Intertextualitás és irónia: a kéziratos szöveghagyomány kései alternatívái

(Gróf Balassa Bálint: Ki hasonló nevet…[1])

 

Gróf Balassa Bálint (1626-1684) 1643-ban írt allegorikus önéletrajzi drámájának[2] végén a nagyszombati jezsuita atya a következő szavakkal fogadja a Genius nevű főszereplőt:

„Ki hasonló nevet viselt nemzetedben,
Tudomány, vitézség, szerelem volt ebben,
Tizenegy bajt egy nap vítt erős fegyverben,
Annyiszor részesült az győzedelmekben,
És annyi kópia vitéz törésekben,
Mása sem volt eddig a magyar versekben;
Mars, Pallas hivének írják az könyvekben.
Annak képét látom lenni személyedben.
Successora leszel, de nem csak nevedben,
Kövessed két jóban egész életedben;
Szerelmet ne bocsáss de jó erkölcsödben,
Mert megbont és megront jó természetedben,
Hogyha fészket verhet Cupido szívedben,
Én meg nem csalatlak jó reménységedben,
Apád és pártfogód leszek jó ügyedben;
Azonban Palláshoz menj el fris idődben
S bimbódban virágzó ékes esztendődben.”[3]

Ki hasonló nevet viselt nemzetedben […] Annak képét látom lenni személyedben: az atya szavai szerint az ifjú Genius valódi nevét és külsejét tekintve eleve az ős újramegtestesülése, felnőtt, férfiúi identitását pedig a Balassi Bálinttal való belső azonosulás által nyerheti el. Milyen is ebben az ábrázolásban az a Balassi Bálint, akivel az utódnak maradéktalanul azonosulnia kellene?

Tudomány, vitézség, szerelem volt benne: e hármasságban nyilvánvaló módon az a hármas tematikai felosztás visszhangzik, amely döntő módon Rimay János utólagos, nagy hatóerejű, de az életmű ismerete alapján igencsak megkérdőjelezhető konstrukciója (istenes, vitézi, szerelmes). E hármasságból első közelítésben a vitézség a legfontosabb: ez a Balassi egyetlen napon tizenegy kopjatörést vívott meg győztesen. Második legfontosabb tulajdonsága a költő-mivolt: költészetének rangja vitathatatlanul a legmagasabb a magyar versekben. E két alaptulajdonság kitűnően összegződik abban, hogy a szöveg Balassit Mars és Pallas hívének állítja. Ez a jellemzés, ill. a legmeghatározóbb tulajdonságok összegződésének ezen módja szintén levezethető Rimay (Balassi önértelmezéseitől korántsem független) Balassi-értésétől. Ennek a – Rimayn átszűrt - Balassi Bálintnak a successora (utódja, jogutódja) lehet az ifjú Balassa Bálint, ha követi (imitatio) őt ebben a két jóban, a vitézségben és a költészetben – az előd harmadik jellemzőjétől, a szerelemtől azonban elzárkózik. A szerelmet azért nem szabad bebocsátani a jó erkölcsbe, mert ha Cupido fészket ver a szívben, megbontja és megrontja a jó természetet. Ebben az intésben (azt hiszem) a szerelem melletti nagy Balassi-hivallásokból származó emlékezetes strófák, konkrét szöveghelyek visszhangoznak és olvadnak össze - az irónia, a rejtetten ironikus alkalmazás, a parodia szándéka aligha lenne tagadható.

Cupido szívemben sok tüzes szikrákkal szerelmét most újítja,
Elmémben, mint várban vigyázó virrasztó, herdóját ő úgy mondja,
Tüntetvén előttem szép csillagom képét, vélem csak kívántatja.[4]

Fészket vert szívemben már az ő szerelme,
Előttem szüntelen képe, jó termete,
Ha szinte aluszom is, álmodom véle,
Mert csak övé vagyok, senkié sem egyébé.[5]
(Kiemelések tőlem. Sz. L.)

A beszélő azonban (természetesen) egyáltalán nem érzékeli saját szavai intertextuális eredetű iróniáját: rendületlen magabiztossággal biztosítja tanítványát apai pártfogása felől - azzal a pedagógiai színezetű és didaktikus célzatú fenntartással, hogy Genius most azonnal: friss idejében, bimbójában virágzó ékes esztendejében menjen el Pallashoz. A rájátszás most is nyilvánvaló, s nyilvánvalóan ironikus: Balassa szövege egy olyan Balassi-versre utal, amely félreérthetetlen nyilvánvalósággal éppen arról szól, hogy az efféle kísérletek eleve, véglegesen kudarcra vannak ítélve. Mint tudjuk, a kilencedik Célia-vers a beszélő és Cupido következő párbeszédével zárul:

Immár zászlód alól kiköltem, sőt távol járok nagy seregedtől,
Mert kis haszon mellett tűrnöm sokot kellett, míg vártam te kezedtől,
Immár uram is más, Pallas és vitéz Mars, kik mentenek tüzedtől.

Gondolkodván rajta csak té-tova hajta fejét Cupido szómon,
Monda: Szegény bolond, Mars-é te gyámolod? Hát hol az én hatalmom?
Ketten csak ti vadtok, kik semmit nem adtok én bosszúállásomon?

Azelőtt is maga Mars, meggondolhatdsza, mint járt egyszer miattam,
Mikor kedve ellen merő mezítelen mindennek látni hadtam,
De azmint esmérem, nem gondoltok vélem, de megmutatom magam.

Medgyek? Hová légyek? Jobb-é, hogy engedjek? Mert se Mars Cupidónak
Nem árt vitézséggel, sem Pallas elmével úgy mint világbírónak,
No tehát engedek (mert vélek sem érek) én is hát ez rontónak.[6]

Gróf Balassa Bálint ezen szövege nem csak azért fontos, mert benne az allegóriát irónia tördeli szét,[7] nem is csak azért, mert ha nyelvileg kevésbé megfontoltan is, de mégiscsak teljesen ellentétes szerelem-interpretációt állított elő, mint ugyanazon Célia-vers kapcsán korábban Rimay János,[8] hanem leginkább talán egyszerűen azért, mert belőle látszik igazán jól, hogy hogyan tudták, vagy legalábbis: próbálták kijátszani az Istenes énekek nyomtatott kiadásainak ill. Rimay Balassi-értelmező ill. követő szövegeinek uniformizáló hatásait azok az imitációk, amelyek a XVII. század közepén, fél évszázaddal a költő halála után, még (a Balassa által megidézett Balassi-szövegek természetesen nem szerepelnek a nyomtatott kiadásokban:) valamiféle kéziratos Balassi-szövegforrásra (is) támaszkodhattak.

---