Szenci Molnár Albert (1574-1634)

Pázmány protestáns nemzedéktársa,  nagy tekintélyű kálvinista zsoltárköltő, nyelvtan- és szótárszerkesztő tudós. Az ország  polgárosultabb nyugati felében született, Pozsonyhoz, Nagyszombathoz, Bécshez közel, de nem tudott sem itthon maradni, sem visszajőve meggyökerezni: élete nagy részét Németországban töltötte. "Vita hominis peregrinatio", merő bujdosás embernek élete - vallotta a proverbiummal Skaricza Máté életformáját s különösen földije, a nagyszombati "világpolgár" Zsámboky János külföldi karrierjét példának tekintve. Élete igazán méltó állásajánlatát nem fogadhatta el: Prágából eljövet bécsi professzorsággal kínálták. Csak katolizálnia  kellett volna érte. Egy erdélyi akadémián is elfogadott volna katedrát, de már éppen nem volt olyan a konstelláció, amikor 1626-ban előbb Kassán, majd Kolozsvárott mégis letelepedett "gyenge német háznépével". Erdély csak "sírt ad" neki ("Dacia dat tumulum" - mondja a szerencsésebb Bisterfeld Molnár-epitáfiuma) és papi stallumot, pedig mennyire idegenkedett mindig a prédikátorság kötelékétől.
    Amikor a Discursus de summo bono (1630) fordításán dolgozik, a Pantheon és a  Szent Péter kupoláját rajzolgatja egy másik könyv margójára. Harmincöt évvel azelőtti emlékek jutnak eszébe: 1596-ban Strassburgból Itáliába vitte a kíváncsiság, egy hétig járta Rómát és ereklyékkel teli főtemplomait, s szemébe nézett VIII.  Kelemen pápának is egy montecavallói lakomán. Ritka protestáns mentalitás. A szótár (persze a források nyomán) visszaálmodja az egészet: a "játszásnéző" Colosseum "kerekes nagy épületé"-t, a Vaticanust, "kin az Szent Péter temploma vagyon", az obeliszkeket, a sok "négyszegű, hegyes nyársformára felemelt kőoszlop"-ot... Molnár Albert megismerésvágya szinte fausti. (Támadt is ördöggel szerződő híre halála után. Egy erdélyi lejegyzésű XVIII. századi versben olvassuk: "Végtére annyira jutván, /  Ördögtül is megcsalatván, / Vérrel tött kézírást pénzért".) Protestáns meggyőződését hittel védi és propagálja, de az "egymásra írás", a csigázó hitviták helyett az "idea Christianorum"-felfogás híve. 1616-ban Európának címzett szöveggyűjteményt is kiad hazai és külföldi szerzők törökellenes latin műveiből. (A Szenci Molnárt ábrázoló metszet 1624-ben kiadott Kálvin-fordításának címlapjáról való. A kép fölött a szerző disztichonja. A háttérben életénk két évvel korábbi megrázó eseményét ábrázoltatta a szerző. Heidelberg 1622-es feldúlásakor Tilly zsoldosai csigára vonták és gyertyával perzselték a testét.)

Tudósi főműve a még életében több kiadást megért kettős szótár (1604, 1611, 1923)  és a latinul írt magyar nyelvtan (1610). A szótár díszpéldányát 1604-ben maga vitte Prágába az ajánlásban dicsőített II. Rudolfnak, s ott heteken át az udvari csillagász, Kepler baráti házának vendége volt. A műtárgyakat gyűjtő, művészeket foglalkoztató császárhoz intézett dedikáció  nemcsak az óraművességet magasztalja, de manierisztikus bizarrsággal is szolgál (lásd a menses  véréből "született" vad Mars és a bölcs Minerva párhuzamát). Hasonlóképpen megékesül a  józan Molnár-próza, amikor a Károlyi-Biblia új kiadását neki ajánlva Hesseni Móricot ünnep li. Az ikonomán Molnár (három arcképe is fennmaradt) a Discursus-ban manierista festők  kedvelt, divatos témájára is céloz. Az "Amaltheae cornu", a bőségszaru ez, "melyben minden féle gyümölcsök, almák, körtvélyek, szőlők vadnak, amelyek pingált képe gyakorta láttatik,  kiváltképpen mikor az piktorok, képírók az őszi időt akarják élőnkbe írni".
   Költői munkásságát egyfelől alkalmi istenes és világi darabok, képversek, szótáraiban  szétszórt versiculusok alkotják, amelyeket azonban árnyékba borít a Psalterium  Ungaricum  150 magyar zsoltára (1607). Ezt a műfordításköltészetet Bán Imre szerint mindmáig élteti  a szövegvers jelleg, az egyéni és közösségi élmény ihletett kifejezése, továbbá a magyaros  színezet; nem is  beszélve arról, hogy református gyülekezeti használatra négyszáz éve  rendszeresen megjelennek. A kötött szövegeket fordító Szenczi Molnár azonban nem  imitáló költő - olvassuk Bán Imrénél -, nem követ „korszerű reneszánsz vagy manierista  ízlést", nem  akar „egyéni lírát sem alkotni", jóllehet „gyakorta mégis azt írt". Ebből a  teológiai-poétikai gúzsból Molnár főként akkor hág ki,  amikor a jelentékeny francia  reneszánsz lírikus, Clément Marót parafrázisait használja. Az imitáció és az „egyéni líra"  élményi genezise nemegyszer dokumentálható - tesszük hozzá  a Bán-tézisekhez. Az  „egységes hangulatú, mély líraiságú" XC. zsoltár egyik „ragyogó költői részlete" ez: „Mert  ezer esztendő előtted annyi, / Mint az tegnapnak ő elmúlása / És egy éjnek rövid vigyázása".  Károlyi bibliafordításának vonatkozó helye ehhez képest színtelen közlés:  „az éjszakának  negyed része". Ha mégiscsak számolunk az olykori imitáció lehetőségével (a Balassias  színezettel például), itt önimitációról van szó. A vigyázás Molnár szótárpéldáiból kitetszően  'megfeszített figyelmű éjjeli munkálkodás'. Se szeri, se száma személyes hitelű, szebbnél szebb  előfordulásainak: „Éjjeli vigyázassál íratott könyvek"; „Éjjel szerzett kis dolgocska, vígyázásocska";  „Gyertyavilágnál vigyázván mívelem" stb. Egy másik zsoltárral való megrendítő találkozását a  napló legérdekesebb helye mondja  el: a leánykérő baráti küldöttség esetleges kudarca miatt  kétségbeesett Molnár megnyugtatásul éppen  azt  a sorát énekli a XXTX. zsoltárnak: „Vox  maiestatis intonuit..." - amikor megdördül az ég. Tudja, hogy ez a megszégyenülés biztos jele.  Elájul. Majdnem beleőrül. A bolondok házában egy hétig lekötözve őrzik. Hogyne emlékezett  volna vissza erre  a  megrendítő pillanatra, amikor fordította a XXTX.  zsoltárt!  Azért oly  személyes, azért annyira „egyéni" és költői tökélyű, mert a maga megszégyenülésének csodás jeleit éli át újra: „Az Úr szava úgy megzendül, / Hogy az szarvas idétlent szül." Arany János  csalhatatlan ösztönnel talált rá a magyar zsoltárban erre a helyre: „Mitől a rémült farkas megfut  s vonít az eb, / Mitóí vemhét a szarvas idétlen hozza meg" (Petőfire vonatkozó verse 1849-ből: A  lantos).
   Szenczi Molnár Albert „az európai és a magyar távlatot" akarta összehangolni művelődés fejlesztő törekvéseivel (Turóczi-Trostler József). Horizontján a görögség és a rómaiak művé szet- és bölcsességpártolását követő békés Germánia tündökölt mint példa.  A II. Rudolfot  ünneplő szótárajánlásban csak úgy tűzdeli az elismerés felkiáltójeleinek kis kopjáit (Pázmányt  imitáljuk) „az írástudók! a kézművesek! a könyvnyomtatás!, a rézmetszés, a festés! az óra mívesség!" mögé. Azért teszi, hogy szembeállíthassa Minerva birodalmát a véres zászlókkal, a  lobogós  kopjákkal, a magyarországi csataterekkel, Mars  háborús pusztításaival.  Itt aztán borzongatóan élményi: 1588-ban kamaszfiúként bejárta a szikszói csata színhelyét, látta, hogyan vadultak meg a hullákat lakmározó kutyák...  (írt erről egy zsoltárparafrázist is Az pogány ellenség címmel.)
   Molnárnak felekezeti határokon túllépő, elsőrangú tudományos és irodalmi kapcsolatai voltak (Théodore de Béze, Kepler, Opitz, Károlyi Gáspár, Ferenczffy Lőrinc, Lépes Bálint, Rimay); feleségét is német tudóskörnyezetből hozta, egy professzor háromgyermekes özvegye, Ferinari Kunigunda asszony személyében.   Szövegkiadás: a Dictionarum hasonmását (ami sajnos nem az 1623. évi teljesebb, hanem az 1611-ben megjelent második kiadásból készült)  kiad.  IMRE Mihály, Bp.,  1990, BHA,  25. Kritikai kiadása Szenci Molnár Albert Költői művei-nek (kiad. STOLL Béla, Bp., 1971, RMKTXVII, 6) és Discursusának van (kiad. VÁSÁRHELYI Judit, Bp., 1975, RMPE, 4). Szövegeinket ebből a két kiadásból, a Kortárs Szenczi Molnár-emlékszámából (1974/8.), Szenci Molnár Albert Válogatott mú'vei-bő\ (kiad. VÁSÁRHELYI Judit, Bp., 1976) és GYŐRI János népszerű zsoltárkiadásából vettük (Bp., 1984). A sírvers és a Szenci Molnár Albert éneke: Múzsák fellegvára, ford. TÓTH István, Bukarest, 1977; TOLNAI Gábor, — éneke = T. G., A fejedelmi Erdély, Bp., 1984.

Tartalom
Zsoltárok
Ajánlás és előszó a zsoltárokhoz
XVIII. zsoltár
XIX. zsoltár
XXIII. zsoltár
XXIX. zsoltár
XXXIII. zsoltár
XXXV. zsoltár
XXXVIII. zsoltár
XXLII. zsoltár
LXV. zsoltár
XC. zsoltár
CII. zsoltár
CIV. zsoltár
CL. zsoltár

Mindennémű háborúság ellen
Az pogány ellenség ellen
Alkalmi versek, epigrammák (Theodori Bezae epigramma, in Cyclopicam Ubiquitariorum insolentiam; Számkivetésben járt...; Az szent könyvek után...; Értelme az religio képének; Tetrastichon Hunniadicum; Ó én édes hazám; Jelmondat)

Róla írt vers
Molnár Albert éneke

Linkek
A Zoványi-lexikon címszava
A zsoltárok Dinnyés József előadásában
Horváth Iván: „Számtalan az soc vala vala vala”

Irodalom
RMKT XVII, 6., kiad. Stoll Béla, Bp., 1971.
DézsiLajos, Szenci Molnár Albert, Bp., 1897.
Turóczi-Trostler József, Szenci Molnár Albert Heidelbergben, 1955 = T-T.J. Magyar irodalom-Világirodalom, II, 1961,109-155.
Horváth Iván, "Számtalan az soc vala vala"
Szörényi László, Szenci Molnár Albert latin versei 7 Sz. L., Memoria Hungarorum. Bp.,  1996, 41-52.
Kovács Sándor Iván, Molnár Redivivus - Az új életre keltett Szenci Molnár Albert,  Bp., 2002.
Vásárhelyi Judit, Eszmei áramlatok és politika Szenci Molnár Albert életművében, Bp., 1985.
Imre Mihály, Szenci Molnár Albert „Idea Christianorum"-a = Irodalom és ideológia, 1976, 231—252.
Szabó András, Respublica litteraria. Tanulmányok a magyar késő-humanizmus irodalmáról, sajtó alatt.