Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete

Az Nemes Magyarország Státussihoz

Ajánlólevél

  Quintus Curtius amaz Világh-bíró Nagy Sándor jeles viselt dolgainak-historikussa, töb dichireti közöt Nagy Sándornak beszélli, hogy ez az nagy nevezetű Fejedelem e' széles föld kerekségét nem a' sok számú hadaival annyéra, aménynyire bölch Philosophusok okoskodásival haytotta légyen birodalma alá. Mivel ez az hatalmas Pogány Fejedelem soha semmi hadat akár mely Nemzet ellen-is nem mozdetót addig, valameddig az Tanáchban Bölcheknek elméjeket és az iránt-való teczczéseket nem vötte volna. Ugyan-is azoknak a' dolgoknak várhattyuk jo végeket akár mikor-is, a' mellyeknek először eleit s utollyát meghvisgállyuk. Cicero-is a' deáki tudománnak kút-feje és forrása irja hogy Parva sünt foris orma nisi sit consilium domi, Cicero Off: I. az az a' külső Fegyver és hadakozás keveset árt addig az ellenséghnek az mígh ben  szorgalmatos tanáchok-által jo korban nem-rendelik: sőt mind Deák s mind Görögh Historikusok valakik  ezen  nevezetes Nagy Sándor eletét írásokban  rendelték, kételkedtek benne, hogy-ha nagyob volté azon Fejedelemnek ellensegi-ellen való kegyetlenseghe, vagy bölch tanách-adoihoz engedelmessége mivel noha azon Fejedelemnek hadaiban bösegessen voltak sok túdos emberek az kiknek elméjek által had viselőinek erős karjok dirigáltatot, de mégh-is legh kedvesseb volt nála Aristoteles azok közöt, a' kiknek tanáchin maga-is járt,  s hadai t-is rendeltetni parancholta.  Mivel a' Fejedelmeknek, s  had-viselö  Generálisoknak méltó ugyan sokaknak tanáchát  hallanyok,  de  mindenkor  szükségesseb azok  közzül  az okosbaknak engedniek. Sidonius azt irja: Ducum antiquorum dextra solebat non minus stylum tractare quám gladium.  Sidon. 4.  17.  az az  a' régi  had-viselö Kapitányoknak szintén ollyan gyakran forgót könyv a' kezekben mint a' mezételen szablya.
  Valakik a'  réghi Romaiják históriájában egy kevéssé szorgalmatossan  bétekéntenek, velem eggyüt azt  fogják  bizonyitanni,  hogy  noha á  Romaijak Természetekben  fel-fuvalkodok voltak, és  az had-viselésben serények, de  az közönséges jóra való Bölchek tanách-adásinak oly engedelmesek, hogy kin az Táborban Oroszlányoknak, belől az Tanáchban megh enyhült Bárányoknak természetekben mondotta volna akar-kijs őket lenni: Ugyan-is a' bölch Vellerius-ként. Hic in castris utilior, ille in Tóga melior. Vell: lib. 2. nem külömben az bölchék tanácha által, mint az erős Fejedelmek és Kapitányok fegyvere által, veretik megh akár mely ellenség-is.
  A'  nagy Theodosius Romai Chászártúl midőn egykor  tudakoznák, mint kelletnék az Fejedelmeknek és Királyoknak magókat viselni, hogy az egész alatta való kösségtöl dichirtetnenek s jóknak neveztetninek, és hogy körül való határos Fejedelmek-is tölök rettegnének, hétt kiváltképpen való okokban tett válást Theodosius Chászár ezen kérdésre. Az Földi Fejedelmeknek ugy-mond, az kik kivánnyák hogy dichirtessenek, és az alatta valóktól jóknak neveztessenek, és ellensegék-is tölök rettegjenek, szükségh hogy Gyakrabban az Túdos Emberekkel Tanáchkozásokban nem  az héjában való henyéllésben foglalatossak legyenek és minden alatta-valok közöt való egyenetlenségeket ki-irtogatván, azokhoz engedelmessek s ellenségekhez keményebbek legyenek. Mivel az kik bölch emberek tanáchainak engednek, azokat vak-meröknek nem  nevezhetyük. Livius-is azt mondgya; Qui nudus aut inconsulté hősiem invadit, ei aut mors, aut servitus patienda. Livius lib. 10. az az, a' ki Tanách és fegyver nélkül megyén az ellenségre, avagy megh öletik, avagy rabságra vitetik, It bizonyodik megh ama disticom-is:

Sunt duo, quae faciunt ut Rex in honore sit, Ars, Mars:
    Gloria ab arte venit, gloria marte venit.

  Macedo Philep Király nagy Sándornak Attya, egész országában való Bölcheket Tánáchban  hivatván szorgalmátossán tudakozók tölök,  hogy s miként chelekedhesse ö azt, hogy mivel éltében jo hire, neve vagyon, holta után-is annak emlékezeti fön-maradgyon, azt találák azon Bölchek föl sok tanáchkozások után, hogy ha a' Király magának holta után-is jo hirt és nevet akar nyerni, éltében viselt dolgait  históriákban be irassa, és  a'  szerént az széles világra ki-bochássa, bizony helyes Tanách ugyan s bölch emberekhez illendő volt holot a' jo hirnél névnél és jo  chelekedeteknél egyebet ebbül  a' mulandó világbúi holtunk után el nem vihetünk. Ugyán-is midőn a' megh őszült öregh emberek házakat és egyéb derekas epületeket tesznek, vagy kertekben jo izö gyümölch fáknak ágachkáit plantállyák, magok-is nem reménlik  azt,  hogy azok alat kedvek szerént nyugodhassanak, avagy oltót gyümölch fa-againak termésiben ehessenek, hanem maradekjokat nézvén, ök sem akarnak henyélöbbek lenni az ö elöttök valóinál, a' kiktül ök-is  hasonló jókat vettek, a' bölchnek mondása szerént;

Non mihi condo nemus sed gratius posteritati,
    Quae dederant Attavi, reddere constitui:

  Marcus Aurelius Chászár midőn sullyos betegségben esvén  megh gondolta volná az emberi gyarlóságnak mivoltát, hogy halála közelget,  Commodust a' fiat (a' kit successornak hagyot utánna, a' birodalomban) eleyben hivatván, töb kegyes Attyai intesi közöt az kiket fiának elö-számlalt, azt hagyá néki, hogy ha Marcus Aurelius fiának akar az Attya holta után-is neveztetni, elsöben-is ugy visellye magát, hogy ne az henyélök tarsáságában, hanem bölch, tudós Philosophusok conventiculumjában legh gyakrabban találtassék: másodszor, hogy soha addigh ellenségh ellen hadat ne-inditchon valameddigh asztot Bölch Tanáchádok-által megh nem visgáltáttya: harmadszor, hogy nemzetéhez kegyes, ellensegihez rettenetesseb legyen. Es végtére három ékéssen chinalt táblát elö-hozátván, illyen képpen  szólt a'  Fiának;  Fiam úgymond, ez három táblánál  én tenéked drágáb marhát nem hagyhatok holtom után; mivel az eggyikre maga éltében viselt nevezetes dolgai valának le-irva, a' masikon a' Fiának halála óráján tett szép intési, az harmadika penigh tizta és minden irástol üres valá és viszont: Fiam Commode hogy jo Attyának jo fia mondassál, ugy viseld magadat, hogy valamint én éltemben viselt dolgaimat Táblára Írattam; és a' következendöknek emlékezetekre hattam, te-is oly dolgokat chelekedgy éltedben,  az kiket ezen ékessen le-faragot Táblára méltán föl iradhasd, és utánnad valóknak örökké való dichiretedre emlékezetül hagyhasd,  ezt pedigh ugy  nyered-megh, ha gyakrabban eggyik kezedben könyv, a' másikban szablya, és ához hasonló fegyver forogh. Ugyán-is az Respublica, és országok megh maradása e' kettőben vagyon kiváltképpen helyheztetve, amaz bölch mondás szerént,

Artibus, & Armis ab utrisque ego Caesar in orbe
    Dicor, erunt Artes, Armaque noster Amor.

  A' régi Pogány Romai Chászárok  közzül Néró nem utolsó, midőn egykor házában  magányossán sokáigh chendessen maradót volna,  be menvén baráti hazában, az asztalán könyve előtte lévén irva találák tudakozván tőle, hogy mi ok viselte, hogy szokása kivül ennyi ideigh az házban maradván illy szorgalmatossan az Írásban és olvasásban volna foglalatos, megh-felelvén azt monda; Hadgyatok békét úgymond, mert az örökke-valóságnák tanólok és magam éltemben viselt dolgaimat irom, következendöknek emlékezetemre hagyván: nem-is tudom mi lehet Fejedelmeknek kedvesseb, hajelessen viselt dolgok mind éltekben, s mind holtok után dichirtetnek; mivel az halál áltál minden meghemésztettetik, de a' jo hir, nev főn marad világh végezetigh amaz vers szerént.

Disce bonas artes, & opes contemne caducas,
    Vivitur ingenio, caetera mortis erunt.

  Azon féllyül megh-nevezet Nagy Sándornak idejében élt amaz igasságh lámpással keresöje-is Bölch Diogenes Philosophus,  kinek midőn hirét halván Nagy Sándor (az mint mindenkor szeretője, és böchüllöje-is volt az Bölch embereknek) látnya ment  volna, látván hogy megh-vonta magát, chak  az Írásban  és olvasásban foglalatos, nem hogy eleyben ment volna illy Nagy Fejedelemnek, avagy helyébül fel költ volna, de chak reá sem tekénte, kére azon Alexander, hogy a' töb Bölchekkel eggyüt küvetné táborát, felelvén Diogenes im-igyen szólla:  Midőn úgymond Alexander ezt kívánod tőlem, hogy dolgomat félben hadgyam, téged kövesselek, azt te sem kívánhatod, és én sem chelekeszem, mivel a' te hadakozasidnál (a' ki a' széles világot magad ala haytod) hasznossab  és köllemetesseb dologban fáradok az örökké valóságnak irván, te pedigh chak  az el-mulandoságnak szolgálz, mert a' világot, a'  kit el-gyöztel mayd ki-hülsz belőle. El chudálkozék az hatalmas Fejedelem Alexander a' bölchnek okos feleletin, és tekéntvén az környül-állokhoz azt monda ugy segéllyen úgymond a' Mars vitészségnek Istene, a' kinek szenteltem minden Triumphusimat, hogy kész volnék nem lenni Alexander chak Diogenes lehetnek, mivel itiletem szerént ninch nagyob jo e' világon mint ha valaki Alexander lehet, a' ki mindennek, s néki senki ne paranczolhasson, avagy  Diogenes, a' ki az örökké-valoságnak tanolhasson. Es annira fél-indétatot Alexander ezen Diogenes bölch intő feleletitül, hogy az után midőn ágyában nyugodnék-is egy felöl a' fegyvere, más felöl a' szokot olváso könyve volt mellette.
  Mivel-hogy pedigh én-is vékony elmémnek szennyes  munkájában, (noha magamat sem  Diogeneshez, sem mas Historikusokhoz nem hasonléthatom) második Lajos Magyar-Országi Királyunk töb régi Eleinkéi Mohácz Mezejen történt el-eseteket írásomban foglaltam sokká gondolkodván magamban, kiknek méltábban ajánlhatnám ezen erőtlen munkámat, és kiknek Patrociniumja alá méltábban bocháthatnam; Ti érkezetek elmémben Nemes Magyar-Országnak  kichintül fogvást  való nagyigh  Méltóságos, Bölch, és  Okos Statussi, a' kiknek sok okokra nézve méltobnak Ítéltem ezen munkámat, de legh kiváltképpen azért, hogy bizvástabban nyújthatom vékony elmemnek kisded munkáját azoknak, a' kiknek Nemes Elejéknek nevezetessen viselt dolgokat irom. Ugyanis Árvának vallom lenni munkámat (a' kit chak mulatságul és idö megh-chalásul irtam) ha ti kegyes Patrociniumotokban be nem fogadgyátok és oltalmatok alá nem meltosztattok venni.
  Vegyétek azért jo szivei nem  az munkámnak erőtlenségét és elmémnek chekelységét, de az dolognak mi voltat a' kirül írok tekéntvén, kit ha megh-chelekesztek, és oltalmatok alá be-fogadván az  irigységh ellen  pártyat fogjátok, mind régi Eleitekről megh-émlekezvén, jo  híreteket azzal terjesztitek,  mind nekem-is az továb való Írásra  és jelessen viselt  vitézi dolgotoknak pennám vételére nagyob szivet attok.

Isten veletek,
Listius László

Az Olvasóhoz.

Második Lajos Király töb régi Eleinkéi Mohách Mezején történt el-esetekröl irok kedves olvasom, noha fel-forgatván elejtül fogvást való Magyar Historikusokat, de kiválképpen a' Bomphiniust töb régi hires, neves, nagy Gyözödelmü Királyoknak viselt dolgokat-is  vékony  értelmem  szerént el-olvásván elégséges okokat  találtam, kiket méltán  írásomban foglalhattam volna,  de mind azok közöt-is ezt találtam méltobnak lenni, mivel legh nagyob siralmas emlékezetre való el-veszése  ot történek édes Hazánknak, az hol Magyarságnak sengéje annyira el-töröltetet, hogy még-most-is  lábra nem alhatunk utánna. Végén munkámnak irok keveset az töb Magyar Országi régi Királyinkról és Gubernatorinkrol-is, az  kik noha el multak s  utánnok más szerenchétlennyeb  üdök következtek, méltók még-is jo emlékezetre, mivel azt szoktak a' Deák példa beszédekben mondani; Foelix praeteritorum memória, Boldogh az elmúlt dolgoknak emlékezeti. Az szerenchének pedigh álhatatlanságárol  nem egyébért irtam,  hanem hogy hive  lévén édes Eleinknek ötöd-fél száz estendeigh őket szárnyán hordozván hiven szolgálta, de végtére forgó kereke alá  ezen harczon taszittotta. Ved kedvéssen azért kedves olvasom ezen erőtlen gyümölchömnek vékony fayzását, és ha mi vétket ismersz benne okos itileted szerént corrigáld, és mivel jo szibül nyújtom te-is jónak tulaydonichd.