Zrinyi Miklós (1620-1664)

1620. május 1-jén születik Csáktornyán. Szüleit korán elveszti. Neveltetésére a király öttagú gyámtanácsot nevez ki, a legfontosabb ügyekben a döntés Pázmány Péter esztergomi érsek kezében van. Két évvel fiatalabb öccsével, Péterrel együtt a gráci jezsuita gimnáziumban tanulnak. Középfokú tanulmányaik lezárásaként a testvérek 1536–37-ben nyolchónapos itáliai utazáson vettek részt. Hazatérve Miklós átvette birtokainak kormányzását és berendezkedett csáktornyai várában. A kezdetektől fogva harcban áll a hódoltsági területekről a birtokaira be-becsapó török portyázókkal. 1645-ben részt vesz egy svédek elleni hadjáratban, a következő év februárjában feleségül veszi Draskovich Mária Euzsébiát. 1647-ben kinevezték horvátországi bánná, ezentúl az ő feladata az egész délvidék katonai védelmének megszervezése. 1655-ben a törökellenes háborút követelő politikai párt jelöltjeként sikertelenül próbálja megszerezni a nádori címet. Folyamatosak a nézeteltérései az udvarral engedély nélkül indított török elleni akciói miatt. 1663-ban a meginduló török háborúban a magyarországi hadak vezetője, saját költségén felépíti Új-Zrinyivárat. 1664-ben katonai sikereinek híre egész Európát bejárja, az udvar azonban nem vállalja egy nagy háború kirobbanásának kockázatát, ezért 1664 augusztusában Vasváron nagy engedmények árán békét köt a törökkel. A végsőkig elkeseredett Zrinyi új politikai terveket kovácsol, azonban 1664. november 18-án Csáktornya közelében egy megsebesített vadkan megöli.

Két kép a költőről. Mindkettőt a magyar arisztokrácia portréistája, Elias Wiedemann készítette. Az elsőt 1647-ben, a másodikat 1652-ben. Figyelemre méltó a két portré jellegének különbözősége: a korábbi kép bizakodó ifjút, a későbbi kissé megtört, melankolikus arckifejezésű férfit ábrázol. A koncepció változása minden bizonnyal nem Zrinyi akarata ellenére történt. Bár a két képet csak öt év választja el, a költő életében jelentős változások történtek. 1650-ben meghalt az első felesége, 1651-ben kiadta a Syrena-kötetet, a következő évben újra megházasodott. Időközben elnyerte a horvát báni tisztséget is. Az első képen még a korábbi, Horatiustól vett, hetyke "Nemo me impune lacesset" (Senki nem bánthat megtorlatlanul) jelmondat olvasható. Valószínűleg a Syrena-kötet összeállítására készülődve választotta új "symbolum"-át: a "Sors bona nihil aliud"-ot. (Csak jószerencse, semmi más.)

     A Zrinyi család ősi horvát família. A XIV. század közepétől kezdték magukat egyik fontos birtokukról, Zrin váráról nevezni. (A nevet különböző nyelvi környezetben sokféleképpen írták: Zrinszki, Serin, Serini, Sdrin – maga a költő magyarul mindig a Zrini alakot használta. A tiszahátiasan hosszú í-s alakot Kazinczy Ferenc honosította meg.) A következő évszázadokban a család elmagyarosodott, az 1530-as években idősebb Zrinyi Miklós (a költő dédapja) a Muraközben és Szigetvár környékén jelentős birtokokat szerzett. A család tagjai hagyományosan a horvátországi bán címet viselték, a déli végek védelme, a török elleni harc hagyományaik meghatározó eleme volt. Zrinyi Miklós egy természetes módon sokkultúrájú, soknyelvű közegbe született bele, gyermekkorának nyelve egyként lehetett a horvát és a magyar. Mivel a család igen sok szállal kötődött Itáliához – a Zrinyiek velencei patríciusi ranggal is büszkélkedhettek –, természetes volt az olasz nyelv ismerete is. Az iskolában elsajátított latinnal, a társalgási nyelvként szereplő némettel és a végvidéki érintkezésekben hasznos törökkel együtt hat nyelv ismeretét vitte magával Csáktornyáról a gráci iskolába. A gimnáziumban a jezsuiták példás neveltetésben részesítették. Ez a tanintézet a Habsburg Birodalom előkelői elitképzőjének számított, ahol a szorosan vett tananyag mellett a diákok a dinasztiához és az egyházhoz való mindenekfeletti hűség eszméjét is alaposan megtanulták. A jezsuita gimnáziumok humanista jellegű képzést nyújtottak: a tanrendben nagy szerepet kapott a klasszikusok olvasása, a verstan és a retorikai gyakorlatok. Évente kétszer iskolai színjátékokat mutattak be. Ezek többnyire a Bibliából vett történetek voltak vagy valamely szent, történelmi személyiség tetteit állították színre. Az előadás latin nyelven folyt, a szerepeket a legkiválóbb diákok alakították. A 17 éves Miklós első irodalmi alkotása iskolai feladatként született: egy iskolai ünnepélyen Szent László királyt magasztaló latin nyelvű beszédet adott elő. Az akkori előkelő ifjak szokása szerint a Zrinyi-fiúk is nagyobb szabású európai körutazással zárták le tanulmányaikat. Részletes útvonalukat nem ismerjük, de minden bizonnyal megfordultak Itália több nevezetes városában, mindenekelőtt Rómában. A majd egy esztendő elteltével hazaérkező fiatalok számára az iskolapad már szűknek bizonyult. Alig várták, hogy a törvényes kort elérve saját lábukra állhassanak. Miklós és Péter megosztoztak a családi birtokokon. Miklósnak a magyarországi, Péternek a horvát területeken lévő Adria-melléki birtokok jutottak. A birtokmegosztás során felmerülő nézeteltérések még hosszú ideig terhelték kettejük viszonyát. (Jobbra a Zrinyiek címere. A vár mint címeralak jelentése egyértelmű. A baloldali mezőben található szárnyak jelentése azonban homályos. Egyesek Daedalus mesterséges szárnyait látták bennük, mások szerint: angyalszárnyak.)
     Az ifjú csáktornyai várúr sokat vendégeskedett a Batthyányiak körmendi udvarházában – Batthyány Ferencné Lobkowitz-Poppel Évát nevelőanyjaként tisztelte –, és valószínűleg az itt megforduló nemes hölgyek voltak korai költészetének múzsái. Legkorábbi ismert versein Balassi Bálint hatása érződik. Írt echós verset és a Szép magyar komédiát utánzó miniatűr pásztordrámát. Szerelmét, Draskovich Mária Euzsébiát Viola néven nevezte, önmagát pedig többnyire vadászjelmezben léptette fel a költemények képzeletbeli színpadán. Két Idilliuma már önállóbb alkotás, hangvételükön az olasz nyelvű barokk költészet élménye érződik. Az idilliumok valójában az antik ecloga műfajához állnak közel. A Dráva partján kesergő ifjú vadász (a költő hasonmása) szenvedélyes szerelmi szónoklatot intéz a pásztorlány mezébe öltöztetett Violához: „Oh te szép Viola, te két szemed mely szép, / Annyira kegyetlen hozzám, mint márvány kép, / Mast vigaszik minden az kikeleti nép, / Csak az én örömöm temiáttad nem ép.” Hosszas udvarlás, féltékenykedések és időleges elhidegülések után az udvarlás meghozta gyümölcsét, s 1645 tavaszán Zrinyi oltár elé vezethette Violát. Valószínűleg már a házasságkötés időszakában belekezdett nagyszabású epikus műve, a Szigeti veszedelem kidolgozásába. Bár a mű előszavában azt vallja, hogy „egy télben történt véghez vinnem munkámat”, valójában hosszabb időre lehetett szüksége az eposz megalkotásához. Ha elfogadjuk, hogy a kidolgozás legintenzívebb szakasza egyetlen nyugalmas téli negyedévre esett, akkor ez legvalószínűbben az 1657–58-as esztendő tele lehetett. A szöveget néhány év múlva újra elővette és előkészítette, hogy más verseivel kiegészítve nyomdába adja. A verseskönyv 1651-ben jelent meg Kosmerovi Máté bécsi könyvnyomtató műhelyében, és a rejtélyes Adriai tengernek sirenaia Groff Zrini Miklós címet viselte. A cím többrétű. A szirén lehet csábítóan éneklő mitológiai lény, így alkalmas rá, hogy a költő szimbóluma legyen. Rimay János is – egyebek mellett – ezzel a névvel tisztelte meg Balassit: „Vagy Syren, vagy Circe, vagy magyar Amphión.” Zrinyi egyik költői példaképe, a nápolyi Marino a Tirrén tenger szirénjének nevezte magát – tehát Zrinyi az Adriai tenger szirénje. A sziréna másik jelentése: harci kürt, riadó. Ez is ráillik a kötetre, hiszen az eposz, melyet a szerző a magyar nemességnek ajánlott, a török ellen mozgósító trombitaszó. Ezen túl a Siren a Zrinyiek olaszos Serin névalakjának anagrammája is. A címlapot díszítő metszeten maga a páncélba öltözött költő látható egy vitorlás hajó kormányánál. Büszkén tekint előre, nem törődve a hajó mellett felbukkanó két halfarkú nőalakkal (szirénnel?). A kép talán azt jelzi, hogy a szerzőt a szerelmi költészet nem tántoríthatja el a hősi epika világától.
     A kötet kiadatását egy szomorú esemény is sürgethette. 1650 végén meghalt Zrinyi felesége, a szerelmes énekek Violája. A kötetben helyet kapott néhány olyan vers is, amely áttételes módon Viola alakjának állított emléket. A verseskönyv felépítésében a költő a korabeli Vergilius-kiadásokat követte. Elöl áll a két Idillium (Vergiliusnál az eclogák), következik az eposz (Vergiliusnál az Aeneis), ezután jönnek az egyéb elegyes költemények: néhány zsenge, a siratóversek (Arianna sírása, Orpheus), a kötet hőseinek sírfeliratául szolgáló epigrammák, egy himnusz (A feszületre) és a költői hírnévvel büszkélkedő Peroratio (berekesztés). Legnagyobb súllyal a Szigeti veszedelem szerepel, mely a kötet anyagának kilencven százalékát képezi.
     Az olvasóhoz intézett előszó az eposzírással kapcsolatos elméleti kérdésekkel foglalkozik. Zrinyi vallja, hogy nem hivatása a poézis, „az kit írtam, múlatságért írtam, semmi jutalmot nem várok érette”. Öntudatosan vállalja a mű hibáit, hiszen még a napban és a holdban is találni „fogyatkozást”. Művét históriának nevezi ugyan (akár Tinódi), de hangsúlyozza, hogy a történeti tények puszta bemutatásán túl a költői hitelességre törekedett: „Fabulákkal kevertem az históriát.” Ezért van, hogy a történetírókkal ellentétben dédapja, a szigeti Zrinyi kezének tulajdonítja Szulimán halálát, hiszen a művészi kompozíció, a magasabb erkölcsi igazság ezt így diktálja. Az 1566-os török hadjárat eseményeinek és Szigetvár ostromának leírásához felhasználta az európai és a hazai történetírás eredményeit. A nevezetes várostrom és a szigeti Zrinyi alakja köré már korábban is jelentős magyar, latin és horvát nyelvű irodalmi feldolgozások szövődtek. 1582-ben a wittenbergi egyetemen tanuló magyarországi diákok latin verseskönyvet szenteltek a témának. Egy ismeretlen szerző magyar históriás éneket ír Szigetvár veszéséről, a horvát Brne Karnarutić (1520–1572) pedig Vazetje Szigeta grada (Sziget várának elfoglalása) címmel írt a XVI. század végén horvát nyelvű verses elbeszélést. A költő dédunoka mindezeket a műveket jól ismerte, és eredményeiket hasznosította saját művében.
     A Szigeti veszedelem az európai eposz Homérosztól kiinduló kétezer éves hagyományrendszerébe illeszkedik. Zrinyi közvetlen példaképe az olasz Torquato Tasso száz évvel korábbi keresztény hőseposza, a Megszabadított Jeruzsálem volt. Tasso a műfaj elméleti és gyakorlati megújítója, az antik mintát a keresztény eszme kifejeződésének szolgálatába állította. A barokk irodalomelméleti felfogás szerint az eposz a legmagasztosabb, legünnepélyesebb, legnemesebb irodalmi műfaj. Egy keresztény eposz középpontjában kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező hősnek kell állnia, aki tehetségéhez mérten nagyszabású tetteket hajt végre. Cselekménye olyan jelentős esemény legyen, mely egy nemzet vagy akár az egész keresztény világ sorsára hat. Az előadás tartalmazhat csodás elemeket, de egészében a hihetőség és a valószerűség határain belül kell maradnia. Zrinyi eposza mindezen feltételeknek megfelel. Megtaláljuk benne a hősi epika kötelező kellékeit. Az élén témamegjelölés és segítségkérés áll. Az antik múzsák helyett a fohászkodás Szűz Máriához szól: „Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat, / Az ki örökkén volt, s imádod fiadat / Úgy, mint Istenedet és nagy monárchádat; / Szentséges királyné, hívom irgalmadat! // Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt!” Megtörténik a keresztény és a pogány vitézek seregszemléje. Kialakul a két tábor hőseinek párhuzamos hierarchiája, a legkiválóbb magyar harcos Deli Vid, ellenfele a török tábor legjobbja, a tatár Delimán. A hősök jellemzésére hatalmas barokk hasonlatokat használ: „Mint az mérgös sárkány, közel látván prédát, / Készíti mérgös körmét s vérszopó torkát, / Döhösséggel éleséti horgas fogát, / Méregben úsz, méreggel felfújja magát: // Úgy Demirhám ballag s kegyetlenül hallgat.” Működteti a csodás gépezetet is, de csak a cselekményvezetés szempontjából kiemelkedő helyeken (Alektó fúria megszállja Szulimán szívét, Zrinyi imájára a feszület háromszor meghajlik, a pokolból megidézett pogány kísérteteket angyali légió űzi el). A mű alapeszméje a következő: Isten a magyarokra bűneik miatti büntetésül küldi a törököt. Egy maroknyi tiszta erkölcsiségű várvédő azonban élete feláldozásával megváltja a közösséget a további szenvedésektől. Zrinyi és a szigeti hősök kiomló vére megtisztítja a bűnökbe merült nemzetet és utat mutat a felemelkedésre. Az eposz tizenöt énekből áll, versszakainak száma 1566, ami egyben a szigeti várostrom évszáma is. A mű szerkezete a fokozás elvére épül: az egyes énekek során a várvédők erkölcsileg egyre inkább a nyomasztó túlerőben lévő ellenség fölébe emelkednek. A török táborban széthúzás lesz úrrá, egyre jobban rettegnek Zrinyitől és vitézeitől. A főcselekményt izgalmas epizódok színesítik, melyekben teret kap a szerelmi téma is (Delimán és Cumilla, Deli Vid és Borbála). A kalandos betéttörténetekben Zrinyi sokat merített világirodalmi példaképeitől. Az epizódok jelentős részét Vergilius, Tasso és mások eposzaiból ültette át. A barokk irodalomelmélet az ilyen átvételeket egyébként egyáltalán nem tiltotta, sőt a klasszikus szerzők imitálását, vagyis utánzását szinte kötelező érvénnyel írta elő.
     A kötet uralkodó strófaszerkezete a négysoros bokorrímes tizenkettes. A XVI. századi históriás énekek óta a magyar költészetben ez a verses epika szokásos formája. Zrinyi verselése, a kor poétikai normáihoz képest is: szabálytalan. Az ő tizenkettesei ugyanis nem felezők, vagyis a sormetszet nem mindig a hatodik szótag után következik (például „Igyenetlen erővel ráhajtá dárdát”). Statiszikailag a szabálytalan metszetű sorok elérik a 30%-ot. Gyakran alkalmaz soráthajlást, szokatlan mondatszerkezetet és megcserélt szórendet (például: „Jaj, török, néked, haragom vesszejének! / Te vagy, de eltörlek, ha ezek megtérnek”; „Német, mely tégedet az föld alatt kiván / Lenni, segítséget hoz kárával talán?”). Kedveli a Dunántúlon jellemző nyelvjárási alakokat (üdő, mast, fölyhő) és a ritka, erőteljes szavakat (leventa, lángos harap, megcsorbít).
     A Szigeti veszedelem a világirodalomban egyedülállóan személyes eposz. A költő Zrinyi szinte teljes egészében azonosul az eposzi hős Zrinyivel. A cselekmény menetét gyakran szakítja meg „kibeszélés”, írói kommentár. A kilencedik ének elején a valóság szinte betör az irodalom világába, a dolgozószoba csendjét felveri a harc zaja:

Kiván nyugodalmat vers és historia,
Nem haragos Márssal lakik Múzsák fia;
Hangas dob, trombita Apollót nem híja
Verscsinálásokrul harcra s viadalra.

Engemet penig, mid őn írom ezeket,
Márs haragos dobja s trombita felzörget.
Ihon hoz házamban füstölgő üszöget
Kanizsai török, óltanom kell eztet.

     Zrinyi maga is tudatában volt különleges helyzetének: egyszerre eposzíró és eposzi hős. Kisgyermekkorában elhunyt fiát sirató versében (Elegia, 1654) megvallja, azt remélte, hogy fia majd egykor megénekli tetteit: „Így számlálom vala az én jövendőmet, / Hogy sok üdő mulván ez megvált engemet, / Hogy követi, meg is haladja versemet… // S zengőbb trombitával magyar vitézséget, / Fogja énekleni erős kar erejét.” A családban egyébként nem ő volt az egyedüli költő. Testvére, Péter is írt verseket, azonban ő a horvátot választotta irodalmi anyanyelvéül. Bátyja verseskötetét teljes egészében horvátra fordította, 1660-ban meg is jelent Velencében Adrianskoga mora Sirena címen.
     A versek kiadásával és Viola megsiratásával lezárult egy korszak Zrinyi életében. Az előtte álló új feladatokhoz új irodalmi műfajok illettek. Legégetőbb teendője a török elleni védekezés szervezése és irányítása volt. A hadvezetés terén szerzett gyakorlati ismereteinek összefoglalója a Tábori kis trakta című hadtudományi értekezés. Nagyobb igénnyel készült a három részből felépülő Vitéz hadnagy. A mű centuriái, diskurzusai és aforizmái a klasszikus szerzők hadtudományi munkáit idézik és kommentálják. Az irodalmi forrásokat a szerző kiegészítette a kor hadtörténelméből vett példákkal és saját tapasztalataival is.
     Az 1656-ban írott Mátyás király életéről való elmélkedések államelméleti esszé, melyben Zrinyi az eszményi uralkodó alakját kívánta bemutatni. A mű tanulsága szerint az ország érdekeinek valódi képviseletét csak egy nemzeti uralkodótól lehet elvárni. Ez egyben a Habsburgok éles bírálata is volt, hiszen a bécsi udvar a törökkel való béke fenntartása érdekében gyakran magára hagyta a török torkában élethalálharcot vívó országot, és „rákháton hozza” a segítséget.
     Zrinyi költői utóélete kezdetben meglehetősen mostohán alakult. Néhány évtized elteltével verseit elfeledték, a Sirena-kötet példányai könyvtárak mélyén porosodtak. A XVIII. század ízlésének sokkal jobban megfelelt a szabályosabban verselő Gyöngyösi István derűsebb és könnyedebb epikája. A Szigeti veszedelmet csak a nemzeti megújulás költői fedezték fel újra a magyar irodalom számára. Kazinczy és Csokonai vetekedtek kiadásáért, a romantikusok mesterüket látták meg benne, és életművét az irodalmi kánon csúcsára helyezték.

A Syrena-kötetnek két szövegforrása áll rendelkezésünkre. Az ún. Zágrábi kéziratot vagy Syrena-kódexet Zrínyi csáktornyai könyvtára őrizte meg. (Történetérő lásd a Bibliotheca Zriniana bevezető tanulmányát.) Ez a költő saját használatra készült tisztázata, mely számos saját kezű javítást, változtatást is megőrzött. Valószínűleg 1650 körül készült. Közvetlen előzménye a nyomtatott kiadásnak - bár a szedés nem közvetlenül ebből a kéziratból készült. Mivel a bécsi 1651-es nyomtatott kiadás későbbi és valamivel bővebb is a kéziratnál, ezért Négyesy kritikai kiadása és az ez alapján készült népszerű kiadások a bécsi kiadás szövegét követik. Mi is ezt a hagyományt követjük. A szöveget Kovács Sándor Iván átírásában közöljük.

Tartalom

Adriai tengernek Syrenaia

Címlap
Az olvasónak
Idilium (Egy megbúsult vadász...)
Idilium (Kegyetlen, hová futsz)

Obsidio Szigetiana

Pars prima
Pars secunda
Pars tertia
Pars quarta
Pars quinta
Pars sexta
Pars septima
Pars octava
Pars nona
Pars decima
Pars undecima
Pars duodecima
Pars decima tertia
Pars decima quarta
Pars decima quinta

Arianna sírása
Fantasia poetica
[Vadász és Echo]
[Orfeus]
Epigrammata
Feszületre
Peroratio

Köteten kívüli versek

Elegia
A Vitéz Hadnagy versbetétei
Könyvbejegyzések, töredékek

Az Áfium függeléke

Fegyvert, bátor szívet...

Linkek
Bethlen Miklós leírása Zrínyi haláláról
Arany János: Zrínyi és Tasso
Istvánffy Miklós leírása a szigeti ostromról
Zrinyi a Spenótban
Bibliotheca Zriniana, 3D
Zrinyi az Iris-ben
Zrinyi a neten
A Muraközi Múzeum Csáktornyán
Kiss Farkas Gábor Zrinyi-bibliográfiája

Irodalom
Zrinyi Miklós Költői Művei, kiad. Négyesy László, Bp., Kisfaludy, 1914.
Zrínyi Miklós Összes művei, 1-2, kiad. Csapodi Csaba, Klaniczay Tibor, Bp., Szépirodalmi, 1958.
Szigeti veszedelem, kiad. Király Erzsébet, Bp., Ikon, 1993 (Matúra klasszikusok).
Zrínyi Miklós Válogatott levelei, kiad. Bene Sándor, Hausner Gábor, Bp., Balassi, 1997.