Fantasia poetica

1.
    Az vadász elnyugszik,
    Ha az nap lemégyen,
    Az juhász lefekszik,
    Hogyha haza megyen,
    Szántó vígan észik,
    Dolga végben megyen;
Én penig mint bolond, mint esti denevér,
Járom az erdőket, mert az nagy bánat vér.

2.
    Mint szarvasgém vagyok,
    Mely fiát elveszte,
    Üvöltök, kiáltok,
    Mert búm megemészte,
    Violámért fagyok,
    Azki engem veszte.
De ahon szép Violám diófa alatt,
Nyugszik az én halálom zöld árnyék alatt.

3.
Kelj fel édes Violám diófa alól!
Nem tudod-é itt nyugszol mely ártalmasul?
Minket bölcs Moelibaeus tanított, arrul
Juhok sem legelnek, kelj fel ily árnyékbul!

4.
Mit bánkodol mostan az szép kikeletben,
Nézd, mint nőnek virágok az szép üdőben,
    Eolus meglagyította haragját,
    Boreas szereti szép Oritiát.
    Szent Gergely meghozta nagyorrú gólyát,
    Gilice megtalálta kedves társát.
    Hallottál már bömbölö bölömbikát,
    Mennyei kecskét, tarka babutákat?
        Láttál már rózsákat,
        Csuszó kígyókat,
        Mint gyönyörködnek,
        Szerelmeskednek?
        Csak te vagy egyedül,
        Élsz kegyetlenül
        O, te szép virág szál.

5.
VIOLA: O, ne legyen néked soha kikelet,
Ne adjon Isten soha meleg szelet,
Vad konkoly teremjen fejér búzád helyett,
Semmitül ne vehess vigasztaló kedvet!

6.
Igéző szem lássa bárányocskákat,
Az métely megfojtsa minden juhaidat,
Találj menta helyet mérges cicutákat,
Hallj tengelic helyett keserves baglyokat;

7.
Mert szerencsétlennek ily kivánságok jók,
Azmelynek az szép violák nem szagossak,
Feketének tetszenek az liliumok,
Magamnak is magam jobbat nem kívánok.

8.
Eredj, távozzál el, Titire, éntűlem,
Mert te verseidet mostan én gyülölöm.
Azt tudod-é talán nem vettem eszemben,
Hogy harmatos Hajnallal vagy szerelemben?

9.
TITIRUS: Ne fogd, kérlek, énrám azt, édes Violám,
Hogy most kívülötted kerestem s találtam;
Vertumnusnak engedtem Hajnalt, s nem talán,
Csak te gyönyörüségem vagy, szép Violám.

10.
VIOLA: Fuss tűlem, verseid mert nekem éles tőr,
    Dér virágnak,
    Kű búzának,
    Horog halnak,
    Lép madárnak,
    Háló vadnak,
    Métely juhnak,
    Nyíl szüvemnek,
    Bús kedvemnek,
    Mirígy életemnek.

11.
TITIRUS: Ne szólj ollyant nékem, édes Violám,
Miért haragszol most ártatlanul reám?
Vagy hogy talán tréfálsz, tudni kivánnám,
Ne űzz el magadtul, szerelmes Violám.

12.
    VIOLA: Fuss, mondok, éntűlem,
    Eredj Hajnalodhoz,
    Nem kellesz ennékem,
    Mert nékem csak bút hozsz,
    Mert te szerelmedben
    Engem soha nem hozsz;
Noha te meggyőzöd Amfiont és Pánt,
Orfeus kezében sem szol így az lant.

13.
TITIRUS: Ha Isten akarná, bizony nem tréfálnál,
Lágyabb szűvel is verseimre hallgatnál,
Alázatos versemre nem haragudnál,
Nem nevetnél, neveznél és nem csúfolnál.

14.
Nem vagyok Amfion, nem Pán, nem Orfeus,
Mert szerencsétlenebb azoknál Titirus,
Pán meglágyította Diánát, Amfius
Az hideg halakat, vadakat Orfeus.

15.
Meggyőzhetném, elhidjed, Licaon sípját,
Ha az volnék, te kedves szüved hajlékát;
VIOLA: Úgy van, igen szeretem, mit akarsz tahát,
Szeretem Licaont, s az ő muzsikáját.

16.
    TITIRUS: Kegyetlen, mit mondasz?
    Engem versz beszéddel,
    Szépet rúttá csinálsz,
    Rútat írsz föstékkel.
    Engem azért ócsálsz
    Hogy esmérjem evvel:
Mennyivel oroszlány haragosb báránynál,
Annyira kegyetlenebb te oroszlánynál.

17.
    De mennyire ismég
    Rozmarin az csalánt,
    Mennyire győzimeg
    Viola tulipánt,
    És mennyi külömbség
    Váltja eztet s Hajnalt:
Annyira győzöm én az rút csipás ebet,
Te bíróságodban is tedd le rosz kedvedet.

18.
    Berleba mert nékem
    Sokszor koszorúkat
    Küldött szerettében,
    De én nem kedveltem.
    Ő noha átkozott,
Elszaggattam koszorúját, s azt mondottam:
Nem kell nékem Berleba, csak szép Violám.

19.
    De te énelőttem,
    Mint Daphne második,
    Elfutsz s nem szólsz velem,
    Kin szüvem aggódik;
    Áspissal szegődtem,
    S az siketebb alig;
Mert ennyi szép verssel csillagokat égbül
Elhoznám Euridicet Pluto kezébül.

20.
    VIOLA: Farkas bárányokkal
    Előbb fog járkálni,
    Nyulat agarakkal
    Előbb is fogsz látni,
    Engem Titirussal
    Hogy sem hallani:
Nem kell te szépséged, sem sípod sem versed,
Velem szintén magadat elgyűlöltetted.

21.
TITIRUS: Látom, de nem tudom, Licaon tégedet
Miért szídogatott, mégis te szereted,
Engem penig gyűlölsz, ki vagyok melletted,
Mint az ragadozó borostyán töly mellett.

22.
VIOLA: Itten én teneked bánatomnak okát
Megbeszéllem szüvemnek nagy nyavalyáját:
Az minap egy reggel ezen az hegyen föl
Gondolkodva jártam, harmaton sétáltam,
Szép eperjet szedtem, kerékben kötöttem,
Licaonnak szántam, és adni akartam;
Azonban ugyanő goromba mint a kű,
Meglátá kezemben eperjet kötésben,
Kikapá kezembül ő nagy kegyetlenül,
És szemem láttára töré pozdorjára;
Még azki nehezebb s nékem keservessebb,
Monda: szeretődnek, másnak ezt kötötted,
Ezen nagy bánatom, erős bosszúságom,
Azért ez hegyekre és kemény küvekre.
Jüttem lakni immár, ahol juhász nem jár,
S nem is szól az madár, nem szánt itt az szántó,
Nem jár az vadászó. csak keserves Echo
Lesz szüvem bosszontó.

23.
TITIRUS: Ne kegyetlenkedjél, édes Violám,
Engedd meg, hogy lakjam veled az pusztán,
    Licaont hadd el már,
    Gyülöljön téged bár,
    Én lészek teveled,
    Társod és remetéd.
    Szebb vagyok nálánál,
    Bátrabb is nálánál,
    Erősb is nálánál,
    Jobban is szeretlek,
    Lám, ugyanis égek.

24.
VIOLA: Úgy légyen édes szüvem, azmint akarod,
Mert engemet az te szép versed meghajtott,
Immáron ezután lészek te szolgálód,
Társod és szeretőd és te szép virágod.

Kovács Sándor Iván a Fantasia poticáról