XXXIII. zsoltár

C. M. Intés az Istennek dicséretire

Nosza, istenfélő szent hívek,
Örvendezzetek az Úrnak,
Mert illik, hogy őtet dicsérjék,
Kik örülnek igazságnak.
   Áldjátok azértan
Hangos citerában,
Az Úr áldassék
Lantban, hegedőben,
Cimbalmi zengésben
Magasztaltassék.

Énekeljetek néki vígan
Gyönyörű szép új éneket,
Szép hangicsáló szerszámokban,
Mondjatok ékes verseket,
   Mert igaz mondása
Állhatatos dolga,
Azmit az Úr szól,
Megáll igazságban,
Minden dolgaiban
Cselekeszik jól.

Szereti ő az igazságot,
Az ítélet nála kedves,
Dolgában tart irgalmasságot,
Kivel mind ez világ teljes.
   Az Úrnak igéje
Egeket teremte,
Mellyeket ottfenn
Szájának lelkével,
Nagy szép seregekvel
Szerze ékessen.

Az Úr Isten, mint egy tömlőbe
Szorítja az tenger vizét,
Elröjti, mint egy kincses helybe
Ő mondhatatlan mélységét.
   Minden földi népek
Az Urat féljétek,
Mind ez világon
Valakik hol laktok,
Őtőle tartsatok
Szorgalmatosson.

Mert mihelt ő csak egy igét szól,
Azonnal meglészen minden,
És valamit ő megparancsol,
Nagy hamarsággal megleszen.
   Pogányok tanácsát
És minden szándékát
Az Úr megtöri,
És azmit az népek
Magokban végeznek,
Semmivé teszi.

De az Úr Istennek tanácsa
Megmaradand mindörökké,
És megáll minden gondolatja,
Kiterjed minden időkre.
   Bódog az az nemzet,
Ki illy Urat szeret
Mint ő Istenét,
Bódog az nemzetség,
Kit kedvell ez fölség
Mint örökségét.

Az Úr Isten magas mennyekből
Alátekint szemeivel
Ez világra néz onnan fellyől,
Minden nemzetekre széllel.
   Szép palotájából
Szeme aláfordól
Ez széles földre,
Nagy dicsőségessen
Vigyáz nagy fényessen
Az emberekre.

Mert önnönmaga erejével
Formálta az ő szíveket
És minden ő dolgokra nézel,
Látja cselekedeteket.
   Az országló királ'
Nagy sűrő táborral
Meg nem tartatik,
És az erős vitéz
Az ő erejéhez
Itt nem bízhatik.

Azki ő gyars lovában bízik
Megcsalatkozik dolgában,
Azki karjával dicsekedik,
Meg nem tartatik az hadban.
   De az nagy Úr Isten
Népére szüntelen
Néz szemeivel
Azkik benne bíznak
És hozzá folyamnak,
Nem felejti el.

Gondot tart rájok, s' az haláltól
Megtartja őket éltekben,
Szükségtűl és éhhel halástól
Őrzi az drága időben.
   Lelkünk azért várja,
Szüntelen óhajtja
Az Úr ótalmát
Ki paizsul végre
Eljő segétségre,
Ad diadalmat.

Azért őbenne az mi szívünk
Igen örvendez szüntelen,
Mert ő minékünk reménségünk,
És bízunk ő szent nevében.
   Nagy kegyelmességed
Mirajtunk bővéjtsed,
Légy mi gyámolunk,
Ne hagyj szükségünkben
Segéts meg éltünkben,
Mert téged várunk.

Forrás: RMKT XVII, 6., kiad. Stoll Béla, 33. sz.

C. M. = Clement Marot; értsd: az ő verziója szerinti francia szöveget használta.