Az olvasó barátinak köszönetit ajánlja
Mivel az hatalmas Isten az ő bölcs tanácsábúl és kegyes akaratjábúl úgy végezte (az egész Szentírásbúl megtetszvén), hogy ez földi életben az ő hívei nyomorúság és háborúságszenvedés nekül ne legyenek, tudniillik az végre, hogy megismerjék ez világnak híttságát, mulandóságát és minden hamisságát, és azt megutálván, s magokat ártatlannak ne alítván, alázatosságot tanuljanak, és csak az felséges Istenhöz kívánkozhassanak, azmint Jeremiásnál, 30. részében mond az Isten: „Megnyomorgatlak én – úgymond – tégedet az én ítéletemben, hogy ne láttassál ártatlannak lenni.” És ugyanazont bizonyétván, Esdrasnak is egy várast mutattat az Uriel angyal által, amely minden gyönyörűséggel jóllehet teljes vala, de annak útját kétfelől nagy tűz és víz állotta vala, és valaki abban akara menni, szükség, hogy azvagy tűztűl, azvagy víztűl háborúsága legyen, azaz ha különben nem is, de az híveknek halálok óráján is nyomorúságot köllessék szenvedniek. Mert az Istennek országa nem ez világbúl való, és azt – Christus mondása szerint – sok háborúság által kölletik elvenni.
És azonképpen akarja azt is Szent Fölsége, hogy azon nyomorúság által megpróbáltassanak hívei, azmint az Tóbiásnak mondá az angyal: „Noha – úgymond – látta az Isten a te alamizsnálkodásodat és hű voltodat, de szükség vala, hogy próba szálljon tégedet.” És mint az Szent Jóbot, Józsefet és többeket sokakat akara, hogy megpróbáltassanak, azmely próbák által az Isten szokta az ő híveiben az hütöt nevelni és erőséteni, mely próbálás nekül semmi, de az nyomorúságnak próbái- és késértetiben inkább megerősödvén, sokkal tökéletesb és tisztább leszen bennünk, mint az arany az ötvös tüzében szokott jobban megtisztulni. Kirűl Szent Péter is azt írja, mondván: „Az fazokasnak edényét az égő kemence próbálja meg, és az híveket az késértetnek nyomorgása próbálja meg.”
Azmelyekben azért én is megbizonyosodván, vallom és tudom bizonnyal, hogy az én kemény és keserves, nyomorult rabságom is nemcsak valami történetből legyen rajtam, hanem először kiváltképpen az én sok undok bűneim azt érdemlették légyen. Másodszor akarja azt is az kegyelmes Istenöm, hogy az én bűneimben el ne veszvén az én kicsin és füstölgő hitecském is, bennem gyarapodjék és öregbödjék, sőt engem is próbálván az kegyes Atyjának módja szerént, nem akarja tőle eltávoztomat és vesztemet, hanem hogy őtet megismervén, az örök életre megtartassam, kiért neki háláadó örökké akarok lennöm, mert bizonyára megismervén magamban, az Szent Ágostonnal azt mondom én is, hogy az Istenömet itt találtam meg. Ki így szól: „Még az rabság is – úgymond – az köröszténeknek nem árt, mert ott az ő Istenöket találják meg.” Azmelyekbűl hiszem is bizonnyal az én Teremtő Istenömet, hogy az ő szent fiáért, az én megváltó Jésus Kristusomért, azkinek zászlója alá adtam magamat az körösztségnek idején és azmelyben Szent Fölségének csak kedve tölt, hogy alkolmatos időben megszabadét és megvigasztal az Tóbiás mondása szerént. „Mert – úgymond – az könnyhullás és siralom után örömet öntez.”
Bízott barátom, annak okáért, olvasó, ne véld, hogy én is ez könyben levő énekeket nehány históriákkal az végre egybenszerezgettem és írogattam, hogy én azokbúl valami ez világi dicsőségre való hírt avagy nevet keresnék, holott magam vallom, hogy az én elmémnek tudatlan volta miatt és gyarló egybenkomponálásokért nem méltó talánd csak egy ritmus is dicséretre; de mivelhogy a nyomorúságban kivántképpen az imádság és békességtűrés kívántatik, az Szent Jakab mondása szerént: „Boldog – úgymond – az, azki az nyomorúságnak késértetit békével szenvedi, mert mikoron megpróbáltatik, elveszi az örök életnek koronáját, melyet ígért az Isten az ő híveinek.” És hogy az én Istenömnek én is reám bocsáttatott erős próbáját ellene való zúgolódás nekül elszenvedhessem, és hitván gondolataimmal az én Uramnak haragját inkább fejemre ne ingereljem, és ez ily írásimmal, egyéb képeknek pepecselísivel azén szívemnek bánatját könnyebbétsem, és vele az időt múlassam. Reménlvén és hívén teljes bizodalommal, hogy az én Istenöm azonközben, mint az Manassessen, énrajtam is könyörül, és az tömlöc fenekérűl megszabadét. Azvagy ha a szent Istenségének akaratja, hogy itt vegye el az én szegín lölkömet, azval is szabad, mert az ő szent ujjai formáltanak engem és ő sárja és edénye vagyok, csak Szentlölkét ne vegye el az én utolsó órámkoron, kit nem hiszik soha cselekedni, mivel nem akarja senki veszedelmét.
Így megértvén azért okát ez könyben levő írócskálásimnak, kérek minden barátomat, hogy rágalmazóval, ha lehet, ne illessen. Hanem sőt inkább könyörögjön a Világosságnak Atyjának, hogy megoltalmazza ily kemén és erős haragjátúl, azmint engemet, és nagyobb késértetet rá ne bocsásson, csak azkit elszenvedhet. Mely fölséges, benne bízókat soha nem hagyó Istennek legyen örök dicsőség és tisztesség! Ámen.
Írtam az fölyöl meg[írt] fekete toronban való nyomorult rabságomban,
Böjtelő hóban, 1605. esztendőben.
Kegyelmednek barátja
|
