XXIX. zsoltár

T. B. Dávid inti az izráelitákat és kiváltképpen
az fő-fő népet az Istennek dicsiretire.

Mostan ti, hatalmassak,
Tekintetes nagy urak,
Adjatok az Istennek
Dicsőséget nevének,
   Mint hatalmas Istenteket
Féljétek, tisztelvén őtet,
Szent templomában áldjátok,
És térdet-fejet hajtsatok.

Az Úr szava megzendől,
Az vizeken megdördől,
Mennydörgő dicsősége
Elhat az nagy tengerre.
   Az Úrnak illy erős szava
Nagy hatalmát megmutatja,
Az Úrnak dördölő szaván
Nagy volta meglátszik nyilván.

Az Úr Istennek szava
Az cédrusokat rontja,
Töri az cédrusfákat,
Libanuson állókat.
   Az Libanus és Szirion,
Ugrándoznak borjú módon,
És mint az Egyszarvú vemhe,
Tombol az sűrő erdőbe.

Az Úrnak szava széjjel
Sebes tűzlángot lövell,
Az pusztát megrettenti,
Az Kadést megrendéti.
   Az Úr szava úgy megzendül,
Hogy az szarvas idétlent szül,
Nagy harsagásától annak
Az erdők fölszakadoznak.

De az ő templomában,
Ő hívei mindnyájan
Hirdetik nagy erejét,
Beszélik dicsőségét.
   Az Úr ült az özönvízen,
Mint bíró itélőszéken,
Az Úrnak ő királysága
Örökké megáll országa.

Az Úr az ő népének
Erőt ád seregének,
Őket híven megtartja,
Békességgel megáldja.

Forrás: RMKT XVII, 6., kiad. Stoll Béla, 29. sz.

T. B. = Théodore Béze verziója szerint.