PARS DUODECIMA

                        1.
Bujdosik nagy Delimán másod magával,
Nagy gondokat hordoz mindenütt magával,
Küszködik busulásinak nagy habjával,
Idegen földön jár, rakva bátorsággal.

                        2.
Ül vala egykoron harmatos hajnalban
Egy igen szép dombon és szellős árnyékban,
Eleiben tünék Cupido haragban,
S ily haragos szókat beszélle magában:

                        3.
„Vagy megkissebbedett-é az én hatalmam,
Hogy én ezt az embert megbirnya nem tudom?
Talán nem oly erős az én nyilam s ijam,
Mint mikor megbirta Marst én vitéz karom?

                        4.
De, az mint én hallom, nem kissebb ez Mársnál,
Sőt minden termete deliább nálánál;
No, majd meglátom én, vitézség mit használ,
Ha szép termetedben sebet nyilam csinál.

                        5.
Begyógyult már sebed, kit azelőtt csinált,
De ez az mostani tenéked hoz halált;
Soha el nem felejted többször Cumillát,
Valamig fogsz élni, császár szép leányát.”

                        6.
Ezután kitölté puzdrábul sok nyilát
Kegyetlen istenfia, és nézi vasát;
Nézi mindeniknek mérgét és fulánkját,
Keserves sebcsináló titkos hatalmát.

                        7.
Azok közül egy rettenetest választa,
Mely nagy ohajtással timporálva vala;
Siralom és bánat ő hegyes fulánkja,
Rövid gyönyörüség vala fája s tolla.

                        8.
Ez járá meg szüvét Vénus királynénak,
Rontá el vig kedvét az istenasszonnak,
Mikor nézte halálát szép Adonisnak,
S kezével törlötte sebét ifiunak.

                        9.
Ezt ijában tévén az füléhez vonyá,
Vitéz Delimánnak szüvében bocsátá;
Nyil láthatatlanul ő szüvét megjárá,
Minden mérges nyavalyát középben hagya.

                        10.
O, hányszor jün néked abban az órában
Cumilla szép szeme nagy gondolatodban?
Hányszor Cumilla név jün elől szájadban,
Vitéz Praecopita, csak egy pillantásban?

                        11.
Ha az fülemüle sirását hallgatja,
Annak bujához magáét hasomlitja;
Ha derült egeket az ő szeme látja,
Cumilla szépségét nagyobbnak gondolja.

                        12.
Ha foly az folyóviz, vagy szép csurgó patak,
Az ő szemei is mind egyaránt folynak;
Ha az gyönge szellők ágok között fujnak,
Az ő bánati is nyughatatlankodnak.

                        13.
És igy szól magában: „Cumilla! Cumilla!
Miért tészesz engemet boldogtalanná?
Ezt az sok ohajtást, kit busult szü fuja,
Miért az te kemény lelked meg nem hallja?

                        14.
Miért én sirásimtul te meg nem lágyulsz,
S nem látod bus szememet, könyvekben mint úsz?
Te penig talántán nyavalyámtul gyógyulsz,
És az én kinomban te semmit nem is tudsz.

                        15.
Maga az fényes nap és ez az derült ég
Nálad nélkül énnékem sürü sötétség;
Ez az kikeleti mezei külömbség
Énnékem unalom és nagy keserüség.

                        16.
Tengelic éneke, pintyőke sirása
Nálad nélkül, mint baglyok huhogatása;
Lengedöző szellők, csurgóknak folyása,
Mint szélvész háboru, és Lethe forrása.

                        17.
Hej, csak szép szemeid vigasztalnak engem!
Minden boszuságot enyhitenek bennem.
De talán megcsalom magamat én ebben,
Talán gyülölsz Cumilla, édes szép gyöngyöm!

                        18.
Rustan bék halála, melytül véres kezem,
Talán szemeid előtt gyülöltet engem?
De inkább mit bánnád, hogy aztot megöltem,
Holt ebtül szépségedet hogy megmentettem.

                        19.
Ihon hozzád mégyek, tégy boszut énrajtam!
Magad kezeitül lelkemtül fosztassam.
De nem lehet, hogy ollyan kegyes orcában
Lakjék kegyetlenség, s kárt valljon Delimán.”

                        20.
Igy szól vala tatár, és lovára ugrék,
Gondolá, sok buja talán mint enyhödnék;
Heában, mert kis isten nyergében ugrék
Előtte, s kezében vala vezető fék.

                        21.
Szerelem istene Delimánt vezeti
Oda, hon nagy tüzben taszitani véli.
Landor-Fejérvárban azért elkéséri,
Cumilla ölében ottan elmeréti.

                        22.
De Cumillának is hasomlatosképpen
Szüvét átallüvé vak nyilával éppen.
Ő is, mint szarvas gém, futkos az erdőkben,
Kinek nyillal csinált vadász sebet mellyben.

                        23.
Igy ég az Cumilla szerelem mérgétül,
Mert sebesittetett Cupido Istentül,
Nyughatatlankodik, vagy jár, vagy áll, vagy ül,
Egy hüvének ily szókat ejte mellyébül:

                        24.
„Fáti, édes anyám, mely sürü árnyékok
Járják én elmémet, ugyan elájulok;
Mely kegyes vendéget mi füldünkben látok,
Lű tüzet énbelém, kitül én gyulladok.

                        25.
Vagy hogy Márs öltözött kis isten tüzében,
Vagy Cupido Márs haragos fegyverében,
Mindenhez Delimán hasomló termetben.
Talán mind az kettőt meggyőző ő szépségben.

                        26.
Mely isten forgatja most az én elmémet,
Hogy azt szeressen, ki megölte férjemet?
De boldogtalan én, szeretem vesztőmet;
Talán szintén Delimán gyülöl engemet.

                        27.
Talán azért gyülöl, Rustán társa voltam,
S én azért szeretem, hogy szabadittattam
Vitéz keze által.
Ah, szüvem Delimán!
Előttem is unalmas volt pogány Rustán.

                        28.
O, hányszor kivántam végét életemnek,
Hogy ne fekügyem mellette az holt ebnek!
Hányszor fohászkodtam az szent Mahometnek,
Hogy fertelmes ágyátul megszabadulnék!

                        29.
Igy hozta az fátum. De ki mondja néked,
Hogy alázatos Cumilla szeret téged?
Fáti édes anyám, elvesztem elmémet,
Talán aval eggyütt unalmas éltemet.”

                        30.
Igy szól vala Cumilla. De vén orvossa
Néki orvosság helyett cicutát ada.
Ő mesterséges csinált szókat gondola,
Kivel az ő kedvét jobban megkapcsolá.

                        31.
„O, Cupido isten! Nagy az te hatalmad,
Mert minden rendeken uralkodik karod,
Néked nem nagy király, sem urad, császárod;
Mind szépség, vitézség, néked hoznak adót.

                        32.
Szöbb lélek szöbb testben nem szorúlt ez földön,
Mint, édes leányom, Cumilla, tiedben;
De szépség nem hoz bátorságot semmiben,
Enged szépség, ha lát Cupidót fegyverben.

                        33.
Bölcsesség nevével tusakodnak ellen
Világon némellyek, s nem vészik eszekben,
Hogy végre erejét igen keserüben
Magokon meglátják, ki van kis istenben.

                        34.
Akkor eszeveszettek bujdosnak világon,
Mint nyillal lűtt medve vándorol barlangon,
Mely dictámust nem talál. Nevet ily dolgon
Cupido, s boszuját vészi az bolondon.

                        35.
Hát miért idejét vesztened heában
Szép ifjuságodnak, s mi haszon abban?
Nem-é ez az kék ég, kit látunk magasban,
Közli velünk szépségét és örül abban?

                        36.
Nem-é ez fényes nap, az mely szöbb mindennél,
Osztja fényét közinkben, s mi élünk evel?
Ha föld jóságát röjtené irigységgel,
Elveszne ez világ csak egy kis üdővel,

                        37.
Az jót és az szépet az Isten rendelte
Másoknak hasznára, s ember, mely kémélte
Másoktul javát, Isten kedvét megszegte,
És haszontalanul az földben temette.

                        38.
Nem kell  néked futnod vitéz Delimántul,
Melynek hire futott Vöröstengeren tul,
Melyben szépség, vitézség jüttek lakóul;
Jobb férjet nem kivánhatsz te nagy Allátul.”

                        39.
Igy szól vala Fáti, tüzre olajt önte;
Cumilla tisztességét hátra vetette,
Sem az nagy császár atyját meg nem böcsülte,
Kis levélre könyvével ily szókat önte:

                        40.
„Csudálni te fogod én vakmerőségem,
Vitéz Delimán, kit magam is esmérem,
De ha az az isten, az mely bir énvelem,
Igy hagyta, ne csudáld, ihon jó mentségem;

                        41.
Azért te ezt igy érts: minthogy győzhetetlen
Kézzel téged megáldott kegyelmes Isten,
S van hatalmas minden ellenségid ellen,
Ihon én is rabul mégyek teelődben.

                        42.
De ha csak azoknak mutatod erődet,
Az kik ellenségül birkodnak ellened,
Nem bántod hát ezt az nyomorult fejemet,
Ki böcsül, ki tisztel, ki imád tégedet.

                        43.
Ha gyülölsz, ha társom vétkébül énreám
Ragadott valami: ne szánjon Delimán,
S légyen annyi kegyetlenség az ő kardján,
Haljon meg őmiátta Cumilla leán.

                        44.
De ha leányságomat néked tartották
Diána társai, szép istenasszonkák,
Vedd jó neven; ha ugy sem, tarts hát rabodnak,
Parancsolj Cumillának, te szolgálódnak.”

                        45.
Igy ira, s elküldé egy kis inasátul,
Vára nehéz szüvel választ Delimántul,
Gyógyulása lehet, gondolja, csak abbul.
Delimán ily levelet külde válaszul:

                        46.
„Látom, igazán szolgáltam istenemet,
Hogy ma megláthatom én jobbik lelkemet;
Meggyőzetett győzte győzödelmeseket,
Azért én elődben viszem rab fejemet.”

                        47.
Nem késék sokáig Delimán azután,
Cumillához mégyen, szüvében hordozván
Nagy örörmét, és hamar ott lenni kiván,
Az hon Cupidónak vetett hálója van.

                        48.
O, mely igen tudatlan ember elméje!
Ha tudná némellyik, mi lesz jüvendője,
Sok cselekedetét bizony elkerülné,
Delimán Cumillát bizony elkerülné.

                        49.
Futtok egymás után, mint egy szerencsések,
De majd mind ketten lesztek szerencsétlenek.
Vaj, ki szörnyü cérnát Párkák fonnak néktek,
Egyszersmind szakad el evel örömötök!

                        50.
Mit mondjak ezeknek öszvejüvésérűl,
Szerelmes ifiaknak sok szerelmérül?
Duplázzák csókokat egymás szája körül,
Venus triumfusán kedves szüvök örül.

                        51.
Mint borostyán fával öszvekapcsolódik,
Mint kigyó oszlopra reá tekereszik,
Bachus levele is fára támaszkodik,
Ennyi mód két phoenix öszvecsingolódik.

                        52.
Hallgass tovább, Musám. Az török táborban
Sok idegen nép között nagy zöndülés van,
Mert sok ezer török kapitán nélkül van;
Csak amga egyedül forgódik kajmékán.

                        53.
Mind kegyetlen tatár, mind merész szerecsen,
Sok láb, és sok erős kéz, de mind fejetlen,
Kevély töröknek is szintén azonképpen
Elveszett vezérek s basájok mind éppen.

                        54.
Nem látnál közöttök, csak titkos suttogást,
Félelemmel kevert sok gyakor ohajtást:
Ki ohajtja Idrizt, Olindot, ki Aigást,
Minden maga vezérét és nagy kárvallást.

                        55.
És egykor csoportostul öszvegyülének
Immár estve felé mindenféle népek,
Törökök, tatárok, geták, szerecsenek,
Egy közzülök igy kezde szólni ezeknek:

                        56.
„Ugyan mind örökkén vakká kell-é lennünk,
Vagy veszedelmünkre szemünket bekötnünk?
Vajon tisztesség-é, ha bolondul veszünk,
S vérünk hullásával kaurt mi tisztelünk?

                        57.
Megaggott az császár az ő elméjében,
Megkötötte magát vakmerőségében;
Azt mondja, hogy bemegy erővel Szigetben,
Ha török nem marad csak egy is életben.

                        58.
Metszen osztán várral, metszen császársággal,
Ha ezt betölteni akarja haraggal;
De miért mondom, ha, lám ugyan bizonnyal
Nem gondol semmit is törökvér-omlással?

                        59.
Vezérek és basák és kemény vitézek
Erős Zrini kardjátul megemésztöttek,
Hány ezer muszurmán fekszik őmellettek,
Prédául hollóknak s körösztyén ebeknek?

                        60.
Mindezeken vallyon szüve megmozdult-é?
Ily vitézekért egy könyvet hullatott-é?
Nem, nem, hanem még inkább lett kegyetlenné,
Mindnyájunkat örömest egyszer vesztene.

                        61.
Ihon magyar király jün reánk nagy haddal:
Ki megyen előttünk okos rendtartással?
Sátorban lesz császár ravasz kajmekánnal,
Mi fejetlenül mit teszünk kézzel, lábbal?

                        62.
De mi minden kárunkat elfelejtenénk,
Ha vitéz Delimánt előttünk nézhetnénk,
Némettül, sem magyartul, akkor nem félnénk,
És minden dolgunkban szerencséssé lennénk.

                        63.
De ki tiltja nékünk, hogy vissza ne hozzuk,
Császár ellenére is, mi fényes holdunk?
Fele az tábornak érette fáradjunk,
Kérésünkkel ütet is visszahozhatjuk.”

                        64.
Igy zavaros szókkal szól vala Deriel,
Mindnyájan követnek ütet választák el,
Hogy Delimán után menjen tizezerrel,
S valahol találja, szép móddal hozza el.

                        65.
De okos császárnak ez, hogy hirré esik,
Okos szüvében igen megkeserödik,
Látja, méltóságát közrendek keverik,
Magában elméjével igen tanácskozik.

                        66.
„O, mely külömböző az községnek dolga,
Kis szerencse-szellő az mellyet hordozza,
Ma mutat jó kedvet, ha jó állapatja;
Ha holnap nem tetszik, haragra forditja.

                        67.
Méltóság, mely erős uraság oszlopa,
S ihon most rossz gaznép lába alá nyomja;
Ellenemre Delimánt visszahivatja,
De ennek is lehet talán orvossága.

                        68.
Jobb tahát nékem vélek nem tusakodnom,
Hanem Delimánért követet bocsátnom.
Én küldök, és nem ők, osztán illyen módon
Megcselekszem, méltóság rajtam maradjon.”

                        69.
Igy gondola császár, és igy cselekedék,
Vitéz Delimánért Ferhat bék küldeték,
Az nagy zenebonát is megcsendesziték
Az okos kajmekán és ravasz Halul bék.

                        70.
Ferhat megy sietve, s Delimánt találja
Cumillával eggyüt szép Fejérvárába,
Azért beöltözik minden okosságba,
Császár követségét kitevé ily szókba:

                        71.
„O, vitéz atyának még vitézebb fia!
O, Mahomet-hitnek legszebbik virágja!
Császár köszönettel az ő fejét hajtja,
Az mely földön fölött mindeneknek ura.

                        72.
Néked hajtja fejét, s azt izeni néked,
Hon van vitézségre te inditó véred?
Hon van kaur véren nyert jó hired-neved?
Talán kész vagy azokat mind elvesztened?

                        73.
Ihon Sziget-vára vagyon csak esőben,
Maga is immár Zrini esett kétségben,
Türheted-é, ily próbán hogy ne légy jelen,
S vitéz kezeidet ne keverjed vérben?

                        74.
Néked ez pálmának tartatik az ága,
Tied, és nem másé, lesz ennek jutalma,
Megelégszik császár, hogy láb alá nyomta
Zrinit, mely kaur közt legnagyobb leventa.

                        75.
Cumillát is tenéked adja két kézzel,
Mert nem akart ezért pörölni Istennel.
Rustán halálát is bátran felejti el
Az mely maga játszodott veszedelmével.

                        76.
Téged az tábor is egyenlő kedvvel vár,
Török és szerecsen, nemcsak krimi tatár,
Jűj el hát közinkben s ne neheztelj immár,
Téged csak aliglan vár Szulimán császár.”

                        77.
Kegyetlen tatárnak szüve meglágyula,
Mikor maga felől dicséretet halla;
Mert ő nyavalyát császárnak kivána,
Azért, vitézséggel hogy ütet kihozná.

                        78.
Most immár császár dolgát oly kárban látja,
Hogy segitség nélkül vagyon romladóba,
Azért bátorsággal végezi magába,
Hogy elmegy segétségre török táborba.

                        79.
Másfelől mit csinál, és mit nem keserög,
Szép szemü Cumilla, kinek az szüve ég;
Szörnyü jüvendőket elméje forgat még,
Végre ura előtt nyelvét igy nyitá meg:

                        80.
„Kegyetlen, mit készülsz az török táborban?
Tudod-é, egy lépés onnan koporsóban?
Vagy császár, vagy hogy más talál halálodban
Okvetetlen módot boszuállásában.

                        81.
Illyen-é én uram, mint egy kis cinege,
Mellyet oly könnyen sip csalogathat lépre?
Higgyed, higgyed, uram: Sirena éneke
Az, mit Ferhat tenéked mostan beszélle.

                        82.
Elveszté az hadat császár Sziget alatt,
Már te veszéseddel akarja jutalmát;
Te vitéz fejedbül tenni akar prédát,
S végezni akarja ezzel trgédiát.

                        83.
Vagy hogy soha nem kell urát boszontani,
Vagy hogy, ha cselekszi, messzi kell kerülni;
Boszut azok nem tudnak elfelejteni,
Csalogatnak, sipolnak, de nem kell hinni.

                        84.
De veszedelemtül látom, hogy te nem félsz,
Szerencse forgandóságát semminek vélsz;
Én szüvem, én lelkem, engem hát hová tész,
Ha veszedelemre szerencsétlenül térsz?

                        85.
Azt mondod, hogy szeretsz jobban temagadnál,
Ennek bizonsága csak egy dologban áll:
Őrizd az éltedet, mellyen az enyim áll;
Nem állhat borostyán, ha ledül az töly-szál.

                        86.
Most látom igazán, nem én szerelmemért
Te megölted Rustánt, de kegyetlenségért.
Kegyetlen, nem gondolsz most is Cumilláért,
Őhelyette inkább te kivánsz pogány vért.

                        87.
Kegyetlen, ha csak vért kivánsz te elmédben,
Nyisd meg az én mellyemet: vagyon vér ebben;
Igyál, ne szomjuzzál; szerencsétlenségem
Soha nem lehet kissebb ennél énnékem.

                        88.
De hogy holtod után sebeidet nézzem,
Üres ereidet számlálva szemléljem,
Azt tudod-é, lehetne óráig éltem?
S nem elég ez az kéz, hogy megnyissa szüvem?”

                        89.
Mit csináljon tatár? Ide vonz tisztesség,
Oda Cumilláért, mint kénkű, szüve ég;
Őbenne hadakozik két nagy ellenség,
Mellyek közzül győzé végre az tisztesség.

                        90.
És igy szólla társának: „O, szüvem gyöngyöm!
O, szemem világa, o, én jobbik lelkem!
Törüld meg orcádat, és ne sirass engem,
Ne jüvendőlj gonoszul, kérlek, felőlem.

                        91.
Csak fél embernek vélsz, ha féltesz kaurtul,
És hogy ugy irtóztatsz az Zrini kardjátul,
Nem félek császárnak én ravaszságátul,
Mikor kérdezhetek tanácsot szablyámtul.

                        92.
Azt tudod-é, Zrinit nem láttam soha is?
Tudnod kell, hogy voltam én benn Szigetben is.
Egyedül kergettem én ezereket is,
Mégis az Mahomet megtartott eddig is.

                        93.
Homlokunkon vagyon mi szerencsénk irva,
Kerülje és fussa, de nem távozhatja
Senki is halálát, ezer közt meghagyja
Szerencse, kit Isten másra választotta.

                        94.
Nem visz engem, higgyed el, az kegyetlenség
Az illyen próbára, bolond vakmerőség,
Hanem erővel huz az drága tisztesség,
Légyen, ha kell lenni, az én éltemben vég.

                        95.
Valamint te most félsz, szerelmes Cumillám,
Ugy fogsz ismég örülni, mikor látsz rajtam
Prédát, mellyet Zrinirül kézzel levontam,
S ő hitetlen testét az ebeknek hántam.”

                        96.
Mit tegyen Cumilla s minemü erővel
Delimánt szándékátul távoztassa el?
Nem tud ő mit tenni, csak sürü fölyhőkkel
Sok fohászkodását látja röpülni el.

                        97.
Azért kételenül elkészül az utra,
Noha jüvendőjét Delimánnak tudja,
Szép térdeit földre sok sirással hajtja,
És igy az nagy Istennek könyörög vala:

                        98.
„Égnek ura, mit vétettem én ellened,
Hogy ennyire kelljen rám kegyetlenkedned?
Talán ártatlanságom inditja mérged,
Talán kit teremtél, nem nézhet rá szemed.

                        99.
Megütéd Enceladust szörnyü küveddel,
Ixiont szaggattatád sasok körmével,
Kis kinok, ha mérem azokat enyimmel,
Nem fájdalom, hon csak test szenved türéssel.

                        100.
Hiszem talán nem vagy kin-találó isten,
Ha istenségedhez nem illik kegyetlen
Titulus, miért hát nagyobbat énnékem
Keressz kint, s meg nem ölsz engem most hirtelen?

                        101.
Mert nincsen fájdalom az én ép testemben,
Bár szaggattatnám Prometeus helyében,
Hanem én türésem van szegény lelkemben,
Az minden türésnél nagyobb szenvedésben.

                        102.
Én ifiuságomat dög mellett vesztém,
Halálrul életre csak most emelkedem,
Mikor vitéz uramra én szert tehettem,
Szerencse de azt is elviszi előlem.

                        103.
Azért kérlek téged, te hatalmas Isten,
Delimánt veszedelemtül ily hirtelen
Ments meg, avagy hogy ha Zrini kardja ellen
Nem vagy elegendő, ölj meg előbb engem.”

                        104.
No, megindult Delimán szép Cumillával,
Sok török elejben jün nagy vigasággal.
Nem messzi tábortul egy szép kutforrásnál
Sok társaival eggyüt Delimán megszáll.

                        105.
Biztatja Cumillát Delimán, de amaz
Számtalan sirástul még mind jobban száraz.
Bu bánattal eggyüt szüvében rágalmaz,
Fa és fű kemény télen igy egyaránt száraz.

                        106.
Cumilla urának szomakját szablyárul
Levészi kezével, s kiván innya abbul,
Amaz kutra megyen, vizet hoz forrásrul;
Nem tudja, társának vége légyen abbul.

                        107.
Mert mérges sárkánnyal egyszer vagdalkozott,
S hüvelyében tenni akarta az kardot,
Szomakjában egy csöp vér beszállankozott,
Melyrül ő maga is semmit is nem tudott.

                        108.
Méreg volt; Cumilla mert mikor megivá,
Szép testét, erejét mindenütt megjárá.
Életét nagy kinnal testébül kizárá,
És valamint kivánt, maga is ugy jára.

                        109.
De mit csinál Delimán illyen látatban?
Nem mondhatom, ha volna száz nyelv szájamban;
Mind törököt, tatárt rak halva halomban,
Mutat kegyetlenséget önnön magában.

                        110.
Fegyverét elhányá, ruháját szaggatja,
Meztelen az fákat tövébül rángatja;
Nem kiált, de ordit oroszlány módjára,
Valahol kit talál, öl, ront és szaggatja.

                        111.
Két nap és két éjjel igy jár az erdőkön,
Aztán mikor eszben vette magát későn,
Felszedi fegyverét s öltözik köntösben,
Boszut akar állani mert keresztyénen.