[Harmadik ének]

Székesfejérvár veszésérül való historia
az nagyságos úrnak Enyingi Török Istvánnak egy rab az tenger mellett Galata tornyában írta szomorúságos bánatjában

Notája: Szertelen veszedelem reánk szálla
avagy: Sok csudák közül

Szegény Magyarország, már ha állhatsz lábra,
Sok romlás miatt mert gyakran jutsz kárra;
Minap is rabság szálla egy fiadra,
Székesfejérvár juta pogánságra.

Előbb is ezért sokat te bánkódál,
Két héán hatvan esztendeg kit gyászlál,
Nemrég kezdhöz hogy juta, vigadál,
Nem lén segéded, s meg tűle elválál.

Kárt valla véled ebben köröszténység,
Jelesben Sárvár s Győr közt levő népség,
Fiad rabságát báná sok nemesség
Balatonig be, Bakonbéli község.

Erről de renddel én is kezdék szólnom,
Mind voltaképpen és dolgát megírnom,
Végre romlását utol megmondanom,
Mert ezért fejem, hidd, én is fájdalom.

Sőt ezerhatszáz s írnak vala egyben,
Már német tábor kinn vala mezőben,
Kevesen, csak mint tizenkétezeren,
Rékomáromhoz szállanak mindegyben.

Francúz nemzetbűl egy úr köztök vala,
Fű császárképe táborban az vala,
Duca Mercury Emanuel vala,
Okos és bátor, vitéz ember vala.

Elvégezé, hogy Fejérvárt megszállják,
Mert kevés török benne hogy van, tudják,
Ez kevés néppel eztet megpróbálják,
Török hadat is mert hírvel sem hallják.

Indulván azért, dobokat üttette,
Élést szekérre nagy sokat szerzette,
Hat öreg álgyút vélek készéttete,
Sok tarackokat többet is vitete.

Egy kevés magyar csak még köztök vala,
Nihán végekbül strázsaképpen vala,
Többi mind német, olasz, francúz vala,
Fejérvár felé közelgettek vala.

Rémülének benn törökök, ezt hallák,
Mert hatszáznak csak egymást benn találák,
Sátorakat mind németek fölvonják,
Az váras környül utakat beszállák.

Vala Haszon bég akkor Fejérvárban,
Gyors vitéz vala ő minden dolgában,
Egy rész népének ment vala Budában,
De vártát oszta széjjel az várasban.

Az derékvárhoz német nem fér vala,
Beslia s Sziget mert oltalma vala,
De módot hamar abban löltek vala,
Szigetben rétrűl betörtettek vala.

Reggel hajnalkort Szigetet megvevék,
Besliát is túl aznap pusztán lelék,
Németek gyorson két várast ellepék,
Kétfelől álgyú, hat, odavonyaték.

Vala szállásnak tizenegyed napja,
Várat kétfelől kezdék rontania,
Kűfalat földre mind ontogatnia,
Törökök ezt nem kezdék állhatnia.

Ezt látván, mindjárt magokat elszánák,
Port az bástyákban s tornyok alá rakák,
Vitézek kűvöl ustromot indéttak,
Törökök várast ő magok meggyújták.

Szörnyen az váras akkor mind ége,
Monostor tornya s bástya néhány dűle,
Maga négy órán csak tarta lövése,
Isten így adá körösztyén kezébe.

Elevenen bég akkor foglyá esék,
És sok fűtörök véle kézben esék,
Bég felesége, sok bulya fogaték,
Németekben is portúl sok hányaték.

Sietve írák ezt német császárnak,
Koronázóhelyek kézben magyaroknak,
Kiért hálákat Istennek adának,
Mátyás hercegvel urak vigadának.

Ebben sőt híre lén Haszon basának,
Ki vezére vala az török császárnak,
Sietve kelé vizét az Drávának,
Reményli, vissza hogy veszi urának.

Rendel herceg is, mindjárton elíra,
Magyar uraknak széjjel parancsola,
Minden indulna, maga is indula,
Fejérvár alá Mátyás herceg juta.

Ország hadnagya Dunán innend vala,
Az jó Nádasdy Ferenc akkor vala,
Batthyány Ferenc véle indult vala,
Ezer lovas vélek s annyi gyalog vala.

Lén Török István előbb indulásban,
Mert Pápán vala fűkapitányságban,
És herceg mellé siete táborban,
Két úr is juta másfelől azonban.

Vala Thurzó György Dunántúl valókkal,
Thurzó Szaniszló- és több úrfiakkal,
Vén Pográni is az ország hadával,
Lének ezek is mint kétezer lóval.

Azonban vezér Szekszárdot elkelé,
És jól fölére szintén Báránd felé,
Tatár is véle vala ötszáz felé,
Csatáktúl herceg ezt gyorson megérté.

Letört falait ezenben épéték,
És Fejérvárnak földdel, kővel tölték,
Jó háromezer puskás választaték,
Storomberg hada s maga benn hagyaték.

Onnand az urak tábort kijjebb vivék,
Lóeleség hogy meg ne fogyatkozzék,
Vaskapu környül tábort telepéték,
Herceg népe is ott megszámláltaték.

Herceg hada csak tizenötezer lén,
Vezér pasa is azonban érkezvén,
Sok szép seregvel magát megjelentvén,
Hatvanezren s talánd többen is lén.

Igen szép renddel váras fölyül szálla,
Almás felé, föl az rét mellett nyúla,
Török az réten ott töltést csinála,
Két fél közt akkor ott szép harc lett vala.

Sőt az basának ez vala szándékja:
Hogy herceg hadát előbb fölgázolja,
Mert azt semminek, kevésnek alétja,
Várast azután úgy övének tartja.

Tisztán Szent Ferenc-nap tájban ez vala,
Az hasa hadát indétotta vala,
Mohai mezőre átköltözött vala,
Egy jó szombatnap ez dolog lett vala.

Oly az Istennek sőt irgalmassága,
Kevésben vagyon inkább szent hatalma,
Benne bízókban vagyon ő jó volta,
Basát nem hagyá ő akaratjára.

Rövid szóval ezt mind egybenfoglalom,
Mert cikkelyenként mind meg nem írhatom,
De ha töröknek estvei oltalom
Nem lészen vala, lesz vala siralom.

Igen nagy szégyent basa ekkor valla,
Körösztényeknek ezen szívet ada,
Herceg urakkal azt végezte vala:
Vitéz moldra ki, mezőre szálla.

Azért étszaka minden készen vala,
Vasárnap regvel tábor megindula,
Nádasdy hada elöl járó vala,
Szentgyörgy föliben egy hegyre kiálla.

Azalatt tábor patakon költözék,
Elöljáróra sok török érkezék,
Puskával, nyílval őket lövöldözék,
Urak serege visszarugaszkodék.

Száguldván, őket török környülvevé,
Az urat egyik csak közel eléré,
Vitéz Nádasdy lovát megtérété,
Az hegyestőrvel törököt leveré.

No, hétfőn regvel még kijjebb menének,
Szentgyörgy mezőre egy hátra érének,
Sereget szépen mezőn röndelének,
Duca Mercurytúl jól intéztetének.

Az basa is ott ellenben kiálla,
Egy vitéz török ő vicéje vala,
Memhet tihának azt nevezik vala,
Jó hadviselő, híres vitéz vala.

Gondolák azért törökök ezenben,
Hogy derékhaddal basa veszteg legyen,
Tihája hadnak balog szárnyára üssön,
Beglerbég penig jobbszárnyra ökleljen.

Java töröknek mind ezekkel vala,
Szándékok nekik akkoron az vala,
Hogyha két szárnyát hadnak megbonthatja,
Derékra basa mindjárton indulna.

Semmit tihája azért nem tartozék,
Balszárnya hadnak vakmerőn ütközék,
Thurzó hada ott vala, emberkedék,
Csak gyorsan szép harc akkor történék.

Az tihája mert akkoron elesék,
Budai basa es ott megöleték,
Szöndrei béget puskával meglövék,
Ily jeles három török, sok több esék.

Gonosz esetek beglerbég hogy látá,
Másfelől való öklelést elhagyá,
Mind az basával Isten elálmétá,
Két had ott egymást estvekort elhagyá.

Ott látván basa, hogy semmit nem nyerhet,
Az tüzes hadnak feléje sem mehet,
Memhet tihája halálán is ijedt,
Mert csak gondolja, miként hazamehet.

Sőt várvívást is akkor elfelejté,
És ott táborát ő visszatérété,
Herceg is hadat hazafelé vivé,
Az basát Isten ígyen szégyenété.

Sok szerencséken akkor így marada,
Szegény Fejérvár ellenségtül forga,
És az esztendőn két had így eloszla,
Már jövendőben, jer, lássuk, mint romla.

Másik része

Változók hamar azért az idő télben,
Vala ezerhatszáz és az kettőben,
Herceg forgatja Fejérvárt eszében,
Töröknek is, tudja, hogy vagyon eszében.

Végezé azért úgyan: megépétsék,
Tavasszal mindjárt hantval, földvel töltsék,
Kornyül az vizet árokban bevegyék,
Hogy ellenségtűl osztán így ne féltsék.

Rendele belé egy olasz kapitányt,
Ioannes Marcus Comes de lnsulant,
Végekből széjjel háromszáz katonát,
Németet többet s másfél száz hajdúkat.

Nehány fű magyarnak ez dolog nem tetszék,
És Fejérvárbúl ők búcsúkat vevék,
Tisztességekre, nem tudom, mint esék,
De az fejeknek, tudom, jobban esék.

Az üdű jöve azért kikeletben,
És módjak volna immár épétésben,
Föcskék is vannak fészöképétésben,
De kapitány nincs, tartják szóval Bécsben.

Késedelmet tén az hosszú tanácslás,
Pilátus mondá, hogy lássa Kaifás,
Pűnkösd hó múlék, lén sok halogatás,

Szent Iván hóban lén végre indulás.
Eljuta azért elég sietségvel
Az fűkapitány mintegy ötszáz csehvel,
Talicska, ásó, lapáttal, bűségvel,

Azt tudja jól, járt ugyan nagy örömvel.
Nem késék semmit, épétéshez kezde,
Bástyákat széjjel zsinórral eljegyze,
Fondamentomot gyorsan fölvettete,

Mert fondáláshoz ő maga jól érte.
Igen az munkát sietteti vala,
Üdűvétetlen jól forgolódik vala,
Jeles és eszes olasz ember vala,

Csuda, oly gyorson mit épéttet vala.
Íme, basa is ezt gyorson megérté,
Székesfejérvárt herceg hogy épété,
Ő is sietve az hadat készété,

Tavali úton hamar költözteté.
Nám két holnapja épétésnek vala,
Tél-túl az váron sok rés nyitva vala,
Basa jövését már jól értik vala,

Az fűkapitány postán fölírt vala.
Gyorson élést és új népet küldjenek,
Régi németek mert várbúl kimennek,
Épétő népet katonák vivének,

De nagy az munka, kit cl nem győzének.
Immár az basa közel jutott vala,
Véletlenképpen gyorson elért vala,
Kisasszony hónak ez elein vala,

Roszburm s Kollonich készültenek vala.
Tének szekerekre élést, indulának,
Hat zászlóalja németet választának,
Szabad hajdút is ezert elhozának,

Nagy Győrből ezzel gyorson indulának.
Öszögében ott az vár szintén vala,
Sem ép, sem puszta, csak nagy rosszul vala,
Marsaik s Kollonich arra felelt vala,

Ők két hétre megsegétik, mondták vala.
Rakodtaták benn valók morhájokat,
Feleségeket, s kiküldék lovokat,
Mint szállott várhoz, készéték magokat,

Félsz igen bántá ott az új hajdúkat.
Egy fűvajda is megbetegült vala,
Jó Szombathelyi Péter deák vala,
Az félsz betegség igen leli vala,
Jó módval magát kibeszélte vala.

Onnand az marsalk azért indult vala,
S Palotát közel el sem érte vala,
Szágoldó török csak ott termett vala,
Kevéssé őket benn nem kapta vala.

Környül no, várban, azért vártát oszta,
Az fűkapitány népet számláltatta,
Háromezer lén száma, kit talála,
Hova szükség lén, mindennek helt ada.

Jeles úrfiak németek közt valának,
Kik gyalogoknak hadnagyi valának,
Nagyságos nembűl inkább mind valának,
Alább az nevek írva találtatnak.

Sőt az kapitány olyant is gondola,
Kétfelől útát várnak oltalmazza,
Ha segétséget marsalk bebocsátna,
Akármely felől jobban behozhassa.

Temetőn kővől azért sáncot ása,
Palota felé el-ki, hídnál vája,
Azon Szigetben többet is ásata,
Magyart, németet es ezekben hagya.

Úgy cselekedék az Sós-tó felől is,
Sáncot ásata ingovány végén is,
Németet s magyart hagya azokban is,
Várat ezenben épété ott benn is.

Az több hajdúkat Szigetvárasban hagyá,
Az katonákval rét mellé állatá,
Hogy rétrűl török űket meg ne csalná,
Az nagy sok pusztán népét így szaggatá.

No, vala szintén Szent Kalára napján
Szép, tiszta üdő; kilenc óra táján
Az Haszon basa föltetszék hegy hátán,
Sok különb sereg véle, lovak hátán.

Nem messze környül várnak telepedék,
Beglerbég penig Sós-tóhoz ott szállék,
Beslia két nap múlva elhagyaték,
Mert várat onnand semmire nem félték.

Az várhoz török délrűl nem fér vala,
Mert sáncok környül oltalmazzák vala,
Török sáncokat ustromolja vala,
Keveset ártván, sőt kárt vallnak vala.

Kétször valóban megharcoltak vala,
Az sáncok környűl sok török holt vala,
Hetednap ez már Palota felől vala,
Csak Besliábúl várat lövi vala.

Egy szombatnapon, kilenc órán vala,
Igen sok török bozótban gyűlt vala,
Azfelől penig sáncot nem féltik vala,
Beslia iránt áttörtettek vala.

Gyalogok közt kinn kapitány is vala,
Sáncokat s csapást ő forogja vala,
Nyárfára török hátul fakadt vala,
Sáncokat kővől szakasztotta vala.

Igen nehezen kapitány szalada,
Egy paripán be alig száguldhata,
Hogy török kinn nem szakasztotta vala,
Az gyalog inkább mind odamarada.

Indula török az Szigetvárasnak,
Semmi palánkját mert nem látá annak,
Harminchét zászlót hamar fölhányának,
Katonák, de belől, töltésre futának.

Rémült hajdúság igen ijedt vala,
Illay András zászlót kapott vala,
Wathay kapusáncban futott vala,
Népét biztatván, török megszűnt vala.

Azonban lásd, itt mely dolog történék,
Magyar nemzeten mely gyalázat esék,
Hajdúk magokban aztot elvégezék,
Hogy a bozótot az nyakokban vegyék.

Bánom, katonák magok nem gondolák,
Ők is ezt látván sokan hírek hagyák,
Zászlók s hadnagyok hagyván, nádat búják,
Kilencen végig az sárt csak megállák.

Az többi mind az rétre szökött vala,
Az hajdúkban is százhúsz maradt vala,
Sziget-kapunál, azmely kis sánc vala,
Abban megtartván, maradtanak vala.

Szintén már estve ez dolog lett vala,
Az több hajdúság mind elszökött vala,
Kapitány szigetet pusztán hagyta vala,
Maradék néppel várban szorult vala.

Teljes nyolc napja az szállásnak vala,
Szigetben álgyút az török vont vala,
Mármint szereti ugyan, lövi vala,
Ingovány felől földig törte vala.

Ez ellen belől kapitány csinála
Egy retirádát, baranábúl rava,
Földdel az közit megtöltette vala,
Jó részt az várban kinn szakasztott vala.

Nem sokkal rosszabb kerétésnél vala,
De hogy alacsonyb, az igen árt vala,
Monostorbástya hogy kész még nem vala,
Török eztet is igen lövi vala.

Gyakorta ez közt várat kérik vala,
Hitlenségeket igen hányják vala,
Belől semmi szót de nem adnak vala,
Segétséghez mert igen bíznak vala.

Ennek már tizenheted napja vala,
Hogy török várat megszállotta vala,
Környül az törés már mind készen vala,
Ustromhoz azért mind készűltek vala.

Regvel idején rohantanak vala,
Várnak darabja nekik maradt vala,
Retirádát esmég nem tudták vala,
Fördőháznál is ustromnak ment vala.

Meglátá belől sőt török az sáncot,
El nem állhaták semmiként az dolgot,
Megtágulának, mert sok károk lén ott,
Az törés mellé még hát népe hozott.

Ez nekik belől ott igen árt vala,
Hogy külső törés sokval magasb vala,
Retirádánál s naggyal följebb vala,
Török, mint völgyre, úgyan lelű vala.

Lövéstől belől igen vesznek vala,
Egy zászló német mind elfogyott vala,
Gróf és Hermestein jól forgódnak vala,
Töréshez ismét népet hoztak vala.

Lén mind estvéig aznap az ustromlás,
Huszonhétszer lén új néptűl rohanás,
Francúzzal elvegy töröktűl nagy romlás,
Mindkét fél-félben lén sok kár és nagy halás.

Elfogya belől szintén vitézlő nép,
Elszökött s megholt többire mind az nép,
Négyszáz ha vala, ki találtaték ép,
Kapitány lábát meglövék, az sem ép.

Több rést is másutt török falon nyitá,
Onnand is erős ustromot mind tartá,
Annyira, hogy csak az Isten akará,
Ellenség várat aznap nem foglalá.

Hogy estve azért ustromot tágéták,
Láták benn valók, tovább nem tarthatják,
Éjjel németek egymást öszvöhívák,
Várat megadják, mind arra tanácslák.

Gróf hadnagyokval nem akarja vala,
De köznép ellen nem állhatnak vala,
Másnap reggelre jutattanak vala,
Szent János nyaka vágása nap vala.

Az vitézlő nép regvel szót kiada,
Két német zászlótartót kibocsáta,
Török is kűvöl zálagot béada,
Gróf hadnagyokval basához választa.

Lén izenetjük nekik az basához,
Hogy semmi közök nincsen váradáshoz,
Sőt készek inkább mind egyig halálhoz,
Vagy mint akarja, akár az rabsághoz.

Azzal is szabad, hogyha elbocsátja,
De ki-ki köztök az hitit megtartja,
Római császár őket nem csúfulja
Hitvány hóhérval, és nem hurcoltatja.

Tén nagy fogadást ott nekik az basa,
Szakállát fogá, hogy mind elbocsátja,
De török szava, mint eb ugatása,
Ezek azt tudák, mind igazmondása.

Hitötlen most is, mindétig az vala,
Monostorbástyát mind ellepte vala,
Hadnagyok gondot nem viselnek vala,
Köznép bástyárúl ellézegett vala.

Azt mintha immár az basa nem érti,
Jancsár az bástyán kezde mind behágni,
Asszonynépeket kezdé széjjelkapni,
Az közt kit érhet, mindent kezde vágni.

Töltéstűl kapu meg sem nyittathaték,
Addig az népség mind úgy odatorlék,
Soknak az béli tiprásban kiomlék,
Hátul töröktűl mert vágaték, öleték.

Ott az kapitányt az hat hadnagyokval
Níhány fű török vivék jancsárokval
Vezér basához, nagy sok hazugságval,
Ajándékozák aranyos kaftányokval.

Rettenetős rút romlás ez lett vala,
Palotakapunál levágattak vala,
Inkább egymáson mind ott holtak vala,
Mind német, magyar ígyen vesztek vala.

Nagy sok jó vitéz ott akkor elvesze,
Az fűmarsalknak ezt mívelé hite,
Holott jól láták, vár elromlott szinte,
Meg nem tarthatja akkor soha senki.

Ím, köztök azért nehányt megnevezek,
Főemberek, kik akkoron veszének,
És az helben jól vitézkedének,
Halállal, rabságval, sebbel fizetének.

Itt fűkapitány gróf Insulan vesze,
Véle Friderieh Herbmestein ott vesze,
Maximilian Heisenstein es vesze,
Constantinus gróf Liechtenstein es vesze.

Alexandrinus Siffer ötöd vesze,
Albert Czernemi az hatodik vesze,
András Malines, az félkezű vesze,
Hans Esser, nyolcad, megölék, ott vesze.

Bársonyruhában ezek mind valának,
Mind úrfi módra öltözve valának,
Kin törökök is ugyan csudálának,
Jancsár agához sátorban hozatának.

Az több németnek nevét meg nem írom,
Ha nem ismered, mi haszna, jól tudom,
De hova lettek, azt alább megmondom,
Már magyarokat majd előszámlálom.

Nehéz sebekben foglyá esett vala
Ott az Wathay Ferenc, veszett vala,
Fűkapitánynak ki vicéje vala,
És magyaroknak fűhadnagyok vala.

Ismég Illay András, győri, vesze,
Az fokon szegényt megölék, ott vesze,
Horváth György, ismég Szily Gergel vesze,
Keneseyvel ez öt hadnagy vesze.

Rétre mind hajdú hadnagy szökött vala,
Földváry Vince csak megmaradt vala,
Szabó Máté is sáncban veszett vala,
Horvát István s Prithi ott benn vesztek vala.

Több katona is, ki benn maradt, vesze,
Szegény Kovács György ember módra vesze,
Hadnagya mellett végig lén, s ott vesze,
Szegíny Kis Teke János is ott vesze.

Harmadik Bothos Miklós ott benn vesze,
Vithai Márton s Balog Gergel vesze,
Safarit Mihók, Szilágy Istók vesze,
Meggyesi János és Amburus vesze.

Az Sebeházy Ferkó, szegíny, vesze,
Wathay szolgája ura mellett vesze,
Tisztességesen ez mindenek vesze,
De többi nádban s ki hova szélede.

Sőt nádra bennek kik szöktek, megmondok:
Török Boldizsár első lén közöttök,
Szegíny nagy lábú Horvát Péter másik,
Lengyel és Csuti – két Bálint – negyedik.

Szabó Mihál és Kovács Balázs vala,
Terkentzi Jakab, Szily János vala,
Eörsi Tamás és Balka János vala,
Három trombitás: Pál, Ferenc, Mátyás vala.

Ott az Tatay Benedek ment vala,
Tatay Péterrel rétben szöktek vala,
Nagy Benedek és többek lettek vala,
Ily kisebbségben ezek estek vala.

Mind így veszének több vitézlő népek,
Oly puszta helben kik emberkedének,
Csuda sőt inkább, azmit mívelének,
Hogy egy hétig is benne lehetének.

Országul magyarok kell vala támadni,
Ily jeles helért mindnyájan indulni,
Az más szájával nem kell vala enni,
Ily szép hazánkért fáradságot nézni.

Régen idején s mindjárt épéteni,
Tavasszal, böjtben es, hozzákezdeni,
Magunk körmének kell vala itt kopni,
Úgy árnyékában kedvesen nyugodni.

Vaj, de heában, mert nincs fejedelmünk,
Mint farkas erdőt, néz mindjárt fél szemönk,
Egy rossz polgárért nemesül kiáltunk,
Csak az törvényre s nagy pörre jók vagyunk.

Sőt, ha odaléssz magad s mind jobbágyod,
Az dekrétomot miért osztán hordozod,
Bécs felé inkább jobb egy kappant hoznod,
Mert az vargával nehéz ott pörlenöd.

Azt tartom, nincsen sohon végek között,
El Tömösvártúl Kanizsáig sohol,
Mely várbúl csata járhatna bátrabbul,
Messzebb és alább, mint ez Fejérvárbúl.

Gondold, az Buda, Koppány, Simontornya,
Egész Somogyság, Pécs és az Baranya,
Száváig alá, Szerém tartománya,
Ez helbűl eddig mihez juttak volna.

Oda föl meg úgy mind Sopronig volna,
Az ótalomság mennyire szolgálna,
Bakonyság tája eddig épült volna,
Ha gondot akkor rá viseltönk volna.

Sőt kapitányok de mint jártak vala,
Budára basa őket küldte vala,
Vácban bocsátja, azt hazudta vala,
Wathay s Kovács György is köztök vala.

Bérakák őket de egy éjjel hajókban,
Az Dunán küldék Landorfejérvárban,
Onnand meg alább Konstantinápolyban,
Ez mai nap is vadnak nagy rabságban.

Az több németben, mondják, egy keveset
Hogy imitt-amott, rosszat, kit föllöltek,
Propter videte, hogy eleresztettek,
Hogy födezhessék inkább hitlenségek.

Nézd de Istennek itt ő csuda dolgát,
Miként mutatja níha önnönmagát,
Hogy ismertesse inkább nagy jó voltát,
Az bűnért ismég nagy hosszúállását.

Az Fejérvárral Isten csak próbála,
Háláadó voltunk hogyha megláthatja,
Több hazánkat is ígyen megadhatja
Országunkval, s mind megszabadéthatja.

Tűlünk de láta hálaadatlanságot,
Tetétűl talpig utálatosságot,
Gyorson s még hozzánk mutata haragot,
Törőknek ismég adá Fejérvárat.

Te, de oh, Isten, már bennünk meddig versz,
Mert bűnünk szerént es ha nekünk fizetsz,
Egy lábig hát úgy minket mind elveszthetsz,
Kegyelmességvel ha elöl nem veszesz.

Inkább de tekéntsd irgalmasságodat,
Az Jésus Christust, az te szent fiadat,
Ne nézd, Úristen, mi gonoszságinkat,
Benned bízókért add meg országunkat.

Itt, vitézlő nép, neked én azt mondom,
Vagy kapitány vagy, vagy ki vagy, kiáltom:
Fejérváriakon mindentek tanuljon,
Az török hiti tiktek meg ne csaljon.

Azféle példád, jóllehet, elég van,
De ha Istentől ez hivatalod van,
Azt míveld, azmi tisztességedre van,
Ne szánd halálod, mert, higgyed, jódra van.

Bátor de mondom: azután meghalnál,
Hogyha lehetne, örömest kimúlnál,
Rabságval, búval együtt te nem járnál,
Maradékodnak jó hírt, nevet hadnál.

Aztot de inkább ti cselekedjétek,
Jó vitézeket hozzátok gyűjtsétek,
Szegény rabokat megszabadétsátok,
Hogy tisztességet kikvel vallhassatok.

No, szent hozzátok, és megbocsássatok,
És ha nevemet ti tudakozzátok,
Száztizenharmad verset ha olvastok,
Csak haszna legyen, ott megtaláljátok.

Ezörhatszázban s három esztendőben,
Az tengör mellett ezt írák versekben,
Egy katona rab szomorú kedvében,
Ki Fejérvárért most is van nagy nyűgben,
Szent Isten, ne hadd szegényt ottveszésben.

Finis

Forrás: facsimile