[II. Ferdinánd]

Lám, kívánságomat,
Kit szívem sem gondolt,
Szerencsém meghalada,
Reménségem fölött
Az szép győzödelmet
Az Isten nékem adta,
És az engedetlen,
Szolgálni kedvetlen
Népét hozzám hajtotta.

Most ugyan két kézzel
Kebelében emel
Az mosolygó szerencse,
Ilyen teljes hasznot
Ugyan meg nem gondolt
Szándékom reménsége,
De győzödelemmel
Széles vitorlyája
Viszen szeles tengerre.

Megmutatom nyilván,
Hogy nevemet méltán
Illeti az Augustus,
És érdemem szerint
Minden országonként
Megillet az triumfus,
Megtanulja minden,
Hogy deákul tészen
Szerencsét az secundus.

Saskeselyű módra
Minden országokra
Kiterjesztem hadamot,
Nem kicsin jutalom,
Hogy üstökön tartom
Az alkalmatosságot,
Kopasz az tarkója,
Valaki azt kapja,
Követ nagy bolondságot.

Miként az királyok
Nem mondatnak addig
Római császároknak,
Míg az vas- és ezüst-
És aranykoronák
Fejekben nem nyomatnak,
Nagy érdem jutalma,
Ha ezeket adja
Szerencse az pápának.

Az ötödik Károlt,
Azki én ősem volt,
Nem hallottad-é hírrel,
Az Ausztria nemzet
Őáltala fénlett
A császári fölségnél,
Nagyobb dicséretet
Ő is nem érdemlett
Az én serénységemnél.

Heted Clemens pápa
Holott koronázta
Bonnonia városban,
Addig meg nem nyugszom,
Míg meg nem lesz zsoldom,
Ezzel megyek Rómában,
Pápátul megnyerem,
Hogy imádjon minden
Az hármas koronában.

Régen az Ausztriát,
Szívének tartóját
Római birodalom,
A bécsi hercegen
Élt, holt, mint egy szíven
Az római hatalom,
Az Károly kezdette,
Rajtam lenne vége,
Érkeznék gyalázatom.

Forrása: RMKT XVII, 8., kiad Komlovszki Tibor,