XI. ének

Nótája: Ásiának földe etc.

Föld, hogy tűrhedd, nem rész, s tengör, nem könyörülsz szegény gályás rabokon,
Nyughatatlanságokon, szörnyű munkájokon s iszonyú nagy kínjokon,
Holott egy kis széltűl, tenger, te azontúl hánykódol nagy habokon.

Réves tengörparti s környül szép hegyei, ezt kik gyakran látjátok,
Ha adatott volna, néktek méltó volna őket oltalmaznotok,
Mert hitlen pogányok, kiknek nincs Istenök, nem könyörülnek rajtok.

Azt ti oroszlánok, medvék s vad sárkányok, vajon elbírnátok-e?
Mit két kis cipóval s, ezek, kevés vízzel; úgy dolgozhatnátok-e?
Sőt ti kövér lovak s más munkás állatok, nemde meghalnátok-e?

Nám, mert ha rajtatok szántnak, munkálódnak, ismét szabad bocsátnak,
Jó fűvel tartonak, zöld gyöpön nyugotnak, s úgy dologra hajtonak,
De ezek, szegények, el nem bocsáttatnak, csak gályán nyomorognak.

Cani mind csak nevek, gyakran van ütések és padon heverések,
Éj-nap mind ottlétek, ott van ő evések, fáradság-feküvések,
Egy lánc fél lábokon, kezök evezőkön, hajóhoz szegezések.

Igen gyakran hágnak, lépéseket váltnak, de ismég hátraesnek,
Csak az lévén kínjok, nincsem sem szakállok, hajok, kopasz az fejek,
Nem tudod, ha vén-e, ifjú, mi idős-e, mezételen eveznek.

Siralmas órára s nagy nyomorúságra,  anyák, ti mindazokat
Szültétek volt; s nem volt szegényeknek hasznos szopni ti tejeteket,
De inkább jajszóval s akkor siralommal temtétök volna el őket.

Viszont kik szárazon, föld, az te hátadon kínlódnak, nem látod-e?
Fogatlan fűrészvel piros márványkövet metélnek, nem hallod-e?
Temérdek rudakon, vállon undok követ emelnek, nem szánod-e?

Azoknak sincs hideg, innep és sem meleg, mind egyaránt dolgoznak,
Verés, szitok rajtok, füstös az ruhájok, nyugodniok sem hagynak,
Vagy meszet kevernek, vagy követ tekernek, ezek is úgy kínlódnak.

Tengör, nem szánod te, s föld, kegyetlen vagy te, nincs nálatok barátság,
Látom,  hogy heában szóm pirongatásban van, mert nem fog panaszság,
De azki titeket teremtett, s mind őket megszánja majd hamarság.

Háláadatlanok ti, s látom, hogy vadtok mind ti, de az fölséges Atya
Őket el nem hagyja, s majd megszabadétja, mostan noha probálja,
És ők megsegétvén, bűnösökért jővén, mert bocsáttatott Fia.

Azért körösztyének, oh,  ti szegény rabok, bízzatok csak Istenben,
Nékin könyörögvén, segétségül kérvén, legyetek igaz hitben,
Megsegét bizonnyal, s meglát szabadságval, legyönk jó reménységben.

Jesus Christus urunk, tudjátok, hogy értünk volt sok nyomorúságban,
Isten és úr lévén, sok szidalmat vévén, adta magát halálban,
Azért békességben, legyünk csak tűrésben: megsegét, mert van útban.

Inkább, ti magyarok, s szabadon kik vattok, van-e néktek Istentök?
Kiknek jóbarátja, társa vagy szolgája így kínlódik, értitök,
És módotok lévén szabadétásokban, hogy meg nem segétitök?

Írám kétnyolcszázban és négy esztendőben, az Fekete Toronyban,
Holott húsvét napján sok rabokat látván kínlódni öt gályákban,
Rajtok szánakodván, szívemben siratván, éneklém az órában,
Félek, nem sokáig; én is hamarnapig leszek társaságokban.

Forrás: facsimile