A NEMES MAGYARORSZÁG CÍMERÉHEZ

1. Néppel bővelkedő s Márssal dühösködő
Ó te dücsőséges jel,
Mi régi eleink, sok nemes feleink
Dicsekedhetett kivel,
Mert sebbel virágzott, s ereje ágazott
Diadalmadért mivel.

2. Mint ama kemény vas s égben repülő sas
Szemeit szikráztatja,
A napnak fényére s sugár erejére
Ki fiait fordétja.
Ki reá nem nézhet, s reá nem érkezhet
Tudja, hogy nem sajátja.

3. Mint a mágnes vonszod s te magadhoz húzod
Hírrel az vitézséget,
Mert kifolyó éren, s a szép piros véren
Osztod a nemességet,
Szárnyaidra veszed ráróval is teszed
Tanuló bölcsességét.

4. A kereszted duplás, kibül szármadt forrás
Határodat keréti,
Tisza, Duna, Száva kifolyó szép Dráva
Sengejét ráterjeszti,
Ég is harmatjával, és bő malasztjával
Mint Gedeont élteti.

5. Te ékes lakóföld, akivel vagy szép zöld
Méltán dicsekedhetél,
Nemes címereddel s kiomlott véreddel
Égig fölérkezhetél,
Jeles országokra és tartományokra
Híreddel beléphetél.

6. Kicsoda világon s e romlandó ágon
Aki téged fölmúljon?
Ily szép diadémát, s angyali koronát
Vajon s ki hol találjon?
Csak neked adatott s Mennybül bocsáttatott,
Hogy örökké fennálljon.

KEVE PRIMUS DUX HUNNORUM

l. Tíz s kilencszáz ezer hunnus nemzet között
Ez a vitézséggel oly érdemet szerzött,
Német nemzete közt nem élt, ki ellenzett,
Ez az irigység is őnéki kedvözett.

2. Az hat hadnagy közül ő fővé tétetett,
Mivel természettül arra nemzettetett,
Dicséretes erkölcstül ő vezettetett,
Hadnagy társaitul méltán tiszteltetett.

3. Az országra, melyet tej s méz bőven folya,
Scithiábul utat véletlen talála,
Nőstény szarvas által népével indula,
Szarmatokat győzvén Tisza mellé szálla.

4. Dunán hajó nélkül általkele éjjel,
Magokat segítvén felfúvott tömlőkkel,
Rómaiakra üte nagy roppant erővel,
Táborokat dúlván lőn nagy seregséggel.

5. Potentiánál vőn dupla győzedelmet,
Rómaiak vévén szörnyű veszedelmet,
A gottusoknak is téve nagy sérelmet,
Egész Európának ez szerze félelmet.

6. Az utolsó harcon vitézül meghala,
Kit soká nemzete siratván sajnála,
Világbíró Róma hatalma csorbula,
Pannonia nagyobb része meghódula.

KADICHA SECUNDUS DUX HUNNORUM

1. Kadicha második hadnagya hunnoknak,
Ő hadviselése oskolája Mársnak,
Nem csak tanítványa, társa lehet annak,
Vigyázó szemei tüköre hadának.

2. Római had közül kétszáz ezer hullván,
Talno völgyi harcon hunnok is maradván,
Százhuszonöt ezren vitézül meghalván,
Keve is vérével az bajt koronázván.

3. Nemzetsége alatt akarván . . . . . . . . . . . . . . .
Forr a méreg benne, nem tud nyugvást venni,
Hanem az ellenség után kezd sietni,
Hadainak hagya új harchoz készülni.

4. Mind a Duna két félt széllyel benyargalá,
Valahol elment, azt magának foglalá,
Népét ellenség is Thulnátul mozdítá,
Az ki is már mezeit eleiben szállítá.

5. Az hol utolsó bajt Pannoniáért vínnák,
Végre az hunnusok diadalmaskodnak,
Római vitézek előttök omlanak,
Makrinus herceggel föld alá tolatnak.

6. Az megmaradt néppel Detrik fut Rómában,
Egy nyilát véresen vivén homlokában,
Hunnok lőnek urak szép Pannoniában,
Ahol Kadicha is szálla koporsóban.

KEME TERTIUS DUX HUNNORUM IUDEX BELLICUS

1. Magyar, már szemléled, ha tekinted Kemét,
Vitéz tekintetű csillagzó szép szemét,
Herceg ágból való, ha visgálod nemét,
Az kik között ő is nem volt gaz vagy szemét.

2. Nem tétovázott ott sereg, a hol ő volt,
Népe s vitézsége az ő példáján folyt,
Bölcs elrendelése néki el nem bomolt,
Ellenség előtte hanyatt homlok omolt.

3. Bajra vér buzdító dob nem kívántatott,
Valahol Kemének fegyvere láttatott,
Oroszlány módjára népe harcra futott,
Noha nódetó szó tőle nem hallatott.

4. Mert inkább láttatni, mint hallatni akart,
Trombitája néki volt vérrel festett kard,
Ily elöljárótól az vitézlő rend tart,
De mely hátul kiált, mutat ott az nép fart.

5. Scithia határán aliglan mozdula,
Nemzetek hóditó gottusok királya,
Az Hermánárikus alája hódula,
Szerencse annyira kebeliben szálla.

6. Ostrogottusokon nagy diadalmat vett,
Széles Scithiábul mihelyest killyebb jött,
Vízi gottusoktul bővséges adót vett,
Azonban halálnak vitézül fia lett.

BELA QUARTUS DUX HUNNORUM

1. Béla hunnusoknak negyedik hadnagya,
Keme és Kadicha testvér attyafia,
Mind a három Belonanak vitéz fia,
Kinek-kinek egyez szíve s állapatja.

2. Mivel őközöttök nincs semmi különbség,
Tiszt, termet, erkölcsök vala egyenlőség,
Noha atyafi közt ritka az egyesség,
Főképen az kikben egyez tiszt s vitézség.

3. Vélném, a természet hogy megfelejtkezett,
Hogy ily virtusokat mindenikben nemzett,
De mivel az érdem közöttök edjezett,
Azért jutalmok is tőle egyenlő lett.

4. Szíveket irigység soha nem mardosta,
Elméjeket visszavonyás nem bántotta,
Jó s gonosz szerencse meg nem változtatta,
Sem élet, sem halál el nem választhatta.

5. Ez volt az ellenség fegyverének célja,
Népének viszontag oltalom pajsa,
Egyszersmind népének volt zászlótartója
És jó igazgató vezére s hadnagya.

6. Mert mint phoenix magát tűzzel megemészti,
S holtával hamvábul fiait éleszti,
Béla is életét nemzetiért veszti,
Lelkét e világbul föld alá ereszti.

BUDA QUINTUS DUX HUNNORUM

1. Buda hadnagyok közt tisztiben ötödik,
De merészségiben Hercules második,
Szívében vitézség nem nyughatott addig,
Amíg ellenségét meg nem győzte fottig.

2. Mert a győzedelmes hunoknak fegyvere
Scithiatul fogva terjedt valamerre,
Jelen volt mindenütt kíméletlen vére,
Halálos tőr előtt nem szaladott félre.

3. Hódult országoknak végre öröksége,
Sűrű győzedelmek fénylő dicsősége,
A több hadnagyoknak minden nyeresége,
Őreájok szállott szörzött békessége.

4. De noha békével egyeztek felesen,
Meg nem álhattanak Attilával ketten,
Mert Attila szíve vala telhetetlen,
Vér szomjúzó, irigy, kevély és kegyetlen.

5. Ellenség fegyvere őt el nem ejthette,
Bátyja álnoksága ártatlan megölte,
Az Duna vizében testét bévetette,
Oly illetlen sírban szegényt letemette.

6. Így, ki lakó helyett magyar királyoknak
Épített falait ő Sicambriának
Megékesítette, nem lőn hely tagjának,
Egyedül az neve maradt városának.