Siralom az halandóságról

1. Szörnyű halál, ímé, hol áll,
   Lest hányván életünknek,
   Megvont íjjal s mérges nyillal
   Víja várát lelkünknek.
Élet s ezüst, miként a füst
   Szélvészkor, elenyészik,
   El kell menned, nincs mit tenned,
   Aranyad el nem vészik.

2. Torkod mihely hörög, a helyt
   Végy búcsút e világtól,
   Rokonságid, s szomszédségid
   Eljfutnak holt tagodtól.
A járatlan és szokatlan
   Földre egyedül mégy el,
   Ha jót tettél, veled jár-kél
   Csak egy fillért sem vissz el.

3. Az ifjúság és nyájasság
   Tőled majd elmaradnak,
   Piros orcád meghirvad, szád
   S szemeid bészakadnak,
Fejed szédül, szíved rémül,
   Ékes nyelved megnémul,
   Halál szeplő, mint a gyeplő,
   Megfojt s elméd megbénul.

4. Szerelmesid és kedvesid
   Majd mellőled elállnak,
   Kik neveltek, és tiszteltek,
   Azok is megutálnak.
Kit kedveltél s hívnek véltél,
   Még csak feléd sem kerül,
   Tested kínban, szíved búban,
   Mint egy hajó, elmerül.

5. Senyvedt testbűz, mint kígyót tűz,
   Kihajt mindent házadból,
   Orr bédugva s száj béfogva
   Vonsznak ki nyoszolyádból.
Ottan fognak, s földbe dugnak
   Hol senki nem serkeget,
   Menj ki, menj ki, mondván, menj ki,
   Rút dög, éltél eleget.

6. Kik sírással s ohajtással
   Ma tégedet késérnek,
   Jólakásra s kacagásra
   Holnap okot keresnek.
S noha sírva tésznek sírba,
   De majd mennek víg torba;
   Te ott maradsz, s nem is állhatsz
   Keresztül e dologba.

7. Vígan várnak, s rendet állnak
   Kígyók, békák seregi,
   S mint ama szép udvari nép,
   Úgy fogadnak öregi.
Alig várják, hogy bézárják
   A sírásók vermedet,
   Hogy rághassák, s marconghassák
   Gyengén hízlalt testedet.

8. Fiad, lyányod s házastársod,
   Nem sokáig gyászolnak,
   Fél esztendő elégendő
   Azt tartják, siralomnak.
Tested békák, kincsed bírák
   Ős fiak közt felosztják,
   Isten tartson, s megnyugosson,
   Kik talám azt se mondják.

9. Tíz hólnapig tested fottig
   Porrá s hamuvá lészen,
   Lábbal rúgják csontod, s mondják,
   Vaj s ki volt ez? s hol lészen?
Édesanyád, főkaponyád
   Látván, meg sem isméri,
   Eltemetve vagy, s felejtve,
   Sok neved sem értheti.

10. Nincsen oly bölcs s nemes erkölcs,
   Ki tudná végóráját,
   Hanem megyünk, mihelyt nékünk
   Halál rántja kaszáját.
Mert mind dúson s mind kolduson
   Egyaránt uralkodik,
   Mind ifjakkal s mind aggokkal
   Az ő horga rakodik.

11. Nemes házból s hímes ágyból
   Majd egy gödörbe tésznek,
   Ezt gondold meg, s fontold jól meg,
   Dolgaid miként lésznek.
Mert a végsők itt legelsők,
   Király s koldus együtt áll.
   Mint a szélvész akként elvész
   Világi tiszt, s másra száll.

12.Kinek hagyod sok aranyod,
   Kővárad s tiszteidet?
   Más helyedbe ült székedbe,
   Senki nem szán tégedet.
Tartományid s alkotmányid
   Ellenségid elrontják,
   Tested gyíkok, békák s kígyók
   Egymás között felosztják.

13. Hol szem elől elmégy, belöl
   Szívek is elfelejtnek,
   Szerelmesid s kedves hősid
   Ingyen sem emlegetnek.
Ékességed s nemességed
   Egy kő alá rekesztik,
   S mégis hitván kincsen, tudván
   Kapnak sokan, s terjesztik.

14. Lopva jű rád a halál, s fád
   Alattomba levágja,
   El nem bújhatsz, nem is futhatsz,
   Majd házadat meghágja.
Nincs mit tenned, bé kell venned
   Az ő mérges poharát,
   Mondhatatlan irgalmatlan,
   S nem félted élet várát?

15. Oh te férges, undok s mérges
   Test, mely sokat vissz vízre!
   Vonszasz hímes és sok színes
   Hazugsággal vadmézre!
Ne higgy néki, mert ha féki
   Alá foghat, megrongál,
   Kénkő bűzre s örök tűzre
   Viszen, addig praktikál.

16. Netalám ma, mint egy szalma-
   Tűz, életed elmúlik.
   Ah! ne játsszál, tégy jót, nádszál
   Mert a kezedben romlik.
Mennyin holtak ma meg, voltak
   Kik tegnap egészségben?
   S hány ment tűzre s örök bűzre,
   Ki volt jó reménségben?

17. Éjen s napon azért talpon,
   Oh én lelkem, állj készen,
   Mert a halál csak előáll,
   S bajt kér, és csapást tészen.
Noha íjjal s mérges nyíllal
   Rohan te életedre,
   De nem lészen, csak légy készen,
   E csata szégyenedre.

18. A pénzt vesd meg, hogy lelhesd meg
   Az igaz gazdagságot.
   Ne félj semmit, mert száz ennyit
   Ád Isten, s boldogságot.
Bízzál ebbe, s fordítsd mennybe
   Teljességgel szívedet,
   Meggazdagít, és boldogít,
   Bizonnyal hidd, tégedet.

19. E siralmot és sírhalmot
   Ki elsőben szerzette,
   Kimúlását s számadását
   Gyakorta emlegette.
Már megbűzhödtt és földdé lött,
   Lelke talám kínban is.
   Te is azzá lészesz, s hozzá
   Mégy, talám csak még ma is.

Forrás: RMKT XVII, 2., kiad. Jeney Ferenc, 96. sz. A Tintinabulum 1636-os pozsonyi kiadásában jelent meg először. Egy latin himnusz (Lessus mortualis) alapján készült átirat.