Orfeus az szép Euridice után futván, Euridicet egy Vipera megcsipte,
az mely mérges sebben megholt Euridice
Igy siratta Orfeus

1.
Nyisd meg én torkomat keserves sirásra
Apollo, mert im jutottam árvaságra,
Kiért mint gilice nem szál az zöld ágra:
Ugy szüvem nem kiván jutni vigaságra.

2.
Nisd-meg Biblis két szemeimnek forrását,
Had nevellyem, bövichem szüvem sirását,
Echo sürüsich-meg lölköm sohajtását,
Gyönyörüségemnek gyászollyam fogyását.

3.
Euridice oly volt mint egy szép virág-szál,
Mint leg-szebbik chillag mely sokak közöt ál,
Ezt el-vitte az irigy s’ kegyetelen halál,
Es ezért nyugodalmat szüvem nem talál;

4.
De te büneimert ha verni akartál,
Miért kegyetlenségben igy el-fajzottál
Jupiter, s’ inkáb én rám nem haragudtál,
S-haragos menyküveddel el nem rontottál?

5.
Vai ha ily szépséget szenvedni nem tudtál,
Miért engemetis be nem buritottál?
Miként Enceladust az nehéz Atnával,
Vagy mint Prometeust el nem szaggattattál.

6.
Nem ezt ő szépsége, szép piros ortzáia
Erdemlette, szépen szollo claris száia,
Két fekete szeme, aranyas szép haja,
Alabastrum mellye, és márvány ajaka;

7.
Hogy mérges Vipera miát ő meg hallyon,
Es ő ártatlan lelke pokolra szállyon:
Kár Rosának, mikor virágiában vagyon,
Szerenchetlenség miát hogy meg hervadgyon.

8.
Meg-holt Euridice, az én szép virágom,
El-tavozot tülem az én vigaságom;
De én mégis élek ezen az világon,
Világtalan világon, veszet világon.

9.
De ha abban vagyon lelkem, kit szeretek,
Ninch tahát én bennem az éltetö lélek,
Nem vagyok én Orfeus és nemis élek;
Hanem mély pokolbul jüt vándorlo lélek.

10.
Szabad lesz Plutohoz poklokban ennékem
Szerelmes Euridicem után el mennem,
Hanem szabad élönek, mert nem eleven
Vagyok, mert lölköm ot van, az hol szerelmem.

11.
O, szerenchétlen én, imé töröt kobzom,
Bizonyittya igyemet romlot miszkálom,
Vadajmat veletek öszve nem hivom,
Soha virágimatis nem vigasztalom;

12.
De ha én tinéktek sokszor jol szolgáltam,
Hangas kobzommal tikteket vigasztaltam
Szelégy és vad közt békeséget chináltam,
Ha ti nálatok valaha kedves voltam;

13.
Sirjatok én velem ti-is o, szép Musák
Eggyüt sirassátok az én nyavalyámnak
Sulyát, kedves Driadesek szép Napeak,
Ekes Naadesek, szép termetü Nymphák.

14.
Siry teis gyors Dráva erös bizonságom,
Ki voltál égö szüvemnek orvosságom,
Téged sokszor meg-nevelt én könyhullásom,
Sokszor te oltottad az én gyulat lángom;

15.
Ne gondollyad immár hogy meg gyogyulhatnék,
Mint szalma, mint kénkü mert az én szüvem ég,
Kit meg nem oltana egész tenger-mélység.

16.
Chak te gyogyithatnál o, Fátum kegyetlen,
Hogy ha szörnyü kinnal meg-ölnél hirtelen,
Vagy Késmarkot nyakamban vetnéd véletlen,
Szakadnának egek ha rám kéménletlen.

17.
Hon vagy te Gorgonis iszonyu ortzáddal,
Hon kegyetlen Busiris fene lovaddal,
Hon Ampopofrágusok veres torkokkal
Vattok, Scilla Caribdis töb Furiákkal?

18.
Hon vattok Hárpiák, és kegyetlen Párkák?
Mondgyátok meg nékem életem fonalát,
Kik lehetnek azok az kik hoszabittyák,
Miért életemmel eggyüt el nem rontyák?

19.
Euridice, Euridice én szerelmem,
Hova hattál világon árvájul engem,
Miért ugy futottál mint egy vad elöttem?
Talán az te halálod volt az én vétkem.

20.
Bizony meg kereslek sötét Acheronban,
Engedelmet találok talán Plutoban;
De ha reménségem el-vész Phlegetonban,
Euridice mellet maradok poklokban.

21.
Euridice eszemben ha jün szép szájad,
Két fekete szemed, aranyos szép hajad,
Két domboru mellyed, és szép márvány állad,
Fejer sima hasad, két szép gyönge lábad;

22.
Az szerelem nékem szép Paradichomnak
Tetzik, örvendetes Mennyei országnak,
Nagy gyönyörüségnek és Elisiumnak,
Tündöklö nap-fénynek és szép chillagoknak.

23.
Viszont égö szüvemet ha meg tekintem,
Mint lángozik, kinoz és mint gyötör engem.
Az szerelem tetzik Abissusnak nékem,
Styxnek, és ördögnek, hogy igy bánik velem.

24.
Poklokban vagyok, hát nem kel oda mennem,
De még sem elég ezis meg kel keresnem,
Kegyetlen Plutois, talán van kegyelem,
Abban kegyelmesség ki nem tud mi légyen:

25.
De ki vagyon oly, kit szerelem nem gyözhet,
Nem él, ki szerelem tüzét nem ésmerhet,
Lám szép Proserpinaért őis gyötrödöt,
Lám jég-hideg szüve mint szalama ugy éget.

Ez után követközik, miként könyörgött pokolban Plutonak hogy Euridicet kiadja,
meg is nyerte, de oly privilegiummal, hogy vissza ne nézzen; de ű mikor vitte volna, meg nem türhette,
hogy rá ne tekintett volna, azért ismeg eltűnt előtte Euridice

O, nagy Abissusnak,
Sötét Acheronnak
Rettenetes Istene,
O, te nagy Monárcha,
Te Flegeton átka,
S-örökös fejedelme,
Te Styxnek nagy Ura,
Lölköknek ostora,
Te kinek ninch kegyelme!

Jüttem országodban
Te birodalmadban,
Nem bolond kényeségért,
Az szerelem hozot,
Mert gyöplün hordozot,
Nem kérkedés kedvéjért,
Mert itt ember nem jár,
Nemis szol az madár,
Chak gyönyörüségéjért;

Nem jüttem chudálni
S-erödet probalni,
Mint az Jupiter fia:
Légyen veszteg az Sfinx,
Follyon békével Styx,
Nékem nem kel Furia,
Sem sárkány sem Hydra,
Száz fejü Chimera,
Nékem nem kel Harpia.

Az én szép mátkámat,
En nyugodalmamat
El-vitte irigy halál,
Mely ot fön el-válik
Lélek testül alig,
Jol tudom hogy alá-szál;
Tudom birtokodban
Es te hatalmadban
Euridice mostan ál:

Hogy az elevennek
Vagy élö embernek
Nem szabad ide jünni,
Szabad lesz hát ennek,
Az kiben ninch lélek,
Poklokbanis el-jünni.