XVIII. zsoltár

C. M. Háláadása szent Dávidnak az megszabadításért

Óh, én Uram, ki erőt adsz énnekem,
Szeretlek téged, míg leszen életem,
Én magas kőszálam, óh, én Uram,
Erős bástyám és erős kőváram.
   Én erős Istenem és bizodalmom,
Idvösségemnek szarva, én paizsom,
Midőn ez Urat dicsérvén kérem,
Ellenségimtől ő megtart engem.
   Halál fájdalmi hogy környülvennének,
Beliál fiai rettegetnének,
Pokol kötele vala környülem,
Csaknem az halál tőriben esem.

Illy ínségemben az Úrhoz kiálték,
Nagy szükségemben Istennek könyörgék,
Szózatom templomába fölhata,
Kiáltásom füleibe juta.
   Legottan az föld szörnyen megindúla,
Az hegyek fundamentoma mozdúla,
Rengedeznek, reszketnek szertelen,
Mert haragra indult az Úr Isten.
   Nagy sűrő füst megyen föl az ő orrán,
Rettenetes tűz szájából kirohan,
Ki miatt az ég széjjel villámik,
Mert az ő sebes haragja látszik.

Lehajlatá az eget és lejöve,
Lábai alatt homály setétsége,
Alászálla kerubimon ülvén
És az szélnek szárnyain röpölvén.
   Nagy setét ködben magát béfedezte,
Kiben mint sátorban magát rejtette,
De az fényesség, ki nála vala,
Az sűrő ködököt eloszlatá.
   Nagy kőessők hullnak, tűzláng villámék,
Az Úr mennydörgése égen hallaték.
Rettenetes szó adaték tőle,
Kőessőt, villámást földre löve.

Elszélleszté azokat nyilaival,
És elrettente ő villámásival.
Meglátszának az vizek mélységi,
Fölnyílának az földnek feneki
   Az te feddésednek súlyosságátúl
És haragos orrodnak fúvásátúl.
Onnan föllyűl kezeit lenyujtá,
És engem az vizekből kivonya,
   Megszabadíta én ellenségimtől,
Megmente hatalmas gyűlölőimtől,
Kik rám rohannak én ínségemben,
De gyámolom lőn nékem az Isten.

Tér helyre hoza, s' kimente engemet,
És énhozzám mutata nagy szerelmet,
Megfizete igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint,
   Mert az Úrnak utáról nem tértem el,
Az én Istenemtől nem szakadtam el,
Ítéletire szüntelen néztem,
És szent törvényét meg nem vetettem.
   De mindenkor híven előtte jártam
Gonosztételtől magamat megóttam.
Megfizete igazságom szerint,
Kezeimnek tisztasága szerint.

Szent vagy, és jótévő az jótévőkkel,
És igazat téssz igazán élőkkel,
Tiszta vagy azokhoz, azkik tiszták,
Elfordulsz tőlök, azkik gonoszak,
   Az nyomorult szegényeket segíted,
Az kevély szemőket megszégyeníted,
Nékem, Uram, szövétneket gyújtasz,
És az setétben világot nyújtasz.
   Teáltalod ellenségim seregin
Általfutok, elszököm kerétésin,
Tökélletes az Istennek uta,
Tiszta és próbált az ő mondása.

Az benne bízóknak erős paizzsa,
Ez Istennek de ki lehetne mássa?
De holott volna illy erős kőszál,
Mint az Isten, azki minket táplál?
   Az Isten erejiben fölőtöztet,
És utaimban jól vezérl engemet,
Lábam gyorsítja, mint az szarvasnak,
Hogy magas hegyimre fölhághassak.
   Ő tanítja kezemet hadakozni,
És az acél kézívet elrontani,
Idvösségednek paizsát nékem
Adod, és jobb kezed megtart engem.

Az te szelíd és engedelmes voltod
Öregbít engem, erősít jóvoltod.
És azhol járok, helt adsz lábamnak,
Hogy bokáim ne botránkozzanak.
   Ellenségimet azért megkergetem,
És meg nem szűnöm, mígnem mind elverem,
Minden erőmmel addig paskolom,
Mígnem őket lábam alá hajtom.
   Az harcra nékem erős fegyvert adtál,
Az földhöz vered, ki énellenem áll,
Megfutamtatod ellenségimet,
Széjjelkergeted gyűlölőimet.

Kiáltanak, de senki meg nem tartja,
Az Istenhez is, de meg nem hallgatja,
Én őket mind széli porrá rontom,
Az utcákon az sárba morzsolom,
   Az népeknek ő patvarkodásoktúl,
Megszabadítasz tusakodásoktúl,
Az pogányokon fővé téssz engem,
Nem esmert nép is szolgál énnékem.
   Sok idegenek, kik híremet hallják,
Hízelkedvén, magokat alám adják,
Erős helyeken idegen népek
Az én hatalmasságomtúl félnek.

Él az Isten, kinek legyen dicséret,
Áldom én idvözítő Istenemet,
Ki énnékem ez hatalmat adta,
Ellenségimet megholdoltatta.
   Megőriz engemet ellenségimtől,
Kiken engem emelt fejedelemől,
Az erőszaktévőtől ótalmaz,
Ki mindenkor halálomra vigyáz.
   Azért dicséretet mondok tenéked,
Az pogányok közt magasztallak téged,
Szent nevednek éneklek szüntelen,
Hogy te királyodat fölségessen

Megsegítéd, véle től kegyességet,
És néki jelentél illy idvösséget,
Ez megkenett Dávidnak főképpen
És maradékinak mindörökken.

Forrás: RMKT XVII, 6., kiad. Stoll Béla, 18. sz.

C. M. = Clement Marot; értsd: az ő verziója szerinti francia szöveget használta.