Az kétségnek mérges kísírteti ellen

Az usquequoque oblivisceris mei Domine?

Hogy feledkeztél el rólam teljességgel, mennyei boldogságom?
Látván mind naponként, szenvedjek mennyi ként, nővén nyomorúságom,
Ki megepeszt engem, ha meg nem hajt nekem esdeklő imádságom.

Meddig tartóztatod szentséges orcádot vígan rám fordítani?
Véghetetlen bú s gond, ki szüntelen csak ront, fog-é soká tartani,
Rajtam, nyomorulton, ki élek vajúdton, s mint kezdek maradhatni?

Az ördög is csúfol, mondván, Istened hol? ki megszabadíthasson,
S várhadd-é, mond, tovább, hogy szemét vesse rád, s atyai kedvvel lásson?
Csak kár, mert elvetett, s rád oly törvént is tett, hogy el is kárhoztasson.

Ez ily nagy kísírtet nem kicsinnyé sérthet, mert az lelkemet marja,
Hogy ily szemtelenül az te szent színedtűl elesetemet várja,
S hogy hitem ne légyen, ki kegyelmet végyen, lesni vígan akarja.

Te azért, szent király, erőddel mellém állj, s biztasd epedt hitemet,
Kevély ellenségem hamis szava ellen vedd el fogyott igyemet,
S mutasd meg is néki, hogy nem vetetted ki kegyelmedből éltemet.

Adj fént szemeimnek, vigyázást szívemnek, ne aludjam halálba,
Ellenségem oly hírt ne hintsen, hogy megbírt, s adattam hatalmába,
Lássa inkább, hogy készt, reménlettem szép részt irgalmadnak hasznába.

Így megörvendeztetsz, búmból levetkeztetsz, szívem megvigasztalod,
Bágyadt reménségét s kétes idvösségét soknak lábra állatod,
Kiért szent nevedet, ki ránk kiterjedett, áldania is hagyod.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.
A cím értelme: Meddig feledkezel el rólam, Uram? - A 12. zsoltár parafrázisa.