várá, s beszélle minnyáiokkal,
Másképpen szolnának, és gondolkodnának, s ne jádzanak illy okkal;

3. Eijellel is toldá, mivel Király mondá, hogy ne késsék semmit is,
Ha mi jót végezne, s fejekben verhetne, térne viszsza ésmet is,
Hogy érthetné töle, s hirt venne felöle, mi lenne választyok is,

4. De semmit használa, mivel meg vakula, elméiek az Uraknak,
Annyira mentenek, hogy jót sem ésmértek, s mi lesz vége dolgoknak,
Félö az szerenche, őket megne ejche, kárt tesznek Magyaroknak;

5. Köz beszédben szokták, s magok közt tanúlták, akarki js mondani,
Isten vakká teszi, s eszét is el-veszi, a kit meg akar verni,
Hogy iót a gonosztol, s meleget az hótól, meg nem tud választani:

6. Isten három dolgot, mert magának tartot, s benne biro chak maga,
A Király választást, s házasságh, s had rontást, tudgya chak önnön maga,
Mert megfoghatatlan, s megszámlálhatatlan ő utainak, modgya:

7. Annyira reménségh, s hadbéli düchöségh, gyulasztá elméieket,
Minden kétség nélkül, s ellenkezés nélkül, hogy ő ellenségeket,
Mert által-hatotta, magának foglalta, vak szerenche sziveket,

8. De még az köz rend is, s vitézlö sereg is, fel-szóval kiáltotta,
Mi nem henyélleni, de jüttünk had verni, kiki meggondolhatta,
Hogy megbodúltak vólt, és vakká lettek vólt, minden által láthatta.

9. Cancelláriustol, Király e' dologrol, mindeneket megértvén,
Hogy haszontalan járt Magyar kivánt czak kárt, rendre végére menvén,
Mága beszélgessen, ő velek rendessen, azt gondolá sietvén.

10. Elö álom-korban müdön ezen táyban, minden nyugodalmat kér,
Király a Táborban, Urak Sátorában, be-juta, s közikben ér,
De beszédével is, s szép szavaival is, nálok ő chak semmit nyér,

11. Mivel még a Dunán, kik vóltak indúlván, hajok el nem érkeztek,
Király Sátorival, s hadi szerszámival, Táborban nem jüttenek
Noha gyakor posták, hogy hamar el-hozzák, ő érettek küldettek.

12. A Püspök házában avagy majorjában addig Király meg-szálla,
A még el-érkeznek, s Sátori veretnek, szállást abban talála,
Jól veszi eszében, s vagyon elméjében, hogy közelget halála,

13. Gondolá magában, ne maradna abban, maga szollyon Urakkal,
Talám többet végesz, személyek ha kedvez, száná tellyes szándékkal;
Jónak lenni vélé, s magában itile, szól~yon egész hadakkal,

14. Mind egyben gyüytette, s Király hirdettette, mind az egész Táborát,
Hogy minden érthesse, s eszében vehesse, az önnön akarattyát,
Urak, s kisded rendek, egy szoval mindenek, hogy érthessék szandékiát.

15. Király hagyására, parancholattyára mind együve gyülének,
A meghagyott helyre, Király hagyá melyre hamarsággal jövének,
Jlly szükség idején, veszélnek örvényén, restelkedök sem lönek.

16. Cheh, és Morvaják, a kik el-jutottak hirt hózni segitségröl,
Mondgyák nálok nélkül, s segitségek nélkül, Király az ütközetröl
Semmit se végezzen, chak réájok nézzen; jót ád Isten mindenröl;

17. Ezek is ákkorban, ben vóltak, Tanáchban, müdön Király Urakat,
Szándékát kezdette, s együvé gyüitette, mind a Kápitányokat,
Bizvást hozzá szóltak, mentül jobban tudtak, s megmondották, voxokat:

18. A Török hatalma kinek diadalma, a mi földünkre hatott,
Sürü rablásival, s számos álgyuival, Várainkat le-rontott,
Tudom, tudtotokra, holot a Tolnára, nevem azért hivatott.

19. Eleitöl fogva, mindeneknél tudva, semmit hátra nem hattam,
Országunk hasznára, s mindenek javára, valamiket tudhattam,
Gyakor tanáczimban, s elmém forgásiban, a mit fel-találhattam;

20. Halván ellenségnek, s Pogány nemzetségnek, ellenünk jövetelit,
Mi édes hazánkra, s egész országunkra valo megindúlatit,
Jlly hertelenséggel, és ennyi népséggel Czászárnak készületit,

21. Attyai gondomból, s jo-akaratomból, mindgyárt Gyülést hirdeték,
En tölem Tólnára, szabad Városomra minden rend hivattaték,
Jlly szükség kivánván, s ellenség indulván, tölem illy jó tétetek,

22. Száván rakot hidgya, ellenségnek úttya hogy idején rontatnék,
Jgy még jó idején, tartalékia lévén, földünkre ne rohannék,
Urak személyetek, hagyám hogy mennyetek, hogy meg oltalmaztatnék,

23. Szabadságotokat, s régi szokástokat, de ti addig hányátok,
Hogy chak eggyüt velem, s ha jelen személyem, ti harczolni tartoztok
Ez alat ellenségh, s ez á' Pogány népségh, által jöve látátok,

24. Dráva oltalmát is holot ha uttyát is, jól megállották vólna,
A Palatinussal, ti önnön magával, oda mentetek vólna,
Soha a Törökségh, e' Pogány nemzetségh, eddig nem jutott vólna:

25. A Péter-Váradgyát, Országunk bástyáját, azonnal le-rontatá,
Benne valo népségh, szegény Kereszténségh, segitségét sem látá,
Töb Kastéllyainkal, s szép vég házainkal, a földre borittatá,

26. Ezek már el-estek, és mind megtörténtek, nem szükséges beszédem,
Ti-nektek hoszszára nyuitczam ki orára, rövideden végezem
Mi légyen tetczésem, s miért lett késésem, tinektek megbeszéllem:

27. Láttyátok Erdelyböl, segitség a kiböl, Vaydával már megindúlt,
Senki nem érkezet, noha fegyverkezet, szivem a kin megbusúlt,
Noha iria Vayda, hogy Erdélynek hada, mindenestöl megh­mozdúlt.

28. Toth, s Horváth Országból, s az egész Bánságból, még chak egy sem érkezet,
Frangépán Kristoffal, s a Bán Bottyánival még czak egy sem­jöhetet
Holot el-készültek, úttyokban erettek, vettem izeneteket.

29. Német-Ország hada, kinek kin van solda, már Austriában jutott,
A Ferdinandustol, és Károl Czászártól, segitségül adatot,
Es a Nádasditól, s Spira Városától, szintén addig hozatot.

30. Ezek el-érkeznek, s mint hallyátok jönek, a mi segitségünkre,
Már nem meszszé vadnak, s erős hadat hoznak, ellenségünk vesztére,
Majd itten toppannak, hogy megvárassanak, szükség az ütközetre;

31. De kemény ellenségh, s a fene Törökségh, im nem meszszire vagyon,
Chak két mért földnire, Táborunk szélire, hallom strásákat állyon,
Közelget ugy értem, nektek nem szépitem; félö réánk ne szállyon,

32. Talám az harchot is, vagy ütközetet is, nem fogia hallasztani,
A még segitségünk, s országbeli népünk, fogiuk öszve gyüyteni
Ki ha ugy történnék, s e' veszél ránk ésnék, nem kezdene jó lenni.

33. Mi itiletetek, s ez irant elmétek, szükség hogy jelenchétek,
Ha meg ütközzünké, s Pogányra hassunké, mi lehessen teczéstek?
Avagy segitségre, s jövö vitézségre, hogy váriúk a kedvetek.

34. Az én itiletem, mi légyen tetczésem, ha kivánnyátok tudni,
Még el-érkezhetnek, s közinkben jöhetnek, Tábort kel hátráb hozni,
Hogy sem szerenchének, s forgo kerekének magát sorsára hádni,

35. Ha mi következik, s gonosz ránk érkezik, engem senki vétkesnek
Ne tulaydonitczon, s félénknek se tarchon, avagy rest, s heverönek,
Kész vagyok mindenre, s rohanni Törökre, megmutatom mindennek.

36. A Király beszédén, s Attyai intésén, minnyájan halgatának,
Tébolyodot szivel, s kétséges elmével mint egy meg-némúlának,
Meg ütköznéneké s várakoznánaké, avagy mihez nyulnának.

37. E' dolog végére, Király beszédére, Tömöri Pál érkezék,
Czak az el-múlt éyiel, nem egész erövel, postán hivattattaték,
Hogy ezen Tanáchban, és okoskodásban, elméjét meg-értenék,

38. Ki a Pogánysággal, s ennyi sokasággal, kész a meg-ütközésre,
Mert szive nem rettegh, gyors mint a fergeteg karia a vitézségre,
Vére benne buzogh; szive mint tüz lobogh, siet az ellenségre.

39. Király chudálkozik, hova gondolkozik, Tömöri bátorságban,
Haia szála fen áll, elötte az halál, ellenség sokaságán,
Álmélkodik s mondgya, töle kérdgyék hadgya mi-ok viseli dolgán?

40. Az egész Senatus, s ott a Palatinus, Tömöritöl kérdezik,
Miczoda reménségh, s viseli serénységh, és mi eröben bizik?
Ennyi sokaságra, s magát a koczkára veti, s vért szomiuhozik?

41. Mennyi erövel van, s elméie miben van, biziké ereiében?
Biztattyaé magát, s álittyaé dolgát, lészen gyözödelemben?
Nem rettegé attúl, futamása hátúl, lészen a seregiben?

42. A Király chak azért, talám kérdésekért, elméjét fordithatná,
Hogy vakmerőségtöl, veszö szan-szándéktól, magát meg tartoztatná,
Mivel ő leg-iobban, s értette tudosban, Török száma mi vólna.

43. Király Táborában, s mind maga hadában, felele Tömöri Pál,
Húsz ezeren féllyül, ninch töb ezen kivül, mondhatom azt bizonnyal,
A Király hadai, s magam soldosai, mert jol tudom miböl áll,

44. A Pogányság pedigh, ugy értettem eddigh, vagyon harom száz ezer,
Mert chak a Mechából, s hozot Asiaból, hatvan ezert egy Vezér,
Az Amasiából, s Macédoniából, nincs aláb nyolczvan ezer.

45. Hát maga a Czászár, véle mennyi Janchár, számát meg nem mondhatom,
A töb Török Dandár, mint nagy falka madár, mennyi azt nem tudhatom,
Harom száz ezernél, mint mondám ennyinél, kevésbnek nem álittom.

46. Tömörit hogy hallák, beszéden megszollák, hogy Királyt rémitené,
Mellyel magoknak is, s a töb hadaknak is, sziveket megeytené,
Mondgyák, nem egyenlö, de söt inkáb félö, mind eszeket vesztené,

47. Tömöri hogy látá, evel hogy megbántá, vitézek bátorságát,
Czak még hamar szólla, vére fel-posdúla, s bánnya régi mondását,
Kiki bátran éllyen, biztattya ne féllyen Pogánynak sokaságát,

48. Mert ez az sokaságh, mondom chak parasztságh, és fegyver nélkül valo,
Fegyverhez nem tanúlt, éhségtöl el-ájúlt, s chak rémiteni valo,
Tized része ennek, hidgyétek Töröknek, ha vitézség tanúló.

49. De mind-azon-által, Király szava által kérdé teli torokkal,
Mind ennyi nagy számbol, s állo-sokaságbol, mennyi vagyon kardokkal,
Vitézséget probált, s erős harchon szolgált, hires diadalmokkal?

50. Felele Királynak, s egész tanáchinak: lehet hetven ezerigh;
A ki probált legény, hadban forgot, s serény, a ki jütt ez határigh,
Tudom harchot meg-áll, és hátra nem is áll, ha ott vész is egy lábigh,

51. De Török sok számia, s nevezet summáia, nékiek soknak latchék,
Király hadi népe, s sereginek képe, fél-annyinak sem látczék,
Mellyért álhatatlan, s a sors mondhatatlan, nemzetünkkel meg-iádzék,

52. Lövö-szerszámit is, s áldgyu ezközit is, mondgya számosnak lenni,
Háromszázig valót, és mind nagyból állóf, értettem vélle lenni,
Kit chak meggondolni, ne hogy reánk várni, s iszszonyúság hállani,

53. Mely dolgon sokáigh, közel két oráigh, tanáchkozni kezdének,
Elméiek kétségben, haboz mint szélvézben, s kétesek mit tegyenek,
Némellyeknek szivek, ninchen semmi kedvek, Töröktöl megh­rémültek.

54. Immár el-végezték, s magokban rendelték, a bay s viadal napiát,
Hogy megütközzenek, és reá mennyenek, nem láthattyák más modgyat
Mindeneknek tetczék, s helyesnek is látczék, ne hallaszák oráiát.

55. Vóltak egy némellyek, nem vitéz kevélyek, kik ebben nem eggyeztek,
Nem tudom féltekben, vagy mi tekintetben, hozzá szólni nem mertek,
De azért Törökkel, ök is vitézekkel, ütközetre készültek.

56. Ezen Tanách közben, s a veszekedésben, jutának követek is,
A kik más táborból, Tömöri hadából, küldetének azok is,
És nagy hamarsággal, s kértek gyorsasággal audientiát azok is,

57. Müdön az Tanáchhoz, Urak és Királyhoz, ezek be-mentek vólna,
Mondák követségek, mellyet a seregek, reáiok bizták vólna
Mellyet a Királynak, s mind Tanách Uraknak mondani szükség vólna.

58. Leg-elsöben pedigh, lévének mind addigh, az Urak magánóssan,
Az még a Királlyal, tulaydon magával, beszéltek magánossan,
A kit rájok biztak, s izenetben hadtak, monták alázatossan.

59. Beszéllések utan, a Királyal osztán, Tanáchhoz ki-lépének,
Inték minnyájokat, fejenként Urakat, bátor szivel lennének,
Királyt el-ne vonnák, inkáb tanáchlanák ütközetre mennének:

60. Soksága jóllehet, de eröt nem tehet, goromba és tudatlan,
A kardoskodásban, és erö-hányásban, chupa s merö oktalan,
A ki derék harchra, és elsö ostromra, mi erönkhöz szokatlan:

61. Szerenche kezünkben, chak legyünk ezekben, vitézek és serények,
Czak nem magát adgya, kiki megláthattya ne legyünk hát félénkek,
Isten vitézkedik, s értünk tusakodik, Angyal által ellenek:

62. Nem kel e' szerenchét, mint arany velenczét, most nékünk hátra vetnünk,
De szükség mind eggyigh, életünk fottáig serényen vitézkednünk,
Most van kit kivántúnk, s régen ohaytottunk, méltó hogy serénykedgyünk.

63. Eggyüt a Királyal, s egész Táborával jönének, s ne késnének,
Mint szarvas kut före, másik Tábor helyre, hát ök is sietnének,
Hol eggyüt hadakkal, s Király az Urakkal, ellenségre mennének.

64. Mondgyák: nem baráttya, s gonosz akaróia, ha ki ád más tanáczot,
Ez iffiu Királynak, s egész Táborának mutat félénk szándékot,
Bizzunk az Istenben, s ő segitségében, megségit minnyájunkat,

65. Ha kik ellenkeznek, s velünk nem eggyeznek, félö nagy kár követi,
Régi hirét, nevét, s Magyari szép vérét, evel meg szégyeniti,
Egész maradéka, ki lesz ennek oka, örökké megemliti;

66. Ha Török megindúl, ereie ránk fordúl, rátok hátiínkon viszünk,
Inkáb azt mivellyük, s magunkban rendellyük veletek eggyüt veszszünk
Hogy ha ütközetre, ellenség verésre, mostan meg nem eggyezünk:

67. Az egyenetlenségh, s öszve-veszö enségh, gyakor kárt szokott hozni,
Föképpen az melyben, mind egyenlö szivben szükséges mégh­eggyezni
Országa javára, s az ember hasznára, ha mi jót esmér lenni.

68. A paraszt példában, és régi szokásban, azt itilték mondani,
Egyenetlen jármok, kiben vadnak tulkok, nem jol szoktak szántani,
Igy a sok értelem kiben veszedelem, sókszór fógot ártani:

69. Boldog az a Város, mondom drága, s áros, ki békeség idején,
Megmaradásáról, s ömaga javáról, gondolkozik veszélyén,
A kichiny szikrának, megfüstölög annak, tüzét oltya idején:

70. Nemakkor hizlallyák, s paripát vakariák, mikor hadban kell menni,
Megrögzöt sebet is, nem gyogyittyák, azt is mikor kezd el­senyvedni
Hanem még elein, s chak akkor kezdetin, szokták megorvosolni:

71. Mint a vizben halo, s lelke ki ayánló, chak ide, s tova kabdoz,
A viz habiaihoz, s mondom taytékihoz, erősséggel ragadoz,
De heában fárad, veszedelme árad, s segedelme romladoz;

72. Ekként mi nemzetünk, veszélyén hihetünk, ide, s tova kabdozott,
Mint hajó a vizben, Tengeri szél-vézben, elméjében habozott,
Mint szabadúlhasson, kárba ne juthasson, bujábann is futozott:

73. Phrygesek modgyára, s ezek példájára, késön nittya szemeit,
A sok áldgyu lövés, sok Alla övöltés, majd bé tölti füleit,
Mert chak akkor öli, s ellenségét, lövi, hogy nyargallya mezeit;

74. A fellyül mondot szók, nem mondhatom hogy jók, követek beszéllési,
Fenyegetéseknek, és izeneteknek, fene ijezgetési,
Szivek meg inditák, s elméjek posditák, ezek fenyegetési:

75. De nem mind czak azok, a kik jó tanáczok, ezen megindulának,
Söt mind eggyül eggyigh, kik késleték eddigh, más ként gondolkodának,
Fejenként a kárdhoz, s ő akarattyokhoz, egy-aránt is fogának;

76. Egy szivel, lélekkel, ök ellenségekkel, ütközzenek végezik,
A kétséges harcznak tetczik minnyájoknak, napia is tétettetik,
Hitték bizonyossan, s nem is homályossan, hogy Török megh­veretik.

77. Már ninchen reménségh, Vayda érkezhessék, s jelen lehessen harczon,
Cheh, s Morvajak is Frangépán Kristoff is, hogy akkora el-jusson,
Noha már uttyokban, s vóltak Táborokban, hogy illy hamar topannyon.

78. Horvát-Országi Bán ki már Péch határán, hadait szállitotta,
A Királyt ő magát, mind pedig Táborát, nem keveset biztatta;
Mert jütt szép hadakkal, s hadi szerszámokkal, s magát is mutogatta:

79. Bizonnyal izente, s postáit küldötte, hogy hada két nap álat,
Király Táborához, s érkezik hadához, mivel sot~úl nem múlat,
Jria ne probállyon, s semmihez se nyullyon, Király az üdö alat.

80. A Tanách utánn is, némellyek osztánn is, harchot nem javallották,
A vakmerőséget, és hertelenséget, Király elött tiltották,
Hagyot homlok menni, s bolondúl rohanni ellenségre gondolták

81. Vólt a többi közöt, s a Papi rend közöt, Egy-házi tisztben lévö,
Perényi-Ferencz Püspök, mint Czillagos üstök, magas égen tündöklö,
Nagy serény elmével, s iffiui erövel, e' méltóságban élö;

82. Szép bölch tudományban, s keze irásában, chak nem mindent, ' fel-múló,
Szalaházi Thamás, mert ezen kívül más, nem vólt hozzá hasonló,
Ki Wesprém.i tisztben, s akkor Püspökségben, vólt Egy-házi ör-állo;

83. Hogy ha a Musáknak, mint a tunyaságnak, gyakor követésében,
Jnkáb tanulásban, hogy sem egyéb másban, aprod eztendejében,
Magát fogta vólna, és olvasott vólna, iffiuság idejében,

84. Elméjéhez képest, s Nemzetihez képest, elö-kelö lett vólna,
Szerenche szárnyára, s ő maga kariára, ötet fel-vette vólna,
Minden böczülettel, s méltoságosb tisztel, megkoronázta vólna:

85. De kár hogy nagy sokak, ióként Nemes iffiak, kiket Világ el-ragad,
Jnkáb e' Világon, s kabdoznak hiuságon, bátor itild-meg magad,
Mikor Ország káros, akkor nállok áros, s gondtól elméjek bádgyad.

86. É megmondot iffiu, mint éneklö hattyu, a ki halala elött,
Élet rövidségét, s énekeli végét, harmad nappal az elött,
Ez is nevezetes, s törtenetböl Vates, veszélyekröl jövendölt,

87. Mint egy elméjében, avagy jelenésben, el-ragattatot ember,
Nagy sok chudákat lát, kikböl jövendöt lát, mellyen szive dobogh, s ver,
A ki után gyakrán, következik osztán, hogy veszél réája ér,

88. Egész Ország elött, s maga Király elött, jövendölt Perényi is,
Ki nagy czudájokra, s álmélkodásokra, esett minnyájokra is,
Hogy Istentöl vagyon, s nem magátol szóllyon, ök által láthatták is.

89. Nagy teli torokkal, és fel-emelt szokkal, minnyájok hallatára
Monda, hogy husz ezer, a kikben mind fegyver, Magyar esik halálra
Töröktöl vágatik, s Christusért öletik, megyen Mártyromságra,

90. Tömöri maga is, véle az hada is, mert mind el-töröltetik,
Jlly vakmerőséggel, mivel sietséggel, nép Törökre vitetik,
Szegény Kereszténségh, s Magyari nemzetségh, Töröktöl le­vágatik.

91. Holott még husz ezer nem vólt annyi ember, Királynak Táborában,
Müdön harczra készült, sokaknak meg öszült, feje gondolko­dásban,
Perénnyi beszédén, és jövendölésén, sokan estek gondokban.

92. Ha Cancellarius, elöbb js Nuncius, a ki vólt már gyakrabban,
Ez harcztól fen marad, s valahol nem akad Töröknek hálojában,
Mélto hogy küldessék, s utra ereztessék, hogy siessen Romában.

93. El-esett hadaknak, s veszet Magyaroknak, vigye hirét Pápának,
Hogy Martyromságot, müdön Pogányságot vágták, nyertek magoknak,
Canonizáltatni, s méltó ki-hirdetni, dolgok széles Világnak,

94. Könnyen véghez viszi, mivel esméreti, vagyon Cardináloknál,
Nem lesz tartalékia, s audientiája, mindgyárt lesz a Pápánál
Hitele szavának, s minden mondásának, adatik minnyájoknál;

95. Ekképpen beszédét és jövendölését, végezze-el Perényi,
Mint oráculumra, az ő szavaira, réá kezdének gyülni,
Ki fél, s almélkodik, s ki pedig bizkódik, hogy fog másképpen lenni.

96. Adta vólna Isten bár máskeppen itten, a koczka fordúlt vólna,
Hamis jövendölö, s ez-iránt beszéllö az Perenyi lett vólna,
A Kereszténséghnek, s Magyar nemzetségnek, ki javára lett vólna.

97. Jgy hoztá szerenche, kinek fénlö kincze, nékik czak mutattatott,
Méznek szine alatt, méreg vólt az alatt, s töle tartattatott,
Aiandéka helyet, igirt vólt a mellyet, kárt ő nékiek adott.

98. Jgy akarták Párkák, mert lesek meg hánták hogy praedát kaphassanak,
Az éh Hárpiáknak, s fel tátott szájoknak, eledelt nyvithassanak,
Keresztenyi vérben, mint lud más vizekben, ök is úszkálhassanak.

99. El-vágák fonalát, s Halálnak halóját, veték-meg eleikben,
Miként a madarász, madarakra vigyáz, s hija a lép veszszöben
Sors is akként challya, hogy Török kard alá, s eité veszedelemben.

100. Magyar köz beszédben, szokták czak szó-közben gyakorta elö­hozni,
Senki ellenségét, maga erősségét, hányván semminek vélni
Merie, mert neki js, söt Herculesnek is, tud társa találkozni,

101. Gyákrán jó úszókat látni Buárokat, kis vizekben meg-halni,
Nagy Crocodilust is Ichacum eztet is, olykor megszokta ölni,
Egér Elephántnak, illy öreg marhának, szokot ellent állani.

102. Nem nyuitom hoszszára, a Historiámra, mivel hogy kel vigyáznom
Noha sok példakról, s más történt dolgokrol, lehetne most irásom,
De szükség pennámhoz, s nyullyak Rhitmusimhoz, s elmém tovább ballagion.