PARS OCTAVA

                        1.
Ihon jün szárnyas lovon szép piros Hajnal,
Mosódik zablája fejér tajtékjával,
Az ló fekete volt, de szebb Pegasusnál,
Orra likjábul tűz, szemébül jün halál.

                        2.
Kis fejér patyolat magának fejében,
De az ű orcája van nagy fényességben,
Ő maga öltözött arany páncér-üngben;
Két szál hebánum csid van fényes kezében.

                        3.
Minden kis veréték, mely lórul csöppenik,
Szép gyönge harmattá az földön változik;
Előtte sötétség nagy futással oszlik,
Körülötte az ég messzirül tündöklik.

                        4.
Ifiu orcával mindent megvidámit,
Ő földbül virágot szépségével indit,
Ő fülemilében keserves torkot nyit,
Ő forrást, ő folyást, erdőt, mezőt ujit.

                        5.
És mikor érkezék Szigetvár föliben,
Esék ily kételködő elmélkedésben:
„Ihon mennyi holttest fekszik ebben helyben.
Nagy levegő eget elveszt büdösségben.

                        6.
Vallyon ki keze munkája ez lehetett?
Talán itt döghalál, vagy sárkány lehellett?
Elvesztette magyarnak gyönyörű földét:
Talán mérges Python ismég fölébredett?

                        7.
Ha az, majd leszállok földre magas égbül,
Két hegyes dárdámmal megmentem mérgétül
Sárkánnak magyarokat, s veszedelmétül.
De, igy tetszik, tábort látok amott szélrül.

                        8.
Ah, hitetlen törököt látom mezőben!
Ezt jobban sárkánnál gyülölöm szüvemben.
Haj, hitetlen ebek! Ha volna erőmben,
Mind elvesztenélek haragos kedvemben.

                        9.
De jól van, mert látom, nem igen örülnek,
Sőt sürü sirással égben üvöltenek.
Ne adj, ne adj szerencsét, Isten, ezeknek!
Engedd, magyar kéztül fottig elvesszenek.

                        10.
Áldott légy, jó Zrini, ki igy őket rontád,
És hitetlen testeket halomban rakád,
Ugyanis tetüled vár minden jót hazád;
Ezért, és jó hirért, éltedet te ne szánd.”

                        11.
Szulimán de őszül az széles táborban,
Szüve gondokban hül és nagy busulásban.
Zrini megmutatta már kétszer két harcban,
Tovább mit reménlhessen Pannoniában.

                        12.
„Mit várjak már tovább (igy kezd panaszolni),
Kiben bizhatom én, s kinek kelljen hinni?
Ihon atyám lelke kész lőn engem csalni,
Mondta, hogy Szulimán Szigetben fog lakni.

                        13.
Kevés volna, engem ha csalt volna atyám:
Hazudott előttem Mahomet profétám,
Hogy kezemben lészen az szép arany almám,
És világot birja alattam muszulmán.

                        14.
Ihon én meggyőztem az egész világot,
Ő sirván, ohajtván hozott nékem adót,
Hatalmas fegyverem világon országlott,
Hon feljütt, hol lement nap, kardomtul tartott.

                        15.
Rettegött előttem az nagy Károly császár,
Elveszett kezem miát Uluduveidar,
Szélös Aegyptomban nékem esett kis kár:
Hányad része azoknak ez az szarkavár?

                        16.
Világbiró császár Zrintül győzettettem,
Ihon minden erőmet rá vesztegettem,
Ihon az jancsárság, rettentő seregem,
Elvész keze miat egyszersmind előttem.

                        17.
Nincsen Demirhámnál vitézebb világon,
De mit ártott Zrininek már az két harcon?
Fekete hamviván fekszik Almás-parton,
Nagy eszü Rustán mint járt tegnapi napon?

                        18.
Lásd tatár hám fia, haragos Delimán,
Azt gondoltuk róla, hogy sivó oroszlán,
Elvész bátorsága, ha kijün horvát bán,
Nem siet oda harcra, az hol Zrini van.

                        19.
Hej, hej, csak te ne volnál, vitéz Zrini bán!
Ha rád nem botlottam volna hadakozván,
Szintén, mint nagy Sándor, nagy volnál Szulimán,
De lá, mint kell vesznem, magamat itt rontván!”

                        20.
Világrontó Szulimán szüvét igy törte,
Okos fő tanácsiért gyorsan elkülde;
Szokolovics Mehmet ezeket meggyüjté,
Császár sátorában renddel leülteté.

                        21.
De császár leülni nem akar közikbe,
Hogy változást rajta senki ne esmérne,
Egy röjtök sátorbul dévánt titkon nézte,
Szokolovics Mehmet beszédét igy kezdte:

                        22.
„Vitéz urak, hadverő bölcs fejedelmek,
Világ határirul való béglerbékek,
Ti basák, ti békek, ti okos vezérek,
Kik most ebben helyben dévánra gyültetek!

                        23.
Az hatalmas császár, szultán Szulimán chán,
Kinek az hold szolgál, kinek birtoka van
Tengeren és vizen, ki az ég alatt van,
Élni tanácstokkal ebben helyben kiván.

                        24.
Kivánja hallani azért titületek,
Mi mód kelljen veszni ennek az Szigetnek
Kár s török vér nélkül, és hogy az üdőnek
Hosszasága ne ártson ő nagy hirének.

                        25.
Mindenitek tetszését megirván, hatta,
Hogy vigyem kezébe, és ő hogy meglássa,
Mit kellessék legjobbat török hasznára
Cselekedni ebben kaur-rontó hadba.

                        26.
Hogy emlékeztesselek, megparancsolta,
Erre nem legkissebb tanácsnak falkára
Tikteket, hogy jüttünk legvitézb kaurra,
Ki kardot világon övedz oldalára.

                        27.
Ezt hatalmas császár méltónak itélte,
Maga személyével légyen ellensége;
S jó hir koszoruját, mely győzésbül kötve,
Zrinin s Szigetváron eztet vigye végbe.

                        28.
Senkit azért, vitézek, az vakmerőség
El ne ragadjon, és meggondolt vitézség,
Mert Zrini horvát bán ollyan ellenség,
Ki ellen lesz káros oktalan sietség.”

                        29.
Igy végezé szovát Szokolovics Mehmet.
Rustán, császár veji, elkezdé beszédét,
Ő ül vala első nagy kajmekán mellett,
Méltósággal fordétá mindenre szemét:

                        30.
„Itt, hon világ virágja öszvegyüjtve van,
Sok bátor szüvü ur, minden forgott hadban,
Hol hatalmas császár maga fejével van,
Erőtlen én eszem illyen nagy tanácsban.

                        31.
Ki világot megbirta okos erővel,
Nincs szüki tanácsra ily, mint én, vezérnél;
De minthogy parancsol, mit érek elmémmel,
El nem titkolom én, tiszta ép szüvemmel.

                        32.
Mert oly helyen vagyunk, az hol az titkolás
Nékünk és császárunknak lehet ártalmas,
Első vétkünk után lehet nagy kárvallás,
Legyen messzi az én szómtul prófétálás.

                        33.
Itt van az az Zrini, melynek széles hire
Még tengeren túl is érkezett fülünkbe,
Igaz-é vagy hamis az ő vitézsége,
Nem tudom, elég az: népek közt van hire.

                        34.
Hirrel viseltetnek az hadakozások;
Nem, mint mi gondoljuk, szók legkissebb dolgok,
Ettül rontattatnak hatalmas táborok,
Evel vesztnek, nyernek világi császárok.

                        35.
Mi penig semminek gondolván ezeket,
Sánc nélkül, vakmerőn szállottuk Szigetet,
Napvilággal alá hoztuk seregeket,
Nem tartván istrázsát, sem titkos kémeket.

                        36.
Igen megfizettük vakmerőségünket,
Mert ezen az mezőn hullattuk vérünket;
Igen bűven most is látjuk holttesteket,
Látjuk Almás vizét, forgat embereket.

                        37.
Ki nem csudálná tanácstalan dolgunkat,
Mi miképpen elbiztuk mostan magunkat,
Nem nevethetnénk-é Ali Kurt próbáját:
Sziget alá vinni mert kétezer szablyát?

                        38.
Nem volt Oszmán basának az hivatalja,
Hogy tizezer lovassal várat megszállja;
Őtet azért küldték, hogy mezőt prédálja,
És eledelt Szigetben vinni ne hagyja.

                        39.
Esztelent vakmerőség nézd, hová vivé,
Sziget vára alatt hadát telepété,
Hid nélkűl hada közt az Almást ereszté,
Jobb részét hadának gyalázattal veszté:

                        40.
Sok Oszmán basával elől elment lopva,
Gondolták, Szigetben befutnak száguldva;
Elveszett Murtuzán basának szép fia,
Megölte Hamvivánt Deli Vid csidája.

                        41.
Nem kell kétségben esettekkel játszani,
Harcolást ővélek el is kell kerülni,
Mert, mint dühös ördögök, készek kárt tenni,
Semmi erőtül nem tudnak ezek félni.

                        42.
No, ez már megvan, vegyünk kárunkbul példát,
Ne várjuk lábunknak második botlását:
Tartsunk tábor szélin vigyázó istrázsát,
Mert aluva megvalljuk bizony az kárát.

                        43.
Az mi penig várnak vételét illeti,
Sánccal köröskörül azt kell nékünk venni;
Ugy kaurok miránk nem tudnak kijünni,
Rövid nap kár nelkül fogunk benn örülni.

                        44.
Rontsuk el ágyukkal földdel tölt bástyákat,
Szárasszuk ki ásással vizes árkokat,
Lapát és golyóbis veszi meg várokat,
Vesztég ülve nézhetjük holt kaurokat.”

                        45.
Ily szók után Rustán még helyére üle,
Másfelől tatár Delimán talpra kele.
Ennek teli méreggel haragos szüve,
Rustán ellen bátran osztán szólni kezde:

                        46.
„Akarnám, vitézek, tiz ország engemet
Innen választana, ne látnám ezeket,
És most ne hallanám illyen szégyenünket,
Okoskodni akarván beszélt ez mellyet.

                        47.
Nem illyen tanáccsal birta meg világot
Vitéz muszulmán vér, nem illyel ád adót
Az kaur töröknek; nap illyent nem hallott;
Azt mondja: vesztég ülve vegyük meg várat.

                        48.
Legjobb lesz: bujjunk el, vessük el kardunkat,
Hagyjuk veszni hirünket, vegyünk kapákat
Vitéz kezünkben: igy ront kaurokat
Győzhetetlen császár, igy vesz meg várakat.

                        49.
Hirrel viseltetnek az hadakozások
Tahát törököknek hirt nyernek az ásók.
Nem rókáknak, borzoknak Sziget szállások,
Az kit kivájhatnak mindenkor pór ásók.

                        50.
Bujjon elő ő maga, az ki fegyvertül fél,
Vesse el szablyáját, ki futó, mint az szél,
De az mi szüvünket, mely fegyverben reméll,
Nem látja földben ásva az a' fényes dél.

                        51.
Oszmán elvesztette bolondúl a hadát.
Tehát mi vallottuk annak gyalázatját?
Tegnap az bölcseség hamar adott hátat,
Minnyájan ollyanok ebben hadban tahát?

                        52.
Szabad légyen kérkedés nélkül mondanom:
Ki szabadétotta ezt tegnapi napon
Az Zrini kardjátul? Nem tulajdonitom
Én vitézségemnek, nem is annak mondom.

                        53.
Látta ravasz Zrini, ki előtt kell futni,
Kész volt Rustan béket az táborig üzni,
Delimánt nem akarta közzel megvárni.
Láttuk ezt minnyájan: ő is túd szaladni.

                        54.
Nem ásó, nem kapa az mi győzedelmünk,
Hanem rettenetes acélyos fegyverünk;
Evel Szigetvárát hamar porrá tesszük,
Evel nevelködik hirünk s vitézségünk.

                        55.
Ne kérdezd, hon megyek én Szigetvárában:
Hogyha kijün Zrini, én is ő nyomában
Bemegyek Szigetvárnak nagy kapujában;
Hozzon kapát, ásót, az ki bizik abban.”

                        56.
Ily szókra Rustán szüve megkeserödött,
Ismég talpra álla az kajmekán mellett,
De vitéz Delimán nagy haraggal kiment,
Nem méltóztatik várni Rustán beszédét.

                        57.
Messzi Demirhámtul tanács rendi vala,
De mérgessen ő is kiáltván fölálla:
„Én is nem kapálni jüttem ez vár alá;
Ha az kell, én teszek szert ezer asapra.

                        58.
Bezzeg hasznos tanács, itt ülve henyélni,
Az ki vitézségét akarja veszteni,
Szintén igy kelletik néki cselekedni;
Akarjuk-é magunkat megnevettetni?

                        59.
Delimán jó tanácsát én is javallom,
És tovább ily gyalázatot nem hallgatom.
Ki szereti jó hirt, minket követ, tudom.”
Ily szókkal Demirhám kiment sátorajtón.

                        60.
Rustán csaknem észi mérggel kezét, lábát,
Hogy ezek megnevetik ő jó tanácsát:
„O, balgatag nemzet!” fohászkodva kiált,
„Nem ember, de oktalan és dühös állat!

                        61.
Eredj, vedd meg Szigetet vitéz szablyáddal,
Dönts le az bástyáit haragos torkoddal!
Most látom, töröknek dolga veszőben áll,
Mikor bővelködik tanácsa bolonddal.

                        62.
De mit törődöm én más esztelenségén?
Jobb lesz vesztég ülnöm sátor kerevetén,
S csudálkoznom ezeknek nagy vitézségén,
Ha ugyan veszni köll dolgunknak, ám vesszen.”

                        63.
Rustán az sátorbul haraggal kilépék;
Petraf, ki Gyulát megvévé, emelkedék
Talpra, s igy szólla az török vezéreknek,
Az kik várván Petráfra minnyájan néztek:

                        64.
„Ezt az bosszus szüvet, kit köztetek látok,
Szigetvár közepiben lenni kivánok,
Te tudod, Uristen, hogy hozzád ohajtok
Leginkább ily okért, s gyakrabban kiáltok.

                        65.
Kis dolgokat egyesség nagyra neveli,
Erőtlen jó kedvet magasra emeli;
De nagy s erősseket az földre leveri,
Hogyha egyenetlenség azokat éri.

                        66.
Mely nagy monárchiák csak ez miát vesztek!
Megártott Assiriának, görögöknek,
Meg rómaiaknak s más keresztyéneknek,
Az mellyek ez miát fottokig elvesztek.

                        67.
Az mi monárchiánk oly nagy és hatalmas,
Semmi külső erő nem lehet ártalmas;
De maga nagysága lesz néki unalmas,
Ha köziben férkezik rút visszavonyás.

                        68.
Csak egy példát hozok én mostan tinéktek,
Melyet nem régen látott az ti szemetek;
De ti abbul sokat eszben vehetitek,
S visszavonyást köztünk kárnak esméritek.

                        69.
Kalender Cselebi, Chás Bektas nemzete,
Miként Anatoliát fölzönditötte,
Tizezer dervissel ő megrettentette
Az egész Asiát, s csudássan keverte.

                        70.
Mit ártott őnéki sok szangyák ereje?
Hada nevelkedvén azokat megverte;
És hogy Ibrahim basa őtet meggyőzte,
Oka volt, véletlenűl életét veszté.

                        71.
Igen kicsiny ok volt, kiért Kalender ezt
Szerzette, törökök közt ártalmas szélvészt
Karamani - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Visszavonyásával, s igy minden rajta veszt.

                        72.
Hát most mi, kik vagyunk ellenségünk szemén,
Nekünk minden dolgunk fekszik az ő szüvén.
Miket reménlhetünk, visszavonyás illyen
Ha lesz tanácsunkban, és ebben seregben?

                        73.
Az élő Istenért, tegyétek félre mast
Kiki maga szüvébül nagy visszavonyást!
Mindenik eszébe juttassa ezt bizvást:
Császárunk, tisztességünk velünk vagyon mast.

                        74.
Az mi penig Sziget vételét illeti,
Mindenik őmagában megesmérheti,
Hogy ha táborunknak nem lesz kerületi,
Könnyen török császár eztet elvesztheti.

                        75.
Hiszen farkas ellen csinál ember házat,
Mezőn esső ellen juhász is hajlékot;
Miért volna szégyen minekünk itt sáncot,
Ellenségünk ellen valami oltalmat?

                        76.
Mindeddig Zrini ellen harcolnunk kellett,
Valamikor őnéki kedvében esett;
Sokszor tiz-husz ember derekas lármát tett,
Egy dobütés egész tábor felültetett.

                        77.
Nem mondom én aztot, hogy harcra ne menjünk,
Hanem haszontalanul itten heverjünk;
Bizony nagy részét hirünknek elvesztettük,
Hogy visszanyerhessük, azon mesterkedjünk.

                        78.
Ha kijün Zrini bán valamikor harcra,
Mi is ne maradjunk akkor ebben sáncba;
De ne tanácstalanul, mert lesz kárunkra,
Hanem rendelt seregben menjünk ő reá.

                        79.
Ez az én tetszésem, de ha túd ki jobbat,
Mondja meg, nem gyujtja azzal haragomat;
Örömest is hallom más ember tanácsát.”
Itt Petraf elvégezvén, leül és hallgat.

                        80.
Mindnyájan Petraf tanácsát helyén hagyák,
Ezt jónak, hasznosnak minnyájan kiálták;
Osztán, fejet hajtván renddel kajmenkánnak,
Sátorbul magok szállásokra oszlának.

                        81.
Az tatár Delimán császárhoz bemene,
Mert régen kéredzett, s néki igy beszélle:
„Vitéz töröknek hatalmas fejedelme,
Hallgasd meg, mi okért jüttem te elődbe!

                        82.
Az te tanácsodban látok csuda dolgot,
Sok van, az ki kiván inkább nyugodalmat,
Hogysem ellenségre bátran vonjon kardot,
Mert otthon megszokta kényes uraságot.

                        83.
Uram, vedd eszedben idején magadat,
Ne fogadd mindennek szüvetlen tanácsát,
Bizony kevés nézi maga gyalázatját,
Csak nyujthassa sokáig éltének hosszát.

                        84.
Vészem én eszemben az ellenség dolgát:
Hogyha elvesztik közzülök hat hadnagyát,
És Zrinit, horvát bánt, az ki mindent forgat,
Elvesznek minnyájan, s elvesztik az várat.

                        85.
Engedd meg, hogy hat erős vitéz közülünk
Zrinit s más ötöt halálos bajra hijuk.
Hiszem Istent, tenéked kezedben adjuk
Zrinit, Szigetvárát is mindjárt megbirjuk.

                        86.
Hogyha penig azok közzülök nem vesznek,
Bizony sok busulást nékünk cselekesznek,
Mert nagy hire vagyon az ő erejeknek,
Kiért mind fejenként hadadban rettegnek.

                        87.
Én, én, ha az előbbeni vitéz kezem
Nem változott (s nem is), ezt magamra vészem,
Én annak az tolvajnak fejét elvészem,
És az te hatalmas lábad alá tészem.

                        88.
Az te seregedben más is találkozik,
Az ki illyen fáradságtul nem irtozik.
Elhittem, vitéz Demirhám el nem bujik,
Sem Idriz Zagatár ettül nem rettenik.”

                        89.
Ifiu tatárnak császár vitéz szüvén
Igen gyönyörködik, de az ő elméjén
Nem járhat ily dolog: nem hivén szüvében,
Hogy Zrini ily bajra Szigetbül kijüjön.

                        90.
Mond az Delimánnak: „O, te vitéz virág!
Kit méltán csudálhat egész török világ,
Az te vitéz szüved énnékem vigaság,
Ne kivánd, hogy ettől fosztassam mostanság.

                        91.
Nem illyen dologra termett vitéz kezed,
Hogy közönségessen eztet harcra vessed,
Az muszulmán hit vár nagyobb dolgot tüled:
Tarts nagyobb dologra te hasznos éltedet.

                        92.
Tekints hadakozás forgandó dolgára,
Nem állhat soha is egyféle formára.
Mit mond ez az világ, ha téged halálra
Kiteszlek, és illyen veszedelmes bajra?

                        93.
Szánjad vén apádat, kinek egy fia vagy,
Az te szerencséddel néki halált ne adj,
Csak te vénségének erős istápja vagy,
Erőtlenségében tüle el ne szakadj.”

                        94.
De nem veszi Delimán császár tanácsát,
Sőt hasznos orvosságtul betegszik, s kiált:
„Az mely szorgalmatos viselsz rám gondokat,
Tedd le, s engedd jó hirért szenvednem halált.

                        95.
Mi is erős kezünkben vasat hordozunk,
Az mi sebünkbül is piros vér jün, tudjuk,
Messzi Szigetvára lesz néki, meglátjuk,
Az kiben bujhasson, ha ott lesz mi vasunk.”

                        96.
Szulimán de látja Delimán haragját,
És az bajvivásra elszánt akaratját,
Igy szól: „Meg nem szegem te akaratodat,
Ugy légyen, valamint te akarod magad.

                        97.
De jobb alkolmatosság szükséges erre;
Most penig másképpen micsoda ereje,
Próbáljuk, Zrininek, ágyukkal Szigetre
Kell minekünk mennünk; most van annak helye.

                        98.
Hogyha nem árthatunk aval mi Szigetnek,
Akkor leszen keleti vitéz kezednek.
Minnyájan bennünket most megnevetnének,
Ha ily vitézinket ok nélkül vesztenénk.

                        99.
Fiam, én szeretlek, szeretem hiredet,
Vedd ki hát belőlem minden kétségedet;
Ennek az dolognak tudom jól idejét,
Bizd rám vitéz szüvednek csak egyik részét.”