Lelki vigasztalás

Metaphorica cantio

Legyen jó idő csak, fecske száll házamra,
Nincs oldhatatlan nyűg vetvén nyavalyámra,
Ha gondja Istennek csak egy szál hajamra,
Inkább gondot visel lelkemre s magamra.

Hát miért ostoroz, s próbákkal miért sebhít?
Mert senkit magához kereszt nélkül nem hítt,
Fia is ez földön sok kísírettel vítt,
S úgy szerzett lekünknek jó örömmondó hírt.

Eső száraz földnek mit árt, ha meghinti?
Soványságát hó is mert csak kövéríti,
Így Isten vesszeje lelkünket enyhíti,
Mint aranyat az tűz langjával szépíti.

S mint sötét mutatja tűznek szép világát,
Tereh alatt viszi pálmafa fel ágát,
Így lelkünk sújtással toldja okosságát,
S kereszt is viseli lelkünk boldogságát.

No hát, én lelkem, tűrj, s tanulj reménleni,
Hogy tudhass Uradtúl sok jót érdemleni,
Mert mint köd után szép szokott az nap lenni,
Rajtad is búd után jód úgy fog fénleni.

Kegyes Isten, kinek nagy hatalma felnőtt,
S irgalma oszlopa tőből még ki nem dőlt,
Vigasztald lelkemet, ki búban forrott s főtt,
Küldd el is fecskédet, hadd lássak jó időt.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.