XVIII: ének

Oh, ti keserves özvegyek, árvák, de mit siránkoztok?
 Hol vagyon néktek az ti Istentök, mire siránkoztok?

 Szegények, talánd már azt tudjátok, az Isten elhagyott,
 Hogy uratoktul most egy kevéssé tiktek elválasztott.

 Vagy némelitek azon bánkódik, hogy uratok megholt,
 És már nem lészen olyan gyámoltok soha, mint előbb volt?

Él még az Isten az magas mennyben, ki néz tireátok,
És mint régenten, ollyan gondja van mostan is reátok.

Gyámolt rendele, nám, az Úristen régen özvegyeknek,
Mikor Szent Ellyés Cedron pataknál ülne, monda ennek:

Íme, egy özvegy igen nyomorog Sarepta várasban,
Már kicsiny liszti, kicsiny olaja vagyon csak házában.

 Ennek olaját s lisztit bévétsd meg, tartsd el az drágában,
Mind kisfiával viseld jó gondját, ne jusson halálban.

 Kele föl mindjárt onnant Szent Ellyés, indula varasban,
 Hát  ott egy asszony fácskát szedeget, vagyon nagy bánatban.

Nékin megmondá ottan Szent Ellyés, hogy ne féljen semmit,
Hammas pogácsát süssön csak nékin, ne kémélje lisztit.

Éhség az földön jóllehet vala, asszony szótfogada,
Forgat kapván, szegény Ellyésnek ottan enni ada.

Kiért Szent Ellyés lisztit, olaját nekin megbévété,
Sőt megholt fiát osztán asszonynak megelevenété.

Azért Istennek ily gondja vagyon szegény özvegyekre,
Csak tinektek is gondotok legyen az szűkölködőkre.

Reátok teként, s előbbinél még jobb urat adhat,
A zért az Istent csak szolgáljátok: még megvigasztalhat.

Úgy viseljétek de sőt ezközben ti életeteket,
Fekete ruha ne mocskosuljon, én kérlek titeket.

Azképpen ti is, árvakenyeret kik, szegények, esztek,
Kiknek uratok rabságban vagyon, ne féljtek semmit.

Kiknek halálok jóllehet bátor akkoron lett volna,
Mikor szegények rabságban estek, ne kínlódtak volna.

No, vagy, szegények, ti temettétek volna őket bár el,
Eddig az Isten előlvett volna más kegyelmességvel.

Azt hiszem,  ők is ma meghalnának, ha meghalhatnának,
Ha eleikben halál kerülne, véle indulnának.

Keserves kíntul,  vastul, tömlöctül ők szabadulnának,
Sem érettetek nem fájna szívek, Istennél laknának.

Úgy kell de lenni, mint az Jóisten rendölt mindeneket,
Isten nevére s tisztességére mert adta ezeket.

Azvagy ki tudja, kiknek vétkekért ezt fejekre adta,
Talánd hütökben őket próbálja, csak Isten azt tudja.

Ti mindazáltal az nagy Istennek csak könyörögjetek,
Mindenkoron és őbenne bízván, megsegét bennetek.

Hogy mikor ingyen már sem vélnétek, uratok honnteröm,
Megszabadétván az Isten őket, lesz tinéktek öröm.

Az József kútban és mind  tömlöcben, lám, tartatott vala,
Jónást is cethal tengör fenekén el-benyelte vala.

Ifjakat tűzben, vaskemencében az Isten megtartá,
Szent Pétert meg úgy, az angyal által tömlöcbűl kihozá.

Így cselekeszik most is az Isten, csak őbenne bízzatok,
Alázatosan, tökéletesen ti imádkozzatok.

Igen ezközben az szegényeknek es adakozzatok,
Isten igéjét ti hallgassátok, csak hálát adjatok.

Immár az Isten legyen véletek, és vigasztaljon meg,
Azkiket vártok, nagy szerelmesen, hamar jöjjenek meg. Ámen.

Isten megrontsa, verje, böntesse, és  rabságra vesse,
Ki háborgatna özvegyet, árvát, kárhozatban ejtse.

Forrás: facsimile