PARS SECUNDA

                         1.
Budai fővezér meghallá Arszlán bég,
Hogy ü tanácsábul megbomlék békeség;
Gondolá, mindenben árt késödelemség,
De leginkább hadi dologban árt restség.

                         2.
Az ü elméje is vala nyughatatlan,
De okosság nelkül, azért állhatatlan,
Ü minden dolgában volt igen oktalan,
Azért is roszul jára minden dolgában.

                         3.
Ura hire nelkül sok hadakat gyüjte,
Mert aval kegyelmét nyerni reménlette,
Hogyha kaurokat miként megverhetné,
Vagy valami küvárat tülök nyerhetne.

                         4.
Nyilván mondja vala: megszállja Palotát,
Senki előtt nem titkolja ü tanácsát,
De kérkedik vala: lerontja bástyáját,
És elvágja vitéz Turi Györgynek nyakát.

                         5.
Azonban dühössen öszvegyüjté hadát,
Valaki köthetett oldalára szablyát;
De mind megbővité az vezér táborát,
Rövid nap számlála tizszer ezer szablyát.

                         6.
Megszállá Palotát vezér ennyi néppel,
Sok ágyuval, elég tüzes mesterséggel,
Időt nem mulatván, sok ágyulövéssel,
More bástyát törni kezdé keménységgel.

                         7.
Szégyenli az Turi, hogy vagyon kűfalban
Sáncolva, akarna lenni táborában;
Mint erős oroszlány nem késik barlangban,
Mikor fekve találják vadászok abban:

                         8.
Kiugrik haraggal, sok erős dárdát ront,
Vadászt halomban mar, erős hálókat bont,
Valamerre fordul, piros vért sokat ont,
Igy Turi cselekszik, töröktül bántódott.

                         9.
Jó rendet benn hagyván, maga kétszáz fejjel
Palotábul jün ki, mind hires vitézzel,
Törökre ráüte okos merészséggel,
Sokat bennek levág vitéz keménységgel.

                         10.
Istrázsát nem talál, mert bizvást alusznak,
Éjfélkor vala ez, s békével hortyognak;
Nem félnek Turitól, és nem is gondolják,
Hogy ily dolgot magyarok megpróbáljanak.

                         11.
Kurt aga legszélről az vár felől vala,
Bolond merészségből sátorát ott vonyá,
Ü körülötte háromszáz jancsár hála,
Azokra Turi György bátran rárohana.

                         12.
Csakhamar százötvénöt török elesék,
Mégis alig Kurt aga álmábul ugrék,
Mert estve vacsorán sok huzomost ivék,
Turi veszedelmére sokat esküvék.

                         13.
Mezételen karddal kiszökék sátorbol,
Kiált segitséget, mellyet vár Arszlántól,
Kiáltja társait az sátorok alól,
De mind ennek gondja van nagyobb magárol.

                         14.
Szintén immár lóra ugrani akara,
Hogy Arszlán táborához elszaladhatna:
Ott éré Tót Balázs s az fejét elcsapá,
S az ű szép sátorát az magyar megrablá.

                         15.
Mély álmában sok jancsár megölettetik,
De nem messzi álombul halálba ugrik,
Soknak teli gégéjéből bor kiomlik,
Mindnyájan részegségnek ott jutalmát veszik.

                         16.
Az háromszáz közül tizenöt szalada,
Az ki Arszlán vezérnek erről hirt ada;
Haragjában ketté ű csaknem szakada,
Gyorsan kétezerrel a' felé szágulda.

                         17.
Thuri immár Palotában bément vala,
Azért Arszlán vezér ottan nem találá,
De láta sok török vért ottan omolva,
Holttestet, romlott sátort sokat talála.

                         18.
Táborában megtére, sokat esküvén,
Mahomet prophetának arra felelvén:
Hogy Turit megnyuzatja mindjárt merevén,
Kurt aga temetésének tisztességén.

                         19.
Az szép piros hajnal azomban eljöve,
Harmattal s világgal földet ékesité,
Szép gazdagságával mindent örvendite,
Csak tégedet, Arszlán, megkedvetlenite.

                         20.
Azért nagy ágyukkal gyorsan elrontatá
Az More bástyáját, s földhöz hasonlitá,
Lovára fölugrék, trombitát fujata,
Ostromnak az tábort bástyának inditá.

                         21.
Mindennap afiumot ü eszik vala,
Hogy keresztény vérre ü kegyetlenb volna,
Már maszlagtol vezér reggel részeg vala,
Ugy hogy nem is tudá, maga mit csinálna.

                         22.
Száguld az bástyához, az kapitánt szidja,
Esti denevérnek és lopónak hija,
De neki megfelelt Turi György ágyuja,
Mert jó lovát alatta ketté szakasztá.

                         23.
Ha gyorsan jancsárok el nem kapták volna,
Az másik ágyu is magát lütte volna,
Gyalázattal azért onnan elszalada.
Részegségnek mindenkor az az jutalma.

                         24.
Az jó hadviselő bor nélkül ellégyen,
Részegitő eszközt most hozzá se végyen,
Ha akarja, jó hirén csorbát ne tégyen,
És hogy ü hada is kárt tüle ne végyen.

                         25.
De mivel külömböz oktalan állattol,
Ki elválik akartva okosságátol?
Kinek feje teli párával sok bortul,
Nem tudja megválasztani jót az rosztul.

                         26.
Arszlán részeg vala bortul és maszlagtul,
Kárt és szégyent valla józan kapitántul;
Kurt agát elveszté, magát nyavalyásul
Alig mentheté meg veszedelem alól.

                         27.
De az ostromon is kétszáz embert veszte,
Mert füstölgő szemmel romlott bástyát nézte,
Mert még bástyán belől két árok födözte
Palotát, kapitány kit akkor vésete.

                         28.
Két jó pattantyust is elveszte az harcon,
Maga öcsét, Durmist, második ostromon;
Immár tized napja, hogy hever az sáncon,
Minden dolga fordúl csak szántalan káron.

                         29.
De az Luftis aga igen megijeszté,
Mert keresztény hadat, hogy siet, hirdeté;
Arszlán sátorokat gyorsan fölszedeté,
Félve és rettegve onnan elsiete.

                         30.
Ez lén vége Palota megszállásának,
Ez lén vége Arszlán vezér haragjának.
Jó hire marada Turi kapitánnak,
Ezután békesége lén Palotának.

                         31.
Szent Iván havának tizedik napián
Konstantinápolybul megindúlt Szulimán,
Aval az sok haddal vizeket szárasztván,
Nagy hegyeket bontván, várasokat rontván.

                         32.
Egy fekete szerecsen ló volt alatta,
De képiró falra szebbet nem irhatna;
Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába,
Oly szépen egyeránt s halkal változtatja.

                         33.
Véres nagy szemei ugyan kidültenek,
Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,
Az orra likjain lángos szellők mennek,
Szája tajtékot vér, mint vizi istennek.

                         34.
Magassan költ nyakán fejét alá hajtja,
Szálos rövid serényét szél hajtogatja,
Széles mellyel elefántot hasomlitja,
Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja.

                         35.
Jámborúl csendeszen császár alatt jára,
De hogyha az ember fogdosni akará,
Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára,
Vagy ha könyü evét ugrik fárul fára.

                         36.
Ül vala merevén nagy császár nyeregben,
Fejér vékony patyolat vagyon fejében,
Két csoport kócsagtoll alá áll széltében,
Szakálla merő ősz, halvány személyében.

                         37.
Szép arany hazdia függ alá vállárol,
Az dolmánnya is szintén ollyan kaftánbol,
Kemény misziri kard függ le óldalárol,
Mellyet szultán Musa nyert görög császártol.

                         38.
Szörnyü méltósággal kétfelé tekinget,
Könnyen esmerhetni, hogy nagy gondja lehet;
Ez viszen nagy szüvében lángot és fegyvert,
Ez keresztény világnak nagy veszedelmet.

                         39.
Az sok sürü kopja utánna s előtte
Sok földet rettenetességgel befödte;
Azt tudnád, hogy nagy erdő jár körülötte,
Jancsár, mint az hangya, az földet ellepte.

                         40.
Szántalan sok ágyu, az ki kűfalt tör, ront,
Vonyatik utánna, kivel sereget bont;
Sok tarack pattantyu, ki keresztény vért ont,
Golyóbis, puskapor, mindenféle profont.

                         41.
Minden ács-szerszámok, nagy erős kötelek,
Deszkák és vasmacskák, kikbül hidat vernek;
Tudós Ali Portu parancsol ezeknek,
Ágyuknak, szekereknek, minden mesternek.

                         42.
Sok szekszénás lovak ezek után jünnek,
Hosszu nyaku tevék és erős öszvérek,
Bialok, szamárok és ökörszekerek;
Hat elefánt is jün, kiken sok emberek.

                         43.
Megyen császár előtt messzi két mérfölddel
Hozsa hatvanhárom, pénzt osztnak mind széllel
Minden nyomorultnak, hogy ezek Istennél
Szerezzenek szerencsét könyörgésekkel.

                         44.
Igazat kell irnom, halljátok meg mastan,
Noha ellenségünk volt szultán Szulimán,
Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,
Soha nem volt ily ur törökök közt talán.

                         45.
De talán nelkül is bátran azt mondhatom,
Pogányok közt soha nem volt ez földháton
Illyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon
Lett volna győzödelmes, és sok országon.

                         46.
Vitézség s okosság egyeránt volt benne,
Hadbéli szorgosság nagy szorult ü benne;
Ha kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,
Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne.

                         47.
De fiát, Musztafát mikor megöleté,
Akkor felettébb magát megesmérteté;
Sőt maga nemzetivel meggyülölteté,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.

                         48.
Szerencse űvéle nem játszott, mint mással:
Ha ijeszteni is akarta csapással,
Vagy had veszésével, vagy más kárvallással,
Mindenkor állandó volt okosságával;

                         49.
Nem hajlott, mint az ág, mint kőszikla állott
Tenger habjai közt, mert magában szállott,
Ha szerencse neki valami jót adott,
Nem bizta el magát, föl nem fuvalkodott.

                         50.
Illyen ur s illyen had jüve országunkra,
S ily ártalmas fölyhő szálla le kárunkra,
Mely nemcsak magyarnak elég romlására
Lett volna; de elég világ rontására.

                         51.
Kissebb haddal Sándor birá meg világot,
Ugy, hogy mind az négy rész hozott néki adót,
Soha rómajaknak ennyi hadok nem volt,
Mindazáltal űk is megbirák világot.

                         52.
Szorgalmatos vala Szulimán utában,
Hamar Drinápolybul jüve Fejérvárban,
Még Drinápolbul küldé előjáróban
Petrafot, hogy Gyulát szállná meg utjában.

                         53.
Petraf nénje fia volt török császárnak,
És nagy beglérbégje az Görögországnak;
Szultántól küldetvén négyezer jancsárnak
Parancsola s huszonötezer kopjának.

                         54.
Harminckétezer török megszállá Gyulát,
Petraf besáncolá az maga táborát,
Negyven ágyuval kezdé törni bástyáját,
És földre rontani szép fejér kűfalát.

                         55.
Kerecseni László volt benne kapitán,
De kapitán nevet nagy gyalázatossan
Hordozta, Gyula várát hitre megadván,
Magát is, nemzetünket is meggyalázván.

                         56.
De vette érdemét rosz emberségének,
Meglátá igazságát Petraf hitinek:
Vitézivel eggyütt fogságban vetteték,
Melyből szabadságokat soha nem érék.

                         57.
Esztelen, ki hiszen az török hitinek,
Főképpen életét ha bizza töröknek:
Török, megállani szavát, tartja bünnek,
Főképpen hogyha mit igér kereszténnek.

                         58.
Forgasd föl az egész magyar historiát,
De még az régit is, az görög chronikát:
Meglátod, hogy török ollyat nem fogadhat,
Az kit ű tenéked örömest megáll s tart.

                         59.
Azonban török császár jünni siete,
Nem tudja, keresztyénnek ártson mely felé.
Sokfelé osztatik bölcs s okos elméje,
Mely várat szálljon meg: Egret, Szigetet-é?

                         60.
Akkor az nagy nevü Zrini Szigetvárban,
Maximiliantul röndölve kapitán
Volt, Horvátországban és többiben is bán,
Ez az, kiről szólni fog én historiám.

                         61.
Ez török erejét nem egyszer próbálta,
És minden harcokban vitézül rontotta.
Egész Törökország jól esmeri vala,
Ez miát volt nékik legnagyobb romlása.

                         62.
Török táboroknak utólsó romlásra
Elég volt mondani: Zrini vagyon harcban,
Mint fölyhő szél előtt siet forgásában:
Ugy sietett futni török hazájában.

                         63.
Az Isten üneki adott oly hatalmat,
Ellenség előtte, mint fövény, elomlott,
Jól esmerte Isten, hogy hű szolgája volt,
Azért minden ügyében tűle áldatott.

                         64.
Zrini egy hajnalban, az mint volt szokása,
Valamikor hajnalnak volt hasadása,
Az szent feszület előtt térden áll vala,
S igy kezde könyörgeni az ű szent szája:

                         65.
„Véghetetlen irgalmu szentséges Isten,
Az ki engem segitesz minden ügyemben,
Te vagy énnékem győzhetetlen fegyverem,
Paizsom, kűfalom, minden reménségem.

                         66.
Hajts le füleidet az magas kék égből,
Halld könyörgésemet kegyelmességedből,
És ne csinálj törvént az én érdememből,
Hanem véghetetlen irgalmas szüvedből.

                         67.
Nem-é én tetüled csináltattam földbül?
Nem nagy bünnel jüttem-é anyám méhébül?
De te irgalmaddal tisztultam meg ebbül
S minden világi jómat vettem kezedbül.

                         68.
Uraságot adtál, kivel én megérem,
S vitéz szüvel áldottál, s van böcsületem
Világ előtt; nem érhet az én érdemem
Annyit, mennyi sok jókat tetüled vettem.

                         69.
Mert az én érdemem nálad annyit tészen,
Mennyi vizet kis fecske szájában veszen
Az megmérhetetlen tengermélység ellen,
Annyi én érdemem te kegyelmed ellen.

                         70.
Mégis én nyomorult, háládatlan vagyok,
Ujabb bünre mindennap sok okot adok.
Uram, költs fel, kérlek, én mikor szunnyadok,
Moss meg szent lelkeddel, mert rút, mocskos vagyok.

                         71.
Atyáink vétkéről meg ne emlekezzél,
Sőt minden bünökrül, kérlek, feletközzél:
Mert tégedet nem holt, hanem ki mast is él,
Dicsér, és nevedről tisztességet beszél.

                         72.
Uram, azt is látod, az pogány töröknek,
Miként vásik foga az hitetlen ebnek,
Hogy miként árthasson az keresztyéneknek,
Csak az az szándékok, miként törhessenek.

                         73.
Ne engedd meg uram (noha érdemlenénk),
Hogy haragod miát földig törettetnénk,
Hogy az te szent nevedet ők megnevetnék,
Mitűlünk, te hol vagy? kevélyen kérdeznék:

                         74.
Mutasd meg őnékik, hogy te vagy nagy Isten,
Hogy te kivülötted máshon Isten nincsen;
Ki megyen utánnad, nem jár setétségben,
Hanem viszi útad az örök örömben.

                         75.
Nem nékünk, nem nékünk, Uram, tisztességet,
De szent nevednek adj örök böcsületet.
Minket azért áldj meg, hogy hijuk nevedet
Mi segitségünkre, és bizzunk tebenned.

                         76.
Uram, te Felségedet arra is kérem:
Látod, immár az vénség majd elér engem,
Immár nem lesz oly erő az én testemben,
Hogy ellenségedet, mint előbb, törhessem;

                         77.
Vedd hozzád lelkemet, mely téged alig vár,
Miként segitséget hadtol megszállott vár;
Vedd ki én testemből, mellyen vagyon nagy zár,
Ne sülessze bünöktül megnevelt viz-ár.”

                         78.
Igy az Isten előtt Zrini esedezett;
Azért meghallgatá az ő könyörgését.
Háromszor láttatott Zrininek, feszület
Hogy hozzá le hajlott, felelvén ezeket:

                         79.
„Im az te könyörgésedet meghallgattam,
Az te buzgó szüvedet mind általláttam,
Atyai kedvemben ügyedet fogadtam,
Ne félj, mert nem héában érted megholtam.

                         80.
Örűlj, én jó szólgám, mert jól kereskedtél,
Mert öt talentomodra még ötöt nyertél,
Világon magadnak koronát kötöttél,
Mellyet aranyassan Atyámhoz viszed fel.

                         81.
Ottan az angyalok téged készen várnak,
Rendelt seregekben cherubinok állnak,
Téged jobb kezére Atyámnak állatnak,
Veled eggyütt örökkén vigadni fognak.

                         82.
Hozzám vészem immár az te szép lelkedet,
Magad is kivánod, s igy jobbnak esmerted;
De hogy még fényessebb korona fejedet
Tisztelje, im néked adok ily kegyelmet:

                         83.
Martyromságot fogsz pogántul szenvedni,
Mert az én nevemért fogsz bátran meghalni.
Zrini, hallgasd meg most, mit fogok mondani,
Im te jövendőidet fogom számlálni.

                         84.
Szulimán haddal jün az Magyarországra,
És legelőször is fog jünni váradra,
Lesni, mint éh farkas, fog te halálodra,
Hatalmát, erejét veszti Szigetvárra.

                         85.
De ő nem fogja te romlásodat látni,
Mert vitéz kezeid miát fog meghalni,
Sok ezer töröknek kell ottan meghalni,
Akkor az te lelked fog hozzám szállani.

                         86.
De az te fiad, György, támasztja nemedet,
Felserkenti fényel tündöklő nevedet,
Mint phoenix hamubul költi nemzetségét:
Ugy okossággal ez megtartja hiredet.”