Balassa János éneke sólymcskájáról

Az én sólymocskám Palojtán vagyon,
Szíviben szerelmem nő igen nagyon,
Belőle ikrája foly igen lágyon,
Kit drága kenetül magamnak tartom.

Gondolkodván érte, nem tudok s mind állok;
Ha eszemben jut, csaknem meghalok,
Szerelmiért Palojtára gyalog ballagok,
Mint ész nélkül szűkös, járó bolondok.

Mikor hozzá megyek, elmosolyodik,
Előmben jővén ő felfosztozik,
Oculárját mutatván, szemem tisztíttatik,
Ragyodó szerelme szívemben férkezik.

Ó, én solymocskám, ha közelben laknál,
Kékkői kapun hozzám bejárhatnál,
Sok jót is nálam gyakran találhatnál,
Megtölteném begyedet, kit azután látnál.

Az én kezemre tégedet vennélek,
Szép nyoszolyámra mellém fektetnélek,
Karjaimmal gyakran téged ölelnélek,
Végre mint az nyúl, által is szöknélek.

Noha kezemen van apertura,
Mely szemeimet gennetbűl tisztítja,
De ha solymocskámnak rám fordul az fara,
Mindjárt szemeimnek megjün szép világa.

Forrás: RMKT XVII,