1.
Egy megbúsult vadász kikelet idején,
Egykoron könnyű nyilat kezében vévén,
Egy sebes szarvasgémnek nyomát keresvén,
Sokat, de hiában, járt Dráva erdején. |
2.
Végre fáradtságát hogy heában látta,
Egy nagy jegenye dűlt fát nem messzi láta,
Azhol fáradtságát leülve múlatá,
Gondolván, bánatját hogy evvel múlatná. |
3.
De nem nyugodhaték itt Cupido miát,
Mely néki így monda: „keresd meg Indiát,
Kelj szárnyadra, járd meg az vadon Lybiát,
Mindenütt ott látod erős kezem íját. |
4.
Tules, Islandia, Tanais el nem röjt,
Ha megnyílik Atlas, s maga gyomrában röjt;
Valamint a gém bőre alatt sebet röjt;
Úgy tégedet nyilam mindenütt öl és fojt.” |
5.
Így monda Cupido; és úgyan igaz lén,
Mert mindenkor benne újult az égő szén,
Vagy volt az esztendő iffiú avagy vén,
Mindenkor ű szíve háborúságban lén. |
6.
Az szép Violának nagy kegyetlenségét,
Magas kőszikláknak engedetlenségét,
Sokszor könyveivel írá keménységét,
Az dűlt fáról mostan így kezdé el versét: |
7.
„Oh te szép Viola, te két szemed mely szép,
Annyira kegyetlen hozzám, mint márvány kép.
Mast vigaszik minden, az kikeleti nép,
Csak az én örömöm temiáttad nem ép. |
8.
Mast sívó oroszlány letészi haragját,
Mast erdei kan nem köszörüli fogát:
Te kegyetlenségednek nem látom módját,
Örökkén rám gyújtod szüvednek haragját. |
9.
Mit használ ha szüvem olthatatlanúl ég,
Ha kemény szüvedben van olvadhatlan jég.
Mast ím jómra vagyon szépen megderült ég,
Ha szemem esőjének nem szakadhat vég. |
10.
Mit örülök rajta ha hegyrül le ment hó,
Ha bánat ugy hordoz, mint erős szájú ló,
Ha az én sok könyvem árvízhez hasonló,
Ha búm öröké nő, mint fára az komló. |
11.
Az én könyvem árvíz és tenger bánatom,
Immár csak aliglan magamat állatom,
Mert több bú engem vér azt igazán látom,
Hogysem hab kűsziklát vagy szél nagy fát parton. |
12.
Az Helka tüzei nékem kegyelmessek,
Nékem Késmárk kövei engedelmessek.
Az Dráva vizei nékem nem sebessek,
Csak az te szép szemeid nem kegyelmessek. |
13.
Az tigris nem örül úgy véres prédában,
Mint te, oh kegyetlen, lölköm fájdalmában
Gyönyörködöl szüvem szaggattatásában:
O, te vadnál vadabb s kegyetlenb magadban. |
14.
O, hányszor kívánom Mongybél esnék rám,
Életemmel együt múlnek el bús órám,
Ha oly igen gyülölsz, ölj meg te, Violám,
Mondhassam, miáttad fogy el végső órám. |
15.
De te irgamatlan örülsz én kínomnak,
Örülsz s nem kívánod hogy egyszer meghaljak;
Hanem veghetetlen nehéz bánatomnak,
Bővíted örökkén forrását kínomnak. |
16.
Ha oroszlány anyád is lett volna néked,
Scitiai medve ha szoptatott téged;
Mégis nem kellene így kegyetlenködnöd,
Így kínban örülnöd, s vérszopóvá lenned. |
17.
Acél meg lágyulhat tűzzel, mesterséggel,
Hangyanyom kűsziklán esmerszik üdövel:
Heában tégedet apolgatni verssel,
Tűzzel, mesterséggel, s nem hajolsz üdővel. |
18.
Sóhajtásim annyit lágyítnak terajtad,
Mint gyönge szél tölgyfán az mely nem hajolhat,
Azmint nagy kősziklát tengerhab nem ronthat;
Úgy verseim tégedet nem lágyíthatnak. |
19.
Miért szépségedben magadat elbíztad?
Mely mint egy szép gyöngyvirág hamar elrothad,
Mint egy csurgó patak, mely vissza nem folyhat:
Úgy fut el szépséged, s változik szép orcád. |
20.
Futsz mast énelőttem, mint galamb ölyv előtt,
De ha szárnyas vagy is nem éred az üdőt,
Esztendő is elfut te szépséged előtt:
Azt tudod-é szépség hogy néked örököd? |
21.
Leszedi orcádról az üdő szép rózsát,
Sűrű barázdákkal megszántja orcádat,
Ezüsté fordítja szép arany hajadat;
Bánni, de heában, fogod tett dolgodat. |
22.
Akkor fogod mondani: oktalan voltam,
Rózsát virágjában le nem szakasztottam.
Mikor még lehetett akkor elmúlattam,
Mast mikor nem lehet, kezdeni akartam. |
23.
Ah, ne légy kegyetlen, végy példát mindenről,
Tanúlj és végy példát keserves szívemről
Megesmered kínját bánatos versemről,
Talám szerelemtől ment lészesz egyedül? |
24.
Mindenben szerelem nagyon uralkodik.
Ez széles világ is mind néki adózik.
Nézd, szerelem miát madár mint kínlódik,
Nézd, szép fülemilét mely igen aggódik. |
25.
Az szerelem miát nem találja helyét,
Gyűrűrül fenyőre változtatja helyét,
Mindenütt újítja szép siralmas versét,
Mert bánja társának tűle távul létét. |
26.
Hát özvegy gilice mert el veszté társát,
Mikor száraz ágról terjeszti panaszát,
Úntalan óránként neveli sírását,
Bánatban nem látni néki lankadását. |
27.
Nem szólok ezekről, mert gyönge madarak,
Talám nem csudálod szerelemtül aggnak;
De ki szerelmesebb mint az fenevadak
Griffek, oroszlányok s kegyetlen hijennák? |
28.
Kegyetlen az erős és vitéz oroszlány,
De nősténye előtt szeléd, mint egy bárány,
Ama külömb szőrű szép, mint eégy szivárvány,
Vad tigris társához, mint együgyű bárány. |
29.
De mi vagyon fenébb iszonyú medvénél,
Ez is szerelemben nem mint kegyetlen él,
Zöngnek az kősziklák ű bömbölésével,
Társot keres magának sok mesterséggel. |
30.
Tudja az szerelmet az szarvas, mit tészen,
Addig nyugodalmat magának nem vészen,
Míg ordításával sok panaszt nem tészen,
Míg kedves társától örömet nem vészen. |
31.
Mit nem csinál az ló, és mit nem fáradoz?
Nyerít, rúg és kapál míg nem jut társához,
Lángot fúj szájábul, szüvében halált hoz,
Más lovat ha közel lát kedves társához, |
32.
Azt tudod-é az halak tengerben mentek?
Szerelemtől, el higgyed, azok is égnek,
Balenák, cethalak és görbe delphinek,
Cupidonak harácsot ezek fizetnek. |
33.
Mely szépen éneköl tengeri Sirenes,
Ű szép gyönge verse oly igen keserves,
Hogy még Pluto előtt is volna az kedves;
Hát minden világon, az ki él, szerelmes. |
34.
O, tudja Pluto is, mit tészen szerelem,
Noha irgalmatlan, s nincs nála kegyelem,
Az a rettenetes kevély fejedelem,
Nem találja helyét, mert fojtja szerelem. |
35.
Nézd, Proserpináért miként szüve szakad,
Mint Cupido miát nyavalyásul lankad.
Nézd, mely igen hajtja tűzhányó lovakat,
Noha érdemetlen éli Proserpinát. |
36.
De mit mondjak mindenható Jupiterről,
Sokszor elfeletközik istenségéről,
Szálléttota sokszor szerelem le égből,
Sokszor levetközött isteni köntösből. |
37.
Az szerelem őtet sassá változtatta,
Mikor Ganimedest az égben ragadta,
Danaera magát aranyúl szállatta,
Europa is Jupitert bikávul látta, |
38.
O, te kegyetlen érc, egyedül kegyetlen,
Földön nagy kősziklákon, mély tengerekben,
Irgalmatlan poklokban, magas egekben
Van szerelem, de nincs csak az te szüvedben. |
39.
Mert bizony eddig ennyi könyörgésemre,
Nagy Kesmárk is ily alázatos versemre,
Megindult volna sok hullatott könyvemre,
Duna vissza folyna az magas hegyekre, |
40.
Az mérgös kígyót is meg szelédéthetném,
Basiliscus haragját megenyhíthetném,
Sárkánt ennyi üdőre megfékezhetném:
Ihon te kegyelmedre szert nem tehetém. |
41.
Talám nem hiheted sok esküvésemet,
Édes szép Violám, s nem hiszed hitemet,
De az én homlokomon látod szüvemet,
Látod bű forrású nyavalyás szememet. |
42.
Bár ne higyj énnékem, kérdezd kősziklákat,
Kérdezd meg ezeket az nagy álló fákat,
Kérdezd meg ezeket az vad barlangokat,
Azhonnan Echo ád sok bús választokat. |
43.
Nincs itt oly kis erdő sem oly kicsin füzes,
Sem nyár sem jegenye sem fenyős sem egres;
Azhol az te neved jól nem esmeretes,
Mindenütt nevedről zöngött úntalan vers. |
44.
Ha téged megcsallak szerelmes Violám,
Mindjárt nagy Vesuvius szakadjon énrám.
Forduljon rám első szarvasra lűtt nyilam,
Vagy éltömben hollók kákogjanak én rám. |
45.
Ixion kereke törje meg csontomat,
Titius kányája rágja meg gyomromat,
Ne légyen, ki szánja én allapatomat,
Nap gonoszra fordítsa én minden jómat. |
46.
Nálad van én lelkem, hidd, meg nem csalhatlak,
Csak annyi lélek van bennem, hogy óhajtlak,
Holtnak én magamat, téged lángnak tartlak,
Láng égben elröpül, itt holtak maradnak. |
47.
De te óhajtásommal könnyebben röpülsz,
Ez az holttest nem mehet oda, az hon ülsz,
Miért hát nyiladdal holtom után is lűssz,
Mert érdemetlenül reám kegyetlenülsz. |
48.
Szüvemet elvitted, itt hadtál magamat,
Vagy add meg szüvemet, vagy viggy el magamat,
Vagy minden két résszel együtt ölj magamat,
Ne nézd ily örömmel szörnyű halálomat. |
49.
Az vadász nyúl után futtat sok földeken,
Erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken,
De ha halva látja függve egy törzsökön,
Nem örül már rajta, mást keres mezőkön: |
50.
De te, o vérszopó, nem elég, megöltél,
Holtom után inkább rajtam gyönyörködtél,
Te sívó oroszlány így nem gyönyörködtél
Piramus ruhájában, kit kútnál löltél. |
51.
Ne fuss énelőttem, o te gyönge virág,
Ne röpülj el tűlem, o ragyagó csillág,
Nézd én bánatomat, mely belöl engem rág,
Űzze el rólam ezt kezedbül egy szép ág. |
52.
Lám az vad kerecsent megszelégyíthetni,
Lám sebes sólymot is kézre süvölthetni,
Pánnak nehéz nem volt Holdot elhitetni,
Hogy égbül leszálljon, s kész légyen szeretni. |
53.
De, o én nyomorúlt bolond, mit csinálok,
Sisiphus kövével nagy hegyet hajgálok,
Azt tudom, kígyónál kegyelmet találok,
Azt tudom örömre nagy bánatbul szállok. |
54.
Szeret az Viola, de jajj, nem engemet,
Szereti Licaont, azt az hamis ebet,
Azki meg nem győzhet semmivel engemet,
Annak adta magát szaggatván szüvemet. |
55.
O haragos Viola, én ellenségem,
Csak azt mondd meg igazán, kérlek, énnékem,
Licaon mivel győz, vagy tud győzni engem,
Mivel kérködhetik igazán ellenem? |
56.
Musáknál laktam én, Apollót szolgáltam,
Versemmel mindenkor nagy fát mozdíthattam,
És noha teveled szerencsétlen voltam,
Kegyetlenségednek tulajdoníthattam. |
57.
Versent verset Licaon ha mond én velem,
Úgy jár, mint Marsias az Apollo ellen.
Hogyha penig akar versentfutni velem,
Úgy jár, mint sok más is Atalanta ellen. |
58.
Hogyha kételkedik ű az én erőmben,
Úgy jár, mint Acheolus Hercules ellen.
Változzék bár mindenné az én kezemben,
Nem lesz tágossága én erős öblemben. |
59.
És noha úgy gyűlölsz, mint sárkánt engemet,
Nem vagyok én oly rút, hogy sértsem szemedet,
Mert nem régen láttam magam személyemet,
Az sebes Drávában minden termetemet. |
60.
Ha engemet nem csal az én hamis képem,
Külömb Licaonnál én deli termetem:
O, hányszor kívánnak az szép nymphák engem,
Hányszor csókot hánnak rám úton mentemben. |
61.
Esküszem tenéked az szűz Diánára,
Esküszöm Cupidóra s az űü nyilára;
Hogy mint szalma lángon, úgy ég szép Berleba
Miattam, úgy éget, és ég is heába. |
62.
Én penig előtte, mint köd az szél előtt:
Mint te énelőttem, mint árnyék nap elöt:
Úgy futok és bújok szép szemei előtt,
Mégis én rút vagyok az te kedued előtt. |
63.
Szállj le szép Violám, mint harmat az égből,
Vetkőzzél le immár kegyetlenségedből:
Szállj az én kezemre, mint karvoly fölyhőből,
Szánd meg ezt az szegényt, kit gyűlölsz szüvedből. |
64.
En sok mulatságot te néked találok,
Madarat, uagy vadat, mindeneket találok.
Madár fogó hálochkat ollyat chinálok,
Hogy láthatatlanak lésznek cérna szálok. |
65.
Hogy ha hoszu náddal halat chalni akarsz,
Abbanis én nálam mesterséget talász,
Nálam sikos angvillát ha akarsz foghatcz:
Egy szoual, mind ugy lész az mint meg gondolhatsz. |
66.
Szállj le szép Violám, és szeress engemet,
Néked otthon tartok két szép heúz kölyköt,
Minap szerencsédre jártam az erdőket,
Anyjokat megöltem, megfogtam kölyköket. |
67.
Úgy megszelédültek, hogy járnak utánam,
Sok játszásokat nézni ugyan kivánom,
Sokan kérték tűlem senkinek nem adom:
Néked édes Violám azokat tartom. |
68.
Esztelen mit beszélsz? Hányod panaszodat,
Mast is nem ésmered-é bolond voltodat?
Gyülöli Viola te ajándekodat,
Gyülöli verseidet és te magadat. |
69.
Az te dolgod nem más csak panaszolkodjál,
Bánat közt, mint Scilla tengerben aggódjál,
Neveld az vizeket könyvhullatásiddal,
Sűrősits főlyhőket sok sóhajtásiddal.” |
70.
Így végezé versét búsult szerelemben,
Az iffiú vadász, és esék kétségben.
Az nevét nem írom ebben az könyvemben,
Mert az Diánátol tilalom van ebben. |
71.
Ad jobbat az Isten, megsárgúl az kalász;
Üdővel megvidul az megbúsúlt vadász,
Valaha megfordul az rút fekete gyász,
Kit gyülölsz, Viola, kedvedben lészen az. |