Kezdőlap | Tartalomjegyzék | Zrinyi Miklós |  

Arianna sírása

\n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n \n
                        1.
Adria tengernek fönnforgó habjai
Vajjon oly nagyok-é, mint szemem árjai,
Vajjon oly nagyok-é Mongybél lángjai,
Mint égő szüvemnek lángos hatalmai?
                        2.
Én éjjel, én nappal keserven ohajtok,
Miként fülemile vér s tajtékot hányok;
De nagy nyavalyámbul gyógyulni nem tudok,
Sőt sebben, sőt kínban újulton újulok.
                        3.
Nagy sebet mert csinált Cupido szüvemben,
Kinek orvossága nincs dictamus fűben,
Mint egek forognak örök környületben:
Úgy búm, úgy bánatom forog örökségben.
                        4.
Én Márst éneklek haragos fegyverrel,
Kínzó szerelmemet hogy felejtsem evvel,
Másfelöl kis isten megkerül fegyverrel,
Harcol, vagdalkozik lángozó szüvemmel;
                        5.
Két nagy harcban meggyőzött immár engemet,
És midőn sokáig hurcolna engemet,
Illyen nehéz okkal nékem kegyelmezet:
Hogy irjam Teseus nagy hitetlenségét.
                        6.
Bizony nagy büntetés, mert én inkáb írnám,
Miképpen árult-el engem szép Violám,
Mennyi sok ohajtást érette heában
Sűrű fölyhők közzé szélnek bocsátottam.
                        7.
Mennyiszer könyvemmel ezt az sebes Drávát
Árasztottam, s neveltem haragos árját,
Most is könyveimtül forgó örvényt forgat,
És maga magában neveli haragját,
                        8.
És ezt mind érette, és mind csak heában,
Heában fáradtam magas Parnassusban,
S ozt érte fejemet ágoztam laurusban;
De szelet fogtam, pénzt gyűjtöttem álmomban.
                        9.
Ah háládatlan! és nem hajt meg én kínom,
Kiben éijel-nappal úntalan kínlódom,
Nem hajt meg szép versem, s utánnad járásom,
Egő tüzem, árvízem, sok sóhajtásom.
                        10.
Halljad meg most Téseus hitetlenségét,
És annak magadra vegyed értelmét,
Halljad Ariannának siralmas versét,
S nagyobnak véljed háládatlan éltedet.
                        11.
Tebrus vize mentiben szép Ariánna,
Nyugszik vala kegyessen felvont sátorba,
Mert Cupido örömöt mutat álmába,
Azt tudja hogy Teseus fekszik ágyába.
                        12.
De fülemülének ékes szóllásával
Felzöndült elméje igen gyorsasággal,
Felnyitja szép szemét, látja hogy szép hajnal
Röpdözve elöljün harmatos szárnyával.
                        13.
Ölelni kivánván Teseus életét,
Gyöngén tapogatva viszi ágyba kezét;
De semmit nem talál csak az üres helyét,
Meghidegült ágyát és hitetlen jelét.
                        14.
Akkor mintha mennykű szörnyű szelletivel
Esztelenítette volna keménységgel,
Sokáig nem szóllal, mert szava elmével
Maga jüvendőjére röpült vala el;
                        15.
Mindazáltal azonnal elméje megtér,
Mihent az szüvérül eloszlék fojtó vér,
Ő mesztelenen is sátorbul futni mér,
Körül-körül keresi és ismét betér;
                        16.
Üti fejér mellyét szaggatja szép haját,
Teseus Teseus nagy erővel kiált,
Kifut Tebrus partra, hon maga folyását
Tengerben adóul önti hamarságát.
                        17.
Ott széles tengeren szemét megforgatja,
Az partot üressen emberektül látja
És semminek másnak szavát nem halhatja,
Csak szép Alcionnak, mint társát siratja;
                        18.
Echo is bánattal szól Ariánnának,
Csinál öregbülést választtal bújának,
Mert ha ő panaszol szól az kűszikláknak,
Echo bús választtal nevet bánatjának.
                        19.
De ő az sötétben hajót messzi látja,
Dagadt vitorláit hogy könyű szél hajtja,
Teseus, Teseus ismétlen kiáltja,
Amaz űtet nem hallja, s nem is hallhatja:
                        20.
Int, és viszahíja gyönge kezeivel,
De az hajót viszi szél nagy sebességgel,
Arianna késéri végig szemeivel,
Míg hajó szeme előtt tengeren tűnt el.
                        21.
Akkor osztán szaggatja aranyos haját,
Körömzseli körmével kegyes orcáját,
Nem messzi megszemlélt egy magas kűsziklát,
Ráhág és tengernek így kezdi panaszát:
                        22.
Jaj szerencsétlen én, jaj én boldogtalan!
Mint csalám magamat Cupido hatalmán,
Kit Hesperus adott, Lucifer or módján
Ellopta, elragadta tűlem hamarján;
                        23.
De nem ragadt el senki, Teseus, téged,
Csak az te mondhatatlan hitetlenséged.
Hon esküdt szerelmed? Hon van igaz hited?
Talán vitorláddal szélnek eresztetted;
                        24.
Te hitetlenséged viszen oly hirtelen,
És nem ez gyönge szél, ki röpül tengeren,
Eredj, eredj Teseus, eredj hitetlen,
Az én lelkemet is viszed te fenyődben:
                        25.
De ha hajód lelkemet veled hordozza,
Miért halandóját magával nem húzza,
Nem oly nehéz, elhidd, ez az Arianna,
Hogy te hajód őtet is el nem bírhatná.
                        26.
Elmentél kegyetlen, elmentél, mint gyors szél,
És engem bús örökös gyászban kevertél,
Söt örök halálban engem eltemettél,
Hitrontó, engem vesztő keményebb ércnél;
                        27.
Bízol, országodban hogy mensz triumfussal,
Avval az kegyetlen holt Minotaurussal;
De ha ki fog kérdeni, győzted mi móddal,
Tagadsz-e? Ariánna okosságával.
                        28.
Micsodás látatja lesz vitézségednek,
Hogy aztot elhiggyék idegen emberek,
Nem tulajdonítja senki ezt kezednek,
Hanem Ariánna esztelen szüvének;
                        29.
Ki fogia mondani, hogy Labirintusbul,
Az magad eszével kijüttél halálbul,
Sok száz mind okossabb, mind vitézzebb abbul
Ki nem tudot jünni csalárdos fogságbul.
                        30.
Ah! mert Ariánna adá ezt tenéked,
Az ő cérnájával magadat vezetted,
Ihon mint fizet most nagy hitetlenséged,
Prédául vad helynek hagyál és tengernek.
                        31.
Miért nékem nem hadsz cérnát és tanácsot,
Ki után láthassam egyszer ez világot,
Ah, miért nem csaptad nyakamban az kardot,
Csináltad volna meg előbb az koporsót:
                        32.
De több triumfust is számlálnál házodban,
Ha az Ariánnát elvinnéd hajódban,
Osztán ott hirdetnéd széllel országodban,
Egy leánzót megcsalál hamisságodban;
                        33.
De nézd meg, kitül futsz és ki előtt szaladsz,
Nézd meg, hitetlenséged miát mit csinálsz!
Ki néked életet, annak te halált adsz,
Én Labirintusbul, te nagy fogságban hadsz:
                        34.
Eredj, eredj hitetlen szelek szárnyával,
Istennek haragja nagyobb hamarsággal
Elsiet utánad, és eljün károddal,
Mert nevekre esküdtél nagy hazusággal:
                        35.
De talán azt tudod, istenek megholtak,
Mellyek Enceladust kűvel burították,
Prometeust kányákkal elszaggattatták,
Azkik Salmon királyt föld alá rontották?
                        36.
Vagy kik Atlást fordíták nagy kűsziklára,
Licaont rút vadra, Acteont szarvasra,
Atreust, Terodatmant merges sárkányra
Hecubát ebbé, Scillát ugató habra.
                        37.
Sem siet, sem késik haragja Istennek,
Mert örvényes habbá teheti könyvemet,
Szélvésszé fordítja sóhajtó kedvemet,
Én bánatimmal elburítnak tégedet.