Ötödik

Nótája: Szánja az Úristen híveinek…

Fordétsd már, Istenem, szent szömeidet reám,
Kérlek, elégeld meg nyomorgásim, s tér hozzám,
Tagaim fájdalmán és lölköm siralmán, könyörülj óhajtásán!

Reám mert szállanak te nagy erős ostorid,
Méltó bűneimért, és nagy kemény haragid,
Nagy nehéz vasakban, rút, sötét tömlöcben vetének igazságid.

Akaratod kűvöl semmi nem történhetik,
Verebek közül is csak egy el nem eshetik,
Sőt te híveidnek még hajok szálok is nálad száman tartatik.

Naggyal mert magasbak egeknél <gond> bölcsességid,
Az nagy mélységet is általhatják hatalmid,
Széles ez világot az benne valókkal jól látják szent szömeid.

Csudán az egeket az vizekre fondálád,
Az temérdek földet az mélységre alkuttad,
Kiknek kűlábait és erős oszlopit csak egy szóddal csinálád.

Ím, kútfejeknek is ereit te hordozod,
Az magas hegyekben kűsziklák közt jártatod,
Az nagy széles tengört, benne sok csudákval, egyedül csak te bírod.

Senki nincsen, neked ki tanácsot adhasson,
Sem akaratodnak ki ellene állhasson,
Sőt inkább micsoda az emberi állat, jobb, <bizon> hogy csak <halgasson> fejet hajtson.

Csak egy punktnit, semmit nem mívelsz te ok nékül,
Az én rabságom is, vallom, van fölségedtűl,
Én sok bűneimért kit méltán rám adtál, ne vesznék el lölköstűl.

Uram, Uram, azért szent seregeknek Ura,
Tebenned bízóknak kegyes, irgalmas atyja,
Tekénts reám mégis, mert keserűségnek, ládd, vagyok nyomorult fia.

Siralmas lélekvel könyörgök fölségednek,
Elégeld meg, kérlek, kínvallását testemnek,
Ne nézd bűneimet, holott ifjúságom adtam volt én ördögnek.

Vallom, bűnösb senki nincs világon nálamnál,
Nagyobb terhet ez föld nem visel rútságimnál,
De hogy irgalmas vagy, azért benned bízom, tudván, nincs jobb náladnál.

Azt is most sőt értem, hogy kedvedben bevettél,
Mert nagy bűneim<mel>ben elvesznöm nem engedtél,
Háláadó szolgád kiért örökké leszök, hogy itt engem megvertél.

Tudván azért immár, értem akaratodat,
S engesztelnöm mivel kellnék nagy haragodat,
De látod, nincs módom, sőt könyörgésömmel <busétom fölségedet> bántom uraságodat.

Holott az kUldusnál sokkal nyomorultb vagyok,
Mert napvilágban is ritkán én részes vagyok,
Tengert az egeknél hamarébb meglátom, minEmő helen vagyok.

Alamizsnáimmal szegényt nem segéthetöm,
Ha neköm is más ad, mert akkor csak ehetöm,
Bútúl és bánattul, sok gondolkodástul elfáradt minden testem.

Jussak hát eszedben, és immár szabadéts meg,
Hogy hütöm gyümölcsét néked mutathassam meg,
Bárha nem szolgállak téged, nem dicsérlek, ennél is jobban verj meg.

No, azért magamat immár én reád hattam,
Mint megkötözött juh, s nyögve megszomorodtam,
Mint erős kűszálhoz, te ígéretödhöz, Uram, úgy támaszkodtam.

Isten vagy te, s tudom igaz, szent ígéreted,
Soha nem változik az te szent feleleted,
Melyhöz támaszkodván, eleitűl fogva szabadultak híveid.

Oroszlánok közül és égő kemencébűl,
Erős tömlöcökbűl s hamis bírák kezekbűl,
Benned bízóidat és sok fegyver közül szabadétád, veszélytűl.

Summa szerént azaz, soha senkit nem hadtál,
Azkik benned bíznak; most is hát kiket hadnál?
Én is azért hiszem bizonnyal meghallgatsz, laknom hadsz én házamnál.

Én nagy reménységgel azért immár megnyugszom,
Keserves rabságbúl szabadságomat várom,
Mind az velem levő nyomorult rabokval, melyet, hiszem, meglátom.

Tizenhatszáz és 4 esztendőben ezt írám,
Hogy szabadulásom az Úristenre hagyám,
Keserves nótával egy magas toronyban, tenger mellett dúdolám.

Finis

Forrás: facsimile
< > között az áthúzott szövegrészek. A javítások jellege azt mutatja, hogy Wathyay a vers letisztázása során is javított még a szövegen.