Ez világi életünknek sok rendbéli ránk rohanó, veszedelmes OStromlásit, mellyeket gonosz akaróinknak irigysége, gyűlölsége és rágalmazása szór legki váltképpen reánk, tűrésünkkel es szenvedésünkkel fordíthatjuk inkább nagyobb részént el magunkról, hogynem vélek való ellenkedésünkkel vagy ellenek való tusakodásunkkal. Az tűrésnek,  szenvedésnek olaját pcniglen az alázatosságnak és szelídségnek híg kútjából meríthetjük lágy elménknek tág  szájú  vödrével hozzánk, ha jól mesterkedünk ez dologban. Mesterkednünk is kell peniglen, mert csak ez az olaj távoztathatja el azt az szívünkhöz ragadott bosszú forralásnak rozsdáját tőlünk, amely miatt fonnyad, olvad, fogy, kopik és emésztődik mind szívünk, életünk, s amely miatt nem minden ígíretinek rajtunk való bételjesedését is  vehetjük el sokszor Istenünknek. Jól int azért az apastal amaz szavával bennünket: Tűrésre vagyon szükségek, hogy az ígíretet elvehessek. És Christus Urunk ő maga: Tanuljatok tőlem, mert én szelíd s alázatos szívű  vagyok, és nyugodalmot találtok lelketeknek. S bizony  dolog is az, hogy mind lelkét, mind elméjét s életét is megnyugotja az tűréssel s az bosszútételnek elviselésével, s keresztyénségnek nem kicsiny jelét is adja kész szelídségével ember, Istenre bízván az bosszútételnek és méltatlan szenvedésnek megtorlását s  jutalma adását, mellyet magának kíván maga  is engedni tőlünk az  Úr Isten. Ki-ki azért az szelídség mellett megnyugodván csendes lelkiismeretin, s elhivén magában, hogy igaz jutalom térítője az bosszútételnek azok igyében az Isten, akik az bosszútételnek ő szent felségére bízzák állapatját. így énekeljen azért afféle állapatjakor ki-ki magában:

Az jó hitű ember szelíd ez világon,
Snekire nem támad, bár sok bosszút valljon,
Megelégszik azzal, hogy égbe kiáltson,
S ínségében fejet az Istennek hajtson.

Mondván: oltalmaddal, Uram, hajolj hozzám,
Mert ha megtekinted, nagy az én nyavalyám,
Én szegény fejemet annyira alázám,
Hogy ellenségemnek földig magam hajtám.

Az szelídség ellen mostan is nem vétek,
Tűrésemmel inkább mind holtomig élek,
Tudván, habjaimban hogy el nem merülek,
Mert segítségedből kész megmentést érek.

Azért te szolgádnak siess oltalmára,
Hogy gonoszság miatt ne jussak halálra,
Csak tégedet várlak lelkem váltságára,
Eltiprott igyemnek bosszúállására.

Vidámíts meg immár hitem szerint egyszer,
Hogy elvegye zsoldját az versengő ember,
Híveid romlását ne örülje többszer,
Ki miatt epedtem én is sok ezerszer.

Vigasztalj meg engem, szolgádot, Úristen,
Mert lelkem tehozzád emelem szüntelen,
Tudván, hogy ép és bő kegyelem kezedben
Mindenekhez, akik élnek igaz hitben.

Véghetetlen az te jó voltod mihozzánk,
Mennyből is ez földre néz hív két szemed ránk,
Segítésül azért siess jőni hozzánk,
Hogy meg ne emésszen számtalan nyavalyánk.

Sok istenek közzül, kiket ez világ néz,
Nincs senki hasonló hozzád, ki csudát téssz,
Kölcsön erőt mástól és hatalmot nem kérsz,
Mert minden szükségre karod ereje kész.

Azért engedelmes néked minden állat,
Valamely te széles kezedbe akadhat,
De fellyebb az ember, okos és fő állat,
Jó voltodért téged mindenütt imádhat.

Mert csak te vagy Felség ez széles világban,
Kinek mássa nincsen uralkodásában,
Mindent arra vihetsz hatalmasságodban,
Kiket egyedül bírsz szabad akaratban.

Oktass utaidra engemet, Úristen,
Hogy híven élhessek te isméretedben,
Erőssíts engemet az te félelmedben,
Hogy én szívem áldjon téged igaz hitben.

Dicsírlek is téged örökké szívembűl,
Mert jó voltod hozzám érzettem mindenbűl,
Hála légyen néked éntőlem vég nélkül,
Hogy megmentél engem halálos ínségtűl.

Sok irigy barátim, ímé, elomlának,
Kik gyűlölségekből reám támadának,
Kikből kiállani hogy nem is tudnának,
Mind fejenként tőled kigyomláltatának.

Mert te, Uram, jó vasz, s kész az kegyelemre,
Kik tehozzád térnek, s néznek intésedre,
De sok tűrés után ha térsz büntetésre,
Gonoszok hajtatnak veszedelmes részre.

Te nagy jó voltodért állj fogadásidba,
És könyörülj rajtam sok nyavalyáimba,
Szolgádot részeltesd szent áldomásidba,
És szolgálód fiát ne hadd habjaiba.

Hogy akik gyűlölnek, s életemet bántják,
Legyenek előtted azok gyaláztattak,
Sok jelekből rajtam szemekkel is lássák,
Hogy szeretsz, s vermemet ők hejában ássák.

Ezek az Dávidnak kevély népek ellen
Buzgó imádsági ez földön éltében;
Írta nyolcvanhatodik dicséretében,
Hogy nyomorúságban tanuljunk mi ebben.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.