Mikor Füleket, Szécsént és ezekkel az több végvárakot reménség kívül Isten az pogány kézből megszabadította, akkor csinálta ezt az éneket :

Minden dolgok között láthatsz viszáltatást,
Egen, földön, vízen viadal- s harctartást,
Hadat és pártolást,
Ragadománt, halált, veszélt és kárvallást.

Halál életet ront, bús szív víg kedvet bont,
Zápor nagy hegyeket, szél nagy tőkéket ont,
Vadak és madarak,
Vízben lakó halak változtatnak helt s hont.

Tündöklő hírnevet gyakor gyalázat ér,
Mint fényes acélhoz sokszor rút rozsda fér,
Munkát foszt méltó bér,
Szegéntől is gazdag pénzt sokszor kölcsönkér.

Napfényt homály burít, tűz víztűl oltatik,
Csendes idő széltől, nyár téltől bontatik,
Vassal kő rontatik,
Víg orca bánattúl eped s fonnyasztatik.

Nincs de szörnyebb baja semminémű félnek,
Mint az testtel vívó értelmes léleknek
S kétséggel az hitnek,
Kit Isten beszédi nem tartnak, segítnek.

Csak az hiheti el gyenge gyarlóságunk,
Kit tapasztalással érhet okosságunk,
Mindjárt borzad hajunk,
Ha mit erőnk felett ránkrohanni látunk.

Így tetszhetik de meg Istennek ereje,
Látatlanul mellénk csatlott szent serege,
Ajánlott jó kedve,
Fogyatkozásunkban terjed győzedelme.

Ki mert volna valjon köztünk annak hinni,
Hogy mellettünk Isten így tudjon megvíni,
Mint minap akárki
Az pogánt bosszontván mondhatta: vakarj ki!

Ez feltetszett jelünk, hogy Isten vezérünk,
Utána siessünk, ne légyen félelmünk,
Megmarad mellettünk,
Jöjjön meg vitézi régi magyar kedvünk.

Az egek királya kegyelmét ajánlja,
Szívünk bátorságát s hitünket megáldja,
Fiát mellénk ádja,
Jericho falait előttünk lerontja.

Nagy az neved, Isten, mert nagy nevekkel bírsz,
Mindent kedved szerint rendelsz, igazgatsz, írsz,
Segítséget nem hívsz,
Tenéked könyörgünk, hisszük, hogy megsegílsz.

Ellenségünk szívét, mint kezdéd, epeszd meg,
Lakóhelyeinket nékünk térítsed meg,
Hogy megtelepedvén
Szent áldozatodot adhassuk vígan meg.

Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.