Az ötvenegyedik psalmus magyarázatja

Minthogy Isten ellen sok ezerképpen való mindennapi vétkeinknek számtalanságihoz képest semmire nincsen nagyobb szükségünk töredelmes szívből szivárkozó, szüntelenül való poenitentiatartásunknál és bűnünknek dögleletességével ellenünk ingerlett Istennek haragja hív kérlelésénél s kedve engesztelésénél, szükség ennek az dolognak valóságos módját, sima és igyenes reguláját, bizonyos útját is megtanulnunk s mindenkor előttünk tartanunk, hogy ennek az igen felette szükséges dologban való módnak Isten igéjéből élőnkben adatott és ő felségének tetszésére szabatott ép reguláját illetlen toldalékokkal nem illetvén, vakon és vakmerőn valami csoportos, görcsös és horgas regulát ne kövessünk. Mely jó regulának Isten tekinteti előtt minden állapatjában való szép egyenességet, jó ábrázat mutató tükörét, miérthogy minden újsággal talált emberi tévelygésből való toldalékok előtt, Szentlélek vezérlése által  megíratott, s nekünk követésre példájul adatott, Szent Dávid királynak ötvenegyedik poenitentiatartó zsoltárában részenként való épséggel fellelhetjük, az igaz poenitentiatartásnak regulájában, nem szükség ez ellen más regula után elménket hajtanunk, de vétkeink térne súlyosító fájdalmaikba szívünk töredelmességével s lelkünk alázatosságával így kell ez dologban együtt Szent Dávid királlyal magának ő szent felségének, az Úr Istennek szóllanunk:

Nóta: Legyen jó idő csak

Könyörülj énrajtam, Úristen, s irgalmazz,
Lelkem mert megrútult, s körülnőtte bűn s gaz,
Majd az kárhozat is rajtam elhatalmaz,
Sokságú irgalmad ha meg nem oltalmaz.

Lelki fekély ellen csak te vagy jó orvos,
Ki tüze füstitűl én lelkem is kormos,
Bűnömnek szennyéből azért engem kimoss,
Tisztíts vétkeimből, ne legyek ily piszmos.

Érzem és ismérem, hogy nagy álnokságom,
Előttem áll bűnöm és tött gonoszságom,
Ki miatt elveszett kedvem s vigasságom.
Ételre s italra nincsen kévánságom.

Nem csak az bőrömre vétkem enyve ragadt,
Belöl bélemre is de rút mérge fakadt,
Nincsen oly rész bennem, kire rüh nem akadt,
Ezmiatt való búm éjjel-nappal faggat.

Bűn fészkében penig még akkor akadtam,
Mikor én anyámnak méhében fogontam,
Első tejjel együtt az bűnt tőle szoptam,
Onnan való magból így bűnre ágaztam.

Tenéked vétkeztem, ellened tők gonoszt,
Ki most szentségemben és érdememben foszt,
Jutalmul béremben ördög hév poklot oszt,
Fejemrűl, Istenem, vond le ezt ez rút koszt.

Ne kéméld éntőlem irgalmadnak írét,
Szívtasd ki lelkemnek azzal gennyedt rühét,
Hallhassák mások is használhatott hírét,
Kire pokol és bűn vonta nyilas íjét.

Izsóppal hints engem, s tisztulást úgy veszek,
Belől lelkeddel moss, s hónál fejérb leszek,
Előzz meg kedveddel, míglen el nem veszek,
Kiről örömömben néked áldást teszek.

Te bölcseségednek útára emelél,
És titkaid között oktatál s nevelél,
De kitévelyedtnek, ím, azokból lelél,
És az ítíletben engemet meggyőzél.

Mint ne győzhessen is igaz ítíleted,
Hol semmi mentséget nem lelek ellened?
Könyörgök, inkábban előzzen meg kedved,
Mert bő irgalmaddal híres köztünk neved.

Adj én hallásomnak víg örömet azért,
Hadd, romlott tagaim vegyenek már új vért,
Fordíts el orcádot vétkeinkről fiadért,
S nyomd el álnokságom, lelkem mert hozzád tért.

Fertelmetlen, tiszta szívet teremts bennem,
Igaz és szent Lélek hogy lakhassék velem,
Bűn s ördög hatalmat ne végyen ellenem,
Adj győzedelmesnek ezek ellen lennem.

Az te színed elől el ne vess engemet,
S ne foszd szent lelkedtől meg is én mellyemet,
Idvözítésedben tartsad örömömet,
S Lelked erejével tölts meg is keblemet.

Lelkemnek te lelked légyen fejedelme,
Azmint az parancsol, ahhoz légyen kedve,
Semmi rossz vétkeknek ne legyen engedve,
Hogy kikért előtted lehetne megvetve.

Így téríthetek meg útadra sokakot,
Kik mégis követik ő álnokságokot,
Megmutatom nékik az ő romlásokot,
S intem, hogy elhagyják ő gonoszságokot.

Vérontás terhétől mentsed meg fejemet,
S azzal szép áldásra oldd meg is nyelvemet,
Térítsed meg épen örvendezésemet,
Érezhessem bennem kész idvösségemet.

Az én ajakimot nyisd fel jó szélessen,
Hadd mondjon szám néked hálákot kedvessen,
Minden népek között én nyelvem hirdessen,
Hogy az te nevedben minden szent hihessen.

Ha áldozatokban kedved gyönyörködnék,
Bakvért tűzre béven oltáron öntenék,
S nagy lang között kövér tulkokot égetnék,
S füstöt így azokból égben eresztenék.

De az az áldozat előttem nem kedves,
Hanem bús s tört lélek, ki bűntől félelmes,
És megepedett szű, bánattal keserves,
Ebbe gyönyörködöl, s ehhez vagy figyelmes.

Szemeid Sionon megkönyörüljenek,
Jeruzsálem fali hogy megépüljenek,
Az benne valók is békével éljenek,
Borjúkkal oltárid hogy megbévüljenek.

Dicsősség tenéked légyen az egekben,
Úgy most is mindvégig, mint volt eredetben,
Akadályt ne leljen semmi dolog ebben,
S teellened bálvány meg ne álljon helyben.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.