Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Rimay János | Megkomponált verseskönyv | |
Igaz közmondás az, hogy aki sárban esik, keveredetten nem kél ki belőle. Hasonlatosképpen vagyon bűnben való keveredésünkkel is állapatunk. Elég nagy akadály s gyalázat is penig, hogy bűneink undok szennye reánk ragadása miatt mocskoson kell könyörgésünk ideje korán is Isten színe eleiben állapadnunk, de mint az verőfény világa tündöklő fénye fertelmes dolgokra s rút, undok sárokra való terjedésével is magát soha meg nem ferteztetheti, de megtartja tündöklésének szépségét s tisztasága természetinek erejét, így az rajtunk könyörülő nagy Istennek szentséges kegyelmő irgalmának ereje is reánk terjedésében meg nem fertezteti illethetetlen világa ragyogását. Mindazáltal minékünk ebben ez állapatban amaz Szent Pál intésére kell megemlékeznünk, hogy félelemmel s rettegéssel munkálkodjunk idvösségünknek dolgában, de úgy, hogy az az rettegés és félelem az Istennek tartozó fiúi szeretetünktől meg ne üressítsen minket, amely szeretetből bízván az ő biztató atyai kész kegyelméhez is folyamodjunk, ki az mi vétkeink szerint nem is cselekedik velünk, megemlékezvén, hogy romlott porból valók vagyunk, és senki sincs, aki igaznak vallhatván előtte magát, ne szűkölködnék kegyelme nélkül. Amely kegyelemnek minden szempillantásban való szükségére gondot is viselvén, magunkba, ki-ki jó reménséggel, maga képébe így is szóljon ő szent felségének: Reménségem te légy nékem, Bűnnel noha éltem rútult, Por hamuból én eredtem, Senki nincs előtted igaz, Szükség tehát mindeneknek Félen tévén érdememet
|