PARS SEXTA

                        1.
Szulimán Harsánhoz már érkezett vala.
Harmadnap táborát ott megnyugasztalá.
Onnan követeket magátul bocsáta,
Kik menjenek Zrinihez Sziget várába.

                        2.
Halul bék volt neve az eggyik követnek,
Ez fia volt kajeri gondviselőnek,
Mondom, Orchamusnak, Mahomet vérének,
Mely Aegyiptom pusztán Szinántul öleték.

                        3.
Vala igen okos Halul bék beszédben,
Oly szépen folyt szava, mint ha kevert mézben
Volna, s az másiknál magát csendeszebben
Viselte is magát, és sokkal bölcsebben.

                        4.
Az másik Demirhám volt Arabiábul,
De tetszik, mint egy vad puszta Libiábul,
Vakmerő kegyetlen nem lehet ily sohul;
Minden igazságát veti csak szablyábul.

                        5.
Ennél vadabbat az föld sem teremthetne,
Bár ha ujabb boszuval óriást szülne,
Az ki az nagy egekre hegyekkel lünne,
De mégis vadabb Demirhámnál nem lenne.

                        6.
Ez szerecsen hadnak kapitányja vala,
Ötödik részének, s igen erős vala,
Ezt csak ijesztésért császár küldte vala,
Mert az követséghez ő semmit nem tuda.

                        7.
No, ezek Szigetvárhoz elindulának,
Mikor osztán kapukhoz közel jutának
Egy ágyu-lövésnire ők leszállának,
Fegyvert szolgáiknál ottan elhagyának.

                        8.
Zrini öszvehivá mind az vitézeket,
Mert már régen hallotta az követeket;
Piacon hallgatá meg az követeket,
maga körül állitá az vitézeket.

                        9.
Demirhám nem igen böcsüllé meg őket,
Mintha nem gondolná látni vitézeket;
De Halul mellyére tevé az két kezét,
Alázatossággal monda, hajtván fejét:

                        10.
„O, JÉZUS hitin valóknak szép csillaga,
O, ily vitézeknek érdemes hadnagya
Egyedül! Mely ország próbádat nem tudja?
Mely világrész vitézségedet tagadja?

                        11.
Hon az meleg hajnal pirossan feltetszik,
Hon az sötét estve tengerben enyészik,
Hon az Észak-tenger magában küszködik:
Hired mindenütt van, s mint nap, ugy tündöklik.

                        12.
Csudául mi halljuk nagy vitézségedet
Mindnyájan, urunk is az te jó hiredet
Szereti hallani, cselekedetedet,
Szeret magadat is, ha nem is hitedet.

                        13.
Illyen méltó oktul ő megindéttatott,
Hogy küldjön általunk néked barátságot,
S hogy ebben láthasson ő állandóságot,
Izent néked tülünk képes kivánságot.

                        14.
Ü kivánsága ez: ez várat kezében
Adjad, és ne bizzál nagy keménységedben;
Haszontalan harag, az ki nincs erőben,
Esztelen, ki kiván, az mi lehetetlen.

                        15.
Császár nem kivánja az te szép váradat,
Hogy avval nevelje maga gazdagságát,
Mert az ki világnak birja nagy határát,
Nem kivánhat szüve kűbül egy kis várat.

                        16.
De tudnod kell néked az mi fátumunkat,
Az Istennek elszánt igaz akaratját:
Minekünk ő adja az szép arany almát,
Meg is fényeséti, mint napot, holdunkat.

                        17.
Azért az hatalmas szultán megindult mast,
Isten akaratját viszi végben bizvást;
Ne adja Isten azt, hogy te meggondolhasd,
Hogy te Isten kedvét kézzel megtartóztasd.

                        18.
O, boldog bölcs Thamma, Kazul Bas nagy ura!
Békeséget császártul mert kérni tuda,
Idején s eszessen magát megalázta,
Mostan nagy Persiát békeségben birja.

                        19.
Lusitanusokat tartom okossaknak,
Mert az fátum ellen, lám, ők nem harcolnak.
Lám, az francuzok is boldogságban vannak,
Te penig hanyad része lehetsz azoknak?

                        20.
Ha bölcs vagy, szükségbül tehetsz magadnak jót,
Nagyobbtul magadra nem csinálsz haragot:
Alázd meg magadat, add meg ezt az várat,
Mellyet semmiképpen többöl meg nem tarthatsz.

                        21.
Nem kérettetik tüled ingyen ez az vár,
Hol nagy haszon vagyon, nem látszik kicsin kár;
Valamit te kérhetsz, azt Szulimán császár
Örömest engedi, elhiggyed nékem bár.

                        22.
Vezérséget tüle kérj, hogyha nem hiszed,
De tudom, hitünkre nem vonsz az te szüved.
Megbocsásd, igy szóllok, mert keresztyéneket
Minden tartja tormában esett féregnek.

                        23.
Kérj hát tüle sok pénzt és gazdag kincseket,
Nem találsz őbenne semmi fösvénséget;
Avagy kérjed tüle ez várat, Szigetet,
Hogyha te ok nélkül oly igen szereted:

                        24.
Elhittem, tetüled aztot ő sem tiltja,
De uraság jeléért most azt kivánja,
Hogy hada bejüjjön, s valamely hadnagya
Aztot te kezedben hagyásábol adja.

                        25.
Külömben, jó Zrini, hogyha cselekeszel,
Váradat s szolgáidat bizony veszted el;
De semmi ez, életed az jó hireddel
Szigetvár hamujában temetődik el.

                        26.
Talán van oly, ki biztat téged füst szókkal,
Kever jó hiredet belé csalárdsággal:
De az lészen első, ki szégyenvallással
Szükségnek idején elárul futással.

                        27.
Csiklandos szók ezek, és mind esztelenek!
Ki fogja tartani aztot vitézségnek,
Egynihány hogy állott ellent százezernek?
Minden fogja nevezni vakmerőségnek.

                        28.
Talán esküvésed tartóztat tégedet,
Kit német császárnak békeségben tetted?
De lelkiesméret mostan mentté tehet,
Senki nem tartozik tenni lehetetlent.

                        29.
Bizol-é németben, te okos horvát bán,
Hogy hamar segitséget küld néked talán?
Német, mely tégedet az föld alatt kiván
Lenni, segitséget hoz kárával talán?

                        30.
Ki nem esmérheti német barátságát?
Leginkább magyarhoz gonosz akaratját?
Hogy gyülöli német az magyar katonát,
Ha akarod, adok néked ezer példát.

                        31.
De bár az ugy légyen, eljüjjön az német,
Rákháton tinéktek hoz ő segitséget,
Elvesztitek akkor kedves éltetöket,
S ők török kezében találják Szigetet.

                        32.
Uram, hogy én néked megmondjam egy szóval:
Nagy dolgokat kis üdőben te csinálál,
Országos hadakat vesztéig rontattál,
Kűvárakat vettél, és el is bontottál.

                        33.
Van már legmagassabban az te jó hired;
Nincsen már hely, az hová feljebb vihessed,
Csak azon mesterkedjél, hogy azt őrizzed,
Arrol sikos helyről, hol van, el ne ejtsed.

                        34.
Futnod már kell néked szerencse próbáját,
Az ki szakaszthatja jó hirednek nyakát,
Futnod, uram, néked kell méltán az hadat,
Az ki minden órán külömben változhat.

                        35.
Ne légyen fejedben az a' bizodalom,
Hogy az kit egyenként te meggyőztél harcon,
Meggyőzhesd te mostan, hol vannak minnyájan,
Mely, Isten rendibül, várad alatt vagyon.

                        36.
Ezt szultán Szulimán, mivel szeret téged,
Izente általunk, vitéz Zrini, néked.
Ihon jün maga is; egy millio népet
Hoz el romlásodra, ha szavát megveted.”

                        37.
Itt hallgata Halul, és esék zsibolygás
Az erős vitézek közt, és zúgolódás;
Jól esméri Halul, hogy nekik unalmas
Az illyen követség és az vármegadás.

                        38.
Horvát bán megnézé az sok jó vitézét,
Osztán követekre forditá az szemét;
Minnyájan hallgatnak, várják bán tetszését;
Ő nagy méltósággal elkezdé beszédét:

                        39.
„Jó követ, okossan nékünk megbeszéléd,
Lágyon s haraggal is urad követségét;
Szép szóval kitévéd urad szeretetét,
Kit mihozzánk hordoz, és az ő jó kedvét.

                        40.
Csudálom; mert azon én nem igyekeztem,
Hogy ti császártoknál kegyelmem lehessen,
Sőt ártottam néki kis tehetségemben,
Valahol lehetett, és minden erőmben.

                        41.
Barátságomrol is röviden felelek:
Soha töröknek barátja nem lehetek,
Valameddig látom, ő árt keresztyénnek;
Barátság, ártalom öszve nem férhetnek.

                        42.
De ha barátságomat császár kivánja,
Meglehet; magyarét mert visszaadhatja,
Se más keresztyénét osztán ne kivánja;
Igy talán lehetek őnéki barátja.

                        43.
Hol penig Szigetvárat nevével kéred,
Jó követ, tudnod köll, az mit mondok néked,
Hogy Zrini ezekkel már sokat szenvedett,
Gonoszt, veszedelmet, hideget s meleget.

                        44.
Azért, hogy Istennél nyerhessünk kegyelmet,
Azért nem gondolunk vesztenünk éltünket,
Sok kincset, gazdagságot és mindenünket,
És ez elmulandó világi hirünket.

                        45.
Hát ne apolgasson bár császár ezekkel,
Az kit mi világnak hagyunk nagy örömmel,
Ha szónkat nem hiszi, jüjjön ránk erővel,
Meglátja, mit tehet, az ki van Istennel.

                        46.
De ha büneinkért az Isten bennünket
Megvér, s kezetekben adja életünket:
Meghalunk örömest, de ti elvesztünket
Nem fogjátok nevetni, s keresztyéneket.

                        47.
Mi sem irigyeljük akkor élteteket,
Elhagyjuk örömest mennyekért Szigetet.
Vidd meg császárodnak az én beszédemet;
Meglátja Szulimán, Zrini is mit tehet.”

                        48.
Nem türheti Demirhám Zrini beszédét,
Mert az kemény választ általverte szüvét,
Mond: „O, te! Ki megveted had veszedelmét,
S gondolod, üstökön fogtad az szerencsét;

                        49.
Ihon had s békeség az én kebelemben;
Most válassz magadnak, mig tart az üdődben,
Mert én nem érthetem, kerülő beszédben
Csavarogsz, s válogatsz hadban, békeségben.”

                        50.
Illyen szókra seregek megzöndülének,
Nem várják választját hatalmas Zrininek,
„Fegyvert, fegyvert!” kiáltnak az követeknek;
„Fegyverrel, nem szóval kell veszni Szigetnek!”

                        51.
„Hát halálos fegyverre hilak bennetek!”
Felele Demirhám; „mert látom, éltetek
Unalmas.” Oly hanggal mondá meg ezeket,
Mintha Janus temploma most nyilt volna meg.

                        52.
Gyorsan az császárnak esék ez fülében,
Hogy Zrini többivel van nagy keménységben.
Nem sokáig késék, ugrék nagy méregben
Zrini s Sziget ellen, és nagy kevélységben.

                        53.
Szokolovics Mehmetet magához hivá,
Néki forró haraggal megparancsolá,
Hogy egész táborban készülőt fujatna,
És hogy Oszmán basát elől bocsátaná.

                        54.
És Oszmán basával Ali Kurtog menne,
Amaz az nagy Asiának béglerbékje,
Ez vizen, szárazon fő ágyusmestere;
Meghagyá, hogy evvel husz száz jancsár menne.

                        55.
És hogy körülfognák Sziget kerületét,
Néznék hon lelhetné maga szálló helyét,
Árthatlanul honnan törhetnék Szigetet,
Hon lovas- s jancsárnak szállitná seregét.

                        56.
Maga is hogy holnap, első szép hajnalban
Megindul és mégyen az Oszmán nyomában.
Hát megindúlt Oszmán ugyanaz órában,
Mert semmit nem mér elmulatni hagyásban.

                        57.
Visz tizezer szablyát béglerbék magával,
Ali Kurtog vagyon kétezer jancsárral,
Mendegél török sereg jó rendtartással.
Vigyázó, jelt ada Szigetben haranggal.

                        58.
Zrini lovas csatát várbul kibocsáta,
Hogy török szándékárul ez hirt mondhatna.
Szerencse kezekben egy törököt ada,
Mely vár felől maga többitül szakada.

                        59.
Ez megmondá nékik béglerbék szándékát,
S hogy holnap elvárná az császár táborát,
Gyorsan megnyittatá Zrini az kapukat,
Vive ki magával tizenkétszáz szablyát.

                        60.
Basa megszállott volt már egy nagy malomnál,
Hol hináros Almás foly lassu zugással,
Túl az vizen Ali Kurt van fele haddal;
Nézik: Szigetvárnak ártsanak mi móddal.

                        61.
Törökök lovakat mind fűre ereszték,
Túl s innen magok is mind széllel hevernek.
Esztelenek egymáshoz nem is mehetnek,
Nem félnek, keresztyének hogy kijűjenek.

                        62.
Vár és török között egy kis halom vala,
Azért az keresztyént török meg nem látá;
De mihent jó Zrini az halomra juta,
Egy Dervis nevü török ottan meglátá.

                        63.
Kiált: „Iste kaur!” Nem kiált sokáig,
Mert rámene Dandó, mint ama mérges gyik,
Szablyáját Dervisben vágá hónaljáig,
Éltétűl, szavátul egyszersmind elválék.

                        64.
Kiáltás, futkozás táborban nagy esék,
Ki kergeti lovát, ki lovára ugrik,
Ki penig berekben gyalázattal bujik,
Még basa maga is ottan megrettenik.

                        65.
Láttad-é hangyákat mikor megbolygatják?
Mint sietséggel ide s tova futkosnak,
Nyomorultak nagy tojásokat hordozzák:
Szintén igy most ezek kétfelé kapdosnak.

                        66.
De sokat szigeti kapitány nem késik,
Közikben mint vitéz bátorsággal esik;
Az hol csoportokban török gyülekezik,
Az Zrini kezétül gyorsan elszélledik.

                        67.
Talán igy Hercules bánt az sárkányokkal,
Vagy hatalmas Sámson philisteusokkal,
Mint Zrini cselekszik török pogányokkal,
Egy kemény és élös fringia-szablyával.

                        68.
Elvéve életét evel Ramadánnak,
Elválasztá fejét testétül Juszupnak,
És karamán Nuhnak, persa Assagurnak,
Torlaknak, Dedónak, nagy testü Halulnak.

                        69.
Nem használhat néked is hamis hamalia,
Murtuzánogli, Murtuzán basa fia,
Sem tenéked szentség, Balukbas Jahia,
Mind föld alá téve tikteket fringia.

                        70.
Deli Vid másfelől török közt, mint tündér,
Százat dárdájával nagy erővel levér,
Már minden ruhája nem más, csak török vér,
Egyedül köztök, mint oroszlány, járni mér.

                        71.
Nem is mondhatom ezt harcnak s viadalnak,
Csak rettenetes iszonyu vérontásnak,
Mert törökök mindenfelől, mint por, futnak,
Ki lovon, ki gyalog, berekben szaladnak.

                        72.
Megholt Kara Illan Radován kezétül,
Tarluk oda-basa Novák nagy sebétül,
Szerecsen Gisdar is ennek fegyverétől
Fekszik, földet harapván nagy kegyetlenül.

                        73.
Túl Almás patakon van az jancsár sereg,
De nem lehet őtülök semmi segétség,
Mert viz magassága ér torkig embernek,
Megázik fegyverek, hogyha általjünnek.

                        74.
Az basa heában kiált innen rájok:
„Bizony, török császárnak ti vadtok árulók;
Ha nékünk segitséget gyorsan nem hoztok,
Nem igaz törökök, de török árulók.”

                        75.
Ali Kurt örömest hozna segétséget,
De jól esmeri vala az viz mélységét:
Ló meg nem győzheti az nagy söppedéket,
De gyalog megáztatja minden fegyverét.

                        76.
Mégis, noha sötét volt, viznek jancsárság
Gázolva indúlt, mint sok sürü nádasság;
Puskákat kezekben magassan föltartják,
Hogy az Almás vizében meg ne áztassák.

                        77.
Segétséget akarnak futóknak hozni,
De megy eleikben halálhozó Zrini,
Üvedzőig vizben kész lén begázolni,
Ottan kezdé őket keménységgel vágni.

                        78.
„Hová indultatok, ti nyomorult ebek?
(Igy kiált szigeti kapitán töröknek),
Hiszen, lám, magam is tihozzátok mégyek;
Itt vagyok, tovább engem ne keressetek.”

                        79.
Hamar kü esik ott, hon az ég zörrenik:
Zrini ez szók után hamar rájok esik,
Ott tüle Kurt aga egy sebbel öletik,
Az másikkal Toigonnak feje vétetik.

                        80.
Nincs oly demecki kard, ki ketté nem törik,
Zrini keze előtt ott sok fej elesik;
Mintha csak nád között ő járna, ugy tetszik,
Mert fut az sok török, hull és sebesedik.

                        81.
Már halmok előtte vannak holttestekbül,
Az Almás vize is megtódult ezektül,
Minden kicsin csöp viz áll fekete vérből;
Futnak az törökök futó vezérestül.

                        82.
Oszmán az hamar lovát általusztatá,
Harctol is az Zrinit az éj elválasztá.
Seregét szépen öszvecsoportoztatá,
Lassan Sziget felé vélek elindula.

                        83.
De vitéz Deli Vid általment az vizen,
Az törökök hátán, s többre halált viszen.
Ő eleiben megy Hamviván szerecsen,
Megesmerte vala Vidot szép fegyverén.

                        84.
Igyenetlen erővel ráhajtá dárdát,
Találá középben Vidnak nagy paisát,
Elveszté erejét, találván nagyobbat,
Földre megtompitván esék maga vasát.

                        85.
Ifiu Hamviván elijedt szüvében,
Nincs már reménysége fegyvertelen kézben,
Elfuta Vid előtt az szélnél könnyebben,
Bizik futásának nagy sebességében.

                        86.
De gyorsan utánna fut Vida kegyetlen,
Ennehány ugrásban eléré hertelen,
Igy szólla: „Látszik, hogy vagy álnok szerecsen,
Többet bizol lábadban, s nem fegyveredben.

                        87.
De nem használ néked hazádbéli futás,
Megszaggatja szüvedet mostan ez az vas.”
Ily szók után lén rá erős dárdahajtás,
Kinek soha mássát nem látta ég magas.

                        88.
Acélos paizsát Hamviván föltartá,
De azt kemény dárda nagy vassal szaggatta;
Üvén Hamvivánnak nagy kerék kű vala,
Azt is porrá töré az halálos dárda.

                        89.
Bement hasában is, nem tartá meg háta,
Mert kedves életét magával kirántá;
Esik le Hamviván Vid előtt hanyattá,
Földben leszegezte Deli Vid dárdája.

                        90.
Gyorsasággal rá fut Deli Vid, s dárdáját
Kirántá hasábul, reá tévén lábát.
Meghallák törökök Vid kegyetlen szavát,
Török fölött állván igy nyitá meg torkát:

                        91.
„Kit haddal kerestek, ihon Szigetvárat,
Néktek ajándékozom szép Pannoniát;
De akarom, aztot mostan mérjed hanyatt,
Te szerecsen kölök, mérjed hosszaságát.”

                        92.
Mint fene oroszlány megölvén prédáját,
Kevélyen fölette jártatja haragját,
Kegyetlen szemével nézi kinlódását,
Gyönyörködik vérben, usztatja nagy haját.

                        93.
Igy szintén Deli Vid holt török fölött áll,
Dárdája kezében mint nagy sugár töly-szál,
Jól látszik messzirül, mint egyenes kűfal,
Vigyáz, ellenséget hogyha máshun talál.

                        94.
Hamviván fegyverét békével levévé,
Arannyal varrt üngét is magára vévé.

De Kamber sokáig eztet el nem türé,
Igy hangos torokkal seregnek üvölte:

                        95.
„Haj, szégyenvallottak! Ti vagyok vitézek?
Igy mutatunk szégyent első nap Szigetnek?
Vitéz hólt Hamvivánt jól látja szemetek;
Egy ember megölte, ezt ti ölettétek.

                        96.
Holttestét fosztani ti megszenveditek,
És rajta tombolni az kaurt nézitek,
Hon van most az ti dicseködő szüvetek,
Hon van otthon hányott-vetett vitézségtek?

                        97.
De megjövendölte ezt az nagy Menethám,
Mikor ezt az fiát küldte török hadban,
Sokszor bő könyvével kiáltott bucsuzván:
»Őrizd magad fiam, szép fiam, Hamviván!

                        98.
Ne bizd el magadat török barátságban,
Sok nép, sok vitéz csalatkozott abban;
Nem segét meg téged soha török harcban,
Higy néki, de nem térsz soha Siriában.«

                        99.
Sokszor énhozzám is nagy király kiáltott,
Nékem fiát ajánlván sürün ohajtott:
»Kamber, édes szolgám, vezessed fiamat,
Mellyet török hadban kedve elragadott!«

                        100.
De nem kivánhatom én megtérésemet,
Hanem uram mellett elvesztem éltemet,
Menethám meglátja az én hüségemet,
Noha immár későn, nagy igaz szüvemet.”

                        101.
Ezt mondá, s nem többet; s szolgájátul dárdát
Kirántá, s keresi az Zrini hadnagyát.
Nem fél az Deli Vid, de merén dárdáját
Nagy kezében tartja s neveli haragját.

                        102.
De az Kamber szaván egész török sereg
Ki-ki maga szüvében búban mozdúlt meg,
Egyszersmind Deli Vidot köröskörül vék,
Ugyhogy kezén kivül nincs semmi reménség.

                        103.
De Vid, mint küszikla, áll az habok között,
Vitézséggel tartja maga az hadfölyhőt,
Nagy fegyver-szélvésszel kemény pajzsa megtölt,
Nyil, dárda, szablya jár sürün feje fölött.

                        104.
Mint az sivo ördög, Kamber Vidra megyen,
Azért, hogy uráért rajta boszut tégyen,
Siriai nádat ráhajtá keménnyen,
De csudával látá eltörve az földön.

                        105.
Kurt aga jó tőrrel megsebesétette,
De csak alig fejét megvéresitette,
Ibraim az szablyát Vid paizsán törte,
Ali Kurt kopjával oldalban ütötte.

                        106.
Kamber hüvelyébül ismég ránta szablyát,
Kegyetlenül üté Deli Vid sisakját,
Akkor az Deli Vid hozzá hajtá dárdát,
De dárda nem tevé ura akaratját;

                        107.
Mert Kamber elugrék, de nem jár üressen
Az kegyetlen somfa, hanem kegyelmetlen
Esék Zizim agának közé mellyében,
Kiért élte eloszlék levegőégben.

                        108.
Zizim földön fekszik idegen seb miát;
Kirántá Deli Vid emberölő szablyát,
Egy sebbel megölé haragos Kurt agát,
Az másikkal Kambert, Hamviván szolgáját.

                        109.
Kamber kedves halállal ura mellé dült,
Sok véres csuklásban élete elröpült,
Vérétül s hüségtül egyszersmind teste hült;
Nálánál hüvebbet soha anya nem szült.

                        110.
Talál utat Vida magának szablyával,
Mint az emésztő tűz merre megyen lánggal,
Ugyhogy ő közülök kijütt már haraggal,
Ballag az viz felé, lustos vérrel s porral.

                        111.
Nem mennek utánna az török seregek,
Sőt inkább közülök hogy kiment, örülnek;
De ő gondolkodva indula az viznek,
Hogy közülök kijütt, tartja azt szégyennek.

                        112.
Háromszor megállott az Almás patakban,
Vissza rájok menjen, gondolja magában,
De meglátá Zrinit, hogy vagyon csoportban,
S hogy mindnyájan rá vannak várakozásban.

                        113.
Fegyverestül ugrék hináros Almásban,
Almás penig ütet viszi maga hátán,
És lemosá róla pogány vért folyásban,
Ugy küldé urához s társaihoz tisztán.

                        114.
Eggyüt jó Zrinivel bemene Szigetben,
És vannak vitézek minnyájan örömben;
Vid gyönyörködik Hamviván fegyverében,
Mely sirus királynak fia volt éltében.

                        115.
Háromezer lovas veszett ebben harcban,
Ötszáz jancsár hever az Almás patakban;
De mindnyájok fölött nagyobb kár Hamviván,
Mely Vid dárdájátul fekszik földet rágván.

A 113. strófa a Zágrábi kéziratban eredetileg ebben a formábn volt:

Fegyverestűl neki ugrék az bereknek,
És tetején úsza hináros mélységnek,
Mert legnagyobb mélyére talált az viznek,
Könnyen az szározra leventa kilépék.

A valóban elég gyengére sikeredett versszakot Zrinyi áthúzta és a margón mellé írta a végleges változatot.