XIX. ének

Notája: Mast ada virágom etc.

Széles ez föld hátán vitézek kik vattok,
És köröszténséget környülforogjátok,
Határban végeket s mind, azkik lakjátok,
Köszöntve éntűlem fejenként mind vattok.

Egyig benneteket az Isten áldjon meg,
S minden utatokban es szerencséltessen meg,
Vagy lovon, vagy gyalog lesztek es, tartson meg,
Általatok pogánt, kéröm, hogy rontsa meg.

Mert világi rendet az ti hivataltok,
Mindent meghaladott az ti tudomántok,
Holott tisztességért van csak szolgálattok,
Szent hitért s Istenért vagyon fáradságtok.

Éltetök szerencsén es ti hordozzátok,
Ha helbűl kimentek, ottan nem tudjátok,
Mint lesz megtértetek, nem gondolhatjátok,
És csak fejeteket Istenre bízzátok.

Regvelig éltetök ha lesz, nem tudjátok,
Reggeltűl estvéig kétségben várjátok,
És ha ellenségvel vagyon viadaltok,
Csak az Jesus Christust akkor kiáltjátok.

Nem jut eszetekben akkoron ez világ,
Mikor vagdalkoztok, sem pénz, sem gazdagság,
Mind feledve vagyon feleség, barátság,
Csak van eszetekben Isten és mennyország.

Csak jóakaratbúl eztet mívelitek,
Az jó tisztességért halált nem félitek,
Hanem jó hirt, nevet ebben keresitek,
És hogy fizetéstek kevés, nem nézitek.

Ily kenyérkereset azért hol van, s lehet,
Ki az, ki ez ellen énnekem felelhet,
Vagy főbb böcsületet másokra téréthet?
Nincs senki: böcsület hát rajtatok lehet.

Sőt virágtoknak is, kivel virágoztok,
Nincsen sohon mása, kivel illatoztok,
S minden böcsületet es felyülhaladtok,
Kirűl azon virág néktek bizonyságtok.

Holott az a virág másutt mert nem teröm,
És senki kertében maradást nem teszön,
Hanem vitéz kertben csak lakása leszön,
És szép piros vértűl nevelkedést veszön.

Természeti penig miként nevelkedik,
Csuda s nem heában hát hogy böcsültetik,
Mert szép fejér levén, piros leve ötlik,
Szakadozott testtel és sebekvel hízik.

És ki ez virágot köztetök óhajtja,
Halállal, rabságval ha el nem hullatja,
Nézd, mely tisztességvel osztán hordozhatja,
Magát szép voltával es vigasztalhatja.

Jó szaga is annak nagyhamar mind elhat,
Sok földet, sok embert széjjel illatoztat,
Még az árnyéka is sokat ótalmazhat,
Sok jámbor gyermeket utána nyugéthat.

Már minden bár lássa, ki magát böcsüli,
Hogyha böcsülettel vitézeket éri,
Noha minden embert szökség megböcsülni,
S hivataljok szerént tisztességet tenni.

Vitézek, titeket ez paraszt versekvel
Egy társatok köszönt igen nagy jó szívvel,
Ki vala nemrégen köztetek jó névvel,
Most penig rakodott rabságnak terhével.

Kegyelmes Úristen, fölségedet kérőm,
Hogy vitézlő rendet lássa gyakran öröm,
És szerencséjekben ne legyen sérelöm,
És így ez éneket ezzel bépöcsétlöm:
Wathay vagyok, ki ezeket éneklöm.

Forrás: facsimile