Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Rimay János | Megkomponált verseskönyv |  

Két rendbéli állapatos dolgok között forgunk kiváltképpen ez világi életünkben: Egyik rendbeliek azok, akik szívünket tágítják, vidámítják, másik rendbeliek, akik szorítják s hervasztják. Azokot azért az dolgokot, amelyek szívünk vidámításával kedvünket emelik s elménket gyönyörködtetik, jó szerencsétől s boldog állapattúl származtattaknak, amellyek penig kedvünk szomorításával szoktak gyakrabban reánk rohanni, gonosz szerencsétől folyamodtaknak szoktuk szónk járásában nevezni. Mind az két rendbéli dolgok mézes s mérges mi voltokkal számtalan ütközeteket, sok veszedelmeket szoktanak szegény lelkünknek terhelésére magokkal hozni, ha jó móddal s mértékletességgel nem tudjuk magunkot közöttök viselnünk és dühösségeket fegyverünkkel megelőznünk. Mert ki nem veheti eszében, vagy oly vakult ki lehet, hogy ne lássa, sőt ne tapasztalhassa is, az kedvemelő dolgok folyása melly nagy kevélységet, kényességét, nagy akarást, egyebeket mindeneket méltósággal fellyülhaladni való kívánást, bujálkodást, zabálódást etc, az kegyes és istenes életben való hátramaradással ez világhoz való ragaszkodást mely mesterséges kínyeztetéssel, elménk, szívünk édesgetésével tanácsunknak megszédítésével mint tudjon belénk oltani úgy, hogy ez világnál és az ő szeretetinéi semmi kedvesb s gyönyörűségesb kívánság ne férhessen is sehonnan hozzánk. így ád az dolgoknak első része szép simogatással s csiklandással mézes madzagot az szánkban. Az másik részéből penig az sok számtalan nyavalya, nyomorúság, háborúság, testi, lelki ínség mennyi fájdalmokot, bánatokot, szomorúságokot, keserűségeket, kétségbeneséseket, sápolódásokot, Isten ellen való zúgolódásokot s káromlásokot is mint szivárkoztasson s buzogtasson óránként fel bennünk, nem kell sok mutatás hozzá, ki-ki érezheti s tapasztalhatja magában is. Nagy mesterség, ép erősség és kész vitézség is kívántatik ez okáért, az jóságos cselekedetekből vont szép fegyverekkel, ez Grce és Sirena éneklése, Scilla és Charibdis habjai veszélye közzé szoríttatott és zárlatott életünkhöz, úgy mértékelvén ez életünk ellenkező két állapatjának való jó mértékében magunkot, hogy az tekintető édes dolgokkal is felettébb ne emeltessünk, s az keservesekkel is meg ne epedtessünk, amaz intésecske szerint:

Si Fortuna sonat, caveto tolli,
Eadem si tonat, caveto mergi.

Summa szerint, az szent Jób patriarcha bizonyításával, merő vitézség s harc lévén ez életünk, ellene való harcolásunkot jó bajviadallal ez világnak szeretetitől való megvonásával s az virtusoknak, azaz jóságos cselekedeteknek hozzánk való foglalásával vihetjük többire véghez, jelesül abban a vitézkedésben az Christus keresztviselése mellett minden akadályokban és bánátinkban, vigasztalással véget vetendő eljöveteléiglen az ő örvendetes igájához és ránk köszönt pohara italához szoktatjuk és szabjuk magunkot, így énekelvén ezekről való elmélkedéssel magunkban:

Nótája: Eredj, édes győrőm

Vitézség embernek föld felett élete,
Sok nyavalyáiban Szent Jób ezt értette,
Mikor kísírtette
Az Isten, s próbáin nyertessé is tette.

Nincs itt semmi java embernek, ezt érts meg,
Csak hogy idvössége útát itt leli meg,
Hogy ha Istenének
Enged, és magában helt ád igéjének.

Ez ez világ rakva ámító méreggel,
Sokakot gyúlaszt fel maga szerelmével,
Könnyen is hitet el,
De végre ördöggel pokolba vitet el.

Higgyed, hogy óva kell asztalánál lenned,
Nem kell ő étkében mindjárt héven enned,
S meg kell mértéklened,
Hogy mennyit kell hozzád ő borában venned.

Mert ha ez az Circe egyszer megrészegít,
Istenes dolgokban elmédben megszédít,
Lelkedben megsebhít,
Kárhozatra benned sok utakot épít.

Ulysses szolgái, tudhadd, mint járának,
Ez Circe szavának, akik helt adának,
Barmokká válának,
Uroknak fülei de bédugatának.

Mi is Ulyssesnek példáját kövessük,
Ez Circe szavára fülünket békössük,
Beszédét megvessük,
Ő gyönyörűségét csúfoljuk s nevessük.

Idvösségre lelkét, hidd meg, az tarthatja,
Aki végig Christust ép hittel vallhatja,
Bálvánt elhagyhatja,
S ez világnak mézét szívből utálhatja.

Ő szép mézes java tessék egyebeknek,
Christus pohárt köszönt az keresztyéneknek,
Kit hittel nyeljenek,
S kárhozatra abból ne részegedjenek.

Igát, keresztet is rendelt pohár mellé,
Hogy természetünket vélek mértéklené
És megenyhítené,
Csak ne tegyük őket nálunk kelletlenné.

Tetszik is hát nekünk ő harcos zászlója,
Hogy ne ártson nekünk ördög ál hálója,
Kiben népét rója,
Keresztével Christus de híveit ója.

Kicsiny, rongyos sereg, utált vagy, de ne féll,
Kemény szenvedéssel sok kereszt alatt éll,
Elmúlt már az éjfél,
Idvösséges napod nemsokára felkél.

Elérkezik Christus ő dicsősségében,
Vég lesz ez világnak gyönyörűségében,
Hívek ínségében,
Beszáll az igaz hit várt reménségében.

 


Forrás: Rimay János Írásai, kiad. Ács Pál, Bp., Balassi, 1994.
A latin mottó értelme: Ha szerencse szólít, óvakodj röpülni, de ha ráddörög, ne rejtőzz el.