PARS DECIMA

                        1.
Vándorló s kegyetlen szerencse egy nyomban
Mindenkoron hágni nem szokott, s egyformán;
Mert néha öltözik vigadó orcában,
Néha penig futkos tellyes háboruban.

                        2.
Semmiben nem örül úgy, mint változásban,
Mert éjjel és nappal és minden órában
Változik, s állandó állhatatlanságban,
Legfőképpen penig hadi állapatban.

                        3.
Kedvvel eddig Szigetnek mutatta magát,
Természeti kivül vezettette magát
Sokáig, de változtatta már járását,
Elszaggatta nyakárul nehéz porázát.

                        4.
Mindent, az mit tudott, veszélyt és háborut
Ezután Szigetre hánt, és ártalmas bút;
Első adományért most immár haragudt,
lett végre sok méreggel bű forrású kút.

                        5.
Bátor szüvel szokott szerencse játszani,
De bátor őnéki nem szokott engedni.
Valamint kormányos habbal tusakodni
Tud, ugy kell bátor szüvnek evel küszködni.

                        6.
Kissebbedik s lágyul szüve félénkeknek
Gonosz szerencsében, de nem, jó Zrininek;
Sőt, nő bátorsága, ha veszedelemnek
Látja öregbülését, s rosz szerencsének.

                        7.
Látja, hogy megégett Szigetnek városa,
Ágyuk miát ledült várnak egy bástyája,
Készült már ostromhoz sok jancsár s gyumlia,
sok százezer ember veszélyére látja.

                        8.
Mint sivó ördögök, ostromnak idejét
Várják vitéz törökök, az harcnak jelét;
Kivánják, szomjuhozzák jó Zrini vérét,
S ő vérével eggyüt az több keresztyénét.

                        9.
Külső s belső váras már töröknél vala,
Mellyet Zrini jó esszel maga elhagya,
Mert minden erejét az várban behozza;
Az feje álltáig tartani akará.

                        10.
Megzöndült azonban sok dob és trombita,
Sok kevert népet ütközetre indita;
Sok lovast bátor szüv néki bátorita:
Elhagyván jó lovát, gyalog harcra futa.

                        11.
Az ledült bástyára jün vitéz Demirhám,
Utánna hatezer jancsár és szpahoglán,
Megy kapura erős s nagyszüvü Delimán,
Utánna nyolcezer tatár és musulmán.

                        12.
Háromezer arnaut, kétezer karamán,
Háromezer cirkas Aigas basa után,
Visz harmadik felől lajtorjákat hátán;
Ott van Singir zagatar, szerecsen Kénán.

                        13.
Az várban peniglen piacon áll vala
Zrini bán, kezében van aranyas dárda,
Utánna az sereg áll vala csoportba,
Urának szép biztató szavát hallgatja.

                        14.
Henyei bástyáján, az mely volt leromlott,
Radován Andrián száz gyaloggal állott.
Az kaput őrzötte száz karddal Péter Bot,
Mindennek maga rendi illyen helyt osztott.

                        15.
Az hova Aigas basa készit lajtorját,
Deli Vid száz karddal őrzi azt az bástyát;
Novakovics Iván mellette másikat,
Minden készen várja ellensége kardját.

                        16.
No, kiomlik sáncbul török sok számtalan,
Nem jütt ennyi ki trójai ló oldalán,
Ki csákánt, ki baltát, ki szablyát oldalán,
Ki hirtelen halált, puskát viszen hátán.

                        17.
Viz árokja térdig ér az törököknek,
Mert az több vizet előbb kieresztették,
De erre is szalmát és vesszőt vittenek,
Hogy könnyebben ostromnak ők mehessenek.

                        18.
Visz legelől Demirhám dárdát kezében,
Paizst az másikban, ráró-toll fejében,
Mellyén van kuracély, s maga jün elsőben,
Hoz halált, hoz veszélyt ez vitéz Szigetben.

                        19.
Bátran neki indult az vár árokjának,
Nem gondol semmit is, hogy társai hullnak;
Mellete s fölötte ónok sürün járnak,
Sokak közép mellyén az vasban akadnak.

                        20.
Ő kézzel, ő szemmel, ő bátor járással
Biztatja társait haragos torkával,
Mikor oda érkezik, hon megnyitott fal
Radovánt mutatja száz vitéz szablyával.

                        21.
Mint az mérgös sárkány, közel látván prédát,
Késziti mérgös körmét s vérszopó torkát,
Döhösséggel éleséti horgas fogát,
Méregben usz, méreggel felfujja magát:

                        22.
Ugy Demirhám ballag s kegyetlenül hallgat,
Méreg nem ereszti torkábul az szavát,
Csak bömböl magában, s tartja nehéz dárdát,
Pokinak általveri széles oldalát.

                        23.
Ledűl Poki Gergely, s bőven hányja vérét,
Vérrel kibocsátja ő magábul lölkét,
De mindjárt megtalálta ott temetését,
Mert kétszáz megholt török befödi testét:

                        24.
Mert Radován maga kezével két huszat
Rá halomban raka, vitéz jancsárokat.
Medvei Benedek Testoglint s Operkát
Megöl ő fölötte, és más tiz muszurmánt.

                        25.
Orostoni Péter levágja Saladint,
De Demirhám ütet, erős Orostonit;
Malkuch Huszárt, Szelim Balázst és Gerdeit,
De Bosnyák Benavirt, Ramadánt, Huszaint.

                        26.
Achmedani aga neki bizta magát,
Megyen Radovánra, s őnéki igy kiált:
„Esmered-é, kaur, az vitéz Achmedánt,
Az ki majd megcselekszi, hogy légy föld alatt?”

                        27.
Mind az két kezével hozzá vág, igy szólván,
De amaz felvészi az csapást paizsán;
Igy az vitéz vajda néki felelt osztán:
„Én penig vagyok vajda horvát Radován.”

                        28.
Nem szól többet, de csap hozzá kegyetlenül,
Amaz halva az földre eleiben dül,
Lelke testét ott hagyván föld alá röpül,
Vértül s melegségtül egyszersmind teste hül.

                        29.
Legtöbbet Demirhám maga cselekeszik:
Keze miát Haszanovics ott elesik,
Azután Penezics tüle ölettetik,
Hajdu Mátyás, Nagy Máté előtte fekszik.

                        30.
De Radován előtt hentereg az vérben
Pirim, Buluk bassa s tiz más török sebben.
Öszvekeveredtek már ebben az helyben
Török és keresztény nagy kegyetlenségben.

                        31.
Ki fél holt eleven, kiáltja az társát,
Ki rettenetestül kemény földön jajgat;
Vér és fegyver között hallik hangos szózat,
Azt tudnád távulrul, hogy az ég leszakadt.

                        32.
Fekszik holtak között, noha még eleven,
Vitéz Szlamenovics (mert lába térdében
Eltörött szegénnek); ő kiált az égben,
Káros puskát átkozza török kezében.

                        33.
De mikor közel megy ehez Terhat aga,
Földrül az töröknek ruháját megkapja,
Más kézzel mellyében dárdáját taszitja,
Halva maga mellé az törököt vonja.

                        34.
Ő Demirhámhoz is üt fáradt erővel;
Esztelen, nem tudja, hogy nagyobb erővel
kell eztet megölni; Demirhám fegyverrel
Felvészi az csapást, és nagy szerénséggel

                        35.
Fejét elválasztja testétül legottan.
De erre érkezék szintén nagy Radován;
Mint az préda fölött két vitéz oroszlán,
Öszvemennek, szüvökben lángot hordozván:

                        36.
Ugy két vitéz megyen öszve bátorsággal.
Legelső Demirhám csap ehez szablyával,
De vajda felveszi erős paizsával,
Ugyan ez is mindjárt hozzá csap nagy kárral.

                        37.
Hozzá csap, de eltörik szablya kezében
(Áruló, elhagyá urát ily veszélyben);
Fegyvertelen markát hogy nézi keserven,
Demirhám ketté vágja sisakját éppen.

                        38.
Mindazáltal nem ijed az vitéz vajda,
Noha feje ütéstül megszédült vala,
Paizzsal befödvén magát fut kard alá,
Haragos ellenségét oldalban kapá.

                        39.
Örömest elválnék Demirhám vajdátul,
Mert karddal nem férhet hozzá szorosságtul,
De amaz nem ereszti messzi magátul,
Hát birkodni kezdtek mindketten haragbul.

                        40.
Imide-amoda űk hányják magokat,
Botlástul, eséstül jól őrzik lábokat;
Szoritja magához szerecsen az vajdát,
Vajda ismég őtet, mint legjobban tudhat.

                        41.
Mikor méz-szag medvének orrában esik,
Utánna mászkálván bükfárul leesik,
Körmével s fogával az fára haragszik,
Szaggatja heában heát gyökeréig:

                        42.
Igy ez mind az kettő egy másik körül jár,
Egymásnak fejére kárt kivánsággal vár,
Demirhám haragos, mint hótul nőtt viz-ár,
De másik engedni éltéig nem akar.

                        43.
Utolsó fonalát éltének forgatják
Nagy Radován vajdának kegyetlen Párkák,
Mert mihant érkezék háta megé Durak,
Vajdában beveré felét dárdájának.

                        44.
Az fekete földre ledül szegény vajda,
De még is szerecsent maga után vonyá.
Félholton földön is ellenségét marja,
Mig szegényt tellyességgel lölke elhagyá.

                        45.
Megzördült kemény föld az két vitéz alatt.
Láttad-é ledülni régen nevelt tölgyfát,
Kit erős kötéssel borostyán lehuzhat?
Igy fekszik Radován holtan pogány alatt.

                        46.
Rettenetes Demirhám az földrül felkél,
Megyen több ellenségre, mint az forgószél;
Nem meri megvárni senki őtet, mert fél,
Mert vagyon kezében nagy halál, nagy veszély.

                        47.
Elhagyák az bástyát vajdátlan vitézek,
Futnak ide s tova, mint kicsin gyermekek;
De ihon jün Dandó, hoz gondot töröknek,
Száz vitéz szablyával segét futó népnek.

                        48.
Kevés, Dandó Ferenc, az te segitséged:
Hogyha Zrini maga fejével öregbet
Gyorsan nem hoz, elvesztitek ti Szigetet,
Mert dült bástya bevett kétezer törököt.

                        49.
Mindent, az mi lehet, Dandó maga tészen,
Mert sok ezer ütést paizsán fölvészen:
Számtalan törököt lefektet egy helyben,
Mint óriás, gázol ellenség vérében.

                        50.
Másfelől Delimán jut immár kapuhoz,
Ő halált, ő veszélyt erős kezében hoz;
Nagy dárda kezében hasomló tölgyfához,
Avagy rettenetes gállyaárbocfához.

                        51.
Több bátorság esék Bot Péter szüvében,
Hogysem az mi kellött volna ily üdőben,
Mert ő harcra kimegy török eleiben,
Megvetvén törököt, bizik jó szüvében.

                        52.
Kapuját megnyitja szép Szigetvárának,
Ottan eleiben áll nagy Delimánnak,
De Delimán éltét elveszi két hatnak,
Kik Bot Péter előtt serényen harcolnak.

                        53.
Péter is másfelől kárt tészen törökben,
Mert Murtuzán ledűl előtte nagy sebben,
Sabán is, Bichir is, Pechliván Eöszven,
Sas Fábián előtt fekszik Nuh Mahocen.

                        54.
Áll vala Embrulah aranyas fegyverben,
Szkofiummal varrot kápa van fejében,
Cifrált jancsárpuska mind az két kezében,
Kemény bagdati kard fütyög hüvelyében.

                        55.
Nezér Cselebinek vala kedves fia,
Minden tudománnyal mert elméje rakva,
Ő Musáknak vala szerető szolgája,
Ő kobzot, ő miszkált, ő chingiát tuda.

                        56.
Ő szerecsen tökkel tett szégyent nagy Pánnak,
Énekével penig szép bilbil madárnak,
Erdőknek Orfeus, Arion halaknak,
Második Endimio volt az fényes Holdnak.

                        57.
O, örökké szerencsés, Embrulah, lennél,
Ha hadat s Szigetet te elkerülhetnél!
Erre Badankovics, kegyetlenb medvénél,
Megyen, visz félelmet reá nagy erővel.

                        58.
Heában Embrulah kilövi puskáját,
Mert meg nem találja az horvát leventát;
Ő penig kikapja sereg közt Embruláht,
Mint nagy saskesellü szép hattyu madarat.

                        59.
Hóna alatt viszi félénk gyönge prédát,
Ő vékony torkával segitséget kiált.
Meglátja Delimán ifiu Embruláht,
Badanakovics után fut, mint jobban futhat.

                        60.
Látja Badankovics, nem viszi békével
Az török gyermeket, szablyája élével
Felnyitja szép torkát, mely szép énekével
Erdőt, mezőt töltött sok gyönyörüséggel.

                        61.
Megáll osztán s várja, az ki jün utánna,
Delimán mint villámás de tünik reá,
Mint az sebes menykű, röpül nagy dárdája.
Egy szempillantásban Ivánt elszaggatja.

                        62.
„Te rontád világnak nagy gyönyörüségét,
Én penig érötte elvettem éltedet.”
Igy Delimán beszél, s lábbal nyomja testét,
Testébül drádáját kihuzza és vérét.

                        63.
Bot Péter megbánta vakmerő probáját,
Nem meri megvárni Delimán haragját,
Visszafut az várban, visszaviszi hadát,
Vakmerőségének vallja gyalázatját.

                        64.
Nem sokkal azután érkezik kapuhoz
Delimán, hasomló ő viznek árjához,
Mikor fövént, dült fát, gyökeret bőven hoz,
Mert rettenetességet s kárt markában hoz.

                        65.
Sok számtalan tatár mellette elesik
Puska miát, attul de ő nem rettenik;
Nem tud az ő szüve félni, sőt nevelik
Aztot veszedelmek, s jobban serénkedik.

                        66.
Egy kis torony vala kapu fölött fábul,
Azt lerontá Ali Kurt mostan ágyubul;
Torony emberestül Delimán előtt hull,
Ki hanyatt, ki talpra, ki szájára burul;

                        67.
Kit nehéz gerenda holtan lefektetett,
Kit maga fegyvere mellybe sebesitett,
Kit rettenetes esés halálban kevert;
Husz volt, kettőn kivül többi mind ott veszett.

                        68.
Szvilojevics Antal, Klizurics Mikula
Egésségben toronybul leestek vala,
De mikor Klizurics magát közben látja
Sok ezer török közt magát befoglalva,

                        69.
Mint az erdei vad, dühösségben esvén,
Ha történet szerint jün vadász seregben,
Akartva fegyverre kemény szüvel megyen,
Jól tudja halálát, hogy ez helyben légyen:

                        70.
Klizurics szintén ugy, hon sürübb fegyvert lát,
Fejét alá huzza, föltartja paizsát,
Másik kezében penig nehéz pallosát,
Reméntelenül megy, ott látván halálát.

                        71.
Szvilojevics penig bizik gyors lábában,
Török közt s fegyver közt indult nagy futásban,
Kapdos már bástyához, erőködik abban,
Miként fölmászhasson, s lehessen bizvástban;

                        72.
De ott éri szegént kegyetlen Delimán,
Rettenetességgel lábánál megkapván,
Amaz föl erőködik, de csak heában,
Mert lerántja, nagy falt véle leszakasztván.

                        73.
„Vélted-é előttem te elszaladhatnál,
Hitetlen eb, és gyorsabb légy Delimánnál?”
Igy mond az kegyetlen néki, és nagy vassal
Megnyitja gégjét, merre bement halál.

                        74.
Milos Badankovics az kapu mellett áll,
Másfelől Hervoics, mint két magas töly-száll,
Az mely Dunaparton innen is, tul is áll,
Magasban többinél, s nagyobb hatalommal:

                        75.
Ezek esztelenül kis kaput megnyiták,
Hogy ellenség bejüjön, szübül kivánják,
Mert nem sokat beereszteni gondolnak;
Többit kin szoritván, ezeket benn vágnak.

                        76.
Tódul az sok török, és mász egymás hátán,
Mindenik másik előtt bemenni kiván;
De Hervoics immár megfélemlett dolgán,
Beteszi az kaput, vállával támasztván.

                        77.
Esztelen, mert bezárta az tatár királyt,
Mint bárányok közé haragos oroszlánt.
Milos Badankovics néki bizta magát,
Megy szüves tatárra, messzirül igy kiált:

                        78.
„Nem Krim ez, Delimán, hazádbeli földed,
Hanem Sziget-vára, az te temetésed;
Halállal megfizeted az én öcsémet,
Ihon ez az dárda mostan légyen tied.”

                        79.
Elugrik Delimán, mint az könnyü evét,
Helyt ád az halálnak, dárda üté mellyét,
Nagy Daust basának, elszaggatá szüvét;
De Delimán igy felel, felevén nevet:

                        80.
„Illendőbb, hogy késérd te öcsédnek lelkét
Feneketlen pokolban, s még utban éred.”
Nagy azimi karddal ily szók után mellyét
Felnyitja, s kibocsátja siralmas lelkét.

                        81.
Hervoics mellette megölt kilenc tatárt,
De élte vesztével ő megvallotta kárt,
Mert heában éltét fegyverderékban zárt,
Mindkettőt elrontá az nagy azimi kard.

                        82.
Egyedül maradott az vitéz Delimán,
Mert mind elvesztenek társai az várban,
Mégis az ő szüve oly bátorságban van,
Mintha volna közép török táborában.

                        83.
Sem szaván, sem kezén, sem bátor személyén
Nem esmerni félelmet: ő jár merevén,
Tiporja, gázolja és öli kegyetlen
Keresztény katonát, ki áll eleiben.

                        84.
Minden fut előtte, kerüli mint lángot,
Őnéki is akkor eszében nem jutott,
Hogy várban eresztett volna török hadat,
Csak az futó népre viselt nagyobb gondot.

                        85.
De mikor meghallák ezt az vár piacán,
Hogy várban berekedt haragos Delimán,
S hogy nagy veszélyt tészen egyedül egy szablyán,
Alapi Gáspárral siet vajda Stipán.

                        86.
Akkor legelsőben vette magát eszben
Delimán, hogy nem jó néki késni itt benn.
Mint szüves oroszlán sok vadászt erőben
Ha lát, nem fut, haraggal előttök mégyen:

                        87.
Delimán igy ballag karddal kapu felé,
Mert utána fegyver-árt lát mindenfelé;
Késéri kiáltással nép, ki lű felé,
Ki tüzet, ki vizet föllyül hány fejére.

                        88.
O, hányszor megfordult! Szégyenli futását,
Szégyenli mutatni keresztyénnek hátát,
Akar visszamenni, de esz bátorságát
Meggyőzi, kapu felé tartja járását.

                        89.
Az nagy vas lakatot, ki egy lóterh vala,
Leüti ököllel, kaput lábbal rugá;
Igy vitéz Delimán várbul kiindula,
Hid fel vala vonva, árkot általuszá.

                        90.
Okos Aigas basa hadverő elmével,
Lajtorját visz Vidra igen mesterséggel,
Sok ezer jancsár lű partrul sürüséggel,
Bástyán nem hágy állni senkinek lövéssel.

                        91.
De itt sem aluszik az tudós Csontos Pál,
Bőven felel nékik porral és ágyuval,
Szurkos koszorukkal, sok tüzes labdákkal;
Lajtorja-hozóknak áll ellent nagy kárral.

                        92.
És minden szándékjok ugyan semmivé lén,
Aigás csudálkozván maga veszedelmén,
Mert ott háromezer török nélkül el-lén,
Mégis bástya felmenésére szert nem tén.

                        93.
De Demirhám, ront, bont, de veszti az népet,
Csaknem maga rontja keresztény sereget.
Roszul áll előtte Dandó, s reménségét
Már szüvébül ereszti, s lát kevés népet.

                        94.
Ezt mikor meglátá Szigetnek Hectora,
Két seregét magával gyorsan ragadja;
Vitéz Zrini elől maga megyen vala,
Tündöklik fegyvere, kezében szép dráda.

                        95.
Röszköttél-é, Demirhám, mikor ezt láttad,
Mint nyárfa levele? Magad nem tagadtad,
Mikor az harc után császárnak mondottad
Az harc állapatját, s igazán vallottad.

                        96.
Mert nem volt orcádon akkor igen sok vér,
Mikor bán drádáját láttad, hogy éppen vér;
Száz törököt kézzel maga Zrini levér,
Mégis reá bátorság mindenkor több tér.

                        97.
Fekszik őelőtte Balbozán és Bilal,
Gyalog Réz, Kurt, Ali, aga Behlidu Szal;
Kaszum lelkét fujja, Szulfikár földet fal,
Vitéz Sziaus bék, Pirkuch, Porcha Alfal.

                        98.
Mint vizi óriás, bán gázol az vérben;
Henterög sok török az maga sebében;
Más s még más törököt fektet le egy helyben,
Akkor futni indul török nem seregben.

                        99.
Ki utat nem talál, bástyán aláugrik,
Kinek keze, lába, feje öszveromlik,
Kevés az törésre, bástyán találkozik,
Heában Demirhám maga tusakodik.

                        100.
Mert az nagy szorosság akaratja nélkül
Kiragadja hirtelen az bástyán kivül.
Ő eleget kiált: „Dur!” de haszon nélkül,
Mert az nép kivivé magát is fal közül.

                        101.
Itt már sok török hull, mint tüz előtt az nád,
Mellyet pásztor tavasszal gyujtogat, s vigad,
Látván tüznek, szélnek kemény harcolását;
Igy hull az sok török, és szaladton szalad.

                        102.
Nem látnál egyebet pornál s magas füstnél,
Kit kovályogva visz az lengedöző szél,
Jajgatással kevert; jár köztük az veszél,
Omol kémélletlenül pogány török fél.

                        103.
Láttad-é az halált az falon leirva,
Mely rettenetesül kaszáját hordozza?
Bán oly rettenetös az török táborban,
Mint kasza előtt fű, hull török halomban.

                        104.
Az egész seregnek ő ad bátorságot,
Ő ád erőt szigetieknek s hatalmat,
Mert soha mellette senki kárt nem vallott;
Minden szüvel kiván mellette az harcot.

                        105.
Nagy hosszu harc után megtér szép várában,
Mint az kölykeihez hű nöstény oroszlán
Elüzvén ártóit, megtér barlangjában:
Igy tér meg szolgáihoz Zrini vigságban.

                        106.
Ők penig körüle, mint oroszlánkölkök,
Vigadnak, örülnek, s néki hizelködnek,
Seregek megbontó Istenét dicsérnek,
Vigyáznak, fáradnak és gondot viselnek.