A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIÁHOZ MAGYARORSZÁG PATRONÁJÁHOZ

1. Ó te dücsőségben s Jerikó kertében
Tündöklő aranyalma,
Libanus erdején s Sion hegy tetején
Ékesen fölnőlt pálma,
Kinek e világra ily nagy tágasságra
Elterjede irgalma.

2. Fölyhőkben tündöklő, éjjel s nappal fénlő
Menybeli világosság,
Emberi nemzetre, és minden rendekre
Tőled szálla boldogság,
Kegyelemnek anyja s Menyország kapuja
Nálad az irgalmasság.

3. Teáltalad mennek mert valakik lépnek
Ígéretnek földére,
Te vagy kalauzok s bátorságos utok
Kánaánnak földére,
Mint szarvas forrásra s örök boldogságra
S mennyei dücsőségre.

4. Ó szép kifolyó kút, s üdvösségünkre út
Hallgass meg kérésünkben,
Sionnak kapuja s Noénak bárkája
Végy esedezésedben,
Emberi nemzetre, s téged tisztölökre
Tekéncs hát kegyelmedben.

5. Te Paradicsomban s örök boldogságban
Szépen kinyílt rósaszál,
Ki drága illattya, szemünk világétja
S rajtad kegyelmesség áll,
Kinek kebelébül s születék méhébül
A Menyországi királ.

6. Békeség szekrénye, s bűnösök reménye
Kik hozzád folyamodnak,
Mint egy bő forráshoz, irgalmasságodhoz
Valakik ragaszkodnak,
Bűnök tömlöcébül, s setét rekeszébül
Kik hozzád kiáltanak.

7. Meghallod kérések, és esedezések
Fogadod füleidben,
Kész vagy kegyelemre, s fordétod örömre
Bús szíveket mindenben,
Végre hozzád vészes s részesé is teszed
Fiad örökségében.

8. Ó bűnösök között mint rósa tövis közt
Ékesen fölnőtt virág,
Kinek segedelmét s anyai kegyelmét
Veszi e széles világ,
Tetűled származék s világra ágazék
Menybéli irgalmasság.

9. Te fényes est s hajnal, aki Hesperussal
Fénlél világosságban,
Akinek ereje és tündöklő fénye
Megyen a magasságban,
A nap előtt felkél és kegyelemmel él
Bő irgalmasságában.

10. Te szép dücső forrás, ki kemény szívet ás,
Hozzád esedezőkben,
Paradicsombul száll, e világra kiszáll
Ő gyönyörűségében
Bűneit világnak s hozzád folyamoknak
Elmosod kegyelmedben.

11. Te vagy az égre út, minden általad fut
Menyország kapujára,
Méhednek gyümölcsét, drágalátos kincsét
Kinyitád e világra,
Fiadnak vérével s emlődnek tejével
Mosád ártatlanságra.

12. Te vagy a reménség, s büntetésünkben vég
Töredelmes szívekhez,
Mert malasztnak anyja, kit kegyelme vonnya
Az emberi nemzethez,
Isóppal meghinted és megnemeséted
Kik futnak kegyelmedhez.

13. Tengernek csillaga s lelki vigassága
Vagy megkeseredteknek,
Kegyes szószólója és frigy találója
Vagy bűnös embereknek,
Megsegéted őket s eltörlöd bűnököt
Nincs vége kegyelmednek.

14. Így a mi hazánknak, s romlott hajlékinknak
Valál oltalmazója,
Sok pártosi ellen s ellenségi ellen
Védelmező bástyája,
Míg téged böcsültek s anyjoknak tiszteltek
Édesgető asszonya.

15. A boldog Szent István világbul kimúlván
Néked hagyá országát
A benne lévőket s következendőket,
Magyar nemzet világát,
Igaz hitre hozá, s végre reád bízá
Világi uraságát.

16. Akkor felvállalád s szolgáidnak vallád
Mi édes eleinket,
Meg is oltalmazád s igaz útra hozád
Az eltévelyedteket,
Csakhamar elővödd, s diadalmassá tödd
Régi jó vitézinket.

17. Régi királyinknak s gubernátorinknak
Te valál éles kardjok,
Pogány romlására, s elpusztítására
Lobogós szál kopjájok.
Minden erőssége s szívek merészsége,
Te valál erős karjok.

18. Virágzék országunk s helyén is volt dolgunk
Míg téged böcsüllöttünk
Mint oltalmazónkat s erős bajnokunkat
Vala meddig tiszteltünk,
Te jel zászlód alatt s bíztatásod alatt
Bízvást is vitézkedtünk.

19. Omlott személyünktül, s reszketet hírünktül
Az ottomán nemzetség,
Röttentő hadakkal s vérszopó zászlókkal
Nem jütt reánk ellenség,
Kedves hajlékunkat s nem lakta hunnyunkat
A töröki dühösség.

20. Szép hírrel és névvel s vitézi erővel
Látád nemzetségünket,
Hazánkat szélesztéd s messzi elterjesztéd
S kiárasztád hírünket
Mert kilenc országgal, ily drága jószággal
Ékesétél bennünket.

21. Megmutatja pénzünk, országban vert kincsünk
Tégedet mint tiszteltünk,
Melyet nem Iunonak, de Szűz Máriának
Címerére verettünk,
Mi oltalmazónknak s földes asszonyunknak
Zengő szóval nevesztünk.

22. Bizonysági ennek, s lesznek beszédemnek
Régi szép épületek,
Melyek eleinktül s kedves nemzetinktül
Avégre szerzettettek,
Te Szent Fiad után, kikbe téged méltán
Buzgó szívvel tiszteltek.

23. Téged zengő szóval s egyező szép hanggal
Dicsért régi magyarság,
Téged reménségül s hívott segétségül
Köztünk számos sokaság,
Tégedet böcsült, félt s Isten után tisztelt
Szerzetben lévő papság.

24. Miért tehát hagyánk el s kegyelmét hányánk el
Mi kegyes patronánknak,
Vagyunk nám olyanok, mint háládatlanok
Hogy mi oltalmazónknak,
Jó tutorságában s kegyes malasztjában
Nem lakánk asszonyunknak.

25. Levénk farkasokká, s goromba bakokká
Kiugránk az akolból,
Eltévelyett juhok, vagy mint tigris fajok
Kiszökénk táborodból,
Válánk mustohákká s nem szófogadókká,
Kilépénk oltalmadból.

26. A sok visszavonyó, s mint konkoly elhányó
Újságok találmánya,
Kikkel országunkban mostan újontában
Minden fej magát hánnya,
Nem veszi eszében s nincsen elméjében
Hogy végtére megbánnya.

27. Ez halálos méreg, s eszek vesztő féreg
Emészt most országostul,
Ki török torkában s pogány hálójában
Kerét tartományostul,
Ez emészti éltünk s kivánnya elvesztünk
Egész sokaságostul.

28. Ó te rossz észvesztő s országunk emésztő
Irigység meddig rontasz?
Igaz hamisétó, s hamis igazétó
Igyenest miért horgasztasz?
Nemes országunkban s édes hajlékinkban
Miért hogy éppet csorbétasz?

29. Azt szokták mondani, s beszédben forgatni
Magyari köz példában,
Hogy ki-ki magára, s vigyáz csak hasznára
A király udvarában,
Egyenetlen jármok kiben vannak tulkok
Nem vonsznák jól igában.

30. De ím visszatérek s még kegyelmet kérek
Régi Nagyasszonyunktól,
Mint egy tékozló fi, attyához fordult ki
S megvált gonosságátul,
Így mi is engedelmet, s vehetünk kegyelmet
Ország patronájátul.

31. Vedd hozzád kérésünk és esedezésünk,
Fordéch ránk szemeidet,
Nyúch ki kegyelmedbül s dücső felségedbül
Kegyes engedelmedet,
Tégy frigyet mi velünk, s legyen ez a jelünk,
Hogy tisztelünk tégedet.

32. Mint Izraelt egyszer, vígy vissza még többször
Ígéretnek földére,
Mi kedves hazánkra, s régi határinkra
S eleink örökére,
S végtére azután, s halálunkkor osztán
Az örök dücsőségre.

33. Imádj Istent értünk, naponként kik vétünk
Hogy nekünk megbocsássa,
Pogány ellenséget, ezt a dühösséget
Általunk megrontassa.
Erejét elvégye, s lábunk alá tegye,
Hatalmát megmutassa.

34. Mondhassuk azt méltán bujdosásunk után
Hogy visszaterétettél,
A kis Tobiással s Raphael angyallal
Egy úton vezérlettél,
De végre békével, Szent Fiad hírével
Hazánkba segétettél.

35. Nám Ábrahámot is, Lótot s másokot is
Ellenségek kezébül,
Tengeri szélvészben, s nagy kemény szelekben
Pétert is örvényébül
Több tanítványokkal, vízen hajózókkal
Szent Fiad kegyelmébül.

36. Véletlen megmenté, kikért vérét önté
Kereszt súlyos oltárán,
Vérrel izzadozott, s attyának áldozott
Midőn halál pohárán.
Így minket is megment, mert irgalmával kent,
Éltünk végső határán.

37. Hogy édes hazánkban  s régi hajlékinkban
Fiaddal dicsérhessünk
Aki hadnagyunknak, s téged asszonyunknak
Örömmel nevezhessünk,
Te oltalmad alatt, s a te zászlód alatt
Pogányságra mehessünk.

38. Vége verseimnek s e könyörgésemnek,
Isten után csak te légy
Kegyes irgalmadban s anyai voltodban,
Halálomkor csak te végy
Egész nemzetemmel, miként eleimmel
Kérlek téged ily jót tégy.