Aeternitas

Örökkévalóság

Jaj, miképpen dobog szívem, s mint tűz lobog:
     Nyelvem félsz megnémítja!
 Elmémet serkenti, lelkemet rettenti,
     S tagaim vékonyítja!

 Mint tenger habzásban, sok könnyhullatásban
     Szemeim úgy úszkálnak;
 S mind ennyi fajdalmok, s lelki aggodalmok
    Rám csak egy szóból szállnak.

 Oh, engem emésztő s szívemet epesztő
    Rettenetes kis szócska;
 Mely végetlen gonoszt mireánk hoz és oszt,
    Ha terjed lelkünk mocska!

 Mellyemet faggatja, erőmet fogyatja,
    Rettegtet minden napon:
 Csontom hasogatja, velőmet szárasztja,
    Szünetlen állat talpon.

Örökkévalóság! Ez az iszonyúság,
    Ez a mennydörgő szózat.
Szörnyű villámásnál s égi ropogásnál
    Szörnyebb ez a kis szózat.

Örökkévalóság! Ez a kemény fogság
    Engem vég nélkül fáraszt:
Belől viadalmat, kívül aggodalmat,
    Mint egy tengert rám áraszt.

A császár fejeket, s királyi nemeket
    Ez szó borotválta fel:
A szőr öltözetet s istráng övedzetet
    Ez ige találta fel.

Rekesz klastromokat s szörnyű barlangokat
    Megtöltött szép ifjakkal:
Sok gyenge szüzeket s nemes nemzeteket
    Béburított kapákkal.

Örökkévalóság, örökkévalóság
    Engem fáraszt s öldököl!
Örökkévalóság, örökkévalóság
    Engem kínoz s ösztököl!

Oh, üdőtlen üdő! Oh, iszonyú üdő!
    Oh, vég nélkül való vég!
Oh, Fogyhatatlanság! Örökkévalóság!
    Tüzed vajon s meddig ég?

Szállj alá pokolba, ember, gondolatba,
    Nem hogy ott megsüttessél:
Hanem hogy a bűztől és az örök tűztől
    Te megmenekedhessél.

Titius kányáját, Tantalus almáját,
    Sisyfus fáradságát,
Fertelmes gyíkoknak és áspiskígyóknak
    Felvészem nyájasságát:

A varas békákat, mint édes répákat
    Skorpiókkal megeszem:
Büröklévből csinált s kénkővel megtrágyált
    Italodat beveszem.

Sárkányból szíjt mérget s mindenféle férget
    Nagy jó kedvvel megrágok:
Felforrott kénkőbe s ónos förödőbe
    Gyorsasággal béhágok.

Ám bátor verjenek, s kerékben törjenek
    Szünetlen világ végig;
Tolvajnak mondjanak, s csigára vonjanak
    Mind a csillagos égig;

Bár megégessenek, s rostélyon süssenek,
    Lófarkon hordozzanak;
Falaris ökrében s tüzes szekerében
    Fáradtig kínozzanak;

Éhséggel öljenek, s nyilakkal lőjenek,
    Ízről ízre vágjanak;
Bár Aetna tüzébe s Luciper kezébe
    Világ végig adjanak;

Bár ezernyi ezer, sőt megannyi ezer
    Esztendeig ott legyek;
Csak végét érhessem, és azt reménlhessem,
    Hogy az Életre megyek:

Nincsenek oly kínok, sem fene hóhérok,
    Akiktől megi j edj ek:
Csak hogy legyen végek, s örökké ne égjek,
    Vég nélkül ne rettegjek.

Örökkévalóság, örökkévalóság!
    Víg szívem mit emészted?
Te a pokol tüzét s mérges undok bűzét
    Végetlenül gerjeszted?

Jaj! micsoda ínség s honnét jött keménség
    Az örökkévalóság;
Melynek széli s hossza s szörnyű sok gonossza
    Mind vég nélkül valóság?

Sem órák, sem üdők, sem a sok esztendők
    Ezt el nem fogyathatják.
Már kínunk elfogyott,  s hóhérunk elhagyott,
    Kárhoztak nem mondhatják:

Ez iszonyúságra, mint  egy királyságra
    Mégis sokan sietnek.
A  pokol béissza őket, s onnét vissza
    Soha ők nem jöhetnek.

Mert mikor végződik, akkoron kezdődik
    Az örök végetlenség:
Sőt, mind csak kezdődik, soha nem végződik
    Ez a nagy keserűség.

Eredj, tisztátalan, parázna s fajtalan,
    Immár e vendégségbe:
Te is, has hizlaló s szüntelen tormézló,
    Fuss e gyönyörűségbe.

Fösvény uzsorások, kockás hazsártosok,
    Éljetek vigasságban;
Feslett buja szemek, s rágalmazó nyelvek,
    Ússzatok trágárságban.

Pokolba szállani könnyű: kiállani
    De meg onnét nem lehet:
Mert az örök tűzből s véghetetlen bűzből
    Senki ki nem emelhet.

Oh, szörnyű halálnál s minden nyavalyánál
    Nyomorúságosb élet!
Halhatatlan halál! vaj s mikoron talál
    Reád a veszett élet ?

Ábrahám keblébe s szentek seregébe
    Kik jutnak, örvendeznek:
A szép vigasságban s kedves nyájasságban
    Vég nélkül zengedeznek.

Pokolnak torkába s Luciper markába
    Kik esnek, keseregnek:
A sok jajgatásban s kemény zokogásban
    Örökké tekeregnek.

Prometheus varja azért, bár ne várja
    Égiek vacsoráj át:
Mert hamis nyelveknek, mint fene ebeknek,
    Bé nem eresztik száját.

Feír galamboknak s szelíd bárányoknak
    Nyájából választatnak,
Kik a boldogságnak s örök vigasságnak
    Asztalához hívatnak,

Midőn vigasztalja jókat, és hizlalja
    Az örökkévalóság:
Kirekesztett népet vaj s miképpen tépet
    Éhség s örök szomjúság!

Egy morzsát gyomroknak, csepp vizet torkoknak
    Kérnek a nyomorultak:
De még azt sem hagyják, hogy nékiek adják,
    Akik megboldogultak.

Hanem az éktelen, szörnyű és végtelen
    Siralomnak kulcsára
Kemény jajgatásnak és könnyhullatásnak
    Űzi undok kútjára.

Amennyit sírhatnak, csak annyit ihatnak.
    Oh, ti száraz torkosok!
De bár sírásokat s könnyhullatásokat
    Innák tűzben-lakosok.

Talám még tűrhető és megenyhíthető
    Dolognak ez láttatnék,
Ha áspis mérgével s kígyók epéjével
    Torkok nem ferteztetnék.

Oh, te mérges serleg! vaj s micsoda felleg,
    Amelyből te származtál ?
Oh, ember! vaj s mit vélsz, aki ettől nem félsz?
    Talám kőhöz fajzottál ?

Mert kívánság felett mérget adnak, s felet
    Ott senki sem ihatik:
Egészen megtöltik mértéked, s nem féltik
    Hogy csaplár megcsalatik.

Ha pediglen mondod; nem zálagos torkod,
    Duskát most nem ihatnál:
Betölti erővel gazda merítővel.
    Ah! kedvesben szomjóznál.

Csak ez a farsang az, melyet megunand az
    Legnagyobb húsrágó is;
Ez a korcsoma az, melyben falt vakar az
    Legnagyobb borcsiszár is.

El nem szabad menned; innod kell és enned:
    Miért főzettél ily sokat?
A szállás kapuján s vendégek tábláján
    Láttad-e, íme, szókat?

Itt semmi vigasság nincsen: hanem rabság
    És örökkévalóság.
Örökkévalóság! Örökkévalóság!
    Oh, örökkévalóság!

Forrás: RMKT XVII, 2., kiad. Jeney Ferenc, 98. sz. A Tintinabulum kötetben jelent meg eredetileg.